zoli voltam


Maximum +6 hónap a szarban

2011. szeptember 18. - zoli vagyok

Péntek éjfélkor szakadtam szét, már nem bírtam tovább taposni, hogy legalább fejjel kint legyek a szarból. Fontos beismerést kellett magamnak tennem: nem bírok el a feladataimmal. Nem csak munka, hanem munka és minden egyéb.

Szépen megfejelte mindezt a tény, hogy az új albérletünk az első olyan lakásunk, ahol fölöttünk is laknak, és amikor késő éjszakáig megy fölötted a ribillió, majd hajnali négykor már bútort tologat (ő is most költözött ide), akkor tényleg azt érzed, hogy kész, elég, nem fog menni. Szétdőltem, összeomlottam.

A fő gond persze az, hogy az elmúlt hetekben elképesztően felpörgött a meló, és egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs olyan, hogy egyszerre ötfelé vagy képes teljesíteni. Meg a mindenféle privát kudarcok, négy megalázó és dühítő látogatás a T-Mobilenál (most épp a mobiltelefonom előfizetésével van gond), sikertelen vargabetűk sora mindenhol. Sötétben kelek, sötétben érek haza, és én nem is én vagyok már.

Mindezt nem azért írom, hogy hősnek vagy mártírnak tűnjek. A fő probléma nem is az, hogy mi van velem, hanem az, hogy pont a lényeget kúrom így el. Mert így minek? Anyagilag kábé helyrehozom magunkat az év végére, aztán meg még akár spórolni, feljebb lépni is tudunk - csak épp ilyen alapon (túlzok, de így érzem) egy kőolajfúró tornyon is dolgozhatnék iksz ezernyi kilométerre innen, a csajomtól, a barátaimtól, az élettől. És perspektíva sincs az ilyen életben. Nem titok, már két éve is azt gondoltam, hogy milyen jó lenne férjnek és apának lenni, komoly, felnőtt, megállapodott családi életet élni... de ezzel a tempóval és ilyen válaszokkal legfeljebb egy fotó lennék a kölkömnek, meg egy ingerült és elcsigázott esti látogató. Nem tudok, nem akarok úgy gyereket csinálni, hogy aztán majd valahogy "felnevelődik" a távollétemben.

Sok oka van annak egyébként, hogy ezt és így csinálom. A baszott nagy becsvágy és ambíció nyilván dobogós, még mindig az hajt, hogy faszán megcsináljak dolgokat. Meg exhibicionizmus, nyilván, hát ez a blog se lenne egyébként. És vannak kényszerek is, muszáj, hogy megoldjam, kijavítsam, legyen jobb, oldjuk meg! Björk rendszeresen le szokott baszni, amikor elmondja valami gondját, mert rögtön válaszokat, megoldásokat keresek, miközben nem lehet és talán nem is kell mindent megoldani.

Paradox módon a civil, tényszerű életkörülményeink mindezeknél kisebb kényszert jelentenek. A materiális dolgok, azok lentebb vannak a történetben: mindkettőnk szülei a lehető legstabilabb, erőn felül is támasztó segítséget jelentenek, vannak barátaink, nem fogunk éhen dögleni vagy az utcán halálra fagyni. Rich world problems, érted... oké, ez nem teljesen igaz, mert húztam már vissza a szakadék széléről a kis tandemünket; de akkor is lett volna valahogy.

Most viszont sok lett a dolog, és az egész önmagába forduló, kvázi értelmetlen. Ezért, és akkor itt jön a lényeg, úgy döntöttem, még hat hónapot tolok le a mókuskerékben, és aztán visszaveszek. Megfelezem a munkákat, kidobom a feladatok felét - és ezt a fél évet arra fogom, arra fogjuk felhasználni, hogy kitaláljuk, megtervezzük, miként legyen aztán. Kevesebb pénzből, de több szabadidővel. A következő hat hónap arról fog szólni, hogy magam számára is őszintén bevallom (illetve kiderítem), hogy a sok meló és feladat közül mi az, amit érdemes csinálnom. Melyikben mennyi van, mennyire kell nekem, mit hoz és mit visz.

Szép, privát nemzeti ünnep lesz nekem március 15. (jövőre csütörtökre esik, remélem, négynapos hétvége lesz). Björköt elviszem valahova, valami cuki kis vidéki szállodába, agyvasalás lesz, és terveim szerint úgy jövünk vissza, hogy már tudjuk a jövőt.

Ezt akartam most elmesélni.

 

Lipóti pékség

- Integess! Integess a néninek! Integess, Marcell! Maaaarceeell! Integess! Integess a néninek!

(nem, akkor se leszek ideges)

- Integess a néninek! Nem értem, mindig szokott integetni. Marcell, integess a néninek! Sírni fog a néni, ha nem integetsz!

(én fogok sírni, ha nem húztok már innen, feltartjátok a sort, az utcán is állnak, megvettétek már azt a kurva bioveknit, menjetek már)

- Marcell, integess! Integess a néninek! Na, várjunk, akkor hátha majd köszön. Marcell, mond, hogy pá-pá! Köszönj a néninek!

(én csak fél kiló kibaszott parasztkenyeret szeretnék, köszönök a gyerek helyett is, bármi, csak menjetek már)

- Hát, akkor ez most nem fog menni... Marcell, nem integetsz mégis a néninek?

(mrhhmfffmhmhmhm!!!!! tűnjetek már el!!!! Na, végre, már csak a kaukázusi kefirt szürcsölő bálna van előttem)

- Jó napot, én egy rozsos napraforgókenyeret kérek. Vaaagy... napraforgós-rozsos kenyeret, nem tudom pontosan a nevét, anyukám vette múltkor önöknél... nem, nem az. Igen, biztos hogy rozsos volt és napraforgós. Hadd nézzem meg azt a másikat! Nem, sajnos az sem az... Muszáj volt személyesen jönnöm, mert a férjemet már két Lipótiba is elküldtem, de nem volt képes megvenni... Rozsos és napraforgós, biztosan az, édesanyám vette a maguk boltjában. Talán az ott lent? Nem, nem ilyen volt. Napraforgós és rozsos, biztos, igen... Nem értem ezt, hát akkor lehet, hogy ez nem minden Lipótiban van? Pedig olyan jó volt! Na, talán akkor nézzük meg inkább azt! Az jó lesz... de nem, bocsánat, mégsem, ez nagyon másmilyen. Anyukám vette, igen, méghozzá a Móriczon a Lipótiban!

- De asszonyom, nekünk nincs is boltunk a körtéren.


 

 

Kedves Kismellű Lányok!

Pláne kamaszlányok. Pláne olyanok, akiknek az égvilágon semmi esztétikai probléma nincs a mellével, csak épp nem két sárgadinnyét rejtegetnek a melltartóban: ne legyetek hülyék. Még ha a leszakadó pszeudo-celebek kamerák előtt is gyömöszöltetik be a mellükbe az implantátumot, ti csak ezért még ne tegyétek, mert nem ezen múlik, és ők se azért csinálják.

Növekvő miafaszvanitt-érzéssel olvasgattam az elmúlt hónapokban a Velveten, hogy szinte nem múlt el hét, hogy valamelyik, épp az elfeledés szélén billegő celebcsaj ne műttette volna meg a mellét. Tolták be a száz és száz köbcentiket, mindezt úgy, mintha manikűröshöz mentek volna, semmiség, hipp-hopp megvan a cucc, alig leplezett reklám, alig magyarázott üzenet arról, hogy dinnyényi csöcs nélkül nem nő a nő.

Pedig de. Nem véletlen, hogy szinte csak ilyen visszakukázott celebnők vállalták be a dolgot, fussunk át gyorsan a listán:

Ott volt egy tévés szakács ex-szeretője, akinek annyi az összes nyilvános teljesítménye, hogy szerető volt, majd egy fodrásszal járt. Aztán Nkuya Sonia, aki a R-Go vokalistájából sokadkörös megasztáros is lett, mégsem jutott egyről a kettőre - amint lehetett, mutatott puncit a nyuszis magazinban, majd közreműködött a talán legfájdalmasabb magyar popzenei produktumban (pedig én kamaszként még Bestiák-klipet is láttam a tévében, na, azzal holtverseny) - ő is csöcsfújatás közben fotóztatta magát.

Ugyanez pepitában Csifó Dorina; a Barátok Köztből távozó, először a volt pasijával használt szexhelyszínekkel, majd leszbikus kalanddal támadó celebcsaj, aki szintén nullslágeres énekes - a kedvenc leírásom a debütáló kliphez készült: "CSIFÓ DORINA AZ ELSŐ MAGYAR LÁNYTAGOKBÓL ÁLLÓ LÁZADÓ TINIPOP ZENEKAR ÉLÉN!"

Aztán persze az út vége itt is a volt, hogy félmeztelen fotók a plasztikai sebésznél, műtét, dudafújás.

Szintén Playboy-fotókkal és szintén mellműtéttel próbálja helyettesíteni az énekesnői karriert Sonia mellett a másik ex-megasztáros, Bencsik Tamara is. Sláger, az még nem tudott összejönni. Dorina párja pedig lehet Marenec Fruzsina, aki szintén Barátok közt volt, és aki kapcsán szintén attól tartok, hogy minek írok róla, baszki, mikor a zöm rohadtul nem is ismeri. De neki is van sajtónyilvános új melle.

Meg a W-knek. W Zsófika (rágógumi) pont úgy néz ki, mintha egy fogpiszkálóra felszúrnának két koktélparadicsomot - de az egyetlen szem, annyira szar hogy már jó klipje miatt (meg mert nem egy alkoholista elmebeteg) még így is előzi a szintén plasztikcsöcsön gondolkodó W Évát.

(És Kökényné, komolyan mondom, Kökényné! Tudjátok, ki az a Kökényné? Volt ugye a Megasztárban az új Zámbó Jiminek szánt Kökény Attila (mondjatok egy Kökény-slágert!), na, neki a kedves neje. Egy jobbra érdemes roma anyuka, Aranka, aki most a celebség morzsáit szedegetve tört előre, hogy de neki meg zsírleszívás, hasplasztika, mellnagyobbítás! Oszt csókolom, egyrészt most ezt így minek kell a bulvárlapnak elmondani, másrészt meg biztos, hogy ezzel van a baj? Kökény úr majd akkor hűséges lesz?)

Szóval, kismellű lányok, azt akartam csak itt elővezetni, hogy nem, nem még mindig nem kötelező gyakorlat. A fenti hölgyek sem azért csinálják, mert különben szar nők, hanem egyrészt a méltóságuk egy újabb (kábé utolsó) szeletét áruba bocsátva jutnak médiafelülethez, másrészt meg így ingyen kapják a műtétet.

De arról senki nem beszél, hogy ez nem egy francia manikűr, hanem egy altatásban végzett, komoly műtét, aminek kockázatai és következményei vannak; és nem egy egyszeri megoldás, hanem 5-10 éves rendszerességű program a berakott cucc cserélgetése, újabb nyiszatolás-gyömöszölés, vagy ronda, betokosodott csöcsök.

Ugyanígy nem mondja el senki, hogy attól nem lesz senki ronda, mert a melleivel együtt fordul be a sarkon, és azon nem előzik meg fél méterrel. Nem kell. Nem mondja el senki, hogy a csinált világ és a valóság között micsoda szakadék van, és előbbit csak műtött-retusált virtuális címlaplányok tudják elérni, az igazi szépség nem ilyen.

Szóval csak azért, mert a fentiek így döntöttek, nektek még nem muszáj. Szubjektív, de hátha jelent valamit: az alábbi szerintem az egyik legerotikusabb filmjelenet egy egyébként totál nem ilyen célú filmben (mely film egyébként velem egyidős, jut eszembe, vagyis 32 éve sem volt muszáj dinnyecsöccsel nyomulni, és higgyétek el, most sem az).

 

 

Fontos kiegészítések:

1. Nem állítom, hogy a fenti műtöttcsöcsűek en bloc szar arcok. Van, akivel már személyesen is találkoztam, van, akiről mások mesélték, hogy igazából rendben van. Egyetlen dolgot kifogásolok, és az a sajtónyilvános mellplasztika.

2. VV Éva persze gáz.

3. Teljesen rendben van, ha valaki saját indíttatásból úgy gondolja, hogy meg kell plasztikáztatnia a mellét. Ő dolga, nem szólok bele. Csak azt kifogásoltam, hogy ezt B-kategóriás celebek reklám-barter keretében teszik, mintaadó céllal.

  

"Üdvözlöm, Zoltán!"

Nincs nekem rangkórságom, a "dr." is csak hivatalos iratokon kerül a nevem elé, nem dobálok névjegyet, nem mutogatom, hogy itt és ott vagyok. Nem öltözök komoly-fontos embernek, sőt, inkább alálövök a koromnak, ezért sem lepődök meg, ha alapból letegeznek; 32 éves vagyok, rendben van ez így. Nincs egy rendes öltönyöm se, remélem, jó ideig még nem is kell.

 

"Zoltán, tervezik-e önök a közeljövőben?"

Ámde. Amikor a Profession.hu megbízásából felhív egy hangja-stílusa alapján nálam egy jó 8-10 évvel fiatalabb srác, hogy valami munkaerő-felvétellel, -kölcsönzéssel vagy miafasszal kapcsolatban nyomasson nekem valami bullshitet, akkor más a helyzet. Neki ugyanis a kiinduló adatai azok, hogy ott dr a nevem előtt, látja, hogy a cégnek, ami kapcsán felhívott, én vagyok az ügyvezető igazgatója, és az apropó is az lenne, hogy feltételezi, olyan helyzetben-pozícióban vagyok, hogy másokat felvehetek vagy elbocsáthatok. Főnök-tulajdonos, röviden.

Ha pedig így van, akkor ne jöjjön nekem azzal, hogy "Üdvözlöm Zoltán", ne tolja ezt a szegény ember vágóistvánja stílt ("Megjelöljük a B-t, Lajos? Meg, Vágó úr."), mert kurvára ideges leszek. Mert vissza fogom pistázni, vagy mert (ahogy történt) a harmadik mondata után közlöm, hogy nem, nekem erre nem lesz szükségem.

 

"Tudja, miért állítottam meg, Lajos?"

Egyébként meg kurvára tudnám értékelni, ha egy picit több öntudat lenne ebben a nyomorult népben - nem csak az árpisávos "békés tüntetőkben", amikor falkában kell támadni, majd a jogaikat bizonygatni. Nem, hanem amikor a biztonsági őr passzióból, szúrópróbaszerűen (értsd: kurvára unatkozik és basáskodni akar) túrna bele a táskádba, amikor a hivatal packázik, amikor a postaablak mögött ül tort a lusta lenézés, amikor kihozzák a szart étel helyett, vagy amikor oda se baszik a pincér, hiába szemaforozol. Amikor az van a falragaszon, hogy a felülvizsgálat időpontja holnap reggel 8 és délután 5 óra között "valamikor", maradj otthon, paraszt, különben kikapcsoljuk.

 

Holott.

 

A körülmények

Lassan hét éve élek Budapesten. Ezen évek alatt, több helyen lakva, többféle szarságot benyelve, a közüzemi (nem)szolgáltatókkal kapcsolatban az egyik legerősebb meggyőződésemmé az vált, hogy a Fővárosi Gázművekben alapvetően háromféle alak dolgozik:

1. Vannak az irtózatos gecik, akik önnön kicsinységüket, papírhatalmukat, pirinyó pöcörőjüket és egyéb bajaikat azzal próbálják egyenesbe rakni, hogy direkt és kéjjel ártanak az embereknek. Na, őket meg kéne verni.

2. Vannak aztán a korrupt rohadékok, akik azt a munkát, amit egyszer már megfizettünk mi, mindannyian, amiért közpénzből a fizetését kapja, azt csak akkor hajlandó tényleg elvégezni, ha még le is fizeted őket. Na, őket is meg kéne verni.

3. Vannak a cinikus faszkalapok, akik mindezeknek cégen belül falaznak.

A részletekbe most nem mennék bele, arra más, erősebb fórumokat szervezek épp. De ha van itt gázműves dolgozó, szívesen ismertetem vele a helyzetet, és küldöm el egyúttal a faszba. Szerintem a Fővárosi Gázművek kártékonyabb szervezet, mint egy zsák neonáci.

*

Fentiek pedig mindössze egy kis szeletét alkotják annak a tortának, ami nem a csokitól barna, és már egy hete majszolgatom. Csak hogy rögtön erre kössek: ezt a bejegyzést Björk szüleinek a lakásában írom, ide deportáltuk magunkat, mivel július eleje óta nincs melegvíz az albérletünkben, köszönhetően a gázművek korrupt és/vagy irtózatosan geci munkatársainak, és még jó ideig nem is lesz. Nekünk meg most lett elegünk abból, hogy lavórban "fürödjünk", hogy egy normálisabb főzésnek se tudunk nekiállni, mert aztán egy mosogatás is kínszenvedés a jéghideg folyóvízben. Szóval egy hét most itt, Békáson.

Az időjárás is elég szarul jött ki, megint csak a körülmények. Az volt a terv, hogy egy, a strandjáról nevezetes helyen töltünk el kis időt a szüleimmel és a húgom családjával. Nekem két éjszaka, a többieknek hétfőtől péntekig nyúló vacogás jutott - a rövidnadrágot úgy hoztam haza, ahogy becsomagoltam, ők egy délutánt azért strandoltak... szar idő volt, és még a kibérelt nyaraló is gáz volt. A húgom jegyezte meg találóan, hogy ilyen az, amikor valaki (a nyaralót bérbeadó) csak kivesz, de semmit nem tesz bele. Igénytelen, lelakott, de már valamikor 30 éve is kókány módon megcsinált nyaraló, amit jó magyar szokás szerint be sem fejeztek rendesen.

Nem magamat akarom sajnáltatni, inkább szegény szüleimnek lehetett szar, mert ők tényleg rákészültek, hogy itt most frankó nagycsaládi nyaralás lesz, és minden meg is tettek ezért, nem rajtuk múlt. Édesanyám szokás szerint agyonpakolta a kocsit :) mikor méltatlankodva vettem ki a kétliteres Cloroxot, hogy ezt erre az alig öt napra ugyan minek, persze kész volt a válasz, hogy "de csak egy liter van benne"... Ja, akkor már oké :)

Azért apám csinált nagyon finom halászlét, anyukám palacsintát, másnap pedig én is összeraktam és megsütöttem egy tök jól sikerült rablóhúst, szóval ez a része tök rendben volt. Csak ugye, ha szar az idő, és szar az a hely, ahová bekényszerít, úgy nehéz. De majd legközelebb okosak leszünk.

*

Aztán sikerült arra hazajönni, hogy még mindig nincs gáz, és iksz ideig nem is lesz a korrupt és/vagy rohadék faszkalapok miatt. Elméletileg szabadságon töltöttem ezt a hetet, gyakorlatilag meg a meló javarészt ugyanúgy elért, a tervezett dolgok a körülmények miatt nem úgy alakultak, és most itt van péntek este, amit nem a drága pénzért bérelt albérletünkben töltünk, hanem egy békási panelben...

... és ez a része mégis jó. Sőt. Megint ott tartok, megint az a tanulságom, mint már annyiszor: a saját dolgok működnek igazán. Tulajdon, húzzuk alá, nincs mese, ez egy ilyen ország, bérelni még vízibiciklit se. Volt egy kasszandrai mondatom, mikor hétfőn elindultunk a nyaralásra: azt mondtam a fateromnak, hogy én tulajdonképpen náluk is tök jól ellennék, nekem az is nyaralás lenne. És tényleg, bassza meg, az a nyugalom és béke, az az idegvasalás, az nekem kiválóan megvan ott, az ő házukban, az apám által csinosítgatott udvaron, anyám főztjével, a konyhában leülve tolt esti beszélgetésekkel. Úgy, hogy nem valami spórolós fasz által összegányolt bútortemetőben botorkálok, hanem a szüleim által saját használatra vett dolgokat használunk. Ugyanez a fíling volt Björkék pilisvörösvári faházában is, ahol szintén évtizedes saját kézre alakítás eredményének lehet örülni.

És ez van most, ideiglenesen eljőve a "hálátlan" albérletből, ami egyébként valóban szép, komfortos, és menőbb, mint ez a békási panel - de mégis csak egy átmeneti állomás, ami nem az enyém és nem én vagyok. Ebből a panelből az árad, hogy 28 éve otthon, és engem is otthon látnak benne, míg az albérlet maga az ideiglenesség, a fóliával leárnyékolt ablak. Eldobható, ahogy én is csak epizód vagyok benne, ha értitek, mire gondolok.

Úgyhogy még az is lehet, hogy a szabadságnak alig-alig nevezhető hét után most egy olyan jön, ahol paradox módon ez a panel ad majd valami pluszt. Ami biztos, hogy készül majd nektek békási tudósítások, fotók és beszámolók sora, én meg egyúttal azt is tesztelni tudom, hogy ha a következő albérlet valahol erre lenne, akkor hogy tudnék bejárni melózni.

Valamikor nyár végén, ősz elején meg megyek Smallvillebe a szüleimhez, és az (szokás szerint) pont attól lesz fasza, hogy nincs semmi variálás, csak a kényelmes nyugalom, az igazi otthon, a saját keretek.

 

Sziget vs. Toroczkai és TASZ

Folyamatosan izzok, egyszerűen nem tudok leállni a dühöngéssel. A Hatvannégy Trollmegye nálam mindenképpen elérte, amit akart: sikerült egy számomra nagyon fontos dologba beleszarni.

Aki esetleg még nem hallott róla, röviden az ok: a Toroczkai-féle szélsőjobboldali társaság egyik tagja még januárban demonstrációt jelentett be a Hajógyári-szigetre, augusztus 1-20 között, minden nap délelőtt 10:00 és este 22:00 között demonstrálna a magas benzinárak ellen. A rendőrség tudomásul vette a bejelentést. Az eset most kezdett el a sajtóban is terjedni, hiszen augusztus 10-15 között lesz a Sziget Fesztivál (az előzetes programok már nyolcadikán elkezdődnek), a demonstráció pedig pont a Nagyszínpad előtti részen lenne. A rendőrség szerint a vármegyéseknek joga van trollkodni, Gerendai elzárkózik a tárgyalástól a széljobbal, és ami miatt a leginkább kibuktam (holott számíthattam volna rá), a TASZ is kiadott egy közleményt, miszerint igen, jogszerű a bejelentés, senki ne merje megakadályozni a tüntetést a Szigeten.

Érdemes egyenként megvizsgálni, ki miért mehet el a kurva anyjába.

 

Toroczkai és csapata

Itt a legegyértelműbb a helyzet. A magyar szélsőjobboldal egész életműve a károkozásra épül, arra az igényre, hogy a számukra antipatikus (oké, enyhén fogalmaztam: kiirtandó, elpusztítandó) társadalmi csoportokkal minél jobban kibasszanak. Évek óta szemlélték a Sziget sikerét, és idáig nem voltak elég kreatívak ahhoz, hogy érdemben is tegyenek ellene. Most sikerült.

Azt talán nem kell hosszan magyaráznom, hogy természetesen a vármegyés bejelentő idén januárban még kurvára nem tudhatta, hogy augusztusban mekkora lesz a benzin ára (kommentekben magyarázgatja, tényleg bicskanyitogató álszentséggel, hogy ő már januárban tudta, hogy nagyon magas lesz, és hogy csak majd augusztus első húsz napját tudja kivenni szabadságnak). Egyértelmű, hogy a Szigetet akarták ellehetetleníteni, és ezzel a húsz napos intervallummal igyekeztek lefedni azt az időpontot, amikor a fesztivál lesz (azt tudni lehetett, hogy augusztus közepéig szokott tartani).

Egyszerűen nem értem ezt a habitust. Nem értem, kinek és miért jó az, hogy másnak rossz. Miért kell tönkretenni valamit, hogyan lehet abból táplálkozni, hogy százezrekkel basztunk ki?

Azt viszont értem, hogy hogyan és miként tehetik meg. Azért, mert lényegében ellenfél nélkül vannak. Gerendainak volt egy érdekes érdekes reakciója:

"Mi biztos, hogy nem fogjuk veszélyeztetni sem a látogatóinkat, sem a tüntetőket azzal, hogy összeeresztünk egy alapvetően szélsőjobbos nézeteket valló közeget egy alapvetően antifasiszta közeggel. Sok ezer olyan külföldi antifasiszta lesz a rendezvényünkön, akik ahhoz vannak szokva, hogy örömmel ütköznek meg a szélsőjobboldallal."

Külföldi antifasiszták, igen, mivel magyarból nincs sok ilyen - vannak politikai kalandorok, akik ezt a jelzőt magukra erőltették, besározták, elkoptatták, miattuk lehet ma azt az egyébként a normalitással azonos szót, hogy antifasiszta, gúnyként használni. Apropó, jut eszembe, ez egy olyan ügy, ahol itt a blogon is rendet kell tenni: én is csak antifasiszta olvasókkal szeretnék beszélgetni. Attól, hogy ma egyre divatosabb Magyarországon a fasizmus, én még nem fogok úgy tenni, mintha az rendben volna. Én továbbra is csak olyanokat látok itt szívesen, akik nem fasiszták, oké? Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy elkezdi relativizálni meg magyarázgatni a fasizmus lényegét, nem érdekel, szélsőjobboldali népirtások ideológiáját nekem te ne mentegesd.

De épp ezért igaz, hogy Gerendai okkal nem beszélhet a szélsőjobboldallal megütköző magyar antifasisztákról, mert ilyen kategória nincs - amíg nem lesz, addig a széljobb szubkultúra nyeri ezeket a csatákat, mindig, kivétel nélkül.

 

Gerendai

Kedves Károly, rövid leszek: engem nem érdekelnek a korlátaid az ügyben, azt várom, hogy oldd meg a dolgot. Rendesen. Összelapátoltunk neked annyi pénzt az elmúlt években, kiálltunk melletted annyiszor, hogy legyen mire hivatkozni.

Igenis, most kell felhívni azokat a telefonszámokat, most kell betolni akár saját zsebből is azokat a plusz milliókat, ami a megoldáshoz kell. Oldd meg, intézd el, mert ez így nem lehet.

 

TASZ

Nem titok, hogy régóta nem a szívem csücske a magyar jogvédő szubkultúra, nem akarok most sem úgy tenni, mintha frissibe' csodálkoznék rá arra, hogy hogyan is működnek. Mégis, a legutóbbi közleményükkel sikerült még mélyebbre süllyedniük a szememben. Csak pár ínyencséget emelek ki, ide kattintva az egész elolvasható.

A TASZ álláspontja szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az Óbudai Hajógyári Szigetre még januárban bejelentett tüntetés jogszerű.

Tekintettel arra, hogy a fesztivál Nagyszínpadának nézőtere több tízezer fő befogadására alkalmas, a tüntetésen pedig vélhetően maximum száz fő részvétele várható, az a tény, hogy mindkét rendezvény azonos helyen és időben fog zajlani, nem jelenti azt, hogy bármelyik is ellehetetlenítené a másikat.

A tüntetőknek a bejelentett helyszínre való eljutásának technikai megoldása az egyeztetési eljárás eredményeképpen alakítható ki.

Annak technikai megoldása, hogy a tüntetők gyülekezési jogának gyakorlása és a kulturális rendezvény zavartalansága biztosítva legyen, a szervezőknek együtt kell működniük a rendőrséggel.

 

Namármost. Van ugye az az érdekes helyzet, hogy a jogvédők előszeretettel vágják magukat a "mi csak a jogszabályokat értelmezzük, és azok betartását követeljük, mi csak a jogszabályokból indulunk ki, egyéb preferenciák nélkül"-pózba, de aztán általában két perc, két mondat után már egészen másképp viselkednek. Alap, hogy a fene nagy törvénytisztelet nem viszi őket odáig, hogy például a Ptk. joggal való visszaélésről szóló részét is előkapják, nem, az valahogy nem jut eszükbe. Az ugyanis nem engedné, hogy igazi elkényeztetett, életidegen hülyegyerekek módjára hódoljanak annak a hobbijuknak, hogy mindenáron "meghökkentő különvéleményt" fogalmazzanak meg. Mert itt ennyi a mozgatórugó, nem több, leszarják több százezernyi ember igényét és jogait, mert az olyan pikáns, olyan jóleső rektális bizsergést okoz nekik, hogy ANNYIRA jogvédők, hogy a fasiszták mellé állnak.

Apropó, ugyanez a TASZ áltat most dédelgetett Toroczkai volt az is, aki 2006 őszén széljobb barátaival folyamatosan olyan tüntetéseket szervezett, amelyek során például szétverték a köztévé székházát. Ha a TASZ-nak annyira fontos a gyülekezési jogról szóló törvény betű szerinti betartása, akkor miért nem adott ki közleményt e törvény 13. § (1)-re hivatkozva, mely szerint "A rendezvény résztevője által okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felelős", azaz miért nem követelte a TASZ, hogy Toroczkai és barátai fizessék ki a dúlásuk okozta károkat?

Mert az nem lett volna MENŐ, azért.

Ugyanígy nem a szabadságjogok védelme, még kevésbé a pontos jogértelmezés diktálta a TASZ közleményébe azt a kitételt, miszerint ezen a tüntetésen maximum százan lesznek. Nem, semmiféle ezt erősítő adat nem áll rendelkezésre, sőt: a szervező 500 fő részvételét jelentette be. Akkor a TASZ miért csökkentette le a várható létszámot az eredeti húsz százalékára? Mert leszarja, hogy mi van, és annyira biztos abban, hogy ő fingotta a passzátszelet is, annyira magas lóról, annyira lekezelően akarja megmondani, hogy merre az előre, hogy mint a tájékozatlanságát határozott tippeléssel leplező szülő, a hasára ütve hazudik valamit. Ott ül a faszkalap, gépeli a közleményt, és "á, hát mondjuk százan lesznek ezek maximum, nem?"-felkiáltással eldönti, hogy mi a jövő.

Lófaszt, drága jogvédő barátaim. Szerintetek ha híre megy, hogy ingyen lehet a Szigetre menni, ha a mostanság egyébként kevés akcióval ellátott széljobb ilyen magas labdát kap, ha mondjuk a pont előtte záruló, Toroczkai-féle Magyar Sziget is rászervez, hányan is lesznek valójában?

És az a rész, hogy ez a száz ember nem zavarja majd a Szigetet, az komoly, faszkalapok? Száz ember a Nagyszínpad előtt, amint mondjuk folyamatosan üvölti, hogy mocskos buzik, meg buzikat a Dunába, zsidókat meg utána, az nem zavar egy koncertet? Síppal, kereplővel, köcsögdudával érkező száz ember nem zavar egy koncertet?

A TASZ szerint semmi gond, párszáz fasiszta ott elől nyugodtan tüntethet

 

De ha meg a fasiszták jogait véditek, akkor meg így kérdem: egy metálkoncert nem zavarja Toroczkai tarsolylemezes felszólalóit? Komolyan, ezt a közleményt valami sarokban penészedő, koncertet sose látott nyomorék szövegezte, akinek fogalma sincs arról, hogy mitől jó egy koncert, illetve hogyan néz ki egy tüntetés? Mi az, hogy "nem lehetetleníti el", basszátok meg - nem hiszem, hogy egy koncertet jobban szét lehet cseszni annál, mintsem a küzdőtérre berakok százszám fasisztákat.

Ugyanez a "majd én megmondom, ki mit csináljon"-attitűd diktálta, hogy előírnátok, miként működjön együtt Gerendai a trollokkal, és ugyanez az életidegen, a világot a seggébe dugott feje miatt nem ismerő hozzáállás miatt lehet úgy kiadni egy közleményt, hogy ilyen mondat kerül bele:

A tüntetőknek a bejelentett helyszínre való eljutásának technikai megoldása az egyeztetési eljárás eredményeképpen alakítható ki.

Egy lényegében megoldhatatlan probléma kiküszöbölését a TASZ annyiban intézné el, hogy "hát egyeztessenek róla". Aham. Ugye lehet ez a válasza a kormánynak is a jövőben minden TASZ-os felvetésre, kritikára? Egyeztessenek!

Ha pedig mindez a TASZ szerint rendben van, akkor holnap én is megyek tüntetéseket bejelenteni. Húsznapos intervallumokkal, reggeltől-estig, ahogy a jogvédők által tutujgatott fasiszták tették. Megnézem, hol-mikor szokott a TASZ rendezvényeket tartani, és bejelentem egy évre előre, hogy tüntetek, egyeztessenek velem, ha akarnak valamit. Sőt, itt egy tipp Toroczkainak: Lacikám, szokott téged az zavarni, hogy ha valahol emberkedtek a széljobb pajtásaiddal, rögtön jön a TASZ romákat menteni? Itt a megoldás: jelentsetek be non-stop tüntetéseket a cigányok házai elé, és majd pont a TASZ fogja kikövetelni, hogy biztosítsák számotokra az odajutást, legyen egyeztetés meg minden.

 

Nekem ez a fesztivál tök fontos - de így nem kell

Annyi személyeset a végére, hogy nekem a Sziget tök fontos. Aki ismer, annak ez nyilván nem újdonság, a többieknek mesélem: 18 éves korom óta mindig kint vagyok, sőt, általában a születésnapom is pont beleesik ebbe az intervallumba, kint szoktuk ünnepelni. Idén mennék 14. alkalommal, és igen, én az a faszkalap vagyok, aki az elmúlt 13 alkalomból csupán egyszer, véletlenül jutott ingyenjegyhez, de egyébként mindig pénzért szoktam venni. Mert nekem ez fontos, ott akarok lenni - egyébként nem vagyok egy nagy partyarc, nem szántom fel hétvégenként a pesti éjszakát, konzervatív módon élek. Ez az egy hét (öt nap) hivatott arra, hogy minden kötöttségtől mentesen szórakozzak, hogy ne foglalkozzak mással, hogy ott és olyan emberek között, olyan programokon legyek, ami nekem a leginkább jó. Elfogadó, szabad, pozitív, színes hely, kicsit olyan, mint amilyennek a világot is szeretném.

Ha viszont úgy lesz, ahogy azt a TASZ akarja, ha érvényesül a jogvédők forgatókönyve, akkor idén először nem megyek ki a Szigetre. Közbevetőleg: amikor a melegfelvonulás után kellett a nácik között elvonulni, az más volt, mivel akkor deklaráltan egy demonstrációra mentem, ami manapság ezzel jár. De most szórakozni szeretnék, lazítani, nekem ez a nyomorult öt nap jelenti a nyári szabadságot - és nem fogok 46.000 forintért jegyet venni, ha nem olyan, mint lennie kéne.

Nem megyek, ha már a bejáratnál ott csoportosul a gyűlölködő szélsőjobboldali tömeg, beszól, kötözködik, igény szerint néha megpróbál nekirontani a fesztiválra érkezőknek. Nem tudom, a TASZ hogyan gondolta a bejárat előtt "szétválogatni" ezeket az arcokat (nyilván sehogy, nem gondoltak ezek semmire). Nem megyek, ha a Nagyszínpad előtt százas nagyságrendben ordítanak a fasiszták. Nem megyek, ha egy-egy nekibuzdulás során hasonló nagyságrendű rohamrendőrökkel ütköznek meg - kedves TASZ, baszd meg, gondolj már bele, mit jelent, ha ezek összecsapnak a Szigeten! Tényleg nem lehetetleníti el a rendezvényt a Molotov-koktél és a válaszul spriccelt rendőrséi könnygáz?

Anyátoknak legyen ilyen szülinapja, azt kívánom.

Nem megyek, ha állandóan azt kell lesni, hogy mellettem a nagydarab kopaszok csak partyzók a technosátorból, vagy egy, a trollmegyés csapattól leszakadt brigád. Arra is kíváncsi lennék, hogyan oldható meg a TASZ szerint, ha a tüntetők el akarják hagyni a helyszínt, mondjuk százan százféle időpontban, majd visszajönnének, egyáltalán, ha folyamatosan foglalkoztatják a rendőrséget, lefoglalják a közlekedési útvonalakat (Sziget, tömeg, rémlik valami, jogvédő köcsögök?) - nem lehetetlenítik el a fesztivált?

És este tíz után, mikor vége a tüntinek, és kimennek, vajon az rendben megy majd, vagy itt is naponta lesz összecsapás a rendőrökkel? (apropó, TASZ, a Szigeten szerintetek hogyan néz majd ki egy tömegoszlatás, mikor ott van 60.000 másik ember? Nem lehetetleníti el, a faszomat nem). És odakint, nem lesz-e ugyanaz, mint a melegfesztivál után, lesben állva a nyomorult fasiszták, vadászva a gyengébbre, a melegnek kinézőre, a nem fehér bőrűekre?

Ha ilyen lesz a Sziget, én nem megyek ki. Nagykorúságom óta minden nyárnak ez a fesztivál volt a legfontosabb része, de a jelek szerint 32. szülinapom már máshol ér. Rohadtul mérges, csalódott és szomorú vagyok, és mindenki menjen a picsába, vármegyések, rendőrök, Gerendai és a jogvédők is.

 

Kati néninek meg az a saláta lesz

Múlt péntek este felcuccoltunk, és kimentünk Björk szüleivel a pilisvörösvári faházukhoz. Vasárnap estig ott voltunk, és közben nagyon-nagyon intenzíven vasalgattam az idegeimet.

Tökéletes volt, és ezen el is gondolkodtam. Mert, ugye, itt nem valami kurva drága wellnessizé luxussal ölelő karjaiban pihegtünk, hanem egy faház és kert adta a kereteket. Annyi és olyan, amit két, egyáltalán nem túlfizetett ember a békási panelból hosszú évek alatt kevés pénzzel és sok munkával össze tud hozni. De mégis, tökéletes volt, mert egyetlen jellemzőjében pont olyan volt, mint amiről azt gondoljuk, hogy csak a leggazdagabbaknak és/vagy a legszerencsésebbeknek jár: stresszmentes.

Szépen gondozott kert, virágok és konyhanövények, kispatak, árnyékot adó mogyoróbokor, nagyon retro de nagyon kényelmes kempingbútorok, hangos dorombolással közeledő, mindig törleszkedő cicák. Bográcsgulyás csipetkével, palacsinta, grillezett hús. Egyszerű dolgok, tökre beleéltem magam, még a kólából is alig ittam, inkább a szörpöt húztam szódával.

Péntek este előbb emberkedtem kicsit egy motoros fűrésszel, helyre kis garázst vágva a fűzfa alá a kocsinak, majd iszonyatos mennyiségű sült májat toltam krumplival és Björk Mama kovászos uborkájával. Mikor lerakták az asztalra a tálat, eleinte még kétkedve mondogatták, hogy "jó lenne, ha elfogyna, ennek el kéne fogynia", én meg mindig mondtam rá, hogy "el fog fogyni, el fog". Mint a gép, úgy toltam be, nagyon hajtós hét után kiszabadulva hirtelen a zöldbe, nyugiba, jó levegőbe. A végén még Björk apukája is odaadott a tányérjáról egy jó adagot, mondván, hogy ő már nem bírja megenni (egy nagyon jó étvágyú, mázsás fickóról beszélünk, szóval simán benne lehetett az is, hogy látta, hogy még fér belém, és azért kaptam meg).

Béka van, néha egy-egy pici zöldalma tompán puffan a fa alatt a fűben. Nincs alapzaj. Ribizlit eszünk a bokorról, nyárízű, piros, pikáns.

Éjszaka meg eldőltem, mint a kivágott fa; a frissen locsolt fű és a völgyben gyorsabban hűlő levegő, és persze a beton- és aszfaltmentes környezet (nincs, ami visszaköpje a napközben beszívott forróságot) miatt egyáltalán nem volt melegem, sőt, Björk kicsit még fázott is!

Szombat reggel körút a kisvárosban, mindenki ismerős és kedves. Ki a piacra, cuccok bagóért (Björk 500 forintért vett egy táskát), alku... engem egy nadrágszíjakat áruló roma srác próbált meggyőzni, és komolyan mondom, nincs az az öltönyös-prezentációs, zselézett-okostelefonos sales, aki csak tizedannyit tudna az értékesítésről, mint ez a gyerek. A másik helyen meg maga az árus óvja Björk Fatert a saját portékájától: hatvan (!) forintért árulja a Watt energiaitalt, de mondja neki, hogy vigyázzon, mert ettől felmehet a vérnyomása, gondolja meg! Aztán meg elmentünk reggelizni az Ibolya büfébe, díjnyertes (tényleg) lángos, hozzá házi limonádé, nagyon jó volt, és ismét csak: stresszmentes, tökéletes, családias. Voltunk zöldségesnél is, vettünk dinnyét, és itt is, annyira más volt a fővárosi futószalaghoz képest, mikor az eladó csaj hangosan konstatálja, hogy "jó, és akkor Kati néninek meg az a saláta lesz", mert nem arctalan-névtelen massza hömpölyög egymás sarkát taposva, hanem Kati nénik, egymást ismerő és respektáló emberek közössége.

Aztán meg a telken árnyékban elnyúlni, olvasgatni, legfeljebb rádiót hallgatni (internet szerencsére nincs, tévé meg van ugyan, de egyszer se kapcsoltuk be). Bográcsban már fő a gulyás, Björk Mama hozzá házi csipetkét csipeget - ezt lett most a landmark, ebből csináltam nektek egy kis videót:

Csipetke és a Tao from zolivagyok on Vimeo.

Gulyás után meg nagyon jó a palacsinta, Björkék házi lekvárjával. Sokat ettem ismét, nagyon sokat :) pihegtünk rendesen. Volt aztán vendégeskedés (benézett Björk bátyja családostul), felfújható medencében hűsölés, macska-abajgatás meg minden. A legkalandvágyóbb pedig (aki Björk) este a kerti, zuhanyzós hordó alatt fürdött, meg a sötétben úgysem látja senki. Hippicsajom van. Ismét nagy alvás.

Vasárnap patkókifli a boltból (az is tök jó, hogy itt a CBA-ba is úgy mennek, hogy "veszek kiflit a Halmschlagernél", nevek és arcok), nagy reggeli, lazázás, majd újra tűzrakás, most nem a bográcshoz, hanem a grillezéshez. Közben cukkini-szemle, mennyit nőttek a locsolástól (Björk Fater termelési versenyben van, percek alatt mázsásra hízó példányokat remél), kaja, aztán benéznek a telekszomszédok, összetartó utca, beszélgetünk, jégkrémet eszünk, tök jó. Este hét óra körül cuccolunk össze, és vissza a városba. A tököm se akart visszajönni, ha értitek, mire gondolok.

Itt van pár fotó azok közül, amik ott készültek:

És akkor muszáj arról beszélni, vagy inkább egyértelművé tenni, amit a fenti videóval is érzékeltetni akartam. Arról, hogy a fene egye meg, nyomjuk ezt a kurva nagy hajtást napról-napra, meg akarunk szerezni dolgokat, sőt, DOLGOKAT, és egyre kevésbé vizsgáljuk, hogy mi is azok értelme. A luxus fogalma, ha lehántod róla a marketinget, szerintem annyi, hogy IGAZI. Azért drága valami, azért prémium, kiemelt cucc valami itt, a mi fővárosi falanszterünkben, mert hasonlít valamire, mert ügyesebben másolja az eredetit. Azért drága a jó kenyér, mert TÉNYLEG kenyér, vagy legalábbis jobban hasonlít arra, amit igazából kenyérnek hívunk. Azért drága a rózsadombi lakás, mert egész jól hozza azt a teret és békét, amit egyébként a pilisvörösvári telek is tud. Amilyen igazából egy otthon. Azért drága a Cserpes túró, mert nem darált gatyamadzagból készült - mert egész tehetségesen idézi az anyáméknál, falun ehető házi túrót. Az igazit.

Ha tudok differenciálni az életcélok között, akkor (és legyen ez a tanulsága a pilisvörösvári hosszú hétvégének), akkor valami olyan feladatot kéne adnom magamnak, magunknak, hogy a kanyarok helyett, a replikák helyett próbáljam meg megtalálni, megszerezni az igazit. Rohadt nehéz, és csak nagyon keveseknek jön össze, hogy annyi pénzt szereznek, amivel meg lehet venni a legjobb másolatokat. Aki viszont okos és szorgalmas, az meg tudja találni az igazit is.

Na, én ilyen okos és szorgalmas szeretnék lenni. Több a sansz és szebb a végeredmény, mintha arra gyúrnék, hogy összeszedjem a másik úthoz szükséges, milliárdos vagyont. 

 

Jut eszébe

Rádió, ultrahipervidám, negédes műsorvezető hölgy:

"Ha azt mondom, hogy Csokidal, akkor a hallgatók egy része nyilván ujjong, de a másik felük talán azt mondja, hogy jaj, ne, már megint... Hát, igen, ez a slágerek sorsa, márpedig az Egy Kiss Erzsi Zene a Belga Csokidalát feldolgozva igazi slágert alkotott. 1996 óta zenélnek nekünk Kiss Erzsiék, ezalatt öt albumot jelentettek meg, a legutóbbit 2010 októberében Ugató címmel, rajta a Csokidallal. Most viszont az Egy Kiss Erzsi Zenétől NEM a Csokidal fog következni, hanem..."

 

De könyörgök, akkor minek mondta azt, hogy Csokidal (tudod, amire ujjonganak vagy pfujolnak, ami a Belga dala eredetileg, ami rajta van az új lemezen, és amit én úgy egyébként leszarok), ha nem is az jön?! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Legközelebb majd én is adok olyan címet, hogy "Eltörtem két rabló orrát", majd alápakolok egy tejbegríz-receptet!

Vagy a Csokidalt.

 

Tulajdonképpen semmi nincsen

Munka gecisok, persze, az igen. Majd ha itt, az irodában végeztem, még otthon is össze kell raknom ezt-azt. Nem sietek haza, Björk is kábé kilenc magasságában esik be.

De úgy egyébként nincs semmi. Igazából, és ezt akarom leginkább most elmesélni, egy ideje rohadtul unom magamat - nem, nem unatkozok, hanem értsd úgy, ahogy mondom, magamat unom, aki/ami vagyok. Lehet ezt, persze, csak épp lelkesedés nélkül kábé feleannyit ér. Nem, ez most nem panasz, baszki, mert hosszú idő óta először például biztos vagyok abban így hó végén is, hogy különösebb gyomorfájás nélkül el tud indulni a következő hónap, adóval, albérleti díjjal és sárga csekkekkel, diák- és lakáshitellel. Ez a része most épp stabilizálódni látszik, őszre akár az összes, másfél év alatt ütött lyukat betömhetem (persze ilyenkor szokott valami taposóakna elpukkanni a könyvelésben, vagy valami drága, ámde nélkülözhetetlen dolog tönkremenni, de hátha most nem), tehát nem erről szól a dolog. Hanem arról, hogy nem látom a következő lépcsőt, csak csúszkálok itt a jégen.

EGY NAGY DOLOGNAK odatenni magam, az volna jó. Havi egy utalásból megélni, egy ügyért dolgozni, egyetlen, ámde annál masszívabb öndefiníció. Egyetlen névjegykártya egyetlen foglalkozással. Egy e-mail cím.

Nyilván nem segít az ügyön, hogy frankón 16 évvel ezelőtti videókat nézek. Hol a nagy szimfónia, a rettenetes színjáték a szürke láthatárról és a gőgös istenekről, akik ott lüktetnek és vonaglanak a láthatár mögött? Sőt, faszom, hol a 18 évvel ezelőtti Pepsi:

Tulajdonképpen semmi nincsen, és valahol kurvára nem indokolt, hogy 32 éves leszek, de már millió ötletre az a válaszom, hogy "én már nem". Meg hogy most épp nem, hanem majd, ha úgy lesz. Szedegetem a rizsát, és várom, hogy úgy legyen, de percről-percre nehezebb és lassabb leszek, magam számára is végtelenül, halálosan steril és unalmas, mert mára olyan jól sikerült kikezelnem magam az atipikusságból. Tulajdonképpen semmi nincsen, hisz csak a baj volt azzal, ami volt, ezért kidobtam és lecseréltem, megszelídítettem és teljesítési igazolásba foglaltam.

Az szokott lenni az önvállveregető értelmezésem, hogy háhá, nem lett igazatok, az "így nem viszed semmire" nem jött be, mert de, vittem. Ugyanakkor, egymás közt azért megbeszélést érdemel, hogy vittem, vittem, de úgy? Vagy közben a fene nagy lázadásból totál kommersz izé lett, és azért?

Az meg külön szánalmas, hogy ebben sincs semmi újdonság, mert már sokkal jobban megírták majdnem száz évvel ezelőtt.

- Nem akartam megismerni az életet... azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem... Igen, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek... De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!... te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi... és hogy nekem van igazam... és hogy nem nevetséges, amit én mondok... te tudod, hogy nekem van igazam... te szegény... te kicsi... te senki... Merj a szemembe nézni...

Még összerakok két anyagot, a többi meló majd holnap. Van csomagolt szendvicsem még estére. Holnap ne felejtsem el a számlatömböt elhozni.

 

Nyári iskola, igen

Elsőre elég hoffmannrózsásnak fog tűnni, amit mondok: ma túl hosszú és értelmetlen az iskolai nyári szünet. Mindenkinek jobb lenne, ha kurtítanánk rajta, és fontos, értelmes programok lennének a lecsípett rész helyén.

A legutóbbi Napló kapcsán gondolkodtam el rajta, hogy igen, főleg általános iskolában rettenetesen untam a vakációt, és utólag belegondolva, ilyenkor 11 hetet szinte teljesen egészében elloptak az életemből. Oké-oké, nem azt mondom, hogy jobb lett volna helyette, mondjuk, kémiaórán ülni, vagy témazáró dolgozatokat írni - de szeretném hinni azt, hogy e két véglet között is vannak még állomások, amiben szerepe lehet az iskolának.

Sőt, tegyük azt is rögtön hozzá, hogy jó helyre (értsd: sok pénzzel és/vagy ráérő felnőttekkel rendelkező családba) születő gyerekek esetében ez is kisebb probléma, mert be lehet fizetni millió táborba, foglalkozásra, illetve a kisebbek lepasszolhatók a nagyszülőknek pl. - bár utóbbi már átvezet minket a megúszós tematikához.

Itt a riport, aki igényli, nézze meg (a vártnál kicsit döcögősebb-kínlódósabb lett, sajnos rossz volt a casting), a többieknek alatta pár szóban összefoglalom a problémát:

A vakáció 11 hete két dolgozó szülő mellett szinte lefedhetetlen. Lehet nyaralni egy hetet (pénz), lehet táborozni egyet-kettőt (pénz), és a nagyszülők is bevállalhatnak némi gyerekfelügyeletet, de akárhogy oszt-szoroz az ember, egy átlagos fizetésből ezzel a vakáció felét sikerült csak megoldani. A többi meg a körülmények és a szerencse dolga, de szinte csak megúszós pótmegoldások vannak. Nem véletlen, hogy Európa faszább felében jellemzően 5-7 hét ugyanez az időszak.

Saját példa annyi, hogy én annak idején kurvára unatkoztam a nyár nagyobb részében (amit mondjuk a faterom tökre megértett, lévén gyerekként ő is ugyanott, ugyanúgy unta az egészet elmondása szerint), és tényleg vártam már a szeptembert, hogy legyen végre valami. Volt úttörőtábor, meg családi nyaralás, de egyébként eleinte nagyanyám felügyelete alatt, később a húgommal, otthon unatkoztunk. Persze, tehetősék csemetéinek szó szerint Hawaii volt a nyár, de szerintem azóta csak töppedt a gazdag-kaszt, még több kiscsávónak kéne helyet találni nyárra, mert a család nem tudja finanszírozni.

Úgyhogy szerintem ezen fontos és hasznos lenne változtatni. Úgy csinálnám, hogy a júniust kezdésnek rádobnám pluszban a tanévre. Nem, a "hivatalos" oktatási rend nem változna! Máshol, más országban ezt a plusz időszakot nyilván úgy használnák fel, hogy emberibb menetrendet csinálnának egész évre, elnyújtva az oktatást, adott tananyagot kényelmesebben leadva a gyerekeknek - de ne felejtsük el, Magyarországon vagyunk. Itt nem így lenne, és nem is itt van a legnagyobb gond. Szinte biztos vagyok abban, hogy itt nem az egységes tananyagot húznák szét, hanem "hát akkor még ez is belefér" felkiáltással fapados matekon is deriválnának, meg kétszer annyi kötelező olvasmány és memoriter lenne.

Oktatási reform az őszinte mosolyokért :)

 

Holott ezt a plusz három hetet egészen másra kéne használni. A tanévet továbbra is lezárnák a szokott időpontban, osztályoznának és bizonyítványt adnának. A nyári hetekben pedig elindulna egy egészen más típusú oktató-nevelő munka. Napló és ellenőrző nélkül (csak a részvétel lenne kötelező), ahol a pedagógusok az egész évi kötelező és szigorú rendbe foglalt tantárgyukat egészen új aspektusból mutatnák be.

Olyan jó lenne, ha ilyenkor a fizika- és kémiaóra olyan lenne, mintha Zsiros László Róbertre, illetve Öveges professzorra bízták volna - a körülöttünk lévő világ érdekességeinek bemutatása, izgalmas, újszerű és stresszmentes (értsd: nem kell belőle felelni) módon. Olyan jó lenne, ha matekórán ilyenkor az elvont izék helyett a gyakorlat érvényesülne, és a gyerek közvetlenül hasznos, illetve érdekes dolgokat tanulna. Tőzsdeszimuláció, hétköznapi geometria, vagy épp annak kiszámítása, hogy mit köszönnek Emesének a Budapest Bankban, és mitől vannak bajban a frankhitelesek. A töriórán félre lehetne dobni az évszámok felsorolására épülő, poroszos izét, és a tanár végre mesélhetne, szívből, érdekes dolgokat. Az irodalom is átalakulna, kivételesen nem Kármán József és Balassi elemzése lenne a legfontosabb, hanem például egy, a gyerekek által választott mű színpadi megjelenítése, vagy bármi egyéb, ilyen produkció. Igen, az ezerszer elcsépelt Rómeó és Júlia is kiválóan működne így. De elő lehetne venni pár pop- és rapslágert is, az okosabb fajtából, és azon prezentálni a "mire gondolt a költő, és hogyan akarja mindezt bemutatni nekünk"-kérdést. Elemezzék Fluor Tomit vagy Lovasi Andrást, és ha már megvan a módszer, egyszerűbb lesz a dolguk József Attilával is. És igen, menjenek ki, a fák alatt ülve, a füvön hasalva még sokkal jobb olvasni, beszélgetni, együtt lenni.

A biológia is szólhatna arról, hogy elrakjuk a könyvet, és megnézzük ÉLŐBEN. Nem, nem az ember szaporodására gondolok (de arról meg érdemes lenne hosszanti pénisz-metszetek nélkül, IGAZÁBÓL beszélgetni, például a pornófilmes félretájékoztatást kiegyengetni a fejekben). De növényt, állatot, zöld szemes ostorost. Meg az emberi test működését, bevonva a testnevelő tanárt is, akinek pedig a rendhagyó tornaórákon nem a kislabdadobás meg a négyütemű fekvőtámasz lenne a fő cicája, hanem tartásjavítás, mozgáskoordinációs gyakorlatok, sok-sok játék (és nem foci, hanem valami olyan, ahol az ismeretlenség okán mindenki egyforma sansszal indul, pl. krikett, baseball, gyeplabda).

Énekórán adjuk a gyerek kezébe a hangszert, három hét három akkordhoz elég - máshol erre könnyűzenei életművek épülnek, itt az a cél is elég, hogy derüljön ki, hátha az új Jimi Hendrix vagy Jamie Cullum bujkált eddig a hátsó padban. Örömzene, ismerkedés, új élmények.

Ez a három hét esélyt adna arra, hogy minden tantárgy, minden pedagógus és diák a szebb-jobb arcát mutassa, teljesítménykényszer nélkül, de ugyanakkor nagyon is hasznos munkát végezve. Három paneltövi, kulcsos hét, három tévézős-unatkozós hét helyett az iskola valóban feltenné a koronát az egész évi munkára. Nem mellesleg pedig az ilyen élmények után a "hagyományos" órákra is máshogy ülnének be a gyerekek, és másként mennének be a tanárok.

Meg kéne csinálni, szerintem.