zoli voltam

Hónaljszagúak Klubja, Magyarország

2007. június 04. - zoli vagyok

mama helyén marad Reggel a buszon ülő nyugdíjasok, újra mondom, ÜLŐ nyugdíjasok egymást hergelve, a végén már vörös arccal kiabálva, a műbőr ridikült rázva mesélték rémtörténeteiket arról, hogy milyen szemtelenek a mai fiatalok, sose adják át a helyet. Az egyik mammer erős felindulásból közölte, hogy ő már nem is szól, hanem "rögtön úgy odavágok a táskával, hogy leszakad a feje!".

Példamutatóan udvarias, nem is értem, miért nem tanulnak tőle a fiatalok.

Sokszor írtam már erről, nem is akarom túlragozni - most is csak szelíden ránéztem az éves bérletemre, amin ott áll: ára 80850 forint. Néni, csókolom, maga mennyit fizetett az utazásért, hogy még verekedni is joga van?

Az ilyen faszkalap habitusról szólva, hétvégén voltunk Björkkel a Goethés gőtés tónál Békásmegyeren. Kurvára elkeserítő volt látni, hogy a szép kis fapadok, meg a szaletli körbe van dobálva szeméttel, meg össze van firkálva, holott direkt KI KELL KERÜLNI a kirakott szemétgyűjtőket. De nem, a faszkalapok az asztal alatt törik össze a borosüveget, hátha belelép egy szandálos kisgyerek, a fűbe dobják a csikket, a padon hagyják a pizzásdobozt. Civil megoldásként javasolnám, hogy az ilyennek törjük le a kezét, és szurkáljuk a hátába az ujjait, "hivatalosan" meg kábé 30ezer forintos szemetelési bírságot tudnék elképzelni - ha lenne olyan hivatalos személy, aki ilyenkor eljár, de kurvára nincs. Egyébként is, manapság inkább fél az ember, ha egy parkban egyedül találkozik egy rendőrrel... na jó, nem.

Szintén faszkalap, és fulladjon meg az a kedves szomszéd, aki kizárólag munkaidőn kívül képes lakást felújítani, meg költözködni. Képzelhetitek, milyen extrém időpontokat választhat, ha még az én, rétestésztaként nyúló munkaidőmbe is bezavar... Pl. vasárnap reggel nyolc előtt döntöttek úgy, hogy most ők akkor nehéz, nagyot csattanó bútorokat fognak kipakolni. Vidáman fütyörészve, hogy aki a mélyebb regiszterre nem olyan érzékeny, az is felébredjen. És mit lehet ilyenkor tenni? Lemegyek, hogy "elnézést, tessenek szívesek hazaküldeni a jómunkásembereket, és hétfő délelőtt nekilátni újra"? Nem fogják. A másik véglet meg, hogy kihívom a zsarukat, de a zsaru lófaszt se tud csinálni, és elmegy, émmeg ott maradok. Egyébként is, manapság az ember nem hív házhoz rendőrt, vagy max beakasztott ajtólánccal vázolja fel a tényállást. Na jó, nem.

Aztán beszélhetnénk még arról, hogy nem tudok úgy rágyújtani, hogy ne hiénázna rám néhány hanák, sőt, akár normálisan öltözött, szemre százezerbe kerülő tetkóval díszített csávó is. Mintha kötelességem lenne cigit adni nekik. Mintha Sztálin elvtárs vöröscsillagos varázsvesszejével rásuhintana a plebsre, "osszátok meg, amitek van". Miért? Akkor meg kifejezetten izzok, mikor a metrón körbejár a szemre max 20éves lány, karjában kisgyerek, és koldul. Bassza meg, egy kisbabával koldul! Így indul a gyerek élete! Miért nem jön a gyámhivatal, és veszi ki a kezéből a gyereket, hogy "megbuktál a teszten, kislány, te erre nem vagy alkalmas?". Miért nem egy köteg szórólap van a kezében, amit ugyanitt osztogathatna, és becsületes pénzt kapna érte? Miért nincs ilyenkor ott egy rendőr, aki... áh, mindegy.

Beszélhetnék végül a sorálló kispolgárról is. Tudod, aki megpróbálja eléd ügyeskedni a bevásárlókocsiját, de fel van háborodva, ha hamarabb veszed észre, hogy új pénztárt nyitottak. "Én már mióta várok itt!!!" Igen, egy másik sorban, kedves asszonyom. Aki addig lát, amíg Ő bevásárol: megvárja, amíg a pénztáros minden árut leszámláz, nem kezd el pakolni, hagyja, hogy felgyűljön a cucc a pénztár végében. Mikor közlik vele a végösszeget, akkor húzza el a cippzárt a kistáskán, veszi elő a pénztárcát, nyitja ki, keresi a pénzt, majd önti a markába az aprót, "tessék már kiválogatni". Aki még ezután se pakol, hanem áll, hosszan áll, hogy ne férjek oda, és nézi a számlát, majd az áruit, amibe közben már az általam vásárolt cuccokat löki bele a pénztáros. Visszanyomakszik, győzködi a pénztárost, hogy ugyan adjon még egy hűségpontot, mert "az ezerhatszáztíz már közelebb van a kétezerhez, ugyan már, mibe kerül ez magának?".

Beszélhetnék még hosszan arról, miért utálom ezt az egész önző, intézményes butaságot. Meg arról, hogy ha nem ez a negyven év alatt megszokott, nyomorult, hónaljszagú tolakodás, nem ez a túros hátú közös ló lenne a jellemző, mennyivel jobb lenne élni. Itt, ebben a kurva országban, na.