zoli voltam

Szigetszerda: pulóveres, korai műsorzárással

2011. augusztus 11. - zoli vagyok

A tegnapi szigetelés rövidke volt, fázós és koncertmentes. Mondanám, hogy bemelegítésnek jó volt, de nem mondom, mert tényleg hideg volt, és ma még inkább az lesz este. Bassza meg.

De így legalább van lehetőségem arra is, hogy technikai meg általános dolgokról meséljek nektek. Kezdve azzal, hogy továbbra is ugyanúgy és ugyanazért szeretem a Szigetet: mert manapság egyre ritkábbak az olyan dolgok, amik nem valami ellen jönnek létre, a mozgatórugójuk nem az az igény, hogy más embereknek rossz legyen. A hétköznapokban én is hajlamos vagyok tüskésen közlekedni, és általában is igaz az, hogy az utcán, a BKV-n tizedakkora tömeg is sokkal feszültebben, konfliktusosabban mozog, mint a szigetes.

Itt meg továbbra is működik, hogy beérek a kapun, körbenézek, fújok egyet, vállak le, és elkezdek vigyorogni.

Meg az is bejön, még így a 14. évben is, hogy nem kell különösebben szervezni a találkozást, mert a kedves-fontos emberek úgyis kint vannak, és úgyis találkozunk. Az elsőt tegnap még odafelé, a buszon gyűjtöttem be, bent pedig egy nagyszívű újságírólány jóvoltából lett press passom is (teszem hozzá, én az a faszkalap vagyok, aki magának, önjogon az ilyet sosem hajtja ki, pedig jó ideje már nyilván úgy is menne - de ennek ugyanaz az oka, minthogy a hetijegyet is inkább megvettem teljes áron a Libriben, ahelyett, hogy nekiálltam volna telefonálgatni, hogy honnan lehetne ingyen).

A sajtóbelépővel be is néztünk kicsit a VIP-be - először volt bennem némi kétely, mint minden évben, hogy nem gáz-e szeparálódó talajmenti celebként fellépni, meg úgy ez az egész VIP-dolog, de pont elsőre a pultot támasztó Uj Pétert láttam meg, aztán meg összefutottam sixx-szel, úgyhogy nyilván nem az. Igazán nyugodt persze akkor lettem volna, ha meglátom a kitelepült Costesben a Bedét, amint épp méltatlankodik a marnírozott halszeletek (Turbigo-módra) fölött, hogy nem megfelelő az ízkompozíció... de talán így se bejegyzés arról, hogy Sziget-VIP-be bemenni = NEM MENŐ.

Hamar kiváltottam a chipkártyát is, és minden előzetes aggodalmam dacára teljesen jól működik a dolog. Kapod az italt, beütik a gépbe, látod az összeget a kijelzőn, odaérinted a kártyát, és kész, levonják az oda előre feltöltött összegből.

Estére megérkezett K. ügynök is, az elmúlt hat évben a legstabilabb szigettársam (Évi a másik, de ő lemondta az út- és látási viszonyokra hivatkozva. Remélem, majd ma. Holnap meg biztos). Szokás szerint ijesztően alulöltözve, trikó + vékony cipzáros felső, miközben én a trikó + póló + kapucnis pulcsi kombóban is fáztam (volt előtte egy hiábavaló kör, hogy nézzünk valami szigetes alterbutikban egy eldobható kabátot - mőcsényi húszputtonyos rozécvejgeltet ezermillió forintért kristálypohárban, azt árulnak, de kabátot, azt nem... vehettem volna még tangapapucsot, például, biztos jól fogy ebben az augusztusi őszben). A problémát ideiglenesen orvosolta csak, hogy a hamburgeremre várva stratégiai jelentőségű pozíciót fogtam a giroszsütő panel mellett, kicsit melegedni, és a pálinkák sem tették oda úgy magukat (idén is a fűszeres meggy a sláger, nem győzöm hangsúlyozni). Ismerősök akadtak még, de aztán valamikor alig 16-os karikás időpontban, valamivel tíz után feladtam a meccset.

Tömeg a Nagyszínpad előtt

A mai napra pedig még melegebb ruhával készülök, egyúttal pedig kiosztom a szigetmentő érdemérmet Björknek, aki cipőt csinált nekem a nemes alkalomra. Az van, hogy a Szigeten mindig a cipő a legkritikusabb pont, pár éve volt is erről egy töprengés egy index-cikkben, hogy akkor bakancs, sportcipő, gumicsizma, mi kell ide. Én szinte mindent próbáltam már, és persze, a nyári ugrándozás a sportcipőben volt a legjobb (kánikulás Sziget, volt néhány olyan is, imádtam), az esős-saras időt síron túl is hűséges Martensemmel győztem le (bejegyzés róla itt), de kellett valami generális megoldás. Ezt pedig Björk oldotta meg - talán emlékeztek, pont három éve, a szülinapomra kaptam tőle egy cipőt (képek itt), amit nagyon szerettem, nagyon sokat hordtam, el is használódott, már a talpalás-sarkalás se tudta olyan állapotba hozni, hogy utcára felvegyem. Viszont a csajom fogta a cipőragasztót meg a tapétavágót, és addig ügyködött rajta, míg ha szép nem is, de használható lett a cucc, mint szigetcipő. Nem vicc, összesuszterkedte.

Megyek, veszek valami kaját, összekapom magam, és még a délután közepén ki is megyek. Aki találkozni akar, az szól, oké?