zoli voltam

Kijelentés

2009. július 24. - zoli vagyok

Alulírott zoli kijelentem, hogy Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonórához, a BKV humánpolitikai igazgatójához hasonlóan bennem sem sem merült az a gondolat, hogy a Társaság kinevezett első számú vezetőjének pozíciójára törjek, sőt Dr. Kocsis István Vezérigazgató Úr eddigi munkáját nagyra tartom.

 

Mindezek fejében pedig magam is csupán egyszeri juttatásként százmillió forintot, valamint havi négymilliós fizetést kérek. Ahogy Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra. Szeretnénk ugyanis a csajommal egy szép lakást, új autót, csinoska bankbetétet, segíteném a szüleimet és a kisbabát váró húgomat, és adakoznék mindenféle közérdekű célra is.

Ha viszont ezeket nem kapom meg, akkor a fentiek helyett azt kell kijelentenem, hogy elmentek ám ti a kurva anyátokba.

Tisztelettel:

zoli