zoli voltam


Panelvakáció Békásmegyeren

2011. augusztus 08. - zoli vagyok

Fasse gondolta volna, de végül így lett: panelben nyaraltunk a csajommal, még csak szabadságot se vettem ki, és tök jó volt.

Az alapfelállást ismeritek: a Főgáz gecizésből nem adta vissza a felújítások után a gázt, mi meg egy idő után feladtuk a meccset (melegvíz nélkül élni szar - de akkor itt jegyezzük meg azt is, hogy nagyon korrekt volt a tulaj, mert engedett a havi penzumból), és mivel Björk szülei úgyis elutaztak a Balatonra, hát átcuccoltunk a békásmegyeri lakásukba. Hegy felőli oldal, tizedik emelet. Július utolsó hétvégéjét már ott töltöttük - kedden jött a hír, hogy van megint gáz, de addigra már (az előzetes közlések alapján arra számítva, hogy még tovább fog szemétkedni a szolgáltató) átszerveztük a heti menetrendet, és úgy döntöttünk, maradunk a panelban. Tegnap jöttünk vissza az albérletbe.

Megérte, drága barátaim. Amit már múltkor is pedzegettem, az az egyik oka: a sajátban, a hosszú ideje saját képedre, igényeidhez alakított tulajdonban jobb neked. Ilyen szempontból mellékes, hogy a panel nem az enyém, hanem a Björk családé, a lényeg az, hogy jó huszonnyolc éve lakják, és egyfelől nagyon akkurátus, másfelől pedig kényelemszerező emberek, akik sose voltak nagyon gazdagok, de tudod, a sajátodra máshogy és másként költesz. Pl. albérletbe értelemszerűen sosem építesz be klímát, míg a sajátnál tudod, hogy akkor ez most ott lesz jövőre, és iksz év múlva is - ahogy te is. Szóval nem ragozom, ezt a felét nyilván értitek.

Másrészt pedig így, lakva lett világos az is, hogy nekem, illetve nekünk erre, ebben a kerületben, ebben a kerületrészben kell majd élnünk. Hosszabb távon, úgy értem.

Mert az itt élőkkel valahogy jobban elvagyok. Ilyenkor jön elő az, hogy kölcsönösen nem tudunk mit kezdeni egymással akár a belvárosi, akár a nagyon budai arcokkal. Az én hibám is, nyilván, de a prolibb környezet (ez most nem pejoratív leírás) nekem sokkal otthonosabb. Végtelenül utálom az "én már 42 éve a Várban lakok" öregasszonyok szája sarkában az egyáltalán nem titkolt lefitymálást. Utálom a bolti eladókat is, akik az előbbiek seggét kinyalják, engem meg rövid szemrevételezés után könnyűnek ítélnek. Utálom az egész arisztokrata vircsaftot, pláne akkor, amikor úgy tesz, mintha neki nem csúszott volna be ugyanúgy az a negyven év szocializmus, amikor a jólét nyilván nem a nemesi előnévből, hanem az MSZMP-ből jött volna.

Békáson meg ott van ez a kábé egyszerre lerakott, homogén társadalmi helyzetű lakosság, ami egyfelől, igen, kimegy mackónadrágban az utcára, de másfelől meg nekem sem kell élre vasalnom a nem létező gardróbomat, elkerülendő a lesajnálást. Tudjátok, eleve van bennem ez a rohadt nagy düh, amit legjobban a lenézéssel, a lefitymálással lehet előhozni - Békáson ilyet még nem tapasztaltam.

De azért is ott kéne élnünk, mert van minden, amit fontosnak tartok. Hegyektől a Dunáig sorakozik a természet, ami a fővárosban is elérhető. Gyalog megyek a Rómaira és fel a hegyre. Mentünk is, Pünkösdfürdőn fel a gátra, frankó padok, futók, pecások, és tréningező evezősök - utóbbi kapcsán is fontos érv, hogy ha tényleg itt laknánk, akkor a tervezési fázisban lévő fiam is mehetne oda, edzeni. Tényleg, az is annyira jó volt, buta vadkacsák ringatóztak a vízen, altersrácok olvastak nagyon szépirodalmat a padon, szerelmesek sétáltak a füvön... és ez az evezős dolog, ez is tökre megérintett, olyan egyenes kiscsávók és kamaszok húztak el a vízen, és ezt most nem a testtartásra értem, hanem az egész megjelenésükre. Valami ilyet akarok majd adni az én kölkömnek is.

Szeretem azt is, hogy mivel ott a dolgokat egyszerre rakták le, ezért nincs variálás, hogy hova fér be a bolt. Apróságnak tűnik, de most egy olyan helyen lakunk, ahol a legközelebbi bolt egy szar, drága, és modortalan eladókkal felcsapott Match (többször volt már a Homáron is, elég gáz ügyekkel). A lakótelepen ott a kisbolt a házak aljában, kis sétával pedig TESCO-tól SPAR-ig minden. De ha meg nagybevásárolni akarok, akkor jobbra az Auchan, balra a Cora, egyikhez se kell sokat utazni.

Ehhez képest most egy ERSTE-vakfoltban élek, még a legközelebbi ATM se érhető el gyalog, csak hat-nyolc megállónyi BKV után.

Szombaton pedig rátettük a koronát minderre, a spontán nyaralás legklasszikusabb elemét is sikerült improvizálni: strandon voltunk. Elsétáltunk a Csillaghegyi strandra, ami egy egészen cuki szocialista zárvány, a hegyoldalba vágott fürdő, ösvények fel a hegyre, nagyon-nagyon kevés ember... nem az a welnesskomplexum, naná, viszont célszerű, nyugis, és a maga módján szép is. Parasztmentes, retro (de pl a belépő már ilyen chipes műanyag karóra-imitátum, nem alumínium biléta meg hasonlók). A pár emberre csak a Bambi büfé nyitott ki, ami korlátozott kaja-pia vonalon, de a pultos jó arc, és azért sikerült választani.

Szeretem továbbá, hogy a legemberibb közlekedési eszköz, a HÉV jár erre, szeretem, hogy egymásba érnek a játszóterek és parkok, szeretem, hogy a padokon az alkesz hajléktalan vs. nénik, kismamák, egyéb helyi arcok meccsben egyértelműen az utóbbiak vezetnek (miközben egyébként a Blahától a Moszkván át a Pasaréti térig húzható a hanákok vándorlási irányát jelző vektor).

Meg a piac! Ott is voltunk két hete szombaton, és a pilisvörösvárit közelítő minőségű lángos, fasza kis nyári almáktól édes-leves kukoricákig (Björk 2x is főzött) és a király hentespultokig minden van, meg magok és savanyú, pékségek és... és tényleg minden. Megint csak: gyalog, pár perc alatt ott vagy.

 

Nagyon jó volt ez a panelvakáció, és ahogy a jelenlegi életem színterei alakulnak, különösebb gond nélkül át tudom majd oda szervezni a dolgaimat, ha egyszer mozdulunk. Legkésőbb, ha pénz és alkalom lesz saját lakást venni (ez nem most lesz).

Millió érvem lenne még. Ófalu nyugalma, a Gőtés-tó szépsége, a szellős tér és a sok zöld (igen, barátaim, a lakótelepen mostanra nagyra nőttek az évtizedekkel ezelőtt telepített fák, és fű van mindenütt, nem beton). Hogy nem közlekedik át rajtad a főváros, hogy közel az óbudai kisvendéglők, hogy nem szorít össze a tömeg. Meg még egy csomó ilyen.

Adandó alkalommal majd rakok ki fotókat is.

 

Kati néninek meg az a saláta lesz

Múlt péntek este felcuccoltunk, és kimentünk Björk szüleivel a pilisvörösvári faházukhoz. Vasárnap estig ott voltunk, és közben nagyon-nagyon intenzíven vasalgattam az idegeimet.

Tökéletes volt, és ezen el is gondolkodtam. Mert, ugye, itt nem valami kurva drága wellnessizé luxussal ölelő karjaiban pihegtünk, hanem egy faház és kert adta a kereteket. Annyi és olyan, amit két, egyáltalán nem túlfizetett ember a békási panelból hosszú évek alatt kevés pénzzel és sok munkával össze tud hozni. De mégis, tökéletes volt, mert egyetlen jellemzőjében pont olyan volt, mint amiről azt gondoljuk, hogy csak a leggazdagabbaknak és/vagy a legszerencsésebbeknek jár: stresszmentes.

Szépen gondozott kert, virágok és konyhanövények, kispatak, árnyékot adó mogyoróbokor, nagyon retro de nagyon kényelmes kempingbútorok, hangos dorombolással közeledő, mindig törleszkedő cicák. Bográcsgulyás csipetkével, palacsinta, grillezett hús. Egyszerű dolgok, tökre beleéltem magam, még a kólából is alig ittam, inkább a szörpöt húztam szódával.

Péntek este előbb emberkedtem kicsit egy motoros fűrésszel, helyre kis garázst vágva a fűzfa alá a kocsinak, majd iszonyatos mennyiségű sült májat toltam krumplival és Björk Mama kovászos uborkájával. Mikor lerakták az asztalra a tálat, eleinte még kétkedve mondogatták, hogy "jó lenne, ha elfogyna, ennek el kéne fogynia", én meg mindig mondtam rá, hogy "el fog fogyni, el fog". Mint a gép, úgy toltam be, nagyon hajtós hét után kiszabadulva hirtelen a zöldbe, nyugiba, jó levegőbe. A végén még Björk apukája is odaadott a tányérjáról egy jó adagot, mondván, hogy ő már nem bírja megenni (egy nagyon jó étvágyú, mázsás fickóról beszélünk, szóval simán benne lehetett az is, hogy látta, hogy még fér belém, és azért kaptam meg).

Béka van, néha egy-egy pici zöldalma tompán puffan a fa alatt a fűben. Nincs alapzaj. Ribizlit eszünk a bokorról, nyárízű, piros, pikáns.

Éjszaka meg eldőltem, mint a kivágott fa; a frissen locsolt fű és a völgyben gyorsabban hűlő levegő, és persze a beton- és aszfaltmentes környezet (nincs, ami visszaköpje a napközben beszívott forróságot) miatt egyáltalán nem volt melegem, sőt, Björk kicsit még fázott is!

Szombat reggel körút a kisvárosban, mindenki ismerős és kedves. Ki a piacra, cuccok bagóért (Björk 500 forintért vett egy táskát), alku... engem egy nadrágszíjakat áruló roma srác próbált meggyőzni, és komolyan mondom, nincs az az öltönyös-prezentációs, zselézett-okostelefonos sales, aki csak tizedannyit tudna az értékesítésről, mint ez a gyerek. A másik helyen meg maga az árus óvja Björk Fatert a saját portékájától: hatvan (!) forintért árulja a Watt energiaitalt, de mondja neki, hogy vigyázzon, mert ettől felmehet a vérnyomása, gondolja meg! Aztán meg elmentünk reggelizni az Ibolya büfébe, díjnyertes (tényleg) lángos, hozzá házi limonádé, nagyon jó volt, és ismét csak: stresszmentes, tökéletes, családias. Voltunk zöldségesnél is, vettünk dinnyét, és itt is, annyira más volt a fővárosi futószalaghoz képest, mikor az eladó csaj hangosan konstatálja, hogy "jó, és akkor Kati néninek meg az a saláta lesz", mert nem arctalan-névtelen massza hömpölyög egymás sarkát taposva, hanem Kati nénik, egymást ismerő és respektáló emberek közössége.

Aztán meg a telken árnyékban elnyúlni, olvasgatni, legfeljebb rádiót hallgatni (internet szerencsére nincs, tévé meg van ugyan, de egyszer se kapcsoltuk be). Bográcsban már fő a gulyás, Björk Mama hozzá házi csipetkét csipeget - ezt lett most a landmark, ebből csináltam nektek egy kis videót:

Csipetke és a Tao from zolivagyok on Vimeo.

Gulyás után meg nagyon jó a palacsinta, Björkék házi lekvárjával. Sokat ettem ismét, nagyon sokat :) pihegtünk rendesen. Volt aztán vendégeskedés (benézett Björk bátyja családostul), felfújható medencében hűsölés, macska-abajgatás meg minden. A legkalandvágyóbb pedig (aki Björk) este a kerti, zuhanyzós hordó alatt fürdött, meg a sötétben úgysem látja senki. Hippicsajom van. Ismét nagy alvás.

Vasárnap patkókifli a boltból (az is tök jó, hogy itt a CBA-ba is úgy mennek, hogy "veszek kiflit a Halmschlagernél", nevek és arcok), nagy reggeli, lazázás, majd újra tűzrakás, most nem a bográcshoz, hanem a grillezéshez. Közben cukkini-szemle, mennyit nőttek a locsolástól (Björk Fater termelési versenyben van, percek alatt mázsásra hízó példányokat remél), kaja, aztán benéznek a telekszomszédok, összetartó utca, beszélgetünk, jégkrémet eszünk, tök jó. Este hét óra körül cuccolunk össze, és vissza a városba. A tököm se akart visszajönni, ha értitek, mire gondolok.

Itt van pár fotó azok közül, amik ott készültek:

És akkor muszáj arról beszélni, vagy inkább egyértelművé tenni, amit a fenti videóval is érzékeltetni akartam. Arról, hogy a fene egye meg, nyomjuk ezt a kurva nagy hajtást napról-napra, meg akarunk szerezni dolgokat, sőt, DOLGOKAT, és egyre kevésbé vizsgáljuk, hogy mi is azok értelme. A luxus fogalma, ha lehántod róla a marketinget, szerintem annyi, hogy IGAZI. Azért drága valami, azért prémium, kiemelt cucc valami itt, a mi fővárosi falanszterünkben, mert hasonlít valamire, mert ügyesebben másolja az eredetit. Azért drága a jó kenyér, mert TÉNYLEG kenyér, vagy legalábbis jobban hasonlít arra, amit igazából kenyérnek hívunk. Azért drága a rózsadombi lakás, mert egész jól hozza azt a teret és békét, amit egyébként a pilisvörösvári telek is tud. Amilyen igazából egy otthon. Azért drága a Cserpes túró, mert nem darált gatyamadzagból készült - mert egész tehetségesen idézi az anyáméknál, falun ehető házi túrót. Az igazit.

Ha tudok differenciálni az életcélok között, akkor (és legyen ez a tanulsága a pilisvörösvári hosszú hétvégének), akkor valami olyan feladatot kéne adnom magamnak, magunknak, hogy a kanyarok helyett, a replikák helyett próbáljam meg megtalálni, megszerezni az igazit. Rohadt nehéz, és csak nagyon keveseknek jön össze, hogy annyi pénzt szereznek, amivel meg lehet venni a legjobb másolatokat. Aki viszont okos és szorgalmas, az meg tudja találni az igazit is.

Na, én ilyen okos és szorgalmas szeretnék lenni. Több a sansz és szebb a végeredmény, mintha arra gyúrnék, hogy összeszedjem a másik úthoz szükséges, milliárdos vagyont. 

 

Svájci frank, izzadós jóga, bunkó szülő

Divatja van annak, hogy a visszamenőlegesen okos emberek jól megmondják, hogy miért volt nagyon-nagyon hülye az, aki 5-6 évvel ezelőtt svájci frankban vett fel hitelt. Sorjáznak a "kiváló" érvek, hogy miért kellett volna már akkor előre tudnia mindenkinek (sőt, az érvelő általában már akkor is hú, de tudta - csak ennek épp semmi nyoma nincs), hogy be fog dőlni az egész hóbelevanc.

Két pici megjegyzésem lenne a dologhoz. Az egyik, hogy nyilván a blog.hu-n kommentálgató, újbudai Tupperware-ügynök hamarabb és tisztábban látta a világgazdaság és a magyar pénzpiac jövőjét, mint az ezzel foglalkozó szakemberek, és hatalmas veszteség mindannyiunknak, hogy műanyag éthordót árul, ahelyett, hogy a megfelelő vezetői pozíciót csípte volna meg az IMF-nél. Jelzem, most épp üresedés van.

A másik megjegyzésem meg csupán egy link. Ha ide klikkolsz, akkor csupa-csupa biztató dolgot olvasol, ahol minden szereplő arról győzköd, hogy megéri frankban eladósodni, nem tud akkora baj lenni, hogy szarba kerülj, sőt, a bankok közti verseny miatt még javulhatnak is a pozícióid. A cikk 2006. szeptember 18-án jelent meg az indexen, két héttel azt követően, hogy beköltöztem a svájci frankhitelből vásárolt garzonomba. Ott és akkor tehát még pont kurvára nem tudta senki, hogy a világ gazdasága mindjárt összeomlik, magával rántva mindent, és rövidesen lószart se fog érni a lakásom, bedől az egész ingatlanpiac. Pár nappal az őszödi beszéd kiszivárgása után voltunk - azaz a hitelfelvételkor még az elkúrás és a böszmeség se volt köztudomású tény, az abból következő negatív kényszerekkel (megszorítások) és hatásokkal (forint a béka segge alá).

Így tessék most utólag okosnak lenni. Max, ha belinkeled, hogy te már akkor megmondtad. Most? Most én is meg tudom mondani, hogy milyen lottószámokat húztak ki a múlt héten, és hogy Hitler ne induljon meg Oroszország ellen. Ja, és vigyázzunk Matuskával Biatorbágy környékén.

Vidámabb dolgokra rátérve, a hétvége egészen jól alakult. A pénteket még izomból végigmelóztam, hajnali három körül sikerült lefeküdni. Az meg direkt jól jött, hogy szombaton klasszikus fosidő volt, mert így kevésbé fájt, hogy szintén egész nap a klaviatúrát csapkodtam, munka, munka, munka. Kb. ez volt az ára a vasárnapnak, ami viszont végre totálisan az a hétvégi nap volt, ami a tankönyvekben szerepel.

Reggel leszaladtam a pékségbe, hoztam reggelit, aztán kicsit bindzsiztem még a melókkal (mindig van restancia). Az ebédet formabontó módon a Majorkában oldottuk meg, ahol Björk kiváló csirkebrassóit evett, én meg kurvajó hamburgert - viszont limonádét nem érdemes rendelni, mert a fele jég... de a kaja nagyon rendben volt, és a helyet is szeretjük, a kedves felszolgálóktól a normális árakon át a kulturált mosdóig minden 10 pont. Gondolkodtunk is, hogy kéne valami átirányító tábla a körszállóból kilépő, vagy a lefizetett idegenvezetők által csoportosan a közeli "Csárda restaurant" karmai közé kerülő külföldi turistáknak, hogy helló, baszki, inkább ide, ez fasza és nem ciki.

Onnan pedig a Millenárisra mentünk, a Mozgástrend Fesztiválra. Nagyon örültem, hogy a varázslós-béltisztítós, meg aurafényképezős-gyomevős, beborult baromságok helyett szinte csak olyan dolgok voltak, amik engem is érdekeltek, sőt, meggyőztek. Björknek megvan a külön története az ügyben, szóval neki extrán érdekes volt az esemény, de ezt privacy okokból nem részletezem - ugyanakkor végre láttam működés közben a már régóta, messziről gusztált Bikram jógát, és pontosan az volt, ami miatt érdeklődni kezdtem iránta. Mostantól az a feladat, hogy kábé őszre időt és pénzt is találjak heti egy alkalomra, amikor oda is eljutok. Ez nyilván csak a hétvége tud lenni, mert heti 2x, ugye, egészen más edzésen vagyok.

Persze bunkók mindenütt vannak - volt egy jelenet, amin kurvára felhúztam magam. A fesztiválon természetesen igyekeztek a gyerekek számára is színes, jóféle programokat összerakni, volt is sok család, mindenféle kiscsávókkal. Épp az egyik kijárat mellett üldögéltünk a füvön, mikor Idegbeteg Anyut (IA) láttuk sértetten elvágtatni, mögötte sírásközeli, 4-5 éves kislány, kezében lovacskás lufi. IA direkt egyre gyorsabban megy, hogy soha ne érje be a kislány, idegesen csattog a körömcipő, sértetten magasba emelve az orr, feszesen hóna alá szorítva a ridikül. A kislány maradna még, nézelődne - nincs is egyébként későn, három óra körül lehet. IA megáll a kapuban, és valami hihetetlen agresszivitással, fröcsögve-sziszegve szól hátra:

-Most aztán már elég, egész nap csak a te igényeidhez igazodtunk, márpedig most megyünk és kész. Különben itt hagylak.

Én meg ilyenkor szívem szerint odamennék, és úgy picsán rúgnám a hülye, hisztis luvnyát, hogy hazáig repülne. Mégis, miféle az anya az ilyen, hogy lehet ilyen gyűlölettel szólni a saját gyerekéhez? Mennyire ostoba és rohadék dolog már ez a stílus? Mi lehet annak az "anyának" a fejében, aki azt felrója az óvodás kislányának, hogy "az ő igényeihez alkalmazkodnak"? Mégis, mi a faszra számított a gyerekprogramokon, francia manikűrre meg párterápiás sorselemzésre, esetleg ingyen Kiskegyed-előfizetésre? Mégis, kinek az igényeihez kéne alkalmazkodni, és egyáltalán, hogy merül ez föl benne, hogy strigulázza, épp kinek az igényeihez alkalmazkodtak? Lehet, hogy korábban a pelenkára meg bébiételre költött kiadásokat is vezette egy kockás füzetben, hogy legyen majd mivel érvelni?

Nem a lovacskás lufiért kell tudni kinyitni a pénztárcát, baszod, hanem ilyenkor ANYAKÉNT viselkedni.

Fú, nagyon felbasztam magam rajta, de szerencsére aztán meg minden tök jó volt, úgyhogy nem ezen dühöngtem. Végül fél6 körül léptünk le, nyomás haza. Ott pedig kiültünk az erkélyre a szomszédokkal, madárcsicsergés, borozás (rozéfröccs, mert olyan idő van), Rizikó (nagyon durván tönkrevertek, a végén már vécére se mehettem volna vízum nélkül). Közben a telekről hazafelé tartó Björk szülők is felénk kanyarodtak, hoztak cseresznyét, epret meg borsólevest.

Ha több ilyen vasárnap lenne, akkor nyilván az idegsejtjeim is lassabb ütemben pusztulnának.

 

Most pedig indul egy újabb, durván munkás hét. De hátha a vége majd megint ilyen tud lenni. 

 

Vasárnap este

Az előbb jöttem ki a fürdőszobából, a tévében kamualbán buzukizott playbackről a kamugörögnek, csodás dolog ez a Való Világ.

Hajrá Dzsörzi. Itt szeretném megkérni újságíró olvasóimat, hogy alkalmasint kérjék meg, hogy árulja el: hogyan kell IGAZÁBÓL mondani a nevét. Dzsörzi, Dzserzi, Dzseszi, Jerzsi... az egyik haveromnak még az egyetem volt egy japán szobatársa, Joshi - de az első naptól józsizta a közérthetőség kedvéért.

Egyébként valamelyik Alekosz-rajongó azt is elmagyarázhatná, hogy mitől Don Juan szerintük egy olyan gusztustalan miazma, aki ugyan az összes nőnemű lényre rámozdult a maga visszataszító módján, de még egy smárolás se jött össze neki? Egyébként szerintem az a csávó még sosem volt nővel.

Rátérve a fontosabb dolgokra immár, új jövevények vannak a lakásunkban. Több is, mert a jó idővel a bogarak is be-bejutnak, de most a direkt és szívesen látott élőlényekről lesz szó. Van bennem egy ilyen látens Bálint gazda, Björknek mindig mondtam, hogy a mindenféle dísznövények mellé jó lenne ez-az hasznosba'. Bazsalikom, ugye, már van, magról ültetett faszaság, de most kaptam két új cuccot még:

Az egyik egy cuki koktélparadicsom-bokor, van már rajta kilenc pici, zöld paradicsomkezdemény. Majd valami kiemelt jelentőségű ételbe fognak belekerülni, ha megérnek. Én persze már durván elszaporodó paradicsom-ültetvényt vizionálok belőle, de egyelőre még itt tart a dolog:

A másik pedig egy egyelőre szintén kiscsoportos szamócanövény, van rajta két kis zöld szamóca, meg virágok:

Ha megérik, akkor majd valami különleges, full gyümölcsös nyári limonádéba fog kerülni, ezt már kitaláltam.

A következő hét ismét sűrű lesz, ismét rohadt sok melóm lesz, hétvégén majd összevont Björk-családi ünnepléssel lazítok. Ha jó idő lesz, akkor Pilisvörösváron.

Na, nézzük, megnyeretik-e Alekosszal ezek a faszok.

 

Sűrített levegő

Már a fuldoklásból felemelkedve szippantottam nagyot. Most nem írom le hosszan, csak így meg-megvillantva, hogy...

...volt vonatozás a szülőkhöz, az alkalomra vett ponyvaregénnyel, napsütés, kóla, csipsz, mp3; volt vasútállomáson várakozó fater, aki kocsival hazadob, és már közben oltja bennem a tüzet a helyiérdekű ügyekkel, megérkezve meg anyám tesz rá, mesélve a falut, az életet, lassan és okosan, kitépve a fővárosi mókuskerékből. Halászlé, apám csinálta, nagyon jól sikerült - csak a macskapöcse helyett valami kerek, csípősnek hazudott, de valójában semmit nem érő paprika került bele, nyomjuk, passzírozzuk, de még egy kurva izzadtságcsepp se jön homlokból tőle, pedig úgy szoktuk enni apámmal, tesztoszteronosan, vörös fejjel, nagyokat fújtatva. De egyébként fasza.

Másnap meg már ott a hugi, a pasijával és főleg-főleg az unokaöcsivel, aki minden találkozásunkkor egyre többet tud, egyre sokrétűbb, egyre inkább személyisége van, egyre inkább egyéniség. Imádom. Halkan mondom, nehogy félreértsétek, de azt is imádom, amikor a családi génkészletet, így valahol magamat is felismerem benne.

Chill van, falusi laza, eszünk, beszélgetünk, játszunk a gyerekkel, jó. Nagyanyám is alig kavar bele, mikor a névnapi köszöntésemet egy korai halált kívánó fordulattal zárja (Én: "Mami, remélem, nekem is lesz olyan sok névnapom, mint eddig neked volt" - Ő: "Jaj, ne akarj te olyan sokáig élni!" 81 éves, baszod, azért az még nem olyan borzalmas).

Vasárnap visszavonat Pestre, Björk már vár, és jó vele. És még két extra szabadnap!

A hétfőt teljesen improvizáljuk, nekiindulunk, séta, aminek a vége erdő. Totál ad hoc az egész, reggel még csak annyit tudtunk, hogy délelőtt jó az idő, délután meg valószínűleg szar lesz, menjünk valahova. Hát megyünk, korábban még nem járt útvonalon, és valahogy minden működik. Még az út túloldalán álló kisbolt is, valahogy már messziről jó a rezgése, a kisugárzása, be is megyünk - a pult mögött néni, olyan hajjal, mint a nyolcvanas években egy random amerikai szappanoperában a matrónák, itt feltűzve, ott ondolálva, és valami egészen vicces stílusban kínálja a pitét. Nem kérünk, mert Björk reggeli palacsintája ezt a célt totál jól ellátta, de azért vesszük a lapot, elviccelődünk vele, veszünk innivalót, aztán még két kanyar, és tényleg erdő.

Ahol mindenki köszön. Az első csapatnál még meglepődünk, a harmadik-negyedikre már mi köszönünk rá; nem tudom, nyilván ez valami szekta, a normális emberek egymást köszöntő rituáléja, hogy ha már ide kijöttél sétálni, biztos te is olyan vagy. Közösségi kutyasétáltatók, nénik-bácsik, szerelmes huszonévesek, világmegváltó kamaszok, túraapu túragyerekkel... jó. Olyan béke, amibe nem lehet belerondítani, Björk szája is fülig, szereti, szeret, szeretem, sokáig jó.

Még időben fordulunk vissza, mögöttünk az égen borulás, de simán hazaérünk, ahol kolbászos tészta készül. Hoztam megint a szüleimtől kilószám, mert csak az a jó, amit a faluban csinálnak. Aztán délután kicsit csoffasztjuk a set top boxot, a felvett műsorokból szemezgetünk - miközben Björk fürdik, letöltöm a szilveszteri rádiókabarét, mert azt még nem hallottuk, és felviszem a gépet galériára. Valamelyik Kern-jelenetbe alszik bele (aztán persze vagy négyszer felhorkolom szegényt éjszaka; fáradtan, mélyen alszom, ilyenkor szoktam nagyon durván horkolni).

Hopp, azt mondtam, hogy nem írom le hosszan, ehhez képest, ugye, de. Úgyhogy a keddről már csak annyit, hogy ma is volt nagy séta, meg kaja, a székeket kiraktam az erkélyre, az ágymelegítőt meg kiraktam az ágyból, úgyhogy hivatalosan is szeretném rövidesen megkezdeni a tavaszt.

Na, ez volt, holnaptól meg megint kibaszott sok munka.

Szerda este különösen drukkoljatok nekem - majd elmesélem, mihez és miért.

 

Alkonyzóna

Geci egy hét volt az előző. Mondjuk az ilyesmit már abból is sejthetitek, hogy nem írok semmit.

Eleve agyonnyomott az a szürkén nyúló, borzalmas időjárás, amikor nincs fény, hideg szél szaggat, a levegő szmoggal teli - mintha egy lepukkant gyárépületben kempingeznél napokon át. Szar volt. Aztán szar volt az is, hogy épp csak jöttem ki a betegségből (némi köhögés még most is van, de javarészt elmúlt), energia semmi, munka viszont rengeteg. Nem is ment úgy, minden tovább tartott, tartalék akksiról nem pörögsz fel százra.

A hétvégét meg konkrétan a szarból sikerült visszahozni. A már fényesedő szombaton volt nagy séta, de aztán lefekvésig munkamunkamunka, a vasárnap meg annyira cimkézve volt, hogy szinte odakínálta magát ezzel a bukása. Röviden, azt terveztük, hogy kimegyünk Szentendrére, nagyot sétálunk a fényben, Bükkös-patak, templomkert, hegymenet, és ebéd valami fasza helyen.

Aham. Az egy dolog, hogy szegény Björknek már a HÉV-re felszállva elkezdett fájni a hasa (apropó: ez a hétvége egyúttal a legvisszataszítóbb vécék hétvégéje is volt, nem mesélem el), ami Szentendrére érve csak fokozódott. Az is hamar kiderült, hogy ez a máskor nyüzsgő, frankó város ilyenkor még kint szokta hagyni a zárva táblát (megértem, pár napja még a lecsúnyább, turistaüldöző tél volt), azaz Szentendre ilyenkor nem is létezik. Egy fos helyen (ami magát ugyanakkor elitnek gondolja) sikerült fos kávét meg fos teát inni (se a bejárati ajtó, se a vécé ajtaja nem működött, teszem hozzá), majd rövid, bezárt helyek melletti kóválygás után úgy döntöttünk, hogy akkor ez most nem sikerült, menjünk haza a faszba.

Aztán valamikor Budakalász után megkérdeztem Björköt, hogy Békásmegyer? Esetleg? Aztán már hívtam is Björk Mamát, hogy fogadóképesek-e (naná, a szebbik melegítőjüket húzták fel), le a HÉV-ről, még beugrottunk egy cukrászdába sütiért, aztán fel a panelba.

És onnantól, hangozzék ez bármilyen hülyén is, drága barátaim, de onnantól meg jó lett. Megettük az ebédjük maradékát (borsólevest, meg brassóit, éttermeben nincs ilyen jó), aztán a hozott sütit, beszélgettünk, Björk Fater pedig ismét azonosította és büntetőjogilag rögtön be is sorolta (annyit mondok, hogy represszív jogfilozófiai elveket vall) a magyar politika elmúlt húsz évnyi kudarcának okozóit. Aztán elmentünk velük az Auchanba (vicces, vicces, akkor is így volt), megkerestük a telefonjába való memóriakártyát (onnantól mindig fotózott, majd Baló Györgyként közölte a legfrissebb eredményeket, hogy "még mindig van 1,9 gigabájt... még mindig van 1,9 gigabájt"), és haza is vittek kocsival. Ott még várt másfél meló, azt letoltam, immár lendületből, és alvás. Hülyeség vagy sem, Békás kalapálta ki a legalább hétvége végét egyenesre.

Mik a tanulságok?

Az, hogy 14 éves korom óta lényegében csak vendég vagyok a szüleimnél, egyfelől persze hozott rengeteg hasznos dolgot is, de ugyanakkor ilyenkor érzem, hogy jó lenne (illetve, amennyiben a Björk Rezidenciát ilyennek tekintem, akkor jó, hogy lehet) felugrani valami biztos bázisba, fészekbe akár, ahol szeretnek, enni adnak, meleg van és nyugi, az évtizedek alatt masszívra épített szokások és körülmények olyat adnak, ami nincs máshol. Érted, baszki, mégiscsak albérletben lakunk, máséban, bármilyen szép és komfortos, nem tudok úgy körbemutatni, hogy ez az otthonunk, a mi territóriumunk, mi uraljuk ezt a pár négyzetmétert. Ugyanígy nem tudom azt sem, hogy meddig és hogyan vagyok ott - míg a saját, az saját, az cölöp a mocsárban.

Ezért is toltam fel megint a Blaha lakást az ingatlanosokhoz. Kicsi marad csak az árából, ha eladom, sokat kell még hozzátenni - de egyrészt, amíg az a kicsi is ott áll benne, tutira nem lesz helyette másik. Másrészt meg a fasz se tudja, mi lesz a svájci frankkal, hova emelkedik még a részlet a következő 15 (!) évben, ami még a törlesztésből hátravan. Ott már nem fogunk lakni - ja, és 15 év alatt egyszer mindenképp egy felújítást is meg kéne finanszírozni, amit szintén nem akarok. A mostaniból még albérletbe kell majd menni - de megcélzom mielőbb a sajátot. Hosszú-hosszú távra stabil otthont (halkan mondom: családit).

Egyébként mostantól hivatalos, hogy az ingatlanos szakmát elfoglalták a melegek: mikor tavaly próbáltam hirdetni a lakást, a közvetítő srácnál csak erős volt a gyanú, hogy a Pink Ligában játszik - most viszont alig bírtam ki röhögés nélkül, mikor a kapualjban megláttam egy csinimini, nagyon megdizájnolt, kábé 45 kilós nyafka bumbit. Finnyogott is, hogy ő igazából az I-II kerületben dolgozik, 30millió fölötti ingatlanokkal, nem szokott a nyóckerben járni, csak most őt küldték... hát, apám, össze kell jönnöd valami középkorú, pénzes médiabuzival, aztán már csak a tűpénzt kell megkeresni valami hobbimelóval, a közelébe se jársz majd a Blahának :)

De egyébként helyes volt, nem basztatom, mert mindent rendesen lefotózott, felírt meg minden... nyilván nem tőle várom, hogy eladja a pecót, van még hat másik közvetítő is, aki jelentkezett.

A másik tanulsága a hétvégének, hogy a túlrajzolt, túltervezett egyszeri dolgok nagyon hamar be tudnak dőlni. Nem kivételes alkalmak kellenek, hanem egy harmonikus középérték, ami mindig van. Emlékszem, mikor még kisgyerekként nem értettem, hogy a faterom öccse budapestiként miért áradozik a leányfalui faházról, ahol egy hetet töltöttek nyáron, hogy ott ki lehet ülni a teraszra, meg csend van és béke... mer'ugye, nekünk a faluban ez a szokásos délutáni-esti rutin volt, szót sem érdemel.

Közben meg már azon is agyaltam, hogy az a legnagyobb félelmem, illetve nem is, inkább azt utálom a legjobban, hogy a jó dolgok, a micvák nem hozzák magukkal az azonnali jutalmat. Ha pénzt adsz a koldusnak, nem esik le az égből rögtön egy új megbízás, vagy egy fizetésemelés; ha átadod a helyed a buszon egy öreg néninek, nem csörren meg a telefonod, hogy meghívjanak valami fasza helyre, ahol jó neked és ingyen van a pia. Ehelyett bedobod a jótettet valami nagy kalapba, amiből aztán mindenki random húz, valamikor, valamit, csukott szemmel. Érted, a Hajdú Péter például még sose rakott be semmit, aztán mégis műsora van, pénze van - és az ostobenkó nője is azért kategóriákkal jobb annál, mint ami a zsírtörpének járna.

Mindegy. Egyelőre sajnos a blogom olyan ritkás, hogy közé lehet szarni  mint a cirkuszkerítés - ezért is ajánlom a KIBASZOTTUL termékeny harminc blogját, aki jön fel, mint borban a gyöngy. Az mondjuk már szinte túlzás, hogy alig három napig volt szingli, de ez idő alatt írt vagy tizenöt bejegyzést az egyedülálló férfiak minden nyűgéről, majd a zeniten kiugorva a figurából már be is csajozott. Érted, ez már olyan, mint hogy pl. "súlyos drogfüggő voltam - negyven pecig" :)

A végére azért rakok jót is: minden hígfos ellenére is alakul egy nagyon fontos szakmai dolog az életemben. Ha sikerül, és egyelőre ebbe az irányba mutat a csónak orra (de még sokat kell evezni), akkor minden de minden megváltozik. Fasza lesz.

Addig meg rágom a kásahegyet.

 

Megeszem a karácsonyt

Mikor megjöttem, már majdnem kész volt a halászlé (apám főzte természetesen), de hogy nehogy éhen maradjak, volt friss sajtos rúd meg sok kilónyi friss, foszlós kalács, előzetes nyugtató gyanánt.

Halászlé előtt adunk a tradíciónak: mézbe mártott fokhagymával, dióval és almával megy körbe a tál, aztán jön a halászlé, utána meg a sült hal, krumplival meg majonézes kukoricával, aztán jégkrém vagy tiramisu. Este jutott eszembe, hogy basszus, Björk is sütött nektek triplacsokis kekszet. Másnap reggel kaláccsal indítottam, valamint elkezdtem kibontogatni a kapott csokikat és bonbonokat. Ja, és járok rendszeresen a karácsonyfához is, lopni: hagyományos konzum szaloncukor, meg különböző alkoholos folyadékokkal töltött csokidíszek.

Az ebéd húslevessel indult, aztán a főtt hús és máj paradicsomszósszal, aztán pörkölt, aztán hagymás-tejfölös sült pulyka. Aztán desszert. Aztán a saját kis desszertjeim.

Anyám most vette ki a sütőből az első adag rétest, és lassan elkezdi rántani az ebédre szánt csirkét is. A kamrából már kinéztem, hogy melyik szál kolbászokat viszem el holnap - a szaláminak még kell itt egy kis idő, mert az vastagabb, a sonka pedig még pár hétig a sóban áll.

És nem hiszed el, baszki, de mindeközben tvpaprikát nézek :)

A mi napunk

Amikor már a szakállamig ér a szar, munkát munkára megállás nélkül, hajnalban is, este is, hétvégén is, akkor Björk néha fellázad, és beváltatja velem az ígéretemet, miszerint ez a vasárnap (amit először csütörtökre ígértem) a mi napunk lesz. Persze nem csak úgy leül hisztizni a szőnyeg közepére, hanem "keretet ad".

Mert például már karácsonyi csillagok vannak az ablakon (igen, azt ott fent ő hajtogatta), sőt, az ajtón belül már ünnepi koszorúdísz is - lesz kívül is mindjárt. Meg egyéb módokon is jelzi, hogy mi van:

 

Meg vesz minden fasza dolgot Mikulásra - és mivel hétfőn ismét korán be kell mennem a városba, hát nálunk már ötödikén reggel került ajándék a cipőmbe, csomó minden:

Mit kaptam?

Kaptam konyakmeggy macsó editiont, 7%-os alkoholtartalom, szép doboz, gépi bonbonok (csak az vegyen nekem kézit, aki utál, a kézi gyártású az szar). Ez viszont jó, továbbra sem rúgok be tőle, de finom, szép, és a csomagolás meg állat.

Megjegyezte, hogy lelkendeztem róla, mikor láttam a reklámját :)

 

Kaptam osztott Milkát, ahol a tábla kétfelé van csomagolva - for now & for later. Kurvajó ötlet, szerintem, az egyik adag lemehet az irodában délután egykor, a másik meg elrakható holnapra, vagy kiosztható jutalomfalatként magamnak műszakzáráskor. És persze mogyorós, amit a nagyon szeretek!

Megjegyezte, hogy lelkendeztem, amikor a boltban láttam :)

Kaptam pizzaszerű gumicukrot, mert abszurdan vicces a cucc, és kaptam "Festival" kódnevű, böhöm doboz tic tacot, amiben négyféle íz van, és végül kaptam aranyos, karácsonyi mintájú papírzsepit - és hasonlóan a korábbiakhoz (szőke herceggel, szívecskékkel vagy épp bamba állatkákkal, mert mindig kapok valami ilyet tőle), ebbe se lesz szívem orrot fújni.

Én is adtam neki mindenfélét mikulásra, természetesen.

Ajándékozás után meg be a városba, reggeli sütivel, kávéval, teával, nyugisan, aztán sétáltunk, örültünk a napsütésnek, aztán beültünk a Menzára, és kajáltunk, illetve ötleteket nyúltunk. Mindig ez van, ha (nagy ritkán) betérünk, valami innovatív cucc mindig beakad, hogy ezt majd mi is - legutóbb az újhagymás/póréhagymás krumplipüré ötletét, most meg a gyöngyhagyma a chilisbabban (sőt, Björköt a menzás chilisbab győzte meg arról, hogy ez fasza étel, ő is csináljon ilyet), meg a felturbózott forralt bor adott ihletet.

Volt celebspotting is, átgyalogoltam a fél ex-Jazz+Azon: amikor a kabátomért mentem, először a Geszti feleségét kellett (volna) fellöknöm (ha nem lennék egy udvarias fiú), majd a Kozma Orsi húzódott arrébb, hogy a fogashoz férjek (mert ő egy udvarias lány). Aztán már csak a fogas előtt ülőkre kellett rászórnom a többi kabátot, és már meg is volt a miénk!

Ügyes vagyok.

Tettünk még egy nagy kört lefelé, vettünk vacsorát, aztán meg haza. Itt kicsit megszegtem a "mi napunk" szabályait, mert számlát írtam meg összeraktam a cuccot a holnap reggeli találkozómra, de aztán már ott ültem Björk mellet a kanapén - és most is csak azért keltem fel, hogy ezt megírjam nektek.

Boldog Mikulást mindenkinek!

*

Egyébként ebben is olyan profi - tavaly ugyanígy belehúzott az ünnepbe.

 

ez az idei zsepi

 

Egyél még, Zoli!

Björk sajnos beteg, nekem sok a munkám, egyebekben nagy újság nincs. De egyébként is a kicsik a fontosak.

A szombat azért jól sikerült, voltunk Békáson, nagyon finom pörkölt nagyon finom nokedlivel, meg hozzá piacos savanyú, természetesen rengeteget ettem. Mostanában egyébként is állandóan kajás vagyok, rendszeresen bejelentem este 9-fél10 körül, hogy még ezt vagy azt tök szívesen ennék.

Szó se róla, Békáson nincs ilyen gond, Björk Faternek van egy sajátos taktikája, ezt tegnap vettem észre, tök profin csinálja: mikor megettem mindent a tányérról, akkor megemeli a merőkanalat, és közli, hogy "egyél még, Zoli". És ezt lényegében minden tányér után elmondja, én meg addigra mindig elfelejtem, hogy az előbb már mondta, és újra "rájövök", hogy tényleg, hát miért ne ennék még egy tányérral.

Szóval a szombat fasza volt, lassú és nyugodt, de ennek ilyenkor mindig az az ára, hogy vasárnapra gyűlik fel a meló. Ezt most megfejelte, hogy Björk nincs jól, ezért szobafogságban voltunk (ami nem nagy vállalás, lévén garzonban lakunk), illetve én reggel elugrottam a Mammutba, venni gyógyszert meg sütit meg kék Frosch öblítőt. Ebédre házhozkaja (az Il Trenoban az Amigo tál valami kurvajó, mindenképp rendeljetek ti is, ha finomat akartok enni), vacsorára a tegnapi pörkölt maradéka (nekem), illetve a tegnapi nokedli átkonvertálása tojásos nokedlivé (Björknek). Finom volt, ettünk hozzá vitaminsalátát is, szintén a békási piacról. Békáson mindig jókat eszek (meséltem már az egészen elképesztően finom lángosról, amit szintén ott lehet kapni egy néninél?).

A vasárnap estéket általában +2kg-val zárom, aztán jönnek a rohanós, nem evős hétköznapok, és péntekre már megint csak 75 vagyok. Ha lenne olyan egybefüggő, nyugodt két-három hónapom, szerintem simán felmásznék kilencven alá :)

De nem mi nyertük meg a félmilliárdot a lottón, úgyhogy továbbra is máshogy kell ezt elérni.

 

Holnaptól meg ismét baszdbelezoli.