zoli voltam

Mit isztok?

2007. május 11. - zoli vagyok

Ahogy csavargattam az alumíniumot a kis ásványvizes üveg tetejére, eszembe jutott, hogy érdekes lenne végignézni, mikor mit ittam. Úgy globálisan, vagy mi. Szörptúra az életemben.

Az tuti, mert nemrég nyomoztam ki, hogy laktóz-érzékeny lehetek. Erre enged következtetni az egyes tejtermékek utáni elszánt fosás (bocs), meg az egészen mélyről jövő, kompromisszumot nem ismerő undor a tej, a kakaó meg az ilyenek iránt. A sajt már oké. Szóval ebből következően gyerekként sem ittam tejet... a teát szerettem mondjuk, méghozzá a menzás formáját, ami lényegében cukorról és citrom(pótló)ról szól. Azt szoktam meg. Egyébként kisgyerekként hétköznap, otthon szörpöt ittunk a hugival. Biztos emlékeznek közületek is sokan, ahogy az akkor a mainál még jóval sűrűbb szörpöt beöntötted a pohár aljára, aztán elkezdtél bűvészkedni az üveggel, hogy ne folyjon végig rajta a cucc, de végigfolyt, és ragadt, és gusztustalan volt, de mindegy. Aztán szódát nyomtál a pohárba (kicsinál szódát? Nem nálam fogyott ki!), és hajrá. Narancsszörp, leánykori nevén jaffa.

Azt tudtátok, hogy a hiánygazdálkodás éveiben zalai pakurát (kőolaj-származék) is használtak a mánaszörp-gyártásban?

Ünnepeken apám vett egy literes üdítőt, és tök hülyén csinálta, mert egyébként a hugi meg én csak annyit ittunk volna belőle, amennyi kell: de mivel már azzal bontotta ki, hogy "nem kell versenyt lőtyölni", és állandóan nézte, mennyit iszunk belőle, naná, hogy azon kattogtunk, hogy minél többet legyűrjünk belőle, hogy "ez nem ér, ő már két pohárral ivott". Mindegy. Ami érdekesebb, hogy akkor még üvegből volt az üveg, tök nehéz volt a literes is - emlékszem, hogy később hogy rácsodálkoztam a másfelesre, majd a 2, 2 és fél literesre kamaszként... hova vezet ez, ennyi kóla nincs is!!! :) Viszont a műanyag palacknaknak örültem, vessetek meg, de én utálom a visszaválthatóst, mert egyrészt ronda, másrészt nem bízom a szakmukiban, aki kimossa a gyárban, harmadrészt meg nem mondja nekem senki, hogy a vegyszeres lötybölés olyan környezetbarát. Sokkal jobban pártolnék egy lebomló műanyagot, ami mondjuk 5-6 év alatt megadja magát a természetben.

Jaj, még egy élmény: nektek is megvan, hogy apu fél órája forgatja az üveg tetején az fém csavarós kupakot, az már teljesen elnyírta az üveg száját, de csak nem jön le? Olyan volt ám, mondom ezt a csumerákoknak. Olyan működésképtelen, selejtes szar, mint az egész szocializmus. (Nem bírom ki, még egy a csumerákoknak: a magyar háztartások 99%-ában a nappaliban, a szekrény tetején alumínium sörös- és üdítősdobozok álltak, halomban.)

No. Középiskolásként csóró kollégista voltam - csapvíz, néha pezsgőtablettával felütve (akkoriban jött ki a gyógyszertárból a boltok polcaira, asszem). Az igazán spórolós csávók befőttesüvegbe dobták a Plusssszt, az újgazdag borhamisító fia viszont minden vasárnap vett egy karton kólát, mert "ő csak azt tudja meginni". Fulladj bele, kisköcsög.

Egyetemistaként már a piacgazdaság újabb vívmányának örülhettem - megjelentek a sajátmárkás üdítők. SPAR-kóla, Profi-narancs és társai, ugye... általában vettem valami olcsó, kétliteres szénsavast, és az volt a hűtőben. Winona akkor még maradt vízivó, illetve voltak nagy, közös teázásaink, amiket tökre szerettem. Mostanában már szokott lenni a hűtőjében egy-egy Kozel is :)

Az én hűtőmben most egyrészt ásványvíz van otthon, Björknek (szénsavmentes Szentkirályi), én meg a 100%-os almalét szeretem. SPAR, de jó. Illetve néha, kb. hetente egyszer veszek egy kólát is - ha Björktelen nap van. Ha pedig beülünk valahova, legújabban limonádét kérek, mert tök jó. Melóhelyen kisüveges ásványvíz, Theodora 0,33.

Most azonban, hogy ezeket mind leírtam, eszembe jutott valami. Én ugyan rettenetesen utáltam szódát csinálni, de mostanában néha arra gondolok, hogy kéne egy olyan pici, gömbölyű szifon. A kerek, hasas, pici. Csak úgy, poénból, meg egyébként. Hülyeség, tudom :)