zoli voltam

Lakásmizéria felfüggesztve

2011. április 19. - zoli vagyok

Na, most lett elegem. Tegnap este hivatalosan is véget vetettem a kísérletnek, hogy eladjam a lakásomat.

Az elmúlt két hónapban a tizenegy közvetítő cég épp csak olyan érdeklődőt nem tudott prezentálni, aki valóban egy belvárosi, közepes állapotú, harmadik emeleti garzont kívánna venni adott árkategóriában. A konklúzió pedig az, hogy elsősorban nem is a közvetítőkre haragszom, hanem tényleg az emberek faszok.

Szó se róla, a 11 cégből lejjebb adtam a végére, az egyik ingatlanos nénitől például üvöltve sikerült elbúcsúzni. Pár hete, hétfőn este fél7kor csörög a telefonom, pikírt hangú asszonyság a vonalban:

- Halló, akkor mi itt vagyunk ám már egy ideje! - semmi bemutatkozás, semmi köszönés, de a hangból rögtön ráismertem: ez az, aki múltkor ugyanígy jelentkezett be, lebaszva, hogy miért nincs lift a házban. Adjam olcsóbban, ezt üzenik a vevők. Nyilván attól lesz lift, mindegy. Épp jó passzban voltam, ezért vettem a lapot, "felismertem", hogy ő az, és visszakérdeztem, hogy ezek szerint ő hozott valami vevőt a lakásomhoz? Dehát nem beszéltük meg, hogy jönnek, és jelenleg a város másik végén vagyok.

- De, de, nekem itt át van nyilazva, hogy hétfő, hat óra! Már itt várjuk mióta!

- Lehet, hogy várnak, de hiába, mert nem beszéltük meg. Maga múlt csütörtökön hívott, hogy ott tudok-e lenni egy órán belül a lakásnál, mert a vevőnek akkor lenne jó, mire én mondtam, hogy ennyire gyorsan nem, de pénteken bármikor. Erre maga felhívta a vevőt, akinek nem volt jó a péntek. Akkor azt javasoltam, hogy kérdezze meg, hogy jó-e neki-e a hétfő, mert öt után oda tudok érni.

(köztünk szólva, a csütörtöki beszélgetés is érdekes volt - már akkor is lebaszott, ott nyögdécselt a telefonban, hogy "jaj, hát ez így nehéz lesz, jaj, de bonyolult ez így" - hát baszki, azért vagy közvetítő, hogy közvetíts. Ha közvetlenül a vevővel beszélném meg, akkor egy perc alatt lenne közös időpont, de azért kapnál félmilliót a vételárból, mert te közvetíted a dolgot - úgyhogy ne engem baszogass. De nem, még itt is kedves voltam.)

- Igen, és én a vevővel meg is beszéltem, hogy neki a hat óra jó.

- Az lehet, de engem aztán nem hívott vissza ezzel az információval.

- De igen, mert nekem át itt van nyilazva.

- Ahhoz én nem értek, hogy ön mit nyilazott, nyilván azt még a vevővel egyeztetve tette meg, de nekem nem szólt.

- Hát szerintem ez egyáltalán nem így van, és egyáltalán nem az én hibám. De most akkor legalább most idejön?

- Nem, nem megyek oda, mert nem beszéltük meg, és dolgom van.

- De megbeszéltük, ez nem így van, és mi itt várunk már mióta. Most mit mondjak a fiatalembernek, akinek itt kellett várnia?

- Talán az igazságot, hogy maga nem egyeztette velem az időpontot.

- Tény, hogy ez nem így van, én egyeztettem, csak maga elfelejtette, át is van nyilazva, és...

- Kikérem magamnak ezt a stílust, maga elméletileg egy szolgáltatást végez, és leginkább a maga érdeke lenne, hogy ez jól működjön, ezt pedig én nem fogom eltűrni.

- De szögezzük le, hogy igenis megbeszéltük, és maga most...

- Én most EGYRE MÉRGESEBB VAGYOK, ÉS EGYRE KEVÉSBÉ GONDOLOM, HOGY EZT A BESZÉLGETÉST FOLYTATNI AKAROM! KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY ÚGY BESZÉLJEN VELEM, MINT VALAMI ÁLTALÁNOS ISKOLAI PEDAGÓGUS A HÜLYEGYEREKKEL!!! KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY A NEM KEVÉS JUTALÉKÁÉRT CSERÉBE SEM HAJLANDÓ RENDESEN DOLGOZNI, HOGY MÉG AZT HISZI, HOGY MAGA TESZ NEKEM SZÍVESSÉGET!!!

Igen, itt már üvöltöttem, de ő kötötte az ebet a karóhoz:

- De uram, én azt mondtam, hogy rögzítsük a tényt, hogy ez meg volt beszélve, és maga mégsem jött el, ezért most...

- EZÉRT MOST BEFEJEZZÜK EZT AZ EGÉSZET, MAGA PEDIG ÁTKÜLDI NEKEM A MEGBÍZÁS MEGSZÜNTETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES PAPÍROKAT!!!

- De akkor a fiatalember a következő időpontra...

- NINCS KÖVETKEZŐ IDŐPONT, ÉN MAGÁT TÖBBET SE LÁTNI, SE HALLANI NEM AKAROM! KÜLDJE ÁT A PAPÍROKAT!!

Itt lebasztam a telefont. Írt még SMS-t, amiben szintén azt bizonygatta, hogy meg volt beszélve, de "felejtsük el a dolgot"... A pofátlanság csúcsa, még ő akar megbocsátani nekem, milyen nagylelkű. Papírokat azóta se küldött, persze.

*

Volt aztán olyan vevőjelölt is, akit kifejezetten sajnáltam, mert szegényt nagyon át fogják baszni. Vidéki kislány, az öccsével költözne Pestre, és az a koncepció, hogy vesznek egy lakást, összeköltöznek, az egyik szobát pedig kiadják albérletbe. Na, de nekem egy 35 nm garzonom van, egy légtér a szoba és a vele összenyitott konyha, és az ingatlanos ott magyarázta lendületesen a kislánynak, hogy ó, hát ezt könnyű megoldani, 3-4 variáció is van, csak kis átalakítás kell, és mindenki elfér.

Nem, nem fér el. Egy légtér, fekvőgaléria, összesen 35 négyzetméter az egész lakás - ha totál szétbontod, akkor se tudsz ott elhelyezni három embert rendesen. Én egy darabig csak hallgattam, egyre jobban szégyenkeztem, aztán valahogy nagyon óvatosan, nagyon közvetett módon elővezettem, hogy talán ők mégsem ezt és így akarják megvenni.

Ennyire nem akarok nyerni, komolyan. Bassza át más.

*

Volt aztán tömeges lakásnézés is. Nyugdíjas anyu, három felnőtt lánya és egy kiskutya, baszki, nem hiszed el. Mentünk fel a garzonba - és megint, és ismét: nincs lift, basszátok meg, le van írva a hirdetésbe, nincs lift, nincs, nincs, nincs! Akkor meg minek néz meg egyáltalán olyan lakást valaki (itt ugyanis a nemrég megözvegyült néni keresett lakást, a slepp csak "segíteni" jött), aki alig tud oda felmászni?!

Mindegy, betömörültünk mind az öten a garzonba. Meg a kutya, akit azzal a lendülettel szabadon is engedtek a lakásban, szaladgálni, amit azért annyira nem kultiváltam, mert oké, nem egy lakóparki luxuslakás, de azért ez mégsem illik.

Aztán meg, miközben a néninek magyarázok, egyszer csak elkezdek szimatolni: baszki, valaki pont az ablak előtt, a gangon gyújtott rá? De hát nem is nyitottam ki az ablakot, akkor hogyan...? Bazmeg!!! Anyu egyik kísérője semmitől nem zavartatva rágyújtott egy cigire. Ott, bent, ahol én dohányosként soha nem cigiztem, ott, ahol életében először (és utoljára, az száz) jár, bármiféle kérdés nélkül, érted... rátoltam a legcsúnyább vasvillaszemeket, mire ál-meglepetéssel, megnyúlt arccal közli, hogy "ja, nyissam ki az ablakot?"

Nem erre gondoltam, baszki, hanem hogy tűnés kifelé... de ráhagytam, nyisd ki. Nézem tovább, elkezd grimaszolni, aztán látványosan kipöcköli a hamut az ablakon. Érdekelt volna, hogy egyébként, ha nem nyit ablakot, akkor hova szánta volna.

Közben anyu elkezd kupeckedni - úgy, hogy én tényleg nem árulok zsákbamacskát, tök őszinte vagyok, de akkor is. Hogy ő már látja, mert egyszer mondta neki egy mérnök, hogy valami hiba van a falon, akkor az egész lakásban mindent le kell bontani, és az borzasztóan drága. Hogy ő már kívülről is látja, hogy rohad a fal (nem, asszonyom, az a korom a konvektorból). De akkor is, az nem az. Ebből nagyon sokat kell majd engednem, mennyiért is adom?

Mondom, hogy X, mire teátrálisan összecsapja a kezét, hogy neki a közvetítő eleve X-300.00 összeget mondott, azzal,  hogy abból még egy komolyat lehet alkudni is (apropó: itt a közvetítő nem volt ott, hogy megcáfolja, mivel ő tényleg rosszul nyilazta a naptárát - és neki volt igaza, basszus, ezeket én is kihagytam volna).

Nem, asszonyom, rosszul tudja, ennek X az ára. De ő most akkor felírja a számomat, és majd visszajön a mérnök barátjával, annak majd biztos hiszek (elgondolkodtam, hogy nekem meg vannak színész barátaim, valamelyik nyilván szívesen eljátszana egy ellen-mérnököt - ő is lenne annyira objektív). És engem fog hívni, mert neki a közvetítő kislány nem volt szimpatikus (teszem hozzá, a kevés normális ingatlanos egyikéről van szó, mindegy).

*

Tegnap este volt az utolsó kanyar. A kedvenc, normális, old school ingatlanos bácsim volt a soros, ő hozott egy fiatal párt. Magyar csaj, francia pasi. Már a kezdet is fura volt, lényegében már a kapu előtt húzták a szájukat - amit azért nem értettem, mert a homlokzat tök szépen fel van újítva, a helyszín meg tudott-adott volt előre is. Ha nem akarok X helyen lakni, akkor nem nézek ott lakást, nem? Google maps, valami, hahó? Nem nyugdíjasok vagytok, akik egy kétsorosra jöttek az Expressz újságból!

Finnyogás a lépcsőházban is, a srácnak eleinte csak a hanglejtése tűnt fel, nem tudok franciául, ezért nem is figyeltem, miről beszélgetnek. A csaj kérdezgetett, fordított - míg egy hangosabb mondat során leesett, hogy de hiszen ezek angolul beszélnek! De akkor már gondoltam, benne maradok a figurában, teszem a hülyét, mintha nem tudnék angolul, úgy legalább őszintébbek lesznek.

Tanulságos volt. A faszi egyre jobban belelendült a fikázásba. A lakásban kérdezi, hogy mi az a cső, ami kijön a bojlerből és belemegy a WC víztartályába. Csajjal megbeszélik, csávó konklúziója: "It's broken". Csaj magyarul kérdez, mire megpróbálom gyengeelméjűeknek is érthető módon elmagyarázni, hogy mi az a tágulási szelep, milyen víz távozik ott, és miért jó, hogy a WC-tartályba vezettük. Csaj fordít, francia csávó konklúziója: "No, no. It's broken."

Kimegyünk a konyhába, faszi felfedezi az egyik neont, nézi, nézi, majd lemondó cöccögéssel közli a csajjal, hogy "It doesn't work". Csaj kérdi, hogy az ott csak dísz, mire a legszebb mosolyommal odalépek, és megnyomom az oldalán a gombot, a lámpa világít. Francia nem adja fel, elkezdi a konyhapult tetejét fedő munkalapot szakértő szemmel, négyzetcentinként kopogtatni, majd diadalittasan fordul a a csajhoz: "hahh, it's fake!".

Eltart egy percig, mire leesik: a munkalap, ugye, ilyen stilizált márványmintás. Monsieur Sherlock épp azt nyomozta ki, túltéve ezzel minden helyszínelős sorozaton, hogy az ott nem igazi márványból készült! Nem találok szavakat... mégis, mi az anyámat gondolt, húsz folyóméter szicíliai márvány és arany csaptelepek lesznek a lakásban ennyi pénzért?

Aztán így megy tovább még hosszú percekig, a koreográfia stabil: csávó kérdez/állít valami hülyeséget, csaj fordít, válaszolok, csaj fordít, francia meg közli a nőjével, hogy lófaszt, én hazudok nekik. Mert az a matrac ott fent biztos nincs 2X2 méter, a gázcsöveket biztos nem is cserélték ki, a mosógép biztos szar (BOSCH, ilyen kijelzős-időzíthetős cucc, nekik otthon biztos ezüst-kolloidos van, ha ezt fikázzák, mindegy), meg úgy egyáltalán, szar minden, szar az egész. Gondolkodok, hogy érdemes-e zárásként elmagyarázni nekik, hogy ha látták a képeket (volt fent sok a neten), ha tudták a címet, és ha látták az árat, valamint az ennyiért kapható lakásokat, akkor mégis, mi a faszra számítottak? Végül inkább csak arra jutok, hogy oké, ez egy jel, itt és most kell befejezni a lakás árusítását.

Ingatlanos bácsi, szegény, szégyenkezve mosolyog, neki fáj, ami itt zajlik. Franciáékat lekísérjük, aztán mikor lelépnek, a bácsi bocsánatot kér helyettük is.

Fél óra múlva kiadtam a lakást egy albérlőnek.

*

A végére pedig annyit, konklúziónak, hogy az emberek borzalmasan faszkalapok tudnak lenni. Van most ez az általános igazság, hogy az eladók bajban vannak, és a vevő válogathat kedvére, meg alkudhat szörnyeteg nagy összegeket - és az alaphelyzet tényleg leginkább erre hasonlít... ámde.

Ámde az akkor sincs rendben, hogy úgy jöttök egy-egy lakást megnézni, mint aki a talpára ragadt rágógumit vizslatja. Nincs az rendben, hogy nem úgy jöttök be, mintha valakinek az otthonába érkeznétek, hanem amolyan felettesként, ellenőrként, mintha valami szívességet tennél, hogy megnézed a lakásomat.

Inkább egy másik szívességet tehetsz nekem, ha ennyire bunkó vagy. A mostani albérlő marad, ameddig marad, de a következő alkalommal egyrészt csak magánúton hirdetem majd a lakást eladásra, másrészt pedig az úgynevezett vevők felét már a kapuban ott fogom hagyni. De inkább felgyújtom, bazmeg, minthogy még egyszer végig kelljen csinálnom azt, amit ez elmúlt hónapokban.