zoli voltam

Tulajdonképpen semmi nincsen

2011. június 29. - zoli vagyok

Munka gecisok, persze, az igen. Majd ha itt, az irodában végeztem, még otthon is össze kell raknom ezt-azt. Nem sietek haza, Björk is kábé kilenc magasságában esik be.

De úgy egyébként nincs semmi. Igazából, és ezt akarom leginkább most elmesélni, egy ideje rohadtul unom magamat - nem, nem unatkozok, hanem értsd úgy, ahogy mondom, magamat unom, aki/ami vagyok. Lehet ezt, persze, csak épp lelkesedés nélkül kábé feleannyit ér. Nem, ez most nem panasz, baszki, mert hosszú idő óta először például biztos vagyok abban így hó végén is, hogy különösebb gyomorfájás nélkül el tud indulni a következő hónap, adóval, albérleti díjjal és sárga csekkekkel, diák- és lakáshitellel. Ez a része most épp stabilizálódni látszik, őszre akár az összes, másfél év alatt ütött lyukat betömhetem (persze ilyenkor szokott valami taposóakna elpukkanni a könyvelésben, vagy valami drága, ámde nélkülözhetetlen dolog tönkremenni, de hátha most nem), tehát nem erről szól a dolog. Hanem arról, hogy nem látom a következő lépcsőt, csak csúszkálok itt a jégen.

EGY NAGY DOLOGNAK odatenni magam, az volna jó. Havi egy utalásból megélni, egy ügyért dolgozni, egyetlen, ámde annál masszívabb öndefiníció. Egyetlen névjegykártya egyetlen foglalkozással. Egy e-mail cím.

Nyilván nem segít az ügyön, hogy frankón 16 évvel ezelőtti videókat nézek. Hol a nagy szimfónia, a rettenetes színjáték a szürke láthatárról és a gőgös istenekről, akik ott lüktetnek és vonaglanak a láthatár mögött? Sőt, faszom, hol a 18 évvel ezelőtti Pepsi:

Tulajdonképpen semmi nincsen, és valahol kurvára nem indokolt, hogy 32 éves leszek, de már millió ötletre az a válaszom, hogy "én már nem". Meg hogy most épp nem, hanem majd, ha úgy lesz. Szedegetem a rizsát, és várom, hogy úgy legyen, de percről-percre nehezebb és lassabb leszek, magam számára is végtelenül, halálosan steril és unalmas, mert mára olyan jól sikerült kikezelnem magam az atipikusságból. Tulajdonképpen semmi nincsen, hisz csak a baj volt azzal, ami volt, ezért kidobtam és lecseréltem, megszelídítettem és teljesítési igazolásba foglaltam.

Az szokott lenni az önvállveregető értelmezésem, hogy háhá, nem lett igazatok, az "így nem viszed semmire" nem jött be, mert de, vittem. Ugyanakkor, egymás közt azért megbeszélést érdemel, hogy vittem, vittem, de úgy? Vagy közben a fene nagy lázadásból totál kommersz izé lett, és azért?

Az meg külön szánalmas, hogy ebben sincs semmi újdonság, mert már sokkal jobban megírták majdnem száz évvel ezelőtt.

- Nem akartam megismerni az életet... azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem... Igen, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek... De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!... te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi... és hogy nekem van igazam... és hogy nem nevetséges, amit én mondok... te tudod, hogy nekem van igazam... te szegény... te kicsi... te senki... Merj a szemembe nézni...

Még összerakok két anyagot, a többi meló majd holnap. Van csomagolt szendvicsem még estére. Holnap ne felejtsem el a számlatömböt elhozni.