zoli voltam


Miközben új albérletet kerestünk,

2011. augusztus 29. - zoli vagyok

millió dolgot láttunk és tapasztaltunk. Jegyzetelni kellett volna, így most csak annyi lesz, ami hirtelen az eszembe jut.

Kezdve azzal, hogy egyre dörzsöltebb vagyok - az egyik trükköt el is mesélem, hátha másnak is bejön. Mi javarészt az ingatlan.com oldalon néztük a lakásokat, ez egy félig ingyenes hirdetési site: bárki ingyen felrakhat hirdetést, de a képek feltöltése, plusz címkék és kiemelések már pénzbe kerülnek. Ugyanakkor egy funkcionális hirdetéshez kell 5-6 fotó, kell egy kiemelt hely vásárlása, különben két nap alatt a sokadik oldalra pörög le - ez pedig alaphangon 10ezer forint körül van. Nyilván a zöm nem ezt csinálja, hanem felrak egy saját hirdetést, kiemelés és fotók nélkül, majd a kopogtató ingatlanosokat is megbízza - akiknek viszont van erre egy keretük (és/vagy megállapodásuk a honlappal), úgyhogy az ő hirdetésük képes, kiemelt, akármi. A keresési opcióknál is preferált a csak képes hirdetésekre keresés.

Úgyhogy én meg azt csináltam, hogy ha megtetszett egy lakás, amit iroda hirdetett, akkor rákerestem ugyanolyan paraméterek alapján a fotó nélküli, lentebb sorolt hirdetésekre is. Több alkalommal, így a végül kiválasztott lakásnál is bejött, hogy szépen végignéztem az iroda fotóit, de telefonon már a tulajjal egyeztettem.

Miért jó ez?

Leginkább azért, mert sokkal jobb az alkupozíciód. Az ingatlanos alapból elvisz sikeres közvetítés esetén a kifizetett 2havi kaució + első havi lakbérből egy hónapnyi összeget. Máshogy viszonyul az esetleges alkuhoz is, nem is ismeri annyira a lakást (volt olyan lakásnézésünk is, ahol a közvetítő el is késett, majd velünk együtt csodálkozott rá a lakásra - anyám, te mire kértél volna aztán pénzt?). Könnyebben (gyakorlottabban) kamuzik, felelősség nélkül átver - tisztelet a kivételnek.

A leendő albérletünknél csak ezzel a húzással egyhavi kauciót, és havi 10 rugót faragtam le az eredeti árból. Megérte nyomozni, nem?

*

Egyébként meg nagyon érdekes sztorikkal, emberi történetekkel találkoztunk. Néha vicces, néha szomorú, néha meg teljesen érthetetlen.

Volt például egy fiatal pár, akik (hozzám hasonlóan) frankó frankhitellel vásároltak pár éve lakást, méghozzá (tőlem eltérően) nagyot, hosszabb távra, akkori törlesztő-erejükhöz mérten. Aztán a csaj elvesztette a munkáját, a frankárfolyam fel, az ingatlan értéke le, és a havi részletek törlesztése már túl nehéznek bizonyult. Ezért a szép, új építésű lakást meghirdették bérbeadásra, ők maguk pedig egy olcsóbb albérletet kerestek. Mikor mi jártunk náluk (a fent már részletezett, "keresd a tulajt"-módszerrel), még épp csak meghirdették a lakást, és keresték az albérletet. Aztán kábé két hónap múlva már az üres lakásról kerültek fel képek, ergo el is költöztek. Újra és újra találkoztam a hirdetéssel, de nem ment el a lakás, aminek a legfőbb oka az volt, hogy saját befektetésüket nézve érthető módon, de a jelenlegi piac körülményei közt öngyilkos döntéssel nem engedtek a bérleti díjból, az indokolatlanul magasan maradt. Két hete néztem, hogy a lakás megjelent az eladó kategóriában is... és szerintem ez igenis egy tragédia, mert itt egy fiatal pár, akinek már volt otthona, teleszülhető, élhető lakás, és most mehetnek albérletbe, megpróbálva elkótyavetyélni az egyszer már megszerzett otthont. Sokat nem fognak kapni érte, az tuti, okosabb lenne inkább egy nagyságrendet ejteni a bérleti díjból.

Volt aztán érthetetlenül naiv bérbeadó is: szép lakás, jó helyen, frankón felújítva, szerettük a megtekintéskor, komolyan elgondolkodtunk azon is, hogy ez legyen AZ. De sehogy sem tudtunk dűlőre jutni a sráccal a berendezésről, mert ő valami egyetemista-tempóban úgy gondolta, hogy csak a ruháit viszi el onnan, egyébként a bögréitől a DVD-gyűjteményig és bufla tévéig mindent a lakásban hagyna. Esetleg a tévét rakjuk be a gardróbba - de baszki, oda meg a ruhákat raknánk! (Björknek sok ruhája van) Úgyhogy addig-addig, hogy nem ment ez sem, pedig tényleg, mi azt megoldottuk volna, hogy a meglévő bútorainkat (kanapé, ebédlőasztal négy székkel, stb.) elhelyezzük valahol, ő viszont még a nyolc folyóméter DVD-it is ott akarta hagyni. Nem tudtuk vele megértetni, hogy mi azért ennél több cuccal, felszerelt konyhával, saját (meglepő) könyvekkel jönnénk, nem az ő életébe, csak a lakásába költöznénk be. Nem_fogunk_elférni.

Volt, ahol egy négyemeletes társasház lakásait fele-fele arányban egy-egy család tulajdonolta, azaz függőlegesen kettéosztva lényegében két, egymás melletti korfa volt a ház. Az egyiknek a teteje, a legfelső lakás volt üres, azt akarták kiadni. A "nem" kapcsán a döntő momentum a lakás állapota, a gányolás volt, de jellemző részletként az maradt meg bennünk, hogy a családi összefogás szép példájaként nem fogadtak takarítónőt, hanem vetésforgóban mindig más takarította a lépcsőházat. A "családi" egészet. Na most tényleg, sem Björk, sem én nem arisztokrata családból származunk, nem büdös a munka, de tényleg, komolyan azt gondolják, hogy majd nekiállok albérlőként négy emeletet végigtakarítani? Nem ezen múlt, de ezért sem tetszett.

Volt egy nagyon aranyos orosz néni, őt nagyon szerettük - hozzá egyébként ugyanaz az ingatlanos vitt ki minket (itt nem tudtam magánszámot nyomozni), aki még a tavaly februári rohamkeresésben a konditermes lakást ajánlotta. Így egy év után megtudtuk azt is, hogy nem mi voltunk túl érzékenyek - valami baleknek sikerült kiadni a lakást, ami alatt egy konditeremben baszkodják földhöz a súlyokat hétköznaponként 7:00 - 22:00, hétvégén 8:00 - 20:00 között. Három hónap múlva bejelentkezett a tulaj a közvetítőnél, hogy megint kiadó a lakás, az okokról nem szólt. Újra kiközvetítették, ismét pár hónap telt el, és újra jött a tulaj, hogy ez az albérlő is elment, de itt már az ingatlanos se vállalta a dolgot.

Jártunk szép lakóparki lakásban is, ahol a nagyobbik, ámde így is kicsi szoba közepén még ott díszelgett egy oszlop is, ott nem fér el semmi, de egyébként meg kurvasok holt tér máshol - nem értem, hogy amikor egyben, egyszerre terveznek meg egy új társasházat, tehát nem az van, hogy valami régi, nagypolgári izét darabolnak, szóval akkor miért nem gondolnak arra, hogy oda kanapé, ebédlőasztal, szekrény is be kéne férjen?

A végül kiszemelt, új albérlet (valamikor csütörtökön-pénteken megyek a kulcsokért) kábé a tizedik volt a sorban, szóval van még élményanyag, nyilván egyszer a többit is megírom. Ja, meg a várat, volt kérdés a faszbukon, hogy hát ott meg mi volt, majd azt is elmesélem.

*

Azt meg muszáj ide a végére, hogy ugyanakkor az valami hihetetlen jó érzés, hogy sokan, sokfelől segítenek. A saját szüleim is, Björk szülei is, rögtön és sokkal többet, mint azt kérni-remélni mertük volna. De van már a listán mázsás hórukkember és autós bloggertárs is, komolyan, tök hálás vagyok egyébként, mert ilyenkor látja-érzi az ember, hogy nincs egyedül. És ez fasza. 

 

 

Költözünk

Most hívtam fel a jelenlegi tulajt, hogy szeptemberben lelécelünk. Rengeteg változást hoz majd ez a döntés, de remélem, javarészt pozitívakat.

Addig is: aki tud javasolni valami TÉNYLEG jó költöztető céget, az írjon levelet, kommentot, megköszönöm. JÓ alatt azt értem, hogy nem basszák szét a cuccot, nem találok a törött szék alján cipőnyomot (értsd: a felfordított széken állt a jóember, és el is törte), minden oda pakolnak, ahova kérem, hoznak fóliát betekerni a matracot, és nem nyugtatgatnak, hogy á, nem lesz semmi baja, mikor épp földhöz vágják a tányérokkal-poharakkal teli dobozt.

Majd még zokogok itt ezen egy sort, hogy milyen bedobozolni az otthont, és a város másik felén, egy másik lakásban megpróbálni azt újra úgy összerakni; lesz tudósítás mindenről, Egyelőre legyen elég annyi, hogy eldőlt, tegnap átadtam a kauciót az új helyen, ma szóltam a jelenlegi tulajnak, mennyi kell, megyünk.

Jó lenne már gyökeret ereszteni egyébként. Ha csak bérelt lakás, akkor is. Eddig a helybenlakási rekordunk ez a másfél év (illetve nekem 2,5 a Blahánál, de abból egy év még Björktelenül), szeretnénk ezt most megduplázni-triplázni akár.

Majd mesélek részletesen is, most csak hírt adtam.

 

Megint költözünk

Vége hát, most múlik pontosan, három hét, és már nem a Rózsadombon lakunk.

Szükségszerű a váltás, utólag érzi csak az ember, hogy hát igen, mit is gondoltam, hát mit keresünk mi itt. Hogy a lány a békási panelból, meg a falusi srác beveszi ide magát, mintha köze lenne hozzá, mintha dolga lenne itt, mintha átléphetné a kasztrendszer sorompóit, holott dehogy.

Tessék olyan helyre költözni, ami az alacsony társadalmi státuszuknak megfelel, tessék valami másik környéket választani, prolinak, parasztnak a kerületét; szó sincs róla, kérem, hogy maguknak egy elit, budai kerületben kell lakni. Dehogy. Kikiabál a proletár pofájuk innen, tessék eltűnni, és választani egy magukhoz illő, teszkógazdaságos lakhelyet. Ami a magukfajtának való, olyat.

Így is lesz. Felismerve önnön silányságunkat, indokolatlanul magas igényeinket, valamint annak abszurditását, hogy mit is keresünk mi egy drága, budai kerületben, tegnap este hirtelen felindulásból már alá is írtam egy szerződést, és február elsején költözünk...

... a Budai Várba, bébi!!!! Háááááháááá!!!!!

*

Szóval igazából az van, hogy nagyon szerettük a II. kerületet is, de több okból is költözni akartunk (fent csak hülyéskedtem ezzel a kasztrendszeres izével). Jó ideje kerestem már a megfelelő lakást, és sikerült is egy fullpanorámás, szép kis kuckót találni a Várban, nagyon jó helyen, nagyon jó házban. Illetve utóbbit majd a tapasztalat dönti el, de egyelőre lelkesek vagyunk. Részben felújított lakás, a mostanihoz képest egyértelműen visszaesés a vizesblokk, a fürdő + wc nem túl szép, de a többi sokkal-sokkal jobb.

Szóval vári lakosok leszünk, én hivatalosan is, mert képzeljétek, hihetetlenül kedves és becsületes tulajokat találtam, akik számlaképesek, és ahhoz is hozzájárulnak, hogy bejelentkezzek a lakásba.

Most elég izgatottak vagyunk, mert ez faszaságnak tűnik.

Amit mindig tudni akartam a lakáshirdetésekről...

de sose mertem megkérdezni... írtam, ugye, hogy tegnap sok-sok hirdetést néztem meg. Nos, megint feltámadtak bennem ugyanazok a kérdések, mint a legutóbbi alkalommal:

  • Ha már felújítanak egy fürdőszobát, miért olyan fura, barnás csempét raknak bele, ami úgy néz ki, (már bocsánat) mintha szart kentek volna szét rajta?
  • Ugyanígy nem értem a penész-imitátum járólapokat... nem tűnt fel, hogy ez már ELEVE úgy néz ki, mintha öt éve nem mostak volna fel? Vagy ez is volt a cél?
  • Azt, hogy "Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy az alapoktól tervezheti meg álmai új otthonát", lehet másképp érteni egy használt lakás esetében, mint "teljesen felújítandó"?
  • Fotózás előtt tényleg kicsit sem lehetett elpakolni? És muszáj volt kiteregetni? És megvacsorázni, sok-sok mosogatnivaló edényt szanaszét hagyva?
  • Mire számít az, aki a "részben bútorozott" albérlet mézesmadzagja mögé azt rejtette, hogy "ezeket a szar bútorokat már nem volt kedvünk levinni lomtalanításkor", meg "a nagymama porcelán giccsgyűjteménye a nagy, kétajtós vitrinben elfér majd az albérlőknél, ezeknek az egyetemistáknak úgyis mindegy, csak ne nyúljanak hozzá"?
  • A mobiltelefonnal készített, 20x20 pixeles körömpiszoknyi kis fotókból milyen információt kéne megtudni? A lakás domináns színárnyalatait?
  • Vajon kikapcsolták az áramot, vagy csak messze volt a villanykapcsoló, és ezért ilyen rohadt sötét minden a képen?
  • Valóban annyira kell tartani attól, hogy ellopják/más hirdetési felületen is felhasználják az iroda által készített fotókat, hogy célszerűbb azok 75%-át kitakarni az ingatlanközvetítő logójával?
  • Tényleg ennyire szubjektív jelző az, hogy "ízlésesen"?
  • A "csak tíz percnyire található a..."-fordulat gyalogos, BKV-s vagy autós közlekedésről szól? És ha gyalogos, akkor próbálta már az olimpiai szintidőnél hosszabb, esetleg nem hanyatt-homlok rohanással megtenni a távot - ami térkép szerint úgy már rohadtul nem teljesíthető 10 perc alatt?
  • Ha egy lakásról csak külső, a homlokzatot meg a kapu előtti járdát ábrázoló felvételek vannak, az mit jelent? Beletört a kulcs a zárba, mikor épp az ingatlanos jött, vagy annyira okádék belül, hogy inkább le se fotózták?
  • A "rendezett lakóközösség" eufémizmusán túl még hogy szokták kódolni a hirdetők azt az információt, hogy nem lakik a házban cigány?

 

Ha a tegnapi lakásszakértők közül még itt van valaki, ezeket is megválaszolhatná :)

Egészen furán érzem magam

Kezdek visszakapcsolni a hétköznapi üzemmódba, de még itt dobol bennem a cucc.

Kezdve azzal, hogy a FNM-koncert után jól végiggyűrtem a youtube-ot mindenféle videókért, mindenféle rokon állatfajok irányában, és már két napja az Interstate Love Song riffjét dünnyögöm. Nem akarom túlrajzolni a dolgot, de ez az élmény most TÉNYLEG hatott rám. Tegyük emellé, hogy a munka is meglódult ezerfelé, egyrészt bullet time hajlongás, másrészt meg épp fordítva, teliszívott mellkassal eléállás, hogy hajrá, gyere, pont te kellettél.

Még valami okosat-jót kell kitalálni a négynapos hétvégére. Tegnap pl. voltunk strandolni - illetve kvázi strandolni, Björk keresztszüleinek az udvarában van egy mobil medence, ott áztunk, meg aztán üldögéltünk a kert hátuljában a hintaágyban, és beszélgettünk. Nagyon szeretem ezeket a dolgokat, összeraknak, meg olyan értelmes lesz tőle az idő; amikor még csak lógtam a levegőben magánéletileg, akkor nem volt ilyen, és a nem munkával töltött idő alatt végig bűntudatom volt, hogy ez most se nem kellemes, se nem hasznos. Így viszont már van mihez képest lerakni a vakolókanalat.

Bűntudatról szólva, egyrészt bocs mindenkinek, akinek még nem válaszoltam, rövidesen sort kerítek - másrészt meg, képzeljétek el, lehet, hogy kinyírtam a szomszéd Marika néni (egyben főbérlő) virágait az erkélyen. Én voltam megbízva a locsolással, amíg ők a Balatonon vannak, de sajnos, az öntözési menetrend végül foghíjasabb lett, mint Vin Diesel fésűje. Most ott rimánkodhatok a hülye kankalinoknak, hogy térjenek már magukhoz, mert lehet, hogy holnap már vissza is jönnek a házigazdák, aztán az nem lesz jó.

Utálok megbízhatatlan lenni; kurvára frusztrál, ha megígérem, hogy meglesz, jó lesz, aztán végül fasz se lesz.

Erről jut eszembe! Lenne itt egy érvem az úszók mindenhol feszülős cáparuhája kapcsán. Hogy pro vagy kontra, azt majd megírjátok kommentben:

 

Ez volt a húsvét

Oda

Pályaudvar, kövér kalauzlány és nyiszlett kalauzfiú, a srác letelepedne cigizni az egyik kijelző mellé, de a csaj rászól:

- Figyelj már, bazmeg, ne itt álljunk meg, mert mindenki tőlünk fogja megkérdezni, hogy melyik vonat honnan indul!

Mondjuk ha rendben kiírnák és minden időben jönne-menne, talán titeket sem interjúvolnának olyan gyakran. Mindegy.

Az odaút így is klasszik fasza volt, első osztály, kevés utas, kóla, csipsz, ostoba férfimagazin (sajnos csak CKM, ami nem elég végig, úgyhogy volt nálam egy vész-Wan2, az utolsó órára... az FHM valahogy kitart végig, a CKM nem), MP3 a fülben, és a reveláció: így, hogy lassan 30 leszek, hirtelen megértettem, mi a túrót csinált Lenny Kravitz az Are You Gonna... után. Múltkor ugyanez volt pepitában, korai RHCP: ott azt kellett levenni, hogy most meg miért így.

A megfejtés egyébként kábé annyi, hogy pasi leszel, kevésbé ugrándozós, vastagabban élős... nem magyarázom most, majd egy külön bejegyzésben valamikor.

 

Szóval az odaút totál rendben, légkondi működik, pár óra chill, és már ott is vagyok, fater vár az állomáson, kocsizunk Smallvillebe.

Ott

Üldögélünk a teraszon a diófa alatt, kutya a lábamnál, langy szellő, fater adott enni a csirkéknek, ő is leül egy cigire. A felszabadító, nagy nyugalom a nagyanyámra is hat, hirtelen odalógatja a nagy csend közepébe, hogy:

- Tudjátok, nekem már másfél hete nem volt székletem!

Mami jövőre lesz nyolcvan :(

 

Egyébként meg a szokásos jó, meg a szokásos vacak van. Hatalmasakat kajálok, tévé előtt szuszogok, sorozatot nézek, hugival beszélgetek a konyhában, ez mind jó. Fater sajnos újabb vonást villant fel a nagyapai örökségből: a hipochondriát. Nagyfater (apám apja) ugyanezt nyomta: nagy üvegtál tele gyógyszerekkel, "véletlenül" elejtett megjegyzések, hogyaszongya "hát, igen, én már ezt sem ehetem" (ilyenkor várja, hogy visszakérdezz, hogy de miért... de nem kérdezek), aztán mesél magától is, émmeg nem tudom, mit kezdjek vele. Nagyfater is az összes lehetséges betegséget elővezette tokától-bokáig, és mikor beütött a gyomorrák, akkor már rég mindenen túl voltam. Apám is a legutóbbi látogatásomkor már szívbeteg volt, most viszont cukorbeteg. Ha mindegyiket komolyan veszem... de nem tudom.

Most nem kezdem újra a verklit arról, mert megírtam már nektek ezerszer, hogy volt valaha az én nagyfőnök faterom, sok, sikeres vállalkozással, beosztottakkal, erősen, peckesen - és van most ez a másik, a világra haragvó, pórul járt, vagdalkozó, hajlott. Azt viszont elhatároztam, hogy mivel anyagilag is a töredékét pakolják össze, mint korábban, a magam módján valahogy segíteni kéne rajtuk. Az nem megy, hogy mittomén, pénzt utalok nekik - sem nekem, sem anyámnak nem lenne jó. Faternak talán igen, de az ő szempontjai jelenleg... mindegy. Úgyhogy majd valahogy csúsztatom a dolgot - pl. mindig új tusfürdővel, fogkrémmel megyek haza, és jól "ottfelejtem" őket, meg mindig viszek nekik valami hasznos dolgot. Azt anyám is elfogadja, és nekem is jobban belefér lelkileg.

Hugival jó volt találkozni, beszélgetni, és továbbra is hihetetlen, hogy anyuka lesz :) émmeg nagybácsi, kvázi keresztapa (hivatalosan nem, mivel apám volt az utolsó a családban, akit egyáltalán megkereszteltek).

Hétfőn meg házikoszttól kikerekedett pocakkal ki az állomásra.

Vissza

A szokásosnál jóval kevesebb kocsi volt a mozdony mögött, ennek megfelelően tömeg, az első osztályon is álló emberek, és persze a légkondi is összefosta magát. A kalauz külön ünnepelt egy sort, hogy végre első osztályú jegyet is lát (az enyémet), becsületére szóljon, akkurátusan kifizettette mindenkivel a különbözetet, aki másodosztályú jeggyel jött be.

Az MP3-lejátszó pedig megint életet mentett (az enyémet), ugyanis velem párhuzamosan egy nagyon vidéki, nagyon hangos néni osztotta a mögöttem ülő, nagyon vidéki, nagyon frusztrált férjét. Először az volt a téma, hogy melyik táskát hova kell rakni, aztán az, hogy ki hova üljön, majd a tanakodás, hogy hogyan érik el a csatlakozást, az utolsó egy órában pedig az, hogy akkor mikor jön a következő vonat, amire átszállhatnak. Brr.

Pestre érve már fulladoztam a melegtől, és mivel a tömeg miatt pisilni sem mentem ki, a hólyagom is majd felrobbant. Végül leszállás után a legközelebbi mekiben sikerült orvosolni a problémát - aztán siettem haza az én csajomhoz lóhalálában.

Itt

Ahol pedig nagyon jó. A panorámánk jó része eltűnt, de ez kivételesen jó hír, ugyanis a hosszú hétvége alatt a kinti fák zöldültek be fenemód, és már valami gyönyörű kinézni. A madarak is egyre nagyon önbizalommal dumálnak - sőt, én bízok benne, hogy a múltkor az ablak előtti fán kommandózó, fekete farkú vörös kismókus is újra feltűnik. Raktunk is ki neki az oldalsó erkélyre diót meg mogyorót. A diót meg is számoltam, hogy ha esetleg titkon falná, akkor is tudjunk róla.

Ez se volt a Blahán :) sőt, Björk múltkor, munkába menet még egy sztahanovista harkályt is kiszúrt, ami épp egy villanyoszlopot (!) próbált szétkopácsolni :) azt tudta kiszúrni a sok fa között.

Kevésbé cuki állatokról szólva, zárásként még elmesélem, hogy lakik az elülső erkélyünkön egy irredenta pók. Ostoba hálószövő, komoly területi követelésekkel: mikor reggelente kimegyek cigizni, mindig lebólintom a homlokommal az addig szőtt hálóját. A hülye, mindig ugyanoda húzza ki, mondom, irredenta, tán még a potroha is piros-fehér csíkos, pedig az ott az ember területe. Nem is direkt baszom szét a hálóját, még tök kómásan vonulok - de pont úgy rakja oda, hogy fejjel nekimenjek... vagy nem is irredenta, hanem szimplán hülye, és engem akar elkapni?!

Holott annyit kéne tennie, hogy van az én 185 centim + 2 centi a papucs talpa + 3-4 centi a reggel extrakócos hajam = 190 centi fölé húzni azt a kurva hálót, és nem is lenne bajunk egymással.

Na, ez volt odafelé, ott, visszafelé, meg itt.

Sztondul

 

Mormon leszek lassan, barkóval, fehér ingben és taligával, hetek óta egy riff sincs a fülemben, reggel a postaládáknál az alattunk lakó kalapos néni kérlelt, hogy Björkkel sose költözzünk el, mert ilyen jó felső szomszédjuk még sosem volt ("képzelje, az előzőhöz egyszer felmentem, hogy ne zajongjon ilyen későn, de részeg volt, és rámcsapta az ajtót, és még nőket is fogadott éjszaka, de maguk meg angyalok"), múltkor meg a Rózsakert Kaiser'sben a zöldséges résznél tüsszentettem egyet, és a paradicsomokat pakolászó helyi erő mondta, hogy egészségére, arrébb meg a kifliknél egy másik kalapos néni mondta a harmadiknak, hogy "nem kritikának szánom, kérem, de nekem Németországban megtanították, hogyan kell a nájlonzacskót szépen eltépni, hadd mutassam meg", émmeg még, úgy tűnik, továbbra sem gyógyultam meg teljesen, oszt olyannyira nem vagyok már punk, hogy kicsit sem.

Múltkor már azon is meghatódtam, hogy becsöngettek hozzánk gyufáért egy szülinapi tortához. Ma reggel meg a Mandula utcában egy kislány a kerítés mögött "észrevétlenül" követett, végül a kapun kinyúlva integetett, mikor elfogyott az útja.

És akkor nem véletlen, hogy napok óta draftban pihen egy bejegyzés "Pár indok pofánbaszásra" címmel, mert oda nem lehet állórajtból, oda hőfok kell meg szorzógép a lábdobon.

Ha viszont majd egyszer végre kigyógyulok ebből a pajortamás állapotból, akkor csomó dolgot kéne megbeszélnünk, kezdve azzal, hogy miért baromság (és remélhetőleg már el is felejtették) a 80%-ban magyar termékekkel feltöltött polcokról szóló ötlet, a verekedős biztonsági őrök aktuális botrányain át egészen addig, hogy mittomén.

De most ringatózzunk tovább. 

 

Budai polgár, hehe.

Buda tényleg nagyon más - és elég durva ez a metamorfózis, ahogy ebben lubickolok :)

Kezdjük azzal, hogy IMÁDOM, hogy nem kell Pestre átmenni. A hétvégén nekiláttam felfedezni a vidéket, megnézni, hol és hogyan is él ez a sok-sok kalapos néni (durva, mondom, itt minden második ember a buszon/villamoson kalapos néni. Komolyan).

Szeretem, hogy úgy tudok végigmenni az utcákon, hogy szinte senki nem jön szembe. Szeretem, hogy jó a levegő - csodálkozva nézek az erkélyről (dunai panoráma) a városra, ahogy a körúti kereszteződésekre ül a szmog. Onnan jöttél, baszki.

Szeretem a kis keskeny, 17-es villamost, ahogy lapjával bújik bele a szűk utcába. Szeretem ezt az egész nyaralóövezet-fílinget, nem olyan "üzemszerű", nem olyan vonalzóval kimért és cipőkanállal bezsúfolt a környezeted. Szeretem, hogy kuss van.

Itt eléggé másként kell élni, egyébként. Nincs az, hogy "hopp leugrok még gyorsan a boltba", mert a bolt, az sincs. Illetve van a sarkon valami kis izé, klasszikus kilencvenes évek elején indított családi kényszervállalkozás, lófaszse nincs benne. Hehh, a Blaha iksz sugarú körében volt minden, szar-szappan-szalámi, itt ennél azért okosabb tervezés kell.

Drágám, most jutott eszembe, hogy nincs itthon vaj! Leugranál megint a boltba?

 

Főleg, hogy mondjuk anno azt az ötperces sétát a Blahán bevállaltam a két karton ásványvízzel, itt viszont a tüdőmet köpném ki, mire felcígölném. Úgyhogy intenzíven barátkozok a GRobyval, majd ők elhozzák - rendelek egyszerre sokat, és akkor megéri a szállítási díjat. És persze itt, mikor a neten kinézem magamnak a cuccokat, senki nem húzza közben át a lábamon a banyatankot. Szóval házhoz jön majd a cucc - valamint be kell készíteni vészkaját is, mert vagy házhozpizza drágáért, vagy éhezés lesz azokon az estéken, mikor kiderül, hogy mégis akartam volna vacsorázni.

Tegnap is örömködtem kicsit - lesétáltam a Kavics utcán a villamoshoz. Kis rusztikus hegyi lépcső lejtmenetben, ez se olyan, mint mikor mondjuk a Nyugati aluljáróba szállsz alá. Lassan látszanak már az új helyek is: Rózsakert, Stop.Shop, meg minden egyéb az utóbbi körül. Szerintem jó lesz, sőt, fasza.

Nátha múlóban, Neocitran odabaszott kétszer is - komolyan mondom, kemény a cucc, nem véletlen, hogy lecsúszott dzsankik orrba szokták felszippantani. Én csak hagyományosan megittam, de pénteken este héttől kilencig konkrétan leütött, míg szombaton már okosabba voltam, és közvetlenül lefekvés előtt ittam meg. Björk szerint éjszaka bekapcsolt valami autó riasztója, és borzasztóan hangos volt - szerintetek hallottam belőle bármit is? :)))) neocickány, imádlak.

Van aztán végül új matracunk is, vákuumcsomagolt Dormeo (ma lesz a főpróbája, mert a vásárlás után hagyni kell, hogy kirúgja magát, felvegye az eredeti formáját).

Megelőlegeztük neki az eposzi "durmoló" becenevet, ugyanis egy hét kanapén alvás után nagyon kéne már valami kényelmesebb megoldás... mondjuk ezt is a kanapéra fogjuk rakni, mivel, ugye, az a rohadék ágy összeszerelés után öt percel már el is tört. Ma ki is néztük az ikeában az utódot... (svédek, most szólok: ez az utolsó utáni esélyetek. Ha a MALM is vacak, végeztem veletek).

Szóval így állunk most. Rövidesen kibarkácsolom az új skint is.

Változások kora

Mindent de mindent átalakítok.

Kezdve az egyik leglátványosabb változással: ma este fodrászhoz megyek, és levágatom a hajamat. Rövidre. Aki személyesen nem ismer, annak mondom, hogy vállig érő hajról beszélünk.

Kibaszott fura lesz, de már épp ideje. Zavar és stigmatizál, márpedig egyik se olyan dolog, amit hosszú távon önként bevállalnék. Unom már, hogy macerás megmosni, unom copfozni, unom, hogy ide hullik, oda lóg, meg minden. Persze szeretem is, hisz én vagyok a szőke copfos csávó, bármikor ki lehet szúrni a Vörömarty téren, nem tudok elveszni. Meg szerettem az üzenetét is, ha van ilyenje egy frizurának (nyilván van, gondoljunk a punktarajra), miszerint olyan liberálisan laza csávó vagyok, aki nem zselézi-fésüli reggelente, és nem szorong azon, hogy mit szólnak a nagymamák a buszon.

Szorongani most sem szorongok ettől, és a nagyikat is leszarom, de ugyanakkor tény, és erre gondoltam azzal, hogy "stigmatizál", hogy így 29 évesen, sokfelé sokfélét melózva igényem van arra, hogy kicsit komolyabban vegyenek. Faszom tele a csendőrpertukkal, és nem okoz örömet az, hogy visszategezzem az ettől felháborodó nénikéket. Inkább ő is vegyen komolyan, és magázzon.

Zárójeles megjegyzés, de az is megérne egy külön bejegyzést, hogy hogyan leszek még magázva is "Zoli" egyes szituációkban. Van valami autimatizmus abban, hogy a Zoltánból Zoli lesz még az udvariasan távolságtartó szituációkban, míg azt sose mondja senki, hogy "nézze, Csabi, az a helyzet", vagy "üdvözlöm, Kristófka, foglaljon helyet".

Na, szóval ma hajlevágatás, eldöntöttem, nincs visszaút. Nem ez az első ilyen helyzet, gimiben és egyetemen is volt már hosszú haja, amit mindig azzal vágattam le, hogy "na, nekem már többet sose lesz copfom". Aztán de, már megint van - de most komolyan hiszem, hogy nem lesz megint két olyan év az életemben, mikor lehetőségem és türelmem is akad visszanöveszteni a sörényt.

 

A másik váltás egészen más nagyságrend: az elmúlt hetekben osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy (köszönhetően a pénzügyi válságnak és a szüleim személyes, anyagi mélyrepülésének) a közeljövőben nem tudok olyan lakást venni, amilyet szeretnénk. Egyszerűen nem kapnék annyi hitelt, illetve nem tudnék olyan önerőt odarakni, ami egy "normális", hosszabb távra is megfelelő lakáshoz kell. Emellett megdőlt az a tézis is, hogy adott lakás albérleti díja kábé azonos összegű, mint a törlesztőrészlet, amit a lakás hitele után fizetnél.

Lószart, mama.

Úgyhogy átdobtam a váltót, és nagy albérlet-keresésbe kezdtünk. Elárulom nektek: kinyílt a világ! Míg az eladó lakásoknál folyamatosan görcsölt a pénztárcám, hogy "ez is túl drága, az is túl drága", addig bérelni egész normálisakat lehet. Sőt, ami még könnyít a dolgon, hogy albérletet egy-két évre választ az ember, az egy belátható távolság, kábé tudod, merre pakolod az életed - míg VENNI azért ennél hosszabb távra szokás, és igen, vagyok annyira öreg, hogy a saját lakás alaprajzát szemlélve bekattanjon az "oké, de hol lesz a gyerekszoba?" című, picit azért ijesztő sláger is.

Holnap elméletileg meg is nézünk egy lakást (ha visszaszólnak délelőtt, hogy jó-e nekik az időpont), és ha okés, akkor már csak egy feladat van: kiadni a sajátot. Nektek nem akarok hazudni: az én lakásom egy személynek ideális, kettőnek kicsit szűk, és egynek is csak akkor, ha nálunk kevesebbet tartózkodik otthon. Egyetemistának egyébként a legjobb választás, meg általában szóló pasinak is (anno nekem is nagyon megfelelt), és az itt tárgyalt hátrányai mellett azért vannak előnyei is (közlekedés, alacsony rezsi stb). Majd, ha már ott tartunk, esetleg promózom itt is - blogolvasóknak még extra kedvezmény is jár! :)

Aztán vannak még egyéb ügyek is, mozgásban van a kis cégem profilja is, az új lakásban vélhetőleg több terem is lesz a melóra (a jelenlegi, egyterű lakással ez is a gondom, hogy éjszaka vagy Björk nem tud tőlem aludni, vagy én nem tudok dolgozni). Mindent nem árulok most el, de legyen elég annyi: 2009-ben sok-sok dolog meg fog változni az életemben - terveim szerint határozottan pozitív irányban.

 

Ui: ja , és megvettem a múltkor bemutatott MP3-lejátszót! Nagyon állat.

 

UPDATE: jut eszembe, eddig tízből kilencen, mikor elmeséltem nekik, hogy hajlevágatás, azt kérdezték reményekedve, hogy "és akkor a szakáll is?". Hát nem, ne reménykedjetek, lényem egy része még akkor is Stone Temple Pilots marad, ha a Capitolumban mondok díszbeszédet!!!!!!

A kutyafáját.