zoli voltam

A költözés krónikája I.

2009. február 10. - zoli vagyok

Kezdjük a végén, a tanulságokkal:

Az ikea egy fostenger, a megvásárolt bútorok jó részével van kisebb-nagyobb gond.

Költözést mostantól csak profikkal - megcsináltuk, de bazmeg, ekkorát legközelebb nem vállalunk be.

Totál új életritmusra kell beállni, és ezt előzetesen nem gondoltam végig.

 

Nna. Szóval a költözés... hol is hagytam abba a sztorit a múlt héten?

Csütörtökön a faterral is átvittünk pár dolgot a lakásba - mint kiderült, ismét jól tettem, hogy egy kisebb (Évivel) és egy nagyobb (Fater egyterűjével) előköltözést tartottam, különben két körrel is bajosan lett volna meg a szombati, nagy fuvar. Pénteken aztán jött az ikea hard: míg Björk és Björk Mama otthon a konyhát dobozolták, Björk Faterrel elmentünk bútorokat venni. Kaptak a svédek majdnem 170ezer forintot tőlem, cserébe jött velünk egy konyhaasztal, négy hozzávaló szék, gurulós irodai fotel, két álló, polcos szekrény, egy fiókos komód, éjjeliszekrény, dohányzóasztal, nagy könyvespolc, bazi nagy szőnyeg, két lámpa - és ezeket mind bepréseltük a szuzukiba, bazmeg! El se hittem, de Björk Fater mindent belegózott, igaz, onnantól jobbra szinte egyáltalán nem látott ki a kocsiból, képzelem, milyen sávváltások voltak hazáig :) én előrementem egy kombitaxival, ugyanis az ágykeret, amit szintén akkor vettünk, már csak oda fért be.

Jut eszembe: mindig meg kell nézni a számlát, még ott, a kasszánál... a kezdő pénztáros kislány kétszer is leszámlázta a könyvespolcot, ha nem figyelek, akkor 10 rugó ugrott. Vevőszolgálaton pénzt visszaszereztük, egyúttal (kellemest a hasznossal) leoltottunk egy nyugger mamát, aki nem volt hajlandó sorszámot tépni, hanem pont előttünk akart a pulthoz beállni. Ismeritek Ti is ezt a figurát szerintem, tudod, ez a "de én csak annyit akarok, hogy...", meg "jaj, nem láttam, hogy szám kell, de ha már itt vagyok, akkor gyorsan".... hát nem bazmeg. Meg is sértődött, ott vágta az arcokat, és mivel láttam, hogy innentől elvi kérdés számára, hogy sorszám nélkül szolgálják ki (legfeljebb utánunk), jól belehergeltem a pultos csajt, hogy márpedig ő csak azt szolgálja ki, akinek a száma a képernyőn megjelenik.

Hihetetlenül gyűlölöm ugyanis a buszsávban terepjárózó mentalitást, meg annak nyugger permutációját. Állj sorba, bazmeg, mint a többiek!

Na, a lényeg, hogy eztán elmentünk az albérletbe, és jött a konditermi rész, ugyanis a felsorolt cuccokat ketten felcipeltük két és fél emeleten keresztül (magasföldszint van). Így utólag nem is értem, mivel, miből tudtam végigrakkolni ezeket a napokat.

Kábé hatra végeztünk, vissza a Blahára, Björk és anyukája még serényen dobozoltak.

Másnap délelőtt megjött zslatko, aki immár hivatalosan is a Költözés Hőse Érdemrend Polgári Középkeresztjét viselheti, ugyanis nem csupán sofőrként segített, kiállítva egy ideális dobozos költözőkocsit, de cuccolt is serényen, égettük a zsírt. Blahán a harmadikról az összes szart le, dobozosba be, máskor egy hónap alatt lépcsőzök annyit, mint most egyetlen hétvégén. Ja, és általában olyankor nincs egy 35kilós tévé a kezemben.

Egyébként meg az emberek faszok, tökre elfértek volna a járdán a kocsi mellett, de többüknek is muszáj volt hangosan méltatlankodni, beszólni... de bocs, hogy a faszomba költözzek el, vigyem el kézben az összes szaromat valami városszéli P+R parkolóba? Vagy helikopterrel rántsam fel a tetőről? Vagy fel kéne sugározni a kanapét, mint a Star Trekben?!

Megraktuk a kocsit, elzúztunk az albérlethez, felküzdöttünk mindent, aztán vissza a Blahára, maradékot bepakolni, vissza mindenki a Rózsadombra, utolsó erővel felnyomni a maradékot, aztán pihegés a káosz közepén. Első éjszaka az új helyen, szarul aludtunk, a kanapé kemény, ismeretlenek még a zajok és a fények, minden zsákokban és dobozokban, blahh.

Jöhetett a szerelős vasárnap. Björk szülők délelőtt megérkeztek, nők konyhát pakolnak, férfiak bútort szerelnek.

Most mondom: az ikea olyan kibaszott nagy feketepontot kapott tőlem, hogy akkorát még a Palacsinet nevű házhozpizzának se írtam be, pedig utóbbiak gyorsfagyasztott pizzatésztára tesznek ócska feltétet, két óráig tart, amíg kihozzák a kaját (amin nem enyhít az sem, hogy nagymellű szőke adja át), és a harmadik falatnál törött fogpiszkáló-darabok akadtak a nyelvem alá a gyanús feltétből.

Szóval az ikea még ennél is jobban leszerepelt. Oké, a relatíve olcsó bútort csak pozdorjából meg kartonpapírból lehet kihozni, de utóbbit talán mégse kellett volna olyan vizes helyen tárolni, hogy felpúposodjon. Az ágy maga a katasztrófa (ANEBODA, sose vegyetek ilyet), már az összerakása is horror, de bazmeg, mikor kész volt, és félreraktuk (nem ugráltunk rajta, nem dobáltuk, még matracot se tettünk rá, csak elmozdítottuk), azzal a lendülettel kiszakadt a fejtámlából a vezérgerenda, az a fémrúd, ami az egészet tartja. Utólag nem is értem, hogy gondolták, a pozdorja anyagába beletolni egy kis fém tőcsavart, annak kéne kettőnk súlyát megbírni? Hát még magát a rudat se bírta el!

Sztori közbevetőleg: mikor nekiláttunk szögelni, aggódtam, hogy az alattunk lakó esetleg mérges lesz a kopácsolás miatt. Le is kocogtam, előzzük meg a viszályt, inkább előre elnézést kérek. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, lassú csoszogás, bácsi nyitja ki a kisablakot:

- Tessék!

- Jó napot, szeretném a türelmét kérni, most költöztünk ide, és épp a bútorokat rakjuk össze, kicsit hangos lehet, de...

- Hogy mondja?

- Mondom most költöztünk ide, és a bútorok...

- MIT MOND? NEM ÉRTEM!

- MONDOM, HOGY A BÚTOROK...

- MI VAN A MOTOROKKAL?

Szerintem nem zavarta a kopácsolás :)

Na, visszatérve az ágyhoz, támla szuzukiba be, megyünk az ikeába. Reklamálunk, a pultos csávó szerint szerelési huba, hátbazmeg, ezt az ágyat nem lehet úgy összeszerelni, hogy a saját súlyát elbírja! Akkor is. Jóvanbazmeg, akkor majd mi megszereljük. Lehúztuk négy ingyencsavarra, vissza a lakásba, majd akkor átfúrjuk a támlát, és végre lesz neki tartása.

Aztán visszafelé sikerült egyetlen kanyart kihagyni, és jött a legdurvább road movie: eltévedtünk Kőbányán. Most már csak röhögök rajta, de ott azért nem volt olyan vicces, mikor kurvára nem tudod, merre vagy, és megyünk, és visszafordulunk, és megint vissza... mondjuk másnak is szereztünk egy-két durva élményt... képzeld el, amint állsz a kocsidban nyugisan a pirosnál, mikor hirtelen egy nagydarab, mázsás, szakállas csávó feltépi az ajtódat (ez Björk Fater), és a maga nem kis hangerejével útbaigazítást kér... :)))

Utólag azt gondolom, mázlink van, hogy nem lőtték le.

Végül csak visszataláltunk (jó másfél óra ment a pocsékba, egyúttal odabasztunk az ökológiai lábnyomunknak is, ennyi fölösleges kocsikázást...), roncsolt támla vissza, de nekem közben mennem kell már, mert a lakásom bérlője már vár.

Vár a lófaszt, fél5 helyett fél6 után sikerült a kulcsokat átadni, sebaj, a lényeg, hogy haladunk. Még épp visszaértem a komód befejezésére, már mindenki tartalékáramról megy, de Björk apukája olyan, hogy amíg kolbászt lát, addig harap: még a dohányzóasztalt, még a forgós fotelt is összeraktuk - a lámpákat szinte már el kellett dugni előle, hogy azt már igazán egyedül is meg tudom csinálni.

A kanapé matracát ráraktuk az immár átfúrt-megerősített ágyra, és aludjunk.

Ez mozog, bazmeg. Kilégzésnél előre, belégzésnél hátra. Ha megfordulok, akkor meg egyenesen vidámparkos az élmény... ebben még szimplán ALUDNI sem lehet, és akkor hol van még a Kámaszútra Középhaladóknak legújabb kiadása?! Ez az ágy SZAR!!

 

Mivel egy bejegyzésnek kibaszott hosszú lenne (a fele is az),

ezért ezt most itt elvágom, és beidőzítem estére a második részt.

Oké?