zoli voltam


Kijelentés

2009. július 24. - zoli vagyok

Alulírott zoli kijelentem, hogy Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonórához, a BKV humánpolitikai igazgatójához hasonlóan bennem sem sem merült az a gondolat, hogy a Társaság kinevezett első számú vezetőjének pozíciójára törjek, sőt Dr. Kocsis István Vezérigazgató Úr eddigi munkáját nagyra tartom.

 

Mindezek fejében pedig magam is csupán egyszeri juttatásként százmillió forintot, valamint havi négymilliós fizetést kérek. Ahogy Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra. Szeretnénk ugyanis a csajommal egy szép lakást, új autót, csinoska bankbetétet, segíteném a szüleimet és a kisbabát váró húgomat, és adakoznék mindenféle közérdekű célra is.

Ha viszont ezeket nem kapom meg, akkor a fentiek helyett azt kell kijelentenem, hogy elmentek ám ti a kurva anyátokba.

Tisztelettel:

zoli

Nyúltagy

Annyira magyar ez is - cikk a Homáron, röviden a sztori: egy nézelődő, kisgyerekes anyuka arcába ordít az utcán (!) a turkálós bolt kigyúrt eladója, majd még meg is fenyegeti, hogyaszongya:

- Milyen anya vagy te? Húzz innen, amíg ki nem váglak az úttestre!

Érdemes az egész sztorit elolvasni, de amit mondani akarok, az talán ennyiből is átjön: szerintem egyre frusztráltabbak, egyre agresszívebbek és bunkóbbak az emberek. Még egyszerűbben: kibaszott nagy nihil és rendetlenség van ebben az országban.

Az hovatovább tény, hogy nincs rendőrség. Van, persze, mikor füvezős tiniket kell a diszkóban falhoz baszni, meg akkor is, amikor a bokor mögött elrejtett trafipax segítségével meg lehet büntetni a gyorshajtókat. De egyébként... friss, pár napos élmény, hogy hétköznap este 10kor, mintegy húsz percnyi csörgetés után sem veszi fel a telefont a rendőrség.

Ha meg felveszi (volt olyan is, hogy korábban, kitartó csörgetéssel elértem valakit), akkor fásult hangon, érvekkel nem is igen bajlódva ("nem érünk rá") közli, hogy nem jön ki.

Pedig Magyarország, a magyar emberek épp nem az a "fajta", akit csak úgy magára lehet hagyni, mondván, majd megoldja a problémákat a maga közösségeiben. Lószart, Mama! Az átlagbéla vagy beszáll az erősebb oldalán, vagy elfordul, mert nem akar belekeveredni.

Láttatok Ti már olyat, hogy valamiféle civil "rendre törekvés" jegyében megakadályozták volna a bunkót abban, hogy bunkó legyen? Kis dolgoktól, mint pl. rászólok a parasztra a villamoson, hogy nem szeretnénk hatodszor is meghallgatni a mobiljáról ugyanazt az LL Junior számot, egész odáig, hogy nem nézzük tétlenül a fenti, hovatovább fizikai agressziót?

Nyilván ebben a közönyben nagy szerepe van annak, hogy, mint említettem, nincs rendőrség. Itt van ez a beszélgetés Wahorn Andrással, érdemes elolvasni, én két fontos tanulságot is találtam benne. Az első, igazán vérlázító tény az, hogy míg korábban a rendőrség a fent említett módon, trehány és leszarós stílben tárta szét a kezét, és hagyta, hogy napról-napra rabolják le a falut a bűnözők, rettegő nyugdíjastól a krumplit zsákszámra, a baromfit párosával lopják el, addig akkor, mikor az ügy megjelent a sajtóban, képesek voltak két nap alatt 21 gyanúsítottat betárazni!

És eddig hol az anyátokban voltatok, mi? Emberek élete, testi épsége, megélhetése, az smafu, de ha megírja a Blikk, hogy szarok vagytok, akkor rögtön megy a nyomozósdi?

A másik fontos, és általam mélységesen megértett kijelentése Wahornnak arról szól, hogy ő bizony lelövi azt, aki hozzá hívatlanul bemegy. Korábban is írtam már erről, némiképp elkeseredve amiatt, hogy hülye jogszabályaink, és még hülyébb joggyakorlatunk van - az uborkás-áramos bácsit, meg az oknyomozó riportert villámsebességgel berántják a rendőrségre, a valódi bűnözőtől viszont a jelek szerint a rendőrség jobban fél, mint én. Vagy az többet fizet neki. Vagy lusta dolgozni. Vagy ez mind együtt, nem tudom. Egy a lényeg: ma, Magyarországon nincs rendőrség. Az aluljáróba csak pogácsát venni megy le, a Keleti mögötti placcra még véletlenül se dugja oda az orrát, a kiskorú kurvákat se kérdi meg a Nyugatinál, hogy te mit csinálsz itt a kis picsanadrágodban éjfélkor, és hosszan sorolhatnám... 

Holott ha lenne rendőrség, úgy igazán, klasszikusan, és lenne egy minimális törekvés (fönt és lent egyaránt) arra, hogy valami vékonyka kis zsinórmértéket szabjunk az együttélésünknek, akkor szerintem nem üvöltené le a gyúrós-turkálós az anyukát. Mert tudná, hogy a járókelők az anyuka védelmére kelnek, mert tudná, hogy a főnöke azonnal kirúgja, mert tudná, hogy a kihívott rendőr pár percen belül meg is érkezik, és tudná, hogy a fenyegetőzése miatt a bíróság is megbaszhatja jól.

De mindaddig marad ez a posvány, ahol a nyúltagyban dőlnek a dolgok, ahol kilóra és hangerőre mérik az embert, ahol a gyúrós-turkálós azzal a fincsi érzéssel dől le otthon aludni, hogy lám-lám, megint következmények nélkül megfélemlíthetett és megalázhatott egy embert. Szép új világ, az ő világa.  

Hányástól hányásig

Mire a telehányt buszig eljutsz, addig is rókatelep...

Olvasom a BKV-figyelőn ezt a szépen, fotókkal illusztrált írást, arról, hogy milyen ronda a busz, szemetes, telehányt, koszos. Az. Azzal a (ki nem mondott) állítással azonban vitatkoznék, hogy a hányással közlekedő jármű valamiféle kirívó dolog lenne, épp ellenkezőleg: nagyon is rímel arra a környezetre, amelyben a buszig eljutunk.

Egyszer majd le is fotózom (addig nézzétek meg ebben a tavaly cikkben a galériát, más szempontok alapján, de jókat fényképeztek), mindenesetre próbálom képszerűen leírni az útvonalat:

Tegyük fel, hogy a Keleti irányából megyek a Blaha felé. A Rákóczin koszos, évek/évtizedek óta bezárt üzletek szétplakátozott, bedeszkázott kirakatai mellett sétálunk el, a helyi népművészeti mintáknak megfelelő alakzatban a járdára pottyantott kutyaszar, szemét, a kapualjakban csövesek, vagy csak a "névjegyük", a kiürült műanyag borosflakonok, szétdobált szórólapok, és változatos állagú kosz, szemét, ürülék. Az eladók és/vagy takarítók az üzletek elé, a járdára öntik a koszos felmosóvizet, és a dekorációnak szánt tujákat mindig nagy rössel, bő ráhagyással úgy öntözik meg, hogy az abból csorgó sáros lé az egész járdát beteríti.

Ez azonban még steril probléma ahhoz képest, mikor a szerencsemezőre lépsz, azaz a Blaha aluljárót akarod megközelíteni. A sarki gyógyszertár melletti fedett beugró sarkába hajléktalanok vackolták be magukat, reggelente a vizeletük pókhálózza be a járdát, a lépcsőt, kész ugróiskola, míg kerülgeted a bűzös, odaszáradt folyamokat. Fiatal vagyok,  átkommandózok rajta: de hogy mondjuk egy babakocsi kereke itt mi mindent szedhet fel, vagy hogy egy csoszogó nagymama hány ember vizeletét törli fel a mamuszával, abba jobb nem belegondolni. Orrfacsaró szag, itt mozdul meg először igazán a gyomrod.

Kisebb rókák már a kapualjakban, az árkádos oszlopok tövében is megbújhatnak, de az első, büszkén szétterülő példányokat általában a lépcső aljában leli az ember. A beleragadt kosztól koromfeke foltokat igyekszem minél nagyobb ívben kikerülni, majd Turbo Boost funkcióban átvágni az aluljárón: a fal mentén, a jól végzett munka után ott pihennek pisi-kaki-hányás felelősök, én pedig nem szándékozom őket e tevékenységben tovább segíteni, cigaretta- -és készpénzadományokkal.

Apropó, cigi. Nem hajléktalan-specifikus, hanem en bloc kurvaanyádat szeretnék küldeni mindenkinek, aki szereti mindenkinek, aki nem képes a csikket a szemetesbe dobni. Mert a magyar, az olyan ám, hogy a csikket a földre, a szemetet meg a szemetes mellé dobja. Sőt, az oszlopokra kihelyezett, kifejezetten csikktárolásra készült hengerbe meg jól belegyűri a szemetet, így egy pillanat alatt eldugítva, használhatatlanná téve.

Szóval átsietsz az aluljárón, vizelet, hányás, szemét, fel a másik oldalon a lépcsőn - és a csodás Blaha Lujza tér! A hátsó traktus a nyilvános vécé: a haldokló fák és bokrok közt "jobb napokon" iszamós a föld a húgytól, a szökőkútban szemét kergetőzik egy-egy nagyobb csulával (igen, odaköp), a betonplaccon pedig újfent büszkén elterülő hányásfoltok. Minderre végső fűszerként rászórva a múltkor már megénekelt galambszar-paplan.

És igen, persze, a megállóba végül valóban begördül egy hányással, szeméttel illusztrált, vizelettel bőségesen megöntözött BKV-jármű. De most mondd, hogy meglepődtél... hányástól hányásig bandukolsz, baszod! Ez a hely ilyen. Buszon belül és kívül, egyként tele van hányva.

Megbukni vidékiségből

Vannak ezek a hülye sztereotípiák, hogy a "Budapest pirossal áthúzva"-tábla után ilyenek meg olyanok az emberek.

Nem boncolgatnám így direktben, hogy ennek mennyi az alapja (kevés), és mennyi mindenben tudja ugyanazt vagy többet egy vidéki ember, mint egy pesti (aki súlyosbításként mondjuk budai), mert sokszor maga a kategória is hülyeség. Két "vidéki" közt épp akkora különbség lehet, mint mondjuk egy jómódú szülőkkel élő, 16 éves, II. kerületi lány, és az egész életét a Dzsumbujban lehúzó, 68 éves bácsi között.

Nálam az életút valahogy úgy kanyargott, hogy nagyváros- kisközség- nagyközség- kisváros- megyeszékhely- főváros. Ebből a nagyközséget, Zfalvát viszem magammal a mai napig, ott laktam ugyanis 4-14 éves korom között. Amiről ma mesélek, az az, hogy hogyan buktam meg ez idő alatt ott, falun vidékiségből.

Mert igen, nem csak itt Budapesten van ám felrakva a léc, hogy mondjuk hanyadik próbálkozásra találod el, hogy hol kell feljönni a Nyugati téri aluljáróból! Falun is van vizsga. Ami például sose ment, sőt, talán ma se menne, az a "fogd meg a csirkét!". Apám nyomasztott néha vele, mikor a vasárnapi ebédre meggyilkolni szánt csirkéért bezavart a tyúkólba.

Hát hogy a faszba kell azt megfogni? Üldöztem úgy tessék-lássék, de ugye, a csőre csíp, a lábán köröm, a szárnyával csapkod, és majdnem annyira be van szarva a dologtól, mint én magam. Soha, egyetlen csirkét sem tudtam elkapni, tök gáz volt.

Ott van aztán a disznótor, abból is viszonylag hamar felmentésem lett. Asszem, akkor húztam ki végleg a gyufát, mikor gyúrni kellett a kolbászhúst, és a kezemről, mintha csak vizes lenne, az ajtó előtt ráztam le a cuccot. "Micsinász', az ide kell teknőbe, az nem szemét!" Még védekezni se tudtam, mert a számban hosszú percek óta forgattam ugyanabból a darálékból egy adagot. Tukmált cucc volt, "kóstoljad meg Zolika, ugye jó-e lesz?!". Valahogy stikában ki akartam köpni, de persze, azzal is lebuktam.

A szüreteknél meg nem bírtam elég erősen meghúzni a prés karját (pedig a mustot imádom), de legalább szőlőt szedni jó voltam. Ja, és arról sincs fingom sem, hogy a kertben a szemre ugyanolyan, a földből épp csak kibújt zöld izék közül melyiket kell kitépni (mert paréj), és melyikre kell vigyázni (mert fuszulyka, vagy mi a tök).

Tíz, falun töltött év alatt egyébként egyszer ültem lovaskocsin. Lajos bácsi ment valahova, és engem is felültettek a bakra - de basszus, azt senki nem mondta, hogy a lovak menet közben szarni fognak! Igen, drága fővárosi barátaim, ott ültem, és a kocsit húzó pacik trappolás közben kedélyesen potyogtatták a lócitromot, láttam az egész folyamatot, születéstől elhullásig. Pfuj, többet engem fel nem tudtak imádkozni a lovaskocsira.

Oszt fordítani tudtok-e? Mert én nem. Nem, nem a tolmácsolásról beszélek, hanem arról, mikor az ásóval megforgatod a talajt, hogy a száraz rész menjen le, a nedves meg fel, és levegőzzön, meg ilyenek. Nekem ez se ment. Vagy nem elég mélyen csináltam, vagy épp ellenkezőleg, egy nagy gödör lett belőle, esetleg a sorok mászkáltak el... nem tudok fordítani. Jelzem, ez tipikusan szubjektív dolog, nagyapám szerint például apám meg kapálni nem tudott, az öreg fedte meg egyszer úgy a fatert, hogy "te nem kapálsz, csak lűvödözöl!". Hehe, neki ugyebár ő volt az apja.

Szóval csak annyit akarok mondani, hogy falun is vannak ám mindenféle minősítő vizsgák, és ott is meg lehet bukni. A rohadt stréberek meg csak még jobban frusztrálnak: képzeld el, ahogy egy nagyfejű unokatestvéred fotója fölött lelkendezik a rokonság, hogyaszongya "Csodagyerek! Hat évesen már elbírja a gázpalackot!"

Vissza Pestre

Megjöttem faluról. Jobb ott.

Hoztam otthonról egy doboznyi tojást (a mi tyúkjaink tojták, apám szokott kincskeresni  mindig náluk, mert szórakoznak vele, és mindig máshova rejtik el), meg édes-nemes pirospaprikát (helyben készül), meg csirkemellet (szintén saját nevelés), meg anyám túrós rétesét (házi túróval), meg ilyeneket.

Ja, és többek között házi pálinkát, egy meghatóan dizájnos, mini-demizsonszerűségben. Még nemzetiszín pántlika is van rajta, és ez a piros-fehér-zöld kivételesen nem arról szól, hogy ki NEM tartozik oda, hanem arról, hogy ott, falun az tök természetes, mint a levegő, amit beszívsz, hogy rápingálják meg ráhímezik. Nem ellened, hanem veled.

Aztán visszavonatoztam Pestre, és öt perccel a megérkezésem után már üvöltöttem. Történt, hogy felszálltam a piroshetesre, a középső ajtón, és arra lettem figyelmes, hogy a hátsó ajtónál valami balhé van. Előbb halkan felmoraljó héhéhémicsinál, majd felcsattanó vita.

Az volt, hogy egy nyugger tata nyomakodott volna fel a lépcsőn, amin még épp lefelé tartott egy anyuka, karján egy kábé 3-4 hónapos kisbabával. Tata fel is lökte volna, ha nem fogja meg egy korombeli srác - erre tört ki a balhé. Anyuka valahogy leszállt, de a tata bepörgött, és elkezdett üvölteni a sráccal, aki először tök normális hangon közölte, hogy fejezze be, ő csak egy kismamát akart megvédeni. Próbált egy másik fiatal is közéjük állni, de az öreg nem tágított. Ja, és mindkét srác végig magázta a tatát, aki viszont tegezve üvöltött velük, majd egészen közel bújva az első srác arcába, szederjes arccal egyszerre azt vágta oda a hülye nyugger:

- Mit akarsz te, bazmeg? Verekedni akarsz? Miiii, verekedni?

Én meg kábé itt dobtam le az ékszíjat, elpattant bennem valami, és az emberek feje fölött ráüvöltöttem a vén szarosra, valami olyasmit, hogy kurva gyorsan fejezze ezt be, ha már fizetjük az ő bérletének az árát is, ha már hozzám képest ingyen utazik a buszon, akkor legalább ne balhézzon, bassza meg.

Vicces volt, ahogy többen is félhangosan megjegyezték, hogy hát mondjuk ez igaz. Az öreg meg feladta a meccset, befordult a sarokba, és nem szólalt meg.

Engem viszont szabáyosan rázott az ideg, remegtem a dühtől, mert mégis, mi a kurva anyjáért kell ennek így lennie? Miért ilyen faszkalap mindenki, hogy csak így, ilyen durván lehet bármit is elérni? Úgy, olyan módon, amit én egyébként utálok, ami egyébként kurvára megvisel, mert nem szeretek senkit megtaposni, mert gyűlölöm a konfliktust, mert rosszul vagyok az ilyentől. Én ezt az otromba, durva stílust nem akarom megtanulni - de máshogy meg állandóan áldozat leszek. Utálom ezt.

Smallvilleben, otthon bezzeg legfeljebb néha vakkantott egyet a kutya, cserépkályhában pattogott a tűz, a gondozott porták mögött normális emberek élnek, akik integetnek, ha ismerőst látnak - és mivel mindenki ismerős, az ismeretlenekről meg hamar körbeszalad a riadóláncon minden infó :))

Az persze más kérdés, hogy egy csomó (számomra) fontos személy és dolog meg itt van, a fővárosban. Itt élek a csajommal, itt dolgozunk, itt van a lakásunk, egyáltalán, most csak itt tudunk élni. Ha mondjuk sokkal-sokkal több pénzem lenne, akkor persze itt is lehetne valami budai csendélet, de egyelőre csak a Blaha van. Majd.

*

Aztán az van még, hogy radikális könyvátültetést kellett végrehajtanom, tekintve, hogy túlságosan rámtelepedett az aktuális olvasmányom, ami nem túl egészséges következményekkel járt. Egyrészt nem tudtam letenni, és mivel nem egy limonádé olvasmány (gondolj bele, az itt sorakozó szövegek EGYENKÉNT és ÖNMAGUKBAN is egy-egy ember életének legfontosabb pillanatait jelentik, némelyiket hetekig csiszolgatta az írója), nem lehet a szokott sebességgel haladni vele. És télleg nem tudod letenni, mert tudni akarod, hogy és akkor mit mondott erre Hitler, és hogy volt Malcolm X-szel, és Kennedy után Lyndon B. Johnson akkor mégis mialófaszt tud mondani.

Szakmailag sem túl egészséges input, az embert túlságosan átmossa és maga alá temeti, érted, hát sorban sorakoznak háborúba hívó, beiktatási, védő- és vádbeszédek, az utolsó szó jogán elmondott szövegek... úgyhogy idefelé a vonaton erőszakkal kiscavartam a kezemből a könyvet, és helyette az új Grishamet vettem elő. Jelen életszakaszban helyesebb az öltönyös gecik mesevilágát, a "megterveztük az irodában a következő rafinált lépést"-típusú történeket tanulmányozni, mintsem a forradalmak lélekrajzát.

Utóbbiért ugyanis senki nem fizet, ellenben jómagam frankón rámehetek.

 

Na, egyébként meg mindjárt kész a vacsi, Björk már a tányérokkal csilingel (háttal vagyok neki), úgyhogy egyelőre ennyi. Csá.

 

Ju eszembe: kivételesen TÉLLEG nézzétek meg a bejegyzés végén szereplő videót.

Az egyik kedvenc filmemből van, egyébként.

A galambokat meg kell ölni

Egy utcai galamb beleszart a barátnőm táskájába. "Kicsit" dühös lettem.Persze, nincs is min csodálkozni: örök múzsám, szűkebb pátriám, a Blaha itt is állatorvosi ló. A tér bizonyos részeit már évek óta meg se közelítem: szarban-húgyban fetrengő hajléktalanok, szeméttenger, és vastag galambguanó mindenütt. Mikor a Kaiser's-be megyek, kábé négy, hatalmasat ásító szemétkonténer mellett kell elundorkodnom, a hanákok kicibálják belőle a szemetet, a madarak pedig ezt az előrostált szemetet kajálják.

Éttermi és háztartási hulladék, napon rothadó szerves miazmák, csoda-e, ha a guberáló városi galambok csapatosan tanyáznak errefelé?

És már nem is félnek az embertől - sőt, nekünk kell kapkodni a fejünket, mikor jön a Hitchcock-roham, harminc-negyven galamb egyszerre húz el mellettünk. Büdös, beteg, férges, tépett, mutáns madarak, akik végiszarják a várost.

Múltkor azt olvastam a Velveten, hogy rövidesen védekezés lesz meg galambtizedelés, de azt kell mondjam, egyelőre lószar se látszik belőle... esetleg galambszar. Úgyhogy a magamban frissen felfedezett Sarah Palin a következő cselekvési tervet vázolná fel:

    • Zárt (galambok által nem "hozzáférhető") szemeteskonténerek a köztereken


    • A közhigiénia legalább heti (!) rendszerességgel történő ellenőrzése, ami nem csak az utak random lesprickolását, hanem az összeszart járda, pad  és egyéb tereptárgyak megtisztítását is jelenti


    • Rendőr + közterületfelügyelő, a rongálás/szemetelés azonnali szankcionálása, valamint szociális segítők a hajléktalanok ellátására


    • Galambrács az épületeken: közintézményeken kötelezően és azonnal, magántulajdonban lévő ingatlanoknak pedig pályázati pénz a felszerelésre


    • Galambirtás. Egy-egy nyugisabb, kevésbé forgalmas napon a problémásabb terek lezárása, és a fent linkelt fogamzásgátló baromság helyett légpuska, háló, zaj, idomított sólyom bevetése - akármi, ami elkergeti és/vagy elpusztítja a galambokat


    • Bírság kivetése a galambokat etető mammerekre - egyrészt azt a kiflit vigye haza és egye meg az éhező kisnyugdíjas, ne a földre szórja el, másrészt meg az a galamb holnap az unokája szájába fog szarni, és ronda betegséget kap el tőle a kiskrapek, úgyhogy ne csináld, bazmeg.

 

Most pedig megyek, és szerkesztek egy Zoli Rendpártja -logót :)

 

Vesszőcskének

A budapesti tömegközlekedés olyan, mint egy biopszia a fővárosiakból.

Kevés olyan idegesítő dolog van, mint mikor egy kisgyereknél beakad a lemez. Négyeshatos villamos, délelőtt, szemre egyébként aranyos, szőke, kantáros farmeres kisfiú. Először nem hallom a dünnyögését (valszeg a szöveg nagyobb része kiesett neki), aztán hirtelen, amúgy Sickratmanesen belekapaszkodik egy sorba, hogyaszongya:

- Mííínek néééked aaa vesszőcske? ingyom-bingyom tálibe, vesszőcskének!

És itt a baj. Körbeért a dolog. A vesszőcske vesszőcskének kell, kíváncsi gyermeki énje azonban mégis meg akarja tudni, hogy jó, oké, de mégis minek? (vö: Ki fog győzni? Ki. Ki lesz az első? - Esőember). Szóval empírikus megoldást akar, újra nekifut:

- Mííínek néééked aaa vesszőcske? ingyom-bingyom tálibe, vesszőcskének!

Hát már megint ez jött ki... de nem bánja, sőt, felderül az arca. Igazi jó zsolozsmázós mondókát szült, amit lehet pörgetni. Circulus vitiosus, enfarkába harapó kígyó, mesteri tautológia:

- Mííínek néééked aaa vesszőcske? ingyom-bingyom tálibe, vesszőcskének!

- Mííínek néééked aaa vesszőcske? ingyom-bingyom tálibe, vesszőcskének!

Egyre hangosabb, örül a találmánynak, már nem is tagolja, csak löki:

Míííneknééékedaaavesszőcskeingyombingyomtálibevesszőcskének

Míííneknééékedaaavesszőcskeingyombingyomtálibevesszőcskének

Míííneknééékedaaavesszőcskeingyombingyomtálibevesszőcskének

Míííneknééékedaaavesszőcskeingyombingyomtálibevesszőcskének

 

A hatodik megállónál már azon gondolkozok, hogy leülöm, leülöm én azt a húsz évet (kiskorú sérelmére, erős felindulásból), de itt most csendet teremtek...

Végül a Moszkván átszállok, velem szemben leül egy koszos, véres szemű, büdös csávó. Egy darabig néz, majd elkezd maga elé beszélni:

- Hmfpürüpp düblüdüm bazmeg, tombedomben sztarejtkeb odamegyek, akkor ugass szmftlebem fkakfurta!

És így megállókon keresztül. Utazunk tovább. Újra elő kell keresnem az MP3-lejátszómat.

 

Reggeli büdzsé

Fejszámoljunk.

540 forint, baconos toast menü narancslével és mekburival a mekiben. Bónusznak Pesti Est különkiadás Sziget programmal, jupi.

520 forint, fehér Multi a Relaynél. Előtte tök őszintén tudtam mondani a csövinek, hogy nincs cigim (illetve csak elmutogatni, mert az aluljáró másik végéből jelezte, hogy menjek oda hozzá, és adjak neki egy cigit), szóval nem hazudtam, mert akkor még télleg nem volt.

100 forint "kávéra" Jónás Sándor prímásnak a Blaha aluljáróban, aki miskolci (ezt úgy ismételgette, mintha azért több pénz járna). Sajnos megtisztelő módon kezet is szoríthattam a Művész Úrral, de ezzel sem győzött meg, hogy a százas helyett az általa igényelt 500 forinttal szponzoráljam a "kávéját". Faszom, még meg se nyitott Pesten a Starbucks.

 

Egyébként meg hihetetlenül Pavlov kutyája vagyok: a metrón olvasgattam a Sziget programot, és percenként kaptam infarktust, hogy "bazmeg, hol a karszalagom?!". Aztán mindannyiszor rá kellett jönnöm, hogy kivételesen nem kapcsolódik össze a két élmény, azaz programfüzet lapozgatása + karkötő. Tizenpár év alatt kurvára megszoktam már.

Még a héten kirakom nektek a saját programfüzetemet, csak még bele kell írnom a homoszexuális kollégák által javasolt koncerteket is :) egyébként minden hátsó szándék nélkül (nem) jelzem, hogy a szigetes árlista alapján idén is lesz Smirnoff Ice, ami 700 forint, úgyhogy egy személytől csak egyet fogadhatok el... kivéve T., akitől vödörkoktélt kapok.

Na, dolgozzunk, mert gecisok a meló.

 

Ui: gonzi, baszod, ugye nem a saját szigetjegyedet árulod? Ha nem leszel fesztiválozni, én  úgy picsán foglak rúgni!!!

Budapest, körkapcsolás

 

- Nem igaz már, hogy ez a sok bunkó fiatal itt nyalja-falja egymást mindenki előtt!!! - mondta az újságárus, miközben megigazította a stand elején a férfimagazinokat, hogy jobban látszódjanak a borítón a csöcsök.

*

Néni: ... mert a június és a július is harmincegy napos.

Bácsi: he?

Néni: Mert a június és a július is harmincegy napos!

Bácsi: NEM ÉRTEM, HANGOSABBAN MONDJAD!

Néni: Mondom, A JÚNIUS ÉS A JÚLIUS IS HARMINCEGY NAPOS!!!

Bácsi: HOGY MI VAN A NÉMETEKKEL?!

Néni: (már ordít) MONDOM, A JÚNIUS, ÉS A JÚLIUS IS HARMINCEGY NAPOS!!!!

Bácsi: Ja, tudom.

 

Pedig nem :)

*

TESCO, pénztár, bácsi kizárólag leárazott, meg "egyet fizet, kettőt kap" termékeket vett. A pénztáros néni hirtelen megáll a pittyegéssel:

- Erről a búrkifliről leesett a cetli, milyen ízű?

- Hát... búrkifli.

- Azt látom, csak hogy milyen ízű...

- Hát... hát AKCIÓS!

*

Aréna Pláza, pici, cingár, de nagyszájú csávó besétál az egyik táplálék-kiegészítőket árusító boltba. Körben a bazi nagy vödrök, tele mindenféle tömegnövelőkkel. Pislog jobbra, pislog balra, majd végigméri a hegyomlás méretű eladócsávót:

- Szasz', látom, te azért szoktál néha csipegetni az áruból, mi?

 

Jó napot, fiatalúr,

kezdte az árus a Fehérvári úti piacon. Majd úgy köszönt el, hogy "tiszteletem, minden jót, szép napot". Meg voltam véve, teljesen.
Mondjuk egyébként is imádok piacozni. Imádom a szagát: levendula a bejáratnál, sárgadinnye a gyümölcsöknél, ecetes savanyú a savanyúságok folyosóján, a zöldségeknél hagyma, a büféknél mindenféle rántott és sült, diszkrét kisfröccsel kombinálva. Az orromnál fogva.

Imádom a nyüzsgő rendet. Igen, mert amilyen sokszínű, harsány, annyira komolyan veszi a saját szabályait. Sőt, sokan tanulhatnának tőle: a betévedő, részeg és üvöltöző hajléktalant épp húsz másodperccel az első kiabálás után kísérte ki a biztonsági őr... Ezen kívül egyetlen konfliktust láttunk, mikor két, ránézésre 70+ néni vitázott a padlizsánok fölött, hogy melyikük vár órák óta, és melyikük érkezett pár perce :)

Szóval, mi meg túrós rétessel indítottunk. Még meleg volt, finom és olcsó (nem olyan jó, mint anyámé, de olyan jó tulajdonképpen sehol nincsen). Aztán körbenéztünk, és vettünk cseresznyét, főző- és lilahagymát, petrezselymet két csokorral, egy fej salátát, két kiló újkrumplit, ecetes gyöngyhagymát és egy igazi, magyar fokhagymát. Nem nacionalizmusból hangsúlyozom, hogy itt termett, hanem azért, mer'basszus a legtöbb fokhagyma már nálunk is kínai! Nem vicc. Akinek van otthon, nézze meg a csomagolását, jó eséllyel a fél világot átutazta a fokhagymája - holott azért fokhagyma, az van itthon is. Fenntartható fejlődés, aszondom én, a zöldzoli. Ja, meg nem nyolc négyzetméter zsugorfólia van minden szem hagymára tekerve...

Björk most mondja, hogy írjam meg az építészetrajongó csávót is. Szóval, mikor felszálltunk a villamosra, Björk megjegyezte, hogy a Blahán az egyik épület alapja milyen lassan készült el, most meg sokkal látványosabban haladnak. Mire a vele szemben ülő, fiatal roma srác elkezdte magyarázni, hogy hogy is működik ez az ilyen régi épületeknél, meg hogy Budapesten mennyi szép ház van, csak néha fel kellene emelnünk a fejünket a graffitik fölé. Egész a Fehérvári útig mesélt, gyakorlatilag idegenvezetett, összehasonlítva bécsi és szlovák példákkal az egyes épületeket. Vicces volt.

Azt kell mondjam, tök jót piacoztunk. Megálltunk az egyik felső hídon, szépen körbenéztük, hogy mit hol veszünk meg, és sztem alig költöttem pénzt. Ja, egy másik jellemző példa: ahol a lilahagymát vettük, elméletileg csokorban árulták a hagymát - de az összegumizott fejek már szétestek, nem is látszott, ki kivel van. Björk kiválasztott két szép nagy fejet, mutatjuk az árusnak, aki igazi kereskedő módjára nem kezdett el hupákolni, hogy csak csomagban, meg mittomén, hanem közölte, hogy száz forint lesz, sziasztok.

Lassan ebéd. Mindenkinek jó hétvégét! Menjetek piacra ti is.