zoli voltam


Közérdekű közlemény

2009. július 02. - zoli vagyok

Kivételesen nem (csak) az olvasókhoz szólok, hanem sokkal inkább a bloggerekhez.

Kedves Barátaim!

Ki ezért, ki azért, de mindannyiunk viszonylag sok munkával építgeti a maga kis (nagy) blogját, melót rak bele, gondolkodik, formázgat, közösséget épít. Beleássa magát egy adott témába, ha tematikus blogot visz, vagy megosztja a legőszintébb kis faszságait az online közösséggel, ha egoblogja van. Aki jól csinálja, az viszonylag tisztességes felületet is ki tud magának harapni az online nyilvánosságból, ma már van következménye annak, hogy egy olvasottabb blogon mi jelenik meg.

Ezt ismerték fel azok a tehetségtelen és/vagy PR-ügynökségek által fizetett kommentelők, akik épp a lényeget, a személyességet, az önszabályzó fair play szabályait rúgják fel. Hogy nevesítsem (egyszersmind, sajnos, utoljára még reklámot is biztosítva neki), most épp a SzerelmesDolgok nevű júzer miatt dobtam le a láncot. Nézzétek meg az aktivitását: mást sem tesz, mint az index főoldalára kikerült blogbejegyzésekhez beír egy-egy "álhozzászólást". Egy mondat, alig pár szó, semmi releváns dolog, csak a legutóbbiakból idézve (mind egy-egy főoldalas bejegyzéshez került kommentként):

    • Hihihihi

    • Azért sajnálom, hogy nem voltam ott!

    • a levélíró egy tipikus lúzer!

    • Várható volt!

    • MIndig is tudtam, hog ezek a dolgok így mehetnek!

    • Az illusztrációk is fantasztikusak, meg maga a sztori!

Ilyenekkel végiglövi a főoldalas blogokat (itt is megfordult már párszor), annak reményében, hogy valaki a hozzászólása nyomán átkattint a felhasználónév melletti oldalra.

Nos, kedves SzerelmesDolgok, és minden, hozzád hasonló potyautas! Tudnod kell, hogy bár a webkettőnek nincsenek törvénykönyvbe foglalt, írott szabályai, de eddig épp a jóhiszeműség tudta tisztán tartani, épp a szokásjog, az önkéntes tartózkodás a joggal való visszaéléstől óvta meg attól, hogy ez is csak egy mónikasó legyen.

Én pedig ebből nem fogok engedni. Ha valaki el akarja rontani a játékunkat, akkor igenis minden lehetséges eszközzel megvédem a grundot, ha pedig nem megy, ha ez lesz a zöm, akkor megyek innen máshova. Van 4-500 olyan olvasóm, akinek secko jedno, hogy milyen platformon, de olvasni fog akkor is - max az index főoldaltól kell búcsút venni, de megteszem, ha állandóan ilyen piócák csimpaszkodnak a vádlimba.

Úgyhogy kedves bloggerek, tegyük meg egymásnak és a webkettőnek azt a szívességet, hogy az ilyeneket véglegesen letiltjuk. Mikor az utolsó SzerelmesDolgok komment megjelent a blogomon, nem csak a hozzászólását moderáltam ki, de örökre le is tiltottam arról, hogy újra beírjon ide. Tegyetek ti is így!

Köszönöm szépen!

zoli

Ui: műfajilag kizárt, hogy ebből is főoldalas bejegyzés legyen, de ha mégis megtörténne, akkor, amilyen ostoba szegény, még ehhez is megpróbálná beírni valamelyik szokás paneljét, hogyaszongya "megfontolandó gondolatok", vagy "a számból vetted ki a szót!", esetleg "érdemes az ilyen dolgokkal is foglalkozni".


UPDATE 16:02 -  Most is csinálja. Tíz perce kommentálta végig a szokásos egymondatosaival a Munkahelyi Terror, a Szlengblog, az Apple, a Cukiság és a HeStyle blogokat - amelyek így, ebben a sorrendben vannak kinn a főoldalon is.

Sir Mentes

Engem ez már nem ér el, ugye? Ez marad ott lenn, alsóbb korosztályban, nekem már nem kell ilyet csinálni, ugye?

Biztos nektek is van olyan filmélményetek, mikor a főhős rohan, mögötte meg, mondjuk, lángolva szakad le a függőhíd, vagy roncsolódik szét a vagon a belerohanó másik szerelvénytől, esetleg ugyanez metrókocsival, menekülve a rombolás elől... na, így vagyok én a szőrtelenítéssel.

Tudom, hímsovén, szemét dolog, hogy evidensnek vesszük, hogy a csajok szőrtelenek, puhák, selymesek, tudom, hogy igazságtalan dolog elvárni olyasmit, amihez csak rendszeres önkínzással vezet az út, jelesül azt, hogy kitépjék az aktuális divat által diktált testfelületeikről a szőrszálakat.

Most azonban, hogy belenéztem a Főiskolák Szépe verseny indulóinak csajgalériája után a fiúszekcióba is a Velveten, megrökönyödve vettem észre, hogy baszki, ezek mind fullgyanták - illetve az egyik srácon van némi szőrmaradvány. Tudom én, hogy nem reprezentatív, mert ezek konditermes dizájncsávók, meg az se a zöm, aki férfiszépségversenyre jelentkezik, de akkor is... nyilván az én fiamnak majd (ha nem fordul kurva nagyot addigra a világ) már pont olyan bőrfotelnek, esetleg fazongyantának kell lennie, mint manapság még csak a modellcsávóknak, oké, cserébe viszont 2mm-es,  millió gigabájtos iPodról hallgatja a Halász Juditot. De én ugye már mindig fölötte leszek korban annak a cezúrának, ami alatt tépni kell a szőrt? Ugye?

Mert azt még önszorgalomból vállalom, hogy a főszabály szerint szakállkurtításra használt barátomat, Remington BHT2000 Body Hair Trimmert visszavezetem eredeti funkciójához, és szordínóba rakom a stratégiai területeket - de az egyszerűen kizárt, hogy a fent linkelt fotókon szereplő babapopsi-szintet előidézzem, sőt fenntartsam.

Úgyhogy tessék engem megnyugtatni, hogy nincs arról szó, hogy akin szőr van, az manapság már szükségszerűen ronda és/vagy igénytelen. Vagy de? :(

*

Redblek szakvéleménye szerint megszaladt a fotosopp. Máris jobban érzem magam. Az még sokat segítene egyébként, ha esetleg a fiatalemberek gyorsan coming outolnának is.

Dugnak az iwiwen!

Ritkán használom az iwiwet (inkább facebook), mert csúnya, mert nehezen használható, mert buta, és mert tömeg van. Épp ezért én csak most csodálkoztam rá a klubokra, jelesül arra, hogy itt kérem dugnak az iwiwen.

Vagy valami ilyesmi. Nem értem egészen pontosan, hogy hogyan működik ez, de például immár 4159 tagja van a Kötetlen Szexet Kedvelők Klubjának. Persze, erre még mondhatjuk azt, hogy hát kedvelik, érted, abban még nincs semmi online aktívum, csak annyi, hogy ő kedveli, és külön értesítés helyett belép egy klubba, ahol a tagok szintén. Nincs azzal semmi baj.

Ami már érdekesebb, hogy van olyan klub is, hogy AMATŐR EROTIKUS HÁZIBULIK - 2057 taggal! Baszki, mekkora buli lehet már, ha ezek egyszer mind összejönnek! Újfent mondom, nekem nincs ezzel semmi bajom, sőt, szerintem addig jó, amíg mindenki, aki ilyen házibulikba vágyik, az megtalálja a számítását. Csak rácsodálkoztam, hogy jé, mi lett a wiwből, ami úgy indult, hogy bejelölte az izzadt cicanacit viselő biciklis futár a fonott hajú bölcsészlányt, akivel előző este együtt fejtette meg az élet értelmét a Szódában... most meg rajta van anyám, meg rajta van minden hülye MLM-ügynök, meg már a gruppenszexelők is.

Van ELITE szexklub (köztünk szólva: nekem nem elit, aki így írja), rostált, 65 fős tagsággal, van szükségszerűen sikertelen Páros SZEXHÁZIBULI Pécsről, hiszen 11 tagja van, ami nem is páros! Huszonöten nyomják a Közös maszti klubban... és még hosszan sorolhatnám.

Úgyhogy most fejtsétek ezt meg nekem! Arról van-e itt szó, mint a MyVIP esetében, ahol boldog-boldogtalan belépdel minden csoportba, amúgy "üzenetképpen", hogy kitűzhesse jelvénynek, de egyébként semmi köze az adott szubkultúrához - vagy ezek tényleg üzemszerűen összejárnak dugni? Reális, hogy A Szextanárnők [tapasztalt nők] klubban 822 olyan nő rendelkezik tagsággal, aki oktatásra vágyó, tapasztalatlan, ámde meredő fütykösű srácokat keres? És ha igen, miért zárt a klub (azaz miért nem lehet látni a tagokat)? Hiszen így sose talál egymásra mester(nő) és tanítványai! Ugyanez a gond az Idősebb Nők, Lányok akik szeretik a fiatalabb fiúkat klubbal is, ahol 528 a taglétszám - és ismét erős bennem a szkepszis, hogy ennyi Mrs. Robinson önmegvalósítana a wiwen.

Újfent mondom: bár igaz lenne, hogy ez egy olyan felszabadult, széles látókörű, a szexualitásról modern módon gondolkodó, sőt, felebarátait liberálisan keresztbe-kasul gyömöszkölő társadalom, ahol ezek a klubok mind valós személyek valós működését organizálják. De... de nyilván nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy itt inkább fiktív adatlapok, recskabajnok középiskolás fiúk és lúzer huszonéves sorstársaik, esetleg kövér, lompos feleség mellett kielégítetlenül maradt, péntek este pornócsatornát kukkoló, bajszos apukák névtelen füllentései pörögnek. Nincs még ezzel sem semmi baj, tőlem mehet nyugodtan - de ahhoz a véleményemhez azért ragaszkodok, hogy ezért IS szar már az iwiw.

  

A szabadság útjai

Vasárnap este megnéztük a Revolutionary Road (A szabadság útjai) című filmet. Ez most nem egy recenzió lesz, inkább némi szötymörgés.

Kezdve azzal, hogy rég hatott film így rám - és nem csupán azért, mert műfajilag kizárt, hogy az általam nagy mennyiségben fogyasztott, mégoly fasza akciófilmek megtekintése után álljak neki öntépni. Nem is az a célja egy Bourne-trilógiának, egy Vasembernek vagy Takennek. De azért nézek én "rendes" filmeket is, mégis ritkán van az, hogy a végefőcím után nagyítót nyelek, szétnézni odabenn, én is elbasztam-e már.

Aki még nem látta a filmet: egy fiatal pár két gyerekkel beszorul egy amerikai kertvárosba a hatvanas években. DiCaprio a férj, épp akkor lesz 30 (mint most én), Kate Winslet a feleség. Apu ingázó hivatalnok, egy az arctalan, szürkeöltönyös masszából, anyu htb, illeve amatőr színésznő a helyi nagyon amatőr színjátszóknál. És szenvednek, mert szar nekik - nem éhesek, nem betegek, csak egyszerűen beszorultak valami nehéz és lapos alá, nem ezt akarták, unalmas és szar az egész.

Hihetetlenül életszagú veszekedéseket nyomnak. Engem az rakott le a legjobban, hogy PONTOSAN ÉRTETTEM, mikor mit miért üvöltenek oda a másiknak, miért duzzog, miért tombol, miért hallgat és miért lép félre az egyik vagy a másik. Richard Yates (az ő könyvéből készült a film) kurvára értette, hogyan működnek az emberek.

És hogy honnan a félelem bennem? Hát onnan, hogy nagyon sok munkával, nagyon keservesen, de kölcsönös hibákkal pont oda lehet eljutni ma is, mint amit a főszereplő pár összehozott. Az pedig nagyon szar. Hogy fárasztó és időigényes melóval összerakok egy megfelelő, biztos egzisztenciát a családomnak, a feleségem mintaháziasszony, a gyerekek szépek és okosak - csak mikor este hazajövök, a csukott ajtó mögött már nem tudunk mit mondani egymásnak. Konvenciókat kitöltő szerepek kifelé, de nihil, spirálba csavarodó szeretet és gyűlölet egyszerre odabenn.

Persze, ehhez több hibát is el kell követni - de ezek "csábító" hibák. Ha nem "dolgozol" egy kapcsolatért, hanem hagyod üszkösödni a sebeket, ha nincs benned gátlás, mikor sértést dobsz a másikra, ha nem tudsz bocsánatot kérni, és nem tudod a bocsánatkérést elfogadni, akkor pont ez lesz. Ha tudod, hogy hol fáj a legjobban neki, és ott rúgod meg.

Ezt nem akarom. Nem akarom egyszerűen kipipálni az életet, az olyan lenne... az olyan, mint mikor egy egyébként csinos, különleges csaj valamiért úgy dönt, hogy mostantól túraboltból öltözködik, mert a vízálló, formátlan túradzseki praktikus, a bő pulóver nemkülönben, és egyébként is, minek öltözzön ki a hétköznapokban. Én nem akarom letudni a dolgokat, főleg nem a csajommal, a feleségemmel, a gyerekeimmel, a családommal, én hajlandó vagyok dolgozni és kockáztatni is akár azért, hogy ne csak a zsibbadt vakarózás legyen.

Björk szokta mondani, hogy úgy kell felöltözni, az a jó, az a stílusos, ha mindig van benne valami kis plusz. Persze, nincs definíció a "kis pluszra", jóhogy, akkor már unalmas lenne, de mégis érzed és tudod, ha van. És én igenis, mindenben akarom azt a kis pluszt, vigyen előre, adjon neki ízt, törje meg a ritmust - abban meg úgyis jó vagyok, sőt, az az alapprogramom, hogy a kiszámolt, táblázatos fundamentum ott legyen. Arra megy el az erőforrásaim döntő része, de igazából azért csinálom, hogy rá tudjam tenni a kis pluszt.

Ez a film meg persze jól befosatott megint, hogy ugye, én sose leszek olyan megalkuvó és gyenge, hogy ne akarjam majd rápakolni.

 

Anyám köntöse meg a fuzárium

Teljesen jól sikerült a tegnap: szülők jöttek, ettek, üldögéltek az erkélyeken (mindkettőn muszáj volt legalább egy cigit elszívniuk), aztán hazamentek.

Ilyenkor mindig olyan büszke vagyok a csajomra is. Björk nem köt kompromisszumot: előző nap NAGYON kitakarítottunk, aztán szombaton főzött nagyon finom füstöltsajtos levest, és megsütötte az ő különleges mákos-barackos tortáját. Én meg tök büszke voltam, hogy lám, milyen szép meg okos meg ügyes csajom van, és mindezt most jól meg tudom mutatni a szüleimnek.

Akik, egyébként, sokkal jobb állapotban voltak, mint az elmúlt két-három év során bármikor. Ehhez persze főleg az kellett, hogy apám végre meg tudta oldani a financiális gondokat, és nem mellesleg idefelé nem is tévedt el... Hoztak egyébként kolbászt, meg szalámit, füstölt sonkát, paprikát, paradicsomot, barackot, túrós rétest, székelykáposztát, meggyes piskótát (utóbbit apám sütötte, még nem az igazi, de anyám valamiért tíz éve bojkottálja ezt az egyébként tök egyszerű süteményt), meg műanyag székeket az erkélyre. Letettem róla, hogy szép, drága, fából készült garnitúrát vegyek a kiüléshez, mert 1: az idei "nyár" eddig sem kényeztetett el az erkélyen üldögélésre alkalmas időjárással 2: fontosabb dolgokra kell a pénz 3: Egy, max két nyarat töltünk itt - akkor meg minek?

Egyébként anyám mesélte, és ő falu jegyzője, plusz a polgármesternek szakirányú végzettsége van, ergo ő csak tudják, hogy a parasztok rendszeresen kaptak támogatást, hogy növényvédőzzenek a fuzárium ellen, meg mindig mondták is nekik, hogy ne kummantsanak (és tényleg, itt egy tavaly nyári hír), de mindig van pár szarfaszú, aki inkább elrakja a pénzt, és nem gyilkolja a gombát. Aztán persze a felvásárolt gabonát összeöntik, és máris oda az egész... na, az ilyeneknél jut eszembe az, hogy nem csak az orvosoknál meg pár tintanyaló munkában kellene alkalmazni a foglalkozástól eltiltást. Aki rendszeresen és/vagy súlyosan vét az alapvető szabályok ellen, és ezzel tömegek életét, egészségét veszélyezteti, az utána legfeljebb a konyhakertben, magának nevelgesse a csernobili pritamint. Érted bazmeg, ezt nem lehet így csinálni. A magyar, az sajnos olyan, hogy ha látja, hogy más beleszart a közösbe, akkor nem rászól, nem próbálja megakadályozni, a rendet visszaállítani, lófaszt... akkor ő is beleszarik! És igen, lehet, hogy eleinte egy-két fuzáriumos adag még elment a nagy közösben - de a következő évben még többen döntöttek úgy, hogy "...há'bazmeg, a Jóska se permetezett, oszt mégse let baja a búzának, akkor én minek költsek erre"...

Broken window, emeli viperáját mutatóujját a rendpárt.

És persze, a fuzáriumos gazda unokája ugyanazt a fertőzött kenyeret eszi majd a menzán, de a paraszt ebbe se gondol bele.

Na, de visszatérve a tegnapra, ebéd után édesanyám megkapta a névnapi szeretetcsomagot - először egy frappánsabb ajándék volt tervben, de nem sikerült kapnom, így lett belőle szeretetcsomag, olyan kemikáliákkal meg édességekkel, amelyeket magának nem venne meg... az én anyám ne a kétliteres teszkótusfürdőt nyomorgassa, ha értitek, mire gondolok!

A frappánsabb ajándék egyébként egy hosszú köntös lett volna, ami attól frappáns, hogy fedett ügynökeim (Agent Dad és Agent Sister) derítették ki, hogy anyámnak ez kéne, így meglepődött volna rajta jól, hogy ezt pont tőlem kapja meg.

Ámde.

Ámde egész héten kurva sok dolgom volt, és mire péntekre köntösvásárlásba kezdtem volna, már veszett ügy volt az egész. Délelőtt takarítottunk, meg itthon dolgoztam, délután az irodába kellett bemennem, és kábé este hatkor jutottam el oda, hogy akkor köntös.

Björk viszont nem tudott velem jönni... és akkor innentől sejthető is a történet vége - aki kicsit is ismer engem, az tudja, hogy egy középkorú néni számára egy deklaráltan hosszú, ámde egyéb, fontos paraméterekkel körül nem írt (pl. ebben a boltban, ezen a soron található) köntös vásárlására, nos, a magamfajta zoli teljesen alkalmatlan. Egyébként is kurvára fáradt voltam, de mindegy, kimentem az EurocenterBE, mert Björk mondta, hogy ő a C&A-ban látott ilyen köntösöket, aztán kiderült, hogy ő azt mondta, hogy az EurocenterHEZ menjek, ne bele, hanem mellé, a Shop Stopba, mert ott van C&A, és akkor átmentem, és bementem, és rögtön láttam, hogy ez nem fog menni.

Az még hagyján, hogy a női részlegen még sosem jártam (ha koedukált ruhaüzletbe megyünk, akkor én már a bejáratnál nyomom az ipszilont, megyek a pasiosztályra), de hogy én bazmeg, én ott lapozgassam a női ruhácskákat, hm, ezen szépek a virágok, annak meg lágy az esése, az már eleve súlyos. Aztán meg nem is láttam köntösöket, csak ilyen kurta hálóingeket, meg akármiket, és egyre rosszabbul voltam, és fel is hívtam Björköt, hogy nekem ez nem fog menni, mire mondta, hogy de legalább kérdezzem meg az eladókat, én meg mondtam a katapultáló pilóta hangomon, hogy nemkérdezem!!!, és átmegyek az Intersparba, mert kell venni tejet, és azt még legalább megismerem, és ha ott lesz valami köntös, akkor majd megveszem azt.

Köntös persze ott se volt, de még én is alig, tök zombi voltam már, ott alvajártam a polcok közt, és hívtam Björköt, hogy itt sincs köntös, mire ő kérdezte, hogy de reggelizőalátét van-e, ilyen fonott, mert az is kell, és akkor odamentem megnézni, és láttam is olyat, csak rondábbat a miénknél, de azért jó lesz, mondom, és lehajoltam kihúzni őket, amivel lerántottam egy csomó másikat, és csak néztem, ahogy ezek a mikiegeres műanyag szarok több hullámban potyognak a lábamra, és akkor nagyon csúnyákat mondtam magamban anyám köntösére meg az Intersparra, meg elsőként és leginkább magamra.

Aztán végül tök jó lett a másnap.

Klisévadász: Michael Jackson

Strigulázzuk együtt a kliséket, amit a sajtó majd lepörget Michael Jackson halála kapcsán!

Ez egy hoszabb távú játék lesz. Összeszedem gyorsan, milyen unalmas, fantáziátlan, vagy ezerszer elsütött klisékkel tudják majd le az újságírók a feladatot, miszerint írni kell Michael Jackson haláláról. Aztán ahogy majd bejönnek a dolgok, strigulázgatjuk a találatokat. Figyeljetek ti is, esetleg hozzászólásban jósoljatok további akciókat!

Szerintem ez lesz:

  • "Eszükbe jut", hogy Diana is meghalt, róla vannak is jól beüthető konzerv anyagok, lesz pár erőltett párhuzam is köztük. Rosszabb esetben az is eszükbe jut, hogy Zámbó Jimmy is meghalt.
  • Megkérdezik a magyar Jackson-imitátort, Luigit, aki nagyon gyászol, holott, valljuk be, már az RTL Reggelibe se hívták szünetjelnek, épp Fásy Ádámnál volt castingon, mikor jött a hír, hogy most megint kicsit érdekes lehet. Rosszabb esetben Győzikét is megkérdezik, akit (még rosszabb esetben) "roma rappernek" titulálnak.
  • Már lázasan keresik azt a magyar lányt, aki a Black or White klipjében Jackson bal válla mögött táncolt. Ha meglesz, feltétlenül rá akarják erőltetni, hogy ő valami exkluzívat tudott meg ott és akkor.
  • Bereczki Zoltán emléktáncot lejt.
  • A Mónika- (és/vagy Joshi-) só statiszta-katalógusából soron kívül összeraknak pár közepesen hihető fejű gyászoló álrajongót, akik gyertyákat meg tizenöt évvel ezelőtti Popcorn-posztereket raknak egy irreleváns kerítés elé gyászukban. Énekelni, szerencsére, nem fognak, mert kevés az idő betanítani nekik a HEAL THE WORLD-ot.
  • Penészes infók újraböfögve: volt neki majma, meg oxigénsátra, meg vidámpark Neverlandben.
  • Krasznai Zsolt és/vagy Seffer Tibor plasztikai sebészek Michael Jackson műtéteit elemezgetNÉK, ha kapnának egy rendes fotósorozatot róla. De mivel nem kapnak, ezért általánosságban beszélnek arról, hogy mit nem szabad.
  • Az összes kebelcsoda hirtelen rájön, hogy ő nagyon-nagyon-nagyon rajongó volt, sőt, az is, a mai napig. Senki nem teszi fel nekik a "melyik a kedvenc lemezed?" kérdést, pedig lenne nagy pislogás, meg "hát ezt én így nem tudom". Rajonganak, na.
  • Kiszel Tünde. Nem is mondom tovább, hisz önmagában gyomorszáj-rezegtető tény, hogy igen, Kiszel Tündének erről is lesz mondandója, és lesz olyan pöcs, aki ezt megírja/bemutatja.
  • Dévényi Tibor méltatja "Májkel Dzsekszont", akit sokszor kértek a gyerekek a Három Kívánságban. Mármint a klipjét, azt tudták csak kérni, fél perc erejéig mutattak is belőle egy részletet.
  • "Szupermozi" címkével leadják a Moonwalkot szombat este.

 

Ha még van ötletetek, írjátok meg! Felrakjuk a listára, aztán majd monitorozzuk, hogy mikor mi jött be.

Hol a picsában van Charles Bronson,

mikor szükség lenne rá? Komolyan mondom, ma már a sokadik olyan hírbe futok bele, ami után arra jutok, hogy ebben a kurva országban az átlagzolik csak akkor tudnak bármit is elérni, ha fognak egy viperát, és napi rendszerességgel szilánkosra törik valakinek az állkapcsát.

Olvasd el a híreket, aztán mondom tovább:

ELSŐ HÍR

MÁSODIK HÍR

HARMADIK HÍR

NEGYEDIK HÍR

Az utolsó akár kakukktojás is lehetne, hiszen happy enddel végződik - de most képzeljük magunk elé mondjuk a Moszkva téren, a mozólépcsőnél korlátot támasztó, minimum öt darab senkiházit, akiknek pont az ilyen esetekben kellene intézkedniük, és aztán próbáljuk őszintén mondani, hogy húdefasza.

Ha nagyon pesszimista vagyok, akkor azt látom, hogy húsz év múlva lesznek itt nagyon magas kerítéssel körbezárt, nagyon őrzött lakóparkok, meg teleszart gettók, meg tiszta ruhában használhatatlan tömegközlekedés, meg érdekérvényesítő, egybenyakú parasztok és lesütött szemű lúzerek.

Új megfejtésem persze továbbra sincs a dologra, csak a régit tudom előadni pepitában: oda kéne figyelni egymásra. Igen, ezt a közhelyes szarságot tudom most is csak előhúzni, mert nincs más VALÓDI és ÁLTALÁNOS megoldás... hogyne, persze, vannak kevesek számára elérhető egyéb megfejtések, ezekre utaltam fent, mert igen, ha 120kilós, szteroidos állat vagy, akkor izomból, ha meg volt egy pármilliárdos állami megrendelésed, akkor bankszámláról meg tudod oldani ezeket a gondokat. Hiszen vagy erős vagy és félelmetes, és akkor még az aluljáróban a köpés is derékszögben kikerül, vagy szeparált pénzes geci, aki a rinocérosz-Audi hűsében suhan a beriasztott villáig. Igen, így lehet.

De a többieknek, a zömnek, nekünk ez az út nem járható. Hetvenpár kiló vagyok, tőlem senki nem ijed meg, és legfeljebb a lottóötös csinál belőlem belátható időn belül menedzsermagazint. A hozzám hasonló átlagzoliknak az egyetlen esélye az lehetne, ha nem egyedül próbálnánk meg túlélni, hanem együtt megoldani.

Majd egyszer, részletesen is leírom, most csak a címszavak: lakóközösség, családok, egy utcában élők, munkatársak, egy városrész, egy kerület, egy település lakói - meg kéne rajzolni ezeket a koncentrikus köröket, és együttműködni azokkal, akik a vonalon belül vannak. Ne tévedjünk: az, hogy üzemszerűen ki tudnak velünk baszni a rosszarcok, csak annak köszönhető, hogy mindenki tesz a másikra, aztán maga is egyedül marad a bajban.

Férfitanfolyam

Én már pont nem voltam katona. Sorozásra még behívtak, időpontom és kijelölt laktanyám is volt már a bevonulásra - pár hónapon múlt, de addigra pont megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat.

Szögezzük le az elején (mivel szándékom szerint ezzel látszólag ellentétes véleményt fogok mindjárt megfogalmazni), hogy egyáltalán nem szeretnék, nem is szerettem volna a magyar honvédségben szolgálni. Nem, szó se lehet róla, mert a mi sorozott hadseregünk kábé olyan volt, mint a jelenleg is működő, állami egészségügy. Ki akarna hónapokat (vagy még ahogy apám szolgált, éveket) elkúrni az életéből azzal, hogy szívatják, használhatatlan dolgokra "tanítják", mindeközben pedig ostoba és frusztrált emberek kényének-kedvének van kiszolgáltatva, borzasztóan balkáni körülmények között bezárva?

De egy rendes ország rendes hadseregébe, oda valószínűleg önként is bevonultam volna. Komolyan. Azt a tapasztalatot és tudást nagyon szívesen vettem volna, és nagyon is szükségem lett volna rá.

Miért gondolom ezt?

Főképp azért, mert emlékszem a 18 éves önmagamra. Rengeteg olyan skillem hiányzott, amelyek egy részét azóta úgy-ahogy, mindenféle vargabetűkkel ugyan felszedtem, de sokkal jobb lett volna, ha van, mondjuk, egy évem csak erre. Ne tévedjünk: az, hogy naptár szerint nagykorú lettél, egyáltalán nem jelent még semmit. Jó lett volna egy év, amit egészen mással és máshogy tölthetek - az általános iskola utolsó évei kizárólag arról szóltak, hogy bekerülök-e a kiválasztott gimibe, annak a háromnegyede pedig arról, hogy meglesz-e az egyetemi felvételi. Közben egyáltalán nem épültem, semmiféle módon. Jó lett volna egy kicsit lerakni a könyveket, és más, legalább olyan fontos dolgokkal foglalkozni.

Főleg nekem, aki kisgyerekként konkrétan rettegett a tornaóráktól (nem csoda: ugyanaz a tapló "tanított" engem is, mint még anno a fateromat), nekem, aki 18 évesen egy zörgőcsontú, soha nem mozgó, sportgyűlölő anorexiás voltam... Mindeközben imádtam a koleszt, nagyon szerettem közösségben lenni, és egy normális laktanya (a sorköteles magyar hadseregben nyilván nem volt ilyen, talán most sincs) egyáltalán nem ijesztett volna meg.

Menjünk tovább. Ez az egy év lett volna hivatott olyan (és most nagyon konzervnyitó leszek) klasszikus pasidolgokat átadni, mint hogy pl. ez itt a csípőfogó, ez meg a fázisceruza, így kell valakit pofánverni, így meg vízelvezető árkot ásni.

 

"Keresse azt a kurva kontatlencsét, keresse, mert a szakaszból egyedül maga tud helikoptert vezetni!"

Amolyan "férfitanfolyamként" kéne ezt felfogni... hiszen (és a feministák gyorsan ugorják át ezt a bekezdést) egyszer egy család lesz rábízva arra a pasira, hogy biztonságot teremtsen, hogy megvédje őket, hogy arrébb tudja rakni a nehéz dolgokat. Olyan sikeresen szétkoedukáluk már a világot, hogy az átlagpasi, aki vagyok, úgy vadászgatja össze magának a fontosabb képességet és infókat, és csak találgatni tud, hogy akkor most merre az előre. És hogy a látens KDNP-s is kiszóljon belőlem: szerintetek nem kéne egy ilyen opció, mondjuk, a mai emósoknak? Hogy oké, haversrác, eddig egymással smároltatok, meg gyantáztátok a bikinivonalat, de ha fel akarsz nőni, pasi akarsz lenni, akkor gyere el hozzánk...

A szakaszból mindig a sminkelésben gyakorlott emósok készülnek el először az álcázó festékkel

Menjünk még egy lépéssel tovább. A magam részéről (és akkor hangsúlyozzuk megint: még mindig egy normális ország normális hadseregében önkéntesen letöltött szolgálatról beszélünk) azt is szívesen venném, ha legalább minimális katonai ismereteim lennének. Hogy tudjam, mi a teendő, ha baj van, egyáltalán, értsem, hogy mi a baj. Sőt, vállalnám azt is, hogy évente két hetet arra szánjak tartalékosként, hogy felfrissítsem az ismereteimet - ahogy az Svájcban szokás.

De ugye, ez a hajó már elment, úgyhogy satírozgatom itt önszorgalomból, autodidakta módon a foltokat. Menni fog azért ez így is.

Fekvőrendőrök

Azt gondolom, vannak emberek, akik mintha DIREKT fekvőrendőröket játszanának a hétköznapokban, és apró kis lassító sztrájkokkal meg szabotázsokkal dolgoznának azon, hogy ne tudd egyik lábad a másik után rakni.

 

Semmi komoly - ha EGYENKÉNT nézem; de egymásra pakolva már kurvára bosszantó.

Kezdve azzal, hogy nem értem, miért kell analfabéta Forrest Gumpokat alkalmazni postai kézbesítőnek. A munkahelyemre ezerszer kapunk nem nekünk szóló leveleket, tisztán, nyomtatva ott van rajta egy másik cég neve (nem hasonlít a miénkre), egy másik utca (az sem keverhető össze vele) - csak a házszám azonos. Az a fasz meg sokadjára is bedobja hozzánk. Képzelem, hogy ezek alapján a mi leveleink is milyen egzotikus helyeken landolhatnak.

A lakásom a Blahánál hasonlóan járt, ott egy időben mindig a szomszédom postaládájába dobták be a nekem szóló leveleket. Ilyen "apróságokra" gondolj, mint pl. az EP-választásra szóló ajánlószelvényem... még jó, hogy pont vele előre megbeszéltem, hogy szóljon, ha valami van.

Nem jobb a helyzet itt, Rózsadombon sem - szintén egy "lényegtelen", pusztán egy számlázáshoz szükséges PIN-kódot tartalmazó levelet vártam már hetek óta. Szerencsére Björk végiglapozta a lépcsőház ablakában felstócolt reklámújságokat, és szörprájz-szörprájz, ott volt alattuk. A nevemre szóló, egyértelműen megcímzett, tök fontos levelet a postás odabaszta az ablakba, arra rárakták az Auchan katalógust meg a Budai Polgárt - ha a csajom nem túrja fel a stócot időben, sose kapom meg a levelet.

Nem véletlenül keresgélt egyébként, neki ugyanis az előfizetett magazin* nem akart megérkezni, azt nyomozta. Végül felhívta a magazin ügyfélszolgálatát, akik megígérték, hogy elküldik újra... pár napra rá csörög is a kaputelefon, a magazin terjesztője az (nem a postás kézbesíti). De nem ám a hiányzó újságot hozta! Mint megtudtam, csak azért jött, hogy a kaputelefonon keresztül lebassza Björköt, hogy miért panaszkodik, hiszen ő elhozta időben az újságot, és bele is rakta A HÁZ KÜLSŐ FALÁN TALÁLHATÓ, SZÓRÓLAPGYŰJTŐ LÁDÁBA!

Érted, bazmeg? Oda kirakta, és nyilván a magazin lelkére kötötte, hogy amíg nem jön egy mandulaszemű izlandi kislány, aki előfizetett reá, addig bújjék el jól, nehogy más vigye el. Oszt ezek szerint nem jól bújt el. És télleg, még a faszinak állt feljebb, hogy de ő mit tehetett volna, másoljunk neki kapukulcsot, és akkor behozza... ne is büfiztesselek meg akkor rögtön, ide a vállamra fektetve?! Mondjuk szívem szerint obasznék pár kiadósat a lapockái közé, az tuti.

Néha ugyanis az az érzésem, hogy én vagyok az egyetlen olyan faszkalap ebben az országban, aki még a lelkére veszi, ha úgy érzi, hogy nem jól dolgozott; akit érdekel, hogy hogyan végzi a munkáját. Komolyan. Itt ugyanaz a stíl, mint a szocializmusban volt: az a hülye, aki jól akarja csinálni.

És persze a lassítósztrájk, a másik leszarása, a "csak én létezem ezen a bolygón"-mentalitás nem csak a munkában jön elő... kedvenc, legújabb életképemre a Kaiser'sben találtam rá a minap: egy néni egy Vágó-vetélkedő pilot adását forgatta le önerőből. Nem vicc. Volt neki egységnyi pénze, legyen mondjuk tízezer forint. Telepakolta a bevásárlókocsit áruval, jó húszezer forintért. VÉGIGNÉZTE, amint bepittyegik az összeset a pénztárnál, majd szólt, hogy neki ennyi pénze nincs, és halálos nyugalommal matekórába kezdett a pénztárossal, hogy mely árucikkek maradhatnak, hogyan lehet a legoptimálisabb összetételű termékcsomagot összeállítani, úgy, hogy eközben minél közelebb legyenek a tízezerhez, de még pont alatta maradjanak.

Nem akartam hinni a szememnek. Ott számolgattak, hogy a sportszelettel még kevés, a salátával már sok, de a pirosarany biztos kell, a tejfölből meg akkor mégis legyen a 12 százalékos (és visszaviszi a másikat, és óbégat, hogy nem találja, amit akart, de van itt más, és próbálják meg ezt is hozzáadni) ... és mikor végre úgy nézett ki, hogy összeáll a végső variáció, hogy végre odaadja azt a kurva tízezrest, és pakol, és megy, hirtelen a homlokára csapott:

- Jaj, várjon már, aranyos, hát hiszen itt van még a kocsiban a huszas, hát akkor ezt visszaviszem, kiveszem belőle, és számoljuk már újra így!

 

Megint behúztam pár strigulát a "Kivándorlunk" rubrikába.

 

*kaptam egy levelet a magazin előfizetési igazgatójától. Elnézést kért, és azt kérte, hogy ne nevesítsem a lapjukat. Korrekt volt, ezért a név törölve.

Cigánybűnözés

Tegyük fel, hogy fáj a fogad. Régóta. Egyre jobban, egyre gyakrabban.

A fogorvosok semmit nem tesznek. Többet is próbáltál már, de az egyik csak azzal volt elfoglalva, hogy hova rakjon koronát, a másik meg trükkök százait vetette be azért, hogy ne kelljen a problémával foglalkozni, ne kelljen dolgoznia. Egy kurva fogtömést sem csinált meg rendesen, csak azzal tartott maga mellett, hogy rémtörténeteket mesélt a többi fogorvosról. Van olyan hülye barom is, akinek mondtad, hogy fogmosáskor különösen fáj, mire közölte, hogy te vagy a hibás, minek mosod meg azt is. Alkalmazz pozitív diszkriminációt!

De ha nem mosod, még jobban szuvasodik! Meg különben is, nem lehet egyetlen fogat nem megmosni, itt vannak a szádban, egymás mellett!

Fáj, már bucira dagadt az arcod, már kurva nagy a baj, épp az aktuális fogorvos székében ülsz, mikor berúgja az ajtót egy markos gárdista. Hallotta, hogy mi van, és lenne neki egy megoldása... konkrétan arra gondolt, hogy behúzna neked egy kibaszott nagyot, oda, ahol a fogad van, és megígéri, hogy az és csak az a fog kiesik.

Te meg ott remegsz a székben a fájdalomtól, és pontosan tudod, hogy olyan nincs, hogy egy és csak egy fogat, pont azt és pont úgy csapnak ki. Ez a műveletlen barom, majd pont ez? Valószínűbb, hogy a fél fogsorod fog bánni egy ilyen ütést, oda a bölcsességfog, oda a szemfog is, ha megengeded neki.

Mégis vacillálsz. Mert fáj, és mert évek óta egyetlen orvos sem kezdett vele semmit. Kísérletképpen ráordítasz a fogorvosra, hogy hajlandó végre csinálni valamit, vagy szeretné, hogy lecseréld Dr. Sáv Árpádra?

Ha mázlid van, nem az a válasza, hogy ő is elkezdi felgyűrni az ingujjat, hogyaszongya ő is tud nagyot ütni.