zoli voltam

Miközben új albérletet kerestünk,

2011. augusztus 29. - zoli vagyok

millió dolgot láttunk és tapasztaltunk. Jegyzetelni kellett volna, így most csak annyi lesz, ami hirtelen az eszembe jut.

Kezdve azzal, hogy egyre dörzsöltebb vagyok - az egyik trükköt el is mesélem, hátha másnak is bejön. Mi javarészt az ingatlan.com oldalon néztük a lakásokat, ez egy félig ingyenes hirdetési site: bárki ingyen felrakhat hirdetést, de a képek feltöltése, plusz címkék és kiemelések már pénzbe kerülnek. Ugyanakkor egy funkcionális hirdetéshez kell 5-6 fotó, kell egy kiemelt hely vásárlása, különben két nap alatt a sokadik oldalra pörög le - ez pedig alaphangon 10ezer forint körül van. Nyilván a zöm nem ezt csinálja, hanem felrak egy saját hirdetést, kiemelés és fotók nélkül, majd a kopogtató ingatlanosokat is megbízza - akiknek viszont van erre egy keretük (és/vagy megállapodásuk a honlappal), úgyhogy az ő hirdetésük képes, kiemelt, akármi. A keresési opcióknál is preferált a csak képes hirdetésekre keresés.

Úgyhogy én meg azt csináltam, hogy ha megtetszett egy lakás, amit iroda hirdetett, akkor rákerestem ugyanolyan paraméterek alapján a fotó nélküli, lentebb sorolt hirdetésekre is. Több alkalommal, így a végül kiválasztott lakásnál is bejött, hogy szépen végignéztem az iroda fotóit, de telefonon már a tulajjal egyeztettem.

Miért jó ez?

Leginkább azért, mert sokkal jobb az alkupozíciód. Az ingatlanos alapból elvisz sikeres közvetítés esetén a kifizetett 2havi kaució + első havi lakbérből egy hónapnyi összeget. Máshogy viszonyul az esetleges alkuhoz is, nem is ismeri annyira a lakást (volt olyan lakásnézésünk is, ahol a közvetítő el is késett, majd velünk együtt csodálkozott rá a lakásra - anyám, te mire kértél volna aztán pénzt?). Könnyebben (gyakorlottabban) kamuzik, felelősség nélkül átver - tisztelet a kivételnek.

A leendő albérletünknél csak ezzel a húzással egyhavi kauciót, és havi 10 rugót faragtam le az eredeti árból. Megérte nyomozni, nem?

*

Egyébként meg nagyon érdekes sztorikkal, emberi történetekkel találkoztunk. Néha vicces, néha szomorú, néha meg teljesen érthetetlen.

Volt például egy fiatal pár, akik (hozzám hasonlóan) frankó frankhitellel vásároltak pár éve lakást, méghozzá (tőlem eltérően) nagyot, hosszabb távra, akkori törlesztő-erejükhöz mérten. Aztán a csaj elvesztette a munkáját, a frankárfolyam fel, az ingatlan értéke le, és a havi részletek törlesztése már túl nehéznek bizonyult. Ezért a szép, új építésű lakást meghirdették bérbeadásra, ők maguk pedig egy olcsóbb albérletet kerestek. Mikor mi jártunk náluk (a fent már részletezett, "keresd a tulajt"-módszerrel), még épp csak meghirdették a lakást, és keresték az albérletet. Aztán kábé két hónap múlva már az üres lakásról kerültek fel képek, ergo el is költöztek. Újra és újra találkoztam a hirdetéssel, de nem ment el a lakás, aminek a legfőbb oka az volt, hogy saját befektetésüket nézve érthető módon, de a jelenlegi piac körülményei közt öngyilkos döntéssel nem engedtek a bérleti díjból, az indokolatlanul magasan maradt. Két hete néztem, hogy a lakás megjelent az eladó kategóriában is... és szerintem ez igenis egy tragédia, mert itt egy fiatal pár, akinek már volt otthona, teleszülhető, élhető lakás, és most mehetnek albérletbe, megpróbálva elkótyavetyélni az egyszer már megszerzett otthont. Sokat nem fognak kapni érte, az tuti, okosabb lenne inkább egy nagyságrendet ejteni a bérleti díjból.

Volt aztán érthetetlenül naiv bérbeadó is: szép lakás, jó helyen, frankón felújítva, szerettük a megtekintéskor, komolyan elgondolkodtunk azon is, hogy ez legyen AZ. De sehogy sem tudtunk dűlőre jutni a sráccal a berendezésről, mert ő valami egyetemista-tempóban úgy gondolta, hogy csak a ruháit viszi el onnan, egyébként a bögréitől a DVD-gyűjteményig és bufla tévéig mindent a lakásban hagyna. Esetleg a tévét rakjuk be a gardróbba - de baszki, oda meg a ruhákat raknánk! (Björknek sok ruhája van) Úgyhogy addig-addig, hogy nem ment ez sem, pedig tényleg, mi azt megoldottuk volna, hogy a meglévő bútorainkat (kanapé, ebédlőasztal négy székkel, stb.) elhelyezzük valahol, ő viszont még a nyolc folyóméter DVD-it is ott akarta hagyni. Nem tudtuk vele megértetni, hogy mi azért ennél több cuccal, felszerelt konyhával, saját (meglepő) könyvekkel jönnénk, nem az ő életébe, csak a lakásába költöznénk be. Nem_fogunk_elférni.

Volt, ahol egy négyemeletes társasház lakásait fele-fele arányban egy-egy család tulajdonolta, azaz függőlegesen kettéosztva lényegében két, egymás melletti korfa volt a ház. Az egyiknek a teteje, a legfelső lakás volt üres, azt akarták kiadni. A "nem" kapcsán a döntő momentum a lakás állapota, a gányolás volt, de jellemző részletként az maradt meg bennünk, hogy a családi összefogás szép példájaként nem fogadtak takarítónőt, hanem vetésforgóban mindig más takarította a lépcsőházat. A "családi" egészet. Na most tényleg, sem Björk, sem én nem arisztokrata családból származunk, nem büdös a munka, de tényleg, komolyan azt gondolják, hogy majd nekiállok albérlőként négy emeletet végigtakarítani? Nem ezen múlt, de ezért sem tetszett.

Volt egy nagyon aranyos orosz néni, őt nagyon szerettük - hozzá egyébként ugyanaz az ingatlanos vitt ki minket (itt nem tudtam magánszámot nyomozni), aki még a tavaly februári rohamkeresésben a konditermes lakást ajánlotta. Így egy év után megtudtuk azt is, hogy nem mi voltunk túl érzékenyek - valami baleknek sikerült kiadni a lakást, ami alatt egy konditeremben baszkodják földhöz a súlyokat hétköznaponként 7:00 - 22:00, hétvégén 8:00 - 20:00 között. Három hónap múlva bejelentkezett a tulaj a közvetítőnél, hogy megint kiadó a lakás, az okokról nem szólt. Újra kiközvetítették, ismét pár hónap telt el, és újra jött a tulaj, hogy ez az albérlő is elment, de itt már az ingatlanos se vállalta a dolgot.

Jártunk szép lakóparki lakásban is, ahol a nagyobbik, ámde így is kicsi szoba közepén még ott díszelgett egy oszlop is, ott nem fér el semmi, de egyébként meg kurvasok holt tér máshol - nem értem, hogy amikor egyben, egyszerre terveznek meg egy új társasházat, tehát nem az van, hogy valami régi, nagypolgári izét darabolnak, szóval akkor miért nem gondolnak arra, hogy oda kanapé, ebédlőasztal, szekrény is be kéne férjen?

A végül kiszemelt, új albérlet (valamikor csütörtökön-pénteken megyek a kulcsokért) kábé a tizedik volt a sorban, szóval van még élményanyag, nyilván egyszer a többit is megírom. Ja, meg a várat, volt kérdés a faszbukon, hogy hát ott meg mi volt, majd azt is elmesélem.

*

Azt meg muszáj ide a végére, hogy ugyanakkor az valami hihetetlen jó érzés, hogy sokan, sokfelől segítenek. A saját szüleim is, Björk szülei is, rögtön és sokkal többet, mint azt kérni-remélni mertük volna. De van már a listán mázsás hórukkember és autós bloggertárs is, komolyan, tök hálás vagyok egyébként, mert ilyenkor látja-érzi az ember, hogy nincs egyedül. És ez fasza.