zoli voltam

Dr. Csöcspumpa és a Pa-Dö-Dő

2009. augusztus 04. - zoli vagyok

Kijárna pár seggberúgás ebben az ügyben.

Kezdve rögtön Dr. Csöcspumpával, azaz a kaposvári plasztikai sebésszel, Seffer dokival. Ő volt (azt hiszem, a botrány után indokolt a múlt idő használata) az egyik médiakedvenc plasztikai sebész, ő nyiszálta szépre a tv2-n A Nagy Alakítás című műsor szereplőit, többek között ő lufizott dinnyemellet és csalánszopó szájakat a celebnőkre - és ő volt az, aki pár éve hírül adta, hogy mostantól jön az őssejt-biznisz, komolyabb vizekre kormányozza a yachtot.

És most ő az, akit kiváló ukrán kollégájával együtt őrizetbe vettek emberi test tiltott, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett felhasználása gyanújával. Az egyelőre még nehezen átlátható sztori szerint valami abortusz-dömpingből származó halott magzatokból nyert őssejteket kutyultak az ukrán (és tényleg, tedd a szívedre a kezed, ne udvariaskodj: nem a "szervezett bűnözés", illetve a "maffiaszerű" szinonimája az manapság, hogy "ukrán szakember"?) doktornővel, amelyet utána mindenféle egyéb kutatás nélkül beinjekcióztak a páciensekbe.

A legfőbb seggberúgás pedig azért jár, mert ez a szépészeti műtéteken szocializálódott faszi nem volt képes felfogni, hogy most nem szarral gurigázik. Hogyne, a plasztikai sebészetnek is van orvosi kockázata, ott is van felelősség, de alapvetően mégis esztétikai okok és következmények merülnek fel. Itt viszont kurvára nem!!!! Aki őssejt-kezelésre szorul, az praktikusan valami más módon nem gyógyítható betegségre akar ellenszert, az ROHADTUL KISZOLGÁLTATOTT... az például nem tud járni, nem hall, az valami degeneratív neurológiai betegségtől szenved.

Az nem a nagyobb csöcsök igényével feküdt be hozzád, te fasz, hanem ÉLNI akar! Érted?! És ezzel a boszorkánykonyhás barkácsolással most a hazai őssejt-kutatást, a felelős, orvosi célú felhasználást lökted a gödörbe! Van neked fogalmad arról, hogy milyen az, ha valaki nem azért írja be hetente a hírkeresőbe, hogy "őssejt", mert üzleti céljai vannak, hanem azért, mert BETEG?! Gondoltál rá, mikor a szépségiparból hirtelen átruccantál a mélyvízbe?

Gondoltál a francokat, te csöcspumpa.

Muszáj pár szót szólni a nyomozóhatóságokról is. Azt, ugye, a kurucinfó óta tudjuk, hogy a magyar rendőrség, az ügyészség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium összes munkatársa és vezetője konkrétan egy szatyorban él, ahonnan még a szomszéd telekre sincs kilátása - ezért állítja még évek után is komoly pofával azt, hogy a kurucinfó egy amerikai honlap, túl az Óperencián, jaj, hát nem érjük mi el azt, és ugyanezért állítja azt is, hogy hát pont akkor kapcsolt el a tévén, amikor épp a zavargásokat mutatták, ezért nem tud "hivatalosan" arról, hogy mifelénk a békés tüntetésen autókat gyújtanak fel meg melegeket vernek össze... és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a rendészet élén álló kapafogú rém miket művel mostanában.

De azt már ne mondja nekem senki, hogy nem volt egyetlen olyan ember sem, aki tavalyelőtt (!) novemberben nem kapta fel a fejét arra hírre, amit a Blikk címlapon hozott, és sok-sok újság átvett, hogyaszongya:

A Padödő énekesnője hónapok óta mozgásképtelen, tolókocsival közlekedik. A kaposvári őssejtklinika professzora, dr. Seffer István azonban felajánlotta neki, hogy őssejt-kezeléssel lábra állítják - írja a Blikk. Az énekesnő betegségéről egyelőre nem lehet tudni, valóban szklerózis multiplex-e, dr. Seffer a lapnak elmondta, egyelőre még nem kapta meg tőle a leleteket, de Lang örömmel vette a felajánlást.

Hát b+, még a linkelt Velvet-cikk akkori hozzászólásai között is ott van, hogy WTF, ilyen őssejt-kezelést Magyarországon TILOS végezni!!! Dr. Csöcspumpa a legolvasottabb magyar napilap címlapján közölte egy celebbel, hogy bűncselekményre készül, és senki nem szólt semmit? Ilyen erővel, ha a viszkis írt volna egy olvasói levelet a Magyar Nemzetbe, hogy "csütörtök, délután négy óra, körúti OTP", arra se moccan rá a yard? Félelemetes, főleg úgy, hogy közben a tartalék izzókészlet a világ legfontosabb dolga.

És végül, ha már megemlítettem, pár kedves szó Lang Györgyihez is. Tudom, hogy több olvasóm személyesen is ismeri-kedveli, de akkor is azt gondolom: marhára tisztességtelen és felelőtlen dolgot művelt. Azt a csiki-csuki játékot, miszerint hol bevallja, hol letagadja, hogy szklerózis multiplexe van, rohadtul nem tudom elfogadni. Méghozzá azért nem, mert ilyen ügyben egy közismert embernek csak két tisztességes választása lehetne:

1. Nem beszél róla, magánügy, megtartja magának.

Ez egy teljesen rendben lévő magatartás lenne, nem tartozik ez senkire, nem kell mindenből bulvárhírt csinálni. Ebben és csak ebben az esetben még azt is elfogadom, hogy egy időben úgy járt tévéfelvételekre, hogy a törés miatt begipszelt lábával "alibizte le" azt, hogy kerekesszékben közlekedik. Megértem, tényleg. Én azok közé tartozom, akik például a coming outot sem várják el a meleg/leszbikus közszereplőktől.

De ha ezt választom, akkor nincs bulvársztároskodás, akkor nincs Blikk-címlap, akkor nem kínálom oda a sztorit, nem haknizok vele. Képzelje el, hogy érzi magát a "civil" SM-beteg attól, amit a Pa-Dö-Dő énekese művel: bekínálják az elérhető legjobb kezelést, sőt, őssejt-terápiát, megcsillan a remény, hogy mondjuk Harvey Milkhez, vagy a fideszes (hallássérült) Kósa Ádámhoz hasonlóan egy másik hátrányos helyzetű csoportnak is lesz szószólója, aki a nyilvánosságban fogott pozíciója révén kitapossa az utat... erre Györgyi kitolat az egészből, és a következőt nyilatkozza:

- Három betűvel lehetne leírni a betegségemet: NTJ, azaz nem tudok járni!

Akkor tessék szépen abbahagyni a betegséggel való bulvárhaknit, mert ez így nem fair.

 

2. Felvállalja a betegségét, felelősen, a sorstársait segítve

Csak egyetlen példa: Erős Antónia nem csak akkor cukorbeteg, amikor az RTL Reggeliben lehet erről beszélgetni, hanem pl. akkor is, amikor Pécsett kell egy nulla médiaérdeklődés melletti, de a cukorbetegeknek fontos rendezvényen megjelenni. Vele szívesen azonosul a cukros fiatal, mert látja, hogy így is lehet teljes életet élni. Betegséggel Blikk-címlapra csak akkor megyünk, ha tudjuk, hogy ezrek vetik össze a saját állapotukkal az általunk elmondottakat...

Az SM egy gyógyíthatatlan, de kezelhető; az életminőséget nagyban befolyásoló, de fegyelmezett életvitellel jó eséllyel kordában tartható betegség. Úgy nem, ahogy Lang Györgyi csinálja. Őszintén remélem, hogy lesz helyette jobb, felelősebb "ikonja" (bármilyen hülye szó is ez) a szklerózis multiplexben szenvedőknek, aki reményt ad nekik, nem pedig elveszi azt a bohóckodásával. Őszintén sajnálom, amiért beteg - de ez nem menti fel a felelősség alól, amit a nyilvánosság jelent. Vagy hallgasson, vagy vegye észre, hogy nincs egyedül.

Hát ennyi... tudom, kicsit hosszúra sikerült a mondanóm, de az a helyzet, hogy megint egy olyan magyar abszurdba sikerült beletenyerelni, ahol szinte mindenkit van miért bokán rúgni.