zoli voltam

Lakást vegyenek!

2011. március 03. - zoli vagyok

Árulom. Jelenleg 12 ingatlanközvetítővel szerződtem le - söréttel lövök, aki csak felhívott, mindnek aláírtam, pörgessék, hátha elmegy.

De gyerekek, ezek között van néha extrán hülye is. Tegnap is csörög a telefonom, felveszem, hallózok, és már hadarja is  számon kérő, kioktató tónusban a néni, hogy: 

- Jó napot, én csak szeretném azért elmondani, hogy mit mondtak a vevőink! Azt mondták a vevőink, hogy sokallják az árat, mert hogy nincsen lift!

 

Ez így, ennyi, elköszöntem, vettem az infót. De azért pár dolgot nem értek.

Kezdve azzal, hogy vevőnek nevezni ezeket az unatkozó lakásturistákat erős túlzás. Vevő az, aki lakást vásárol, de bazmeg, ezek csak ténferegnek, hogy "hát, még nem is tudom, hogy mikor akarok venni, most csak úgy megnézem, hogy mik vannak" - akkor menj el pizzafutárnak, te szerencsétlen, naponta 20-30 lakásba is betoppanhatsz így. Vagy csótányirtónak, esetleg készenléti kommandósnak - még be is rúghatod a kiszemelt lakás ajtaját, egyeztetni sem kell a tulajjal. Vevő, persze.

Aztán a konkrét esetben meg azt nem vágom, hogy ez a lift-dolog, ez hogy van. Mert, ugye, akinek kell a lift, akinek fontos a lift, az mi a faszért panaszkodik egy deklaráltan, egyértelműen lift nélküli lakásra, hogy nincs lift? Ilyen alapon én is körbehívhatnám az összes garzonlakás tulajdonosát, hogy "aj-jaj, csak egyetlen szoba van? Hát nekünk legalább három és fél kellene, nagy a család! Egy szoba, az nagyon kevés, nem is tudom, hogy gondolják? Csak egy, egyetlen szoba?"

Azt meg aztán végképp nem értem, hogy miért lenne ez az alku alapja? Figyelj, tényleg, én csökkenthetem az árat, de ha leviszem a felére, akkor se lesz a házban lift! Vagy tényleg ennyire hülye valaki, hogy liftes házban akar lakni, mert mittomén, a fájós lába vagy az ormótlan nagy teste miatt nem tud felmenni a lépcsőn - de mégis vesz egy lealkudott árú, harmadik emeleti, lift nélküli garzont, és bár majd' meghal minden lépcsőfordulóban, de abból merít erőt, hogy "nem baj, nem baj, az a lényeg, hogy lealkudtam négyszázezret a vételárból"?!

Vegye meg valaki a kibaszott lakásomat. Garzon, lift nélküli.

 

UPDATE: közben rájöttem, hogy a telefonáló a 12 közül valószínűleg az a közvetítő asszonyság lehetett, akit múlt héten le akartam rúgni a lépcsőn. Hozott ugyan egy lakásturistát, de amíg mentünk fel a lépcsőházban, folyamatosan panaszkodott a vevő füle hallatára, hogy "huhh, ez azért nagyon magasan van, jaj, még egy emelet, jaj, mennyi van még, háááát, ezt azért majd meg kell szokni".

Harmadik emelet, bazmeg, nem a Himalájára mászunk! Tényleg ott voltam, hogy levágom a földszintre, milyen közvetítő az ilyen, a vevő előtt ócsárolja a lakást?! Szóval könnyen lehet, hogy nem is "a vevők" véleményét, hanem saját szörnyű élményét közvetítette így utólag.