zoli voltam

Tekintet nélkül

2007. június 16. - zoli vagyok

- Jééééézus szereeeeet, térj háááát meg, lálálá! - üvöltötte az aluljáróban a nagyon hívő.
- Ha szeretne, nem hagyná, hogy itt énekelj... - jegyezte meg Björk.

Hé, ti ott lenn! Abbahagyni a zajongást!!! Mindez arról jutott eszembe, hogy a házban lakásfelújítanak. Körfolyosó, és egy eredetileg tök csöndes belső udvar - naná, hogy minden kopácsolás visszhangot ver, és naná, hogy ajtó-ablak tárva a faszoknál, akik kalapálnak. Meg fűrészelnek, meg reszelnek, meg fúrnak, meg csiszolnak, meg a kurva anyjukat. Nincsenek tekintettel senkire. Ezt csinálják reggel, éjjel meg este hétköznap este, meg egész hétvégén. Megértem én, hogy munkaidőben máshol kell dolgozniuk, megértem, hogy fusiban nyomják, és csak ilyenkor érnek rá - de télleg nem lehet csak PICIT tekintettel lenni másokra? Utálom ezt.

Főleg a tehetetlenség bosszant. Mikor Ciprusnál üvöltött a Viva La Diva, átmentem, ajtót nyitott kis köntösében (előtte, gondolom, egy szál kukiban riszált a travi muzsikára), és mielőtt szólhattam volna, már mondta is, hogy sorry, máris lehalkítja. De ezek? Hiába mennék le, hogy bocsi, hétvége van, annak is a lájtosabb része (mert bassza kefe, szombat 10:00-14:00 között akár még kalapálhatnának is), lécci, ne most... nem mondanák, hogy "oké, hazaküldöm Bátaterenyére a kőműves sógort meg a két unokaöcsémet, és abbahagyjuk". Arra lenne csak jó, hogy jól összevesszek velük.

Utálom, hogy ennyi bunkó él ebben az országban, és nincsenek tekintettel másokra. Ilyenkor, roppant gyerekesen, mindig az jut eszembe, hogy ha mondjuk én lennék Bob Sapp (felső képünkön), vagy a csávó az Animal Pak reklámjából (lenn, a combos csávó) akkor ilyenkor csak lemennék, meglátnának, és már raknák is el a fúrót meg a vízszintezőt. Mert sajnos, nem volt olyan régen, mikor lejöttünk a fáról, és bizonyos dolgok az elmúlt 40ezer évben sem változtak.

A kurva anyátokat, azt.

 

Ide azzal a kalapáccsal!