zoli voltam

Nyári iskola, igen

2011. június 13. - zoli vagyok

Elsőre elég hoffmannrózsásnak fog tűnni, amit mondok: ma túl hosszú és értelmetlen az iskolai nyári szünet. Mindenkinek jobb lenne, ha kurtítanánk rajta, és fontos, értelmes programok lennének a lecsípett rész helyén.

A legutóbbi Napló kapcsán gondolkodtam el rajta, hogy igen, főleg általános iskolában rettenetesen untam a vakációt, és utólag belegondolva, ilyenkor 11 hetet szinte teljesen egészében elloptak az életemből. Oké-oké, nem azt mondom, hogy jobb lett volna helyette, mondjuk, kémiaórán ülni, vagy témazáró dolgozatokat írni - de szeretném hinni azt, hogy e két véglet között is vannak még állomások, amiben szerepe lehet az iskolának.

Sőt, tegyük azt is rögtön hozzá, hogy jó helyre (értsd: sok pénzzel és/vagy ráérő felnőttekkel rendelkező családba) születő gyerekek esetében ez is kisebb probléma, mert be lehet fizetni millió táborba, foglalkozásra, illetve a kisebbek lepasszolhatók a nagyszülőknek pl. - bár utóbbi már átvezet minket a megúszós tematikához.

Itt a riport, aki igényli, nézze meg (a vártnál kicsit döcögősebb-kínlódósabb lett, sajnos rossz volt a casting), a többieknek alatta pár szóban összefoglalom a problémát:

A vakáció 11 hete két dolgozó szülő mellett szinte lefedhetetlen. Lehet nyaralni egy hetet (pénz), lehet táborozni egyet-kettőt (pénz), és a nagyszülők is bevállalhatnak némi gyerekfelügyeletet, de akárhogy oszt-szoroz az ember, egy átlagos fizetésből ezzel a vakáció felét sikerült csak megoldani. A többi meg a körülmények és a szerencse dolga, de szinte csak megúszós pótmegoldások vannak. Nem véletlen, hogy Európa faszább felében jellemzően 5-7 hét ugyanez az időszak.

Saját példa annyi, hogy én annak idején kurvára unatkoztam a nyár nagyobb részében (amit mondjuk a faterom tökre megértett, lévén gyerekként ő is ugyanott, ugyanúgy unta az egészet elmondása szerint), és tényleg vártam már a szeptembert, hogy legyen végre valami. Volt úttörőtábor, meg családi nyaralás, de egyébként eleinte nagyanyám felügyelete alatt, később a húgommal, otthon unatkoztunk. Persze, tehetősék csemetéinek szó szerint Hawaii volt a nyár, de szerintem azóta csak töppedt a gazdag-kaszt, még több kiscsávónak kéne helyet találni nyárra, mert a család nem tudja finanszírozni.

Úgyhogy szerintem ezen fontos és hasznos lenne változtatni. Úgy csinálnám, hogy a júniust kezdésnek rádobnám pluszban a tanévre. Nem, a "hivatalos" oktatási rend nem változna! Máshol, más országban ezt a plusz időszakot nyilván úgy használnák fel, hogy emberibb menetrendet csinálnának egész évre, elnyújtva az oktatást, adott tananyagot kényelmesebben leadva a gyerekeknek - de ne felejtsük el, Magyarországon vagyunk. Itt nem így lenne, és nem is itt van a legnagyobb gond. Szinte biztos vagyok abban, hogy itt nem az egységes tananyagot húznák szét, hanem "hát akkor még ez is belefér" felkiáltással fapados matekon is deriválnának, meg kétszer annyi kötelező olvasmány és memoriter lenne.

Oktatási reform az őszinte mosolyokért :)

 

Holott ezt a plusz három hetet egészen másra kéne használni. A tanévet továbbra is lezárnák a szokott időpontban, osztályoznának és bizonyítványt adnának. A nyári hetekben pedig elindulna egy egészen más típusú oktató-nevelő munka. Napló és ellenőrző nélkül (csak a részvétel lenne kötelező), ahol a pedagógusok az egész évi kötelező és szigorú rendbe foglalt tantárgyukat egészen új aspektusból mutatnák be.

Olyan jó lenne, ha ilyenkor a fizika- és kémiaóra olyan lenne, mintha Zsiros László Róbertre, illetve Öveges professzorra bízták volna - a körülöttünk lévő világ érdekességeinek bemutatása, izgalmas, újszerű és stresszmentes (értsd: nem kell belőle felelni) módon. Olyan jó lenne, ha matekórán ilyenkor az elvont izék helyett a gyakorlat érvényesülne, és a gyerek közvetlenül hasznos, illetve érdekes dolgokat tanulna. Tőzsdeszimuláció, hétköznapi geometria, vagy épp annak kiszámítása, hogy mit köszönnek Emesének a Budapest Bankban, és mitől vannak bajban a frankhitelesek. A töriórán félre lehetne dobni az évszámok felsorolására épülő, poroszos izét, és a tanár végre mesélhetne, szívből, érdekes dolgokat. Az irodalom is átalakulna, kivételesen nem Kármán József és Balassi elemzése lenne a legfontosabb, hanem például egy, a gyerekek által választott mű színpadi megjelenítése, vagy bármi egyéb, ilyen produkció. Igen, az ezerszer elcsépelt Rómeó és Júlia is kiválóan működne így. De elő lehetne venni pár pop- és rapslágert is, az okosabb fajtából, és azon prezentálni a "mire gondolt a költő, és hogyan akarja mindezt bemutatni nekünk"-kérdést. Elemezzék Fluor Tomit vagy Lovasi Andrást, és ha már megvan a módszer, egyszerűbb lesz a dolguk József Attilával is. És igen, menjenek ki, a fák alatt ülve, a füvön hasalva még sokkal jobb olvasni, beszélgetni, együtt lenni.

A biológia is szólhatna arról, hogy elrakjuk a könyvet, és megnézzük ÉLŐBEN. Nem, nem az ember szaporodására gondolok (de arról meg érdemes lenne hosszanti pénisz-metszetek nélkül, IGAZÁBÓL beszélgetni, például a pornófilmes félretájékoztatást kiegyengetni a fejekben). De növényt, állatot, zöld szemes ostorost. Meg az emberi test működését, bevonva a testnevelő tanárt is, akinek pedig a rendhagyó tornaórákon nem a kislabdadobás meg a négyütemű fekvőtámasz lenne a fő cicája, hanem tartásjavítás, mozgáskoordinációs gyakorlatok, sok-sok játék (és nem foci, hanem valami olyan, ahol az ismeretlenség okán mindenki egyforma sansszal indul, pl. krikett, baseball, gyeplabda).

Énekórán adjuk a gyerek kezébe a hangszert, három hét három akkordhoz elég - máshol erre könnyűzenei életművek épülnek, itt az a cél is elég, hogy derüljön ki, hátha az új Jimi Hendrix vagy Jamie Cullum bujkált eddig a hátsó padban. Örömzene, ismerkedés, új élmények.

Ez a három hét esélyt adna arra, hogy minden tantárgy, minden pedagógus és diák a szebb-jobb arcát mutassa, teljesítménykényszer nélkül, de ugyanakkor nagyon is hasznos munkát végezve. Három paneltövi, kulcsos hét, három tévézős-unatkozós hét helyett az iskola valóban feltenné a koronát az egész évi munkára. Nem mellesleg pedig az ilyen élmények után a "hagyományos" órákra is máshogy ülnének be a gyerekek, és másként mennének be a tanárok.

Meg kéne csinálni, szerintem.