zoli voltam


S. Ábel az Ikeában

2010. március 14. - zoli vagyok

Fapofával állította be ütésre az asztallapot. Vízszintesig emelte, majd a 100x60 centis, fehér színű VIKA AMON típusú asztallap rövidebbik élével tarkón verte a nagyseggű szőkét.

Igen, azt, aki az előző húsz percben többször is álflegmán hátranézett, majd elégedetten nyugtázta, hogy még mindig útban van, még mindig nem lehet elférni tőle. Az akril bevonatú forgács- és farostlemez úgy vágódott ki a fiú karjából, mint egy pénztárgép fiókja - a pénztárgépé, amely felé az elmúlt fél órában alig pár lépést közeledtek.

Tompán csattant a nagyseggű, ámde mégis fekete miniszoknyában parádézó szőke halántékán az asztallap éle, saccra talán pont a kis ragasztógolyócskák környékén, melyekkel a póttincseket rögzítették. A nő hang nélkül összerogyott. Nem csoda: a fiú beleadta minden erejét, könyökből lökte ki a súlyt, és még bele is lépett a lendítésbe.

A következő a trükkös nagyi volt, az, amelyik megérkezése óta variált a sorban - illetve azzal párhuzamosan. Eleve nem a végére állt be, hanem a sor mellett próbált haladni, be-bevágva oda, egyre jobb pozíciókat fogva. A fiúval már percek óta próbálkozott: hol a szatyrát rakta a lába elé, hogy aztán elé is léphessen, hol félig elfordulva, kvázi nézelődve akart "véletlenül" elé ténferegni.

Most egy darabig nem fog ilyen trükköket csinálni, legfeljebb szánalomból engedik előre - a fiú ugyanis a tarkonvert szőke után a trükkös nagyi felé fordította az asztallapot. Függőlegesbe fordította, és lapjával csapta orrba a nagyit. Érezte, ahogy megroppan a nyugger orr, és kipattan a protézis. Már két vérfolt volt az asztallapon: egy az élén, egy elkent minta pedig, spontán, művészi, ami a szigorú svéd gyártósorról soha nem kerülhetne ki ilyen esetleges és liberális alakzatban, pont a közepén.

Hogy tovább pöttyözze pirossal a lapot, magasra emelte, és mint a skót póznalökők a gerendát a híres felföldi játékaikon, magasra és messzire lódította - bele az előtte álló tömegbe.

Mire az első sikoly felhangzott, már mindkét kezében egy-egy VIKA CURRY asztalláb volt, ezüstszínű, 70 centi hosszú és 5 centi átmérőjű fémrudak. A termékleírás szerint a maximális terhelhetőségük 50 kiló lábanként - és kiválóan teljesítettek tömegoszlatásban is. A fiú takarékos, hatékony mozdulatokkal dolgozott: a jobb kezében lévő rúddal felülről csapott, a bal rúdnak meg a végét használva, egyenesen döfött - fogyott is a sor rendesen.

Mire általánossá lett a pánik, már a kövér, csúnya pénztáros lány előtt állt. Kezeit leejtette, tenyerét kinyitva elengedte a rudakat, melyek vérfoltosan hullottak a földre, hogy nagyot pendülve szétguruljanak. Vett egy utolsó nagy levegőt, kitépte a pénztárgép monitorját, majd addig verte vele a pénztáros lány arcát, míg biztos nem volt abban, hogy a rágó, az a kurva kibaszott rágó, amit flegmán csócsált, az biztos kihullott a péppé vert szájból.

Biztos amiatt dolgozott olyan lassan eddig, mert a rágó elvonta a figyelmét.

 

 

Péntek van,

szürkén folydogáló péntek.

Az idő elbaszódott, már körbehakniztam a várost a EP-ajánlószelvényem megszerzése ügyében (csak röviden: elküldték, ugye, a nyóckeres címemre, hülye postás azonban mostanában a szomszédhoz dobálja a leveleim egy részét. Szomszéd rendes, továbbküldi levélben az albérletem címére - de sajnos ajánlva, émmeg nem vagyok otthon, értesítést bedobnak, de azt is hülyepostás írja, "Zoltán" helyett "István" keresztnévvel. Oszt akkor ott állok, hogy át kéne vennem egy levelet, amin csak a vezetnevem stimmel, a keresztnév kurvára nem, sőt, István nincs is családban, valamint a cím is az albérletemé, amibe, ugye, nem vagyok bejelentkezve... miközben a borítékon belül ott lapul egy másik levél, ami az enyém és csak az enyém... mindegy, megoldottam, itt az ajánlószelvény).

Ma meg megyek japánkaját enni, kérdeztem is Björköt, aki mát evett ilyet, ellentétben velem, aki nem, hogy akkor mit javasol, mit egyek. Aszongya, "hát ami jön"! És ezt szó szerint kell érteni, mer'ugye, futószalagon jönnek a kis miazmák az ember elé.

Meglátjuk. Mostanában egyébként is ENSZ-diétán vagyok, eddig mexiókóiból rendelgettem (Taco Express jó, Arriba nem - utóbbi futárja szépen hozta a múltkori álláshirdetés főbb kritériumait), ma jöhet a japánkaja, jövő héten meg majd ajvárba fojtok pár méter csevapot.

Björk meg kapott szép salátcentrifugát, ikeásat, az a márkaneve a cuccnak, hogy TOKIG, amit fekete filccel kiegészítettem két pöttyel az "O" fölött, meg kapott egy felkiáltójelet is a végére, hogy ha már annyira akarta centrifugálni, akkor most adjon neki rendesen.

Felvetettem (amolyan szinglipasi-reminiszcenciaként), hogy lehetne benne frissen mosott zoknikat is szárítani, meg bugyit, ha ragaszkodik hozzá, hogy a Betty Booposat vegye fel, de még mondjuk nem száradt meg.

Húsvétkor feltankoltam smallville-i kolbászból, úgyhogy... de ezt már le se kell írnom :)

Lassan meg itt a hekkelős idő (nem az FBI-t vagy a Nyugdíjfolyósító Intézetet akarjuk feltörni, hanem a Római-paton sült hekket tolni az evezősklub előtt), megyünk majd a folyópartra, és az jó lesz. Emlékeztetőül, tavalyról pár kép:

 

 

Nyami.

Csak ez a fosidő, ez múljon műr. Még el kell mennünk a város másik végébe cserepes növényért, és esőben az nem jó móka.  Meg a japánkaja előtt-után se akarok szusira ázni.

A költözés krónikája II.

Folytassuk!

Hétfőre még szabit vettünk ki, pakolni kell, matracot kell nézni-venni, akármi. Reggel vészredbull, második napja alig aludtam, a nyeklő-nyakló ágy ezt kurvára nem teszi lehetővé. Kibotorkálunk a dobozok/zsákok közt, Björk varázsol, a rutinhoz szükséges dolgok valahogy mindig előkerülnek barnacukortól az alsógatyáig. Nekem azonban még be kell ugranom a munkahelyemre, ugyanis netem sincs még, bentről kell pénzt utalnom meg anyagokat átküldenem. Björk addig a Mammutban reggelizik egyet, vesz pár fontos dolgot.

Neten nyomozom a matracokat, végül a Dormeo lesz a befutó (még ha tévéshop, akkor is). Mammutban én is tolok subwayszendvicset, aztán Teréz körút, matracpróba, tökéletes - de nincs a kívánt méretben. Fakk. Akkor rendeljenek, kb. egy hét alatt megjön, majd érdeklődjek.

Visszafelé bevásárlunk, vissza a hegyre. Már otthon vagyok, mikor csörög a telefon, a dormeos-tévéshopos ügyfélszolgálat hív vissza, még délelőtt próbáltam telefonon érdeklődni, de a csaj nem tudta megmondani, mekkora a csomagolási mérete egy 200x160-as Dormeo Orthopedic matracnak vákuumozva - azért kérte el a számom, hogy majd a kollégája visszahív. Hát, megtette a kolléga, aki SZINTÉN NEM TUDTA, így nem értem, mi a lófasznak hívott vissza. Sebaj. Kb. egy hét múlva lesz szép új matrac - már csak egy új ágy kell alá, mert ezt a ripity szart valamikor visszavisszük darabokban, aztán -30% levonása után valamit vissza kapunk majd az árából.

Mondtam már, hogy dögöljön meg az ikea?

Otthon ebéd, pihegés, ugyanis már a hazaúton azt éreztem, hogy kiszaladt belőlem minden erő. Fizikailag és mentálisan is leterhelő napok voltak ezek, hegyet mászni pedig már végképp alig volt kapacitás.

Délután aztán lassan, szöszmötölve elkezdtük kipakolni a zsákokat, a dobozokat, és legalább ideiglenesen elhelyezni a tartalmukat. Bútorokat tologattunk, logisztikáztunk és méregettünk, így jött el lassan az este. A cuccok nagyobb része már (akárhogy is, de) elrakva, az elrendezés megfelelőnek tűnik... Björk nekilátott mosni - aztán meg aggódni, hogy miért nem kattan tovább a mosógép tekerője.

Ez volt a szerencsénk, ugyanis mikor kis idő múlva benéztem a fürdőbe, látom, hogy a gép alatt áll a víz, mint a Calgon-reklámban. Bazmeg, ha most még mosógépet is kell venni, és tökönszúrom magam!

Nézem, hogy a vízelvezető cső elméletileg a falba menne, de hiányzik egy tekerő szar, ami rögzítené - az előző lakó meg roppant "gondosan" némi celluxozással oldotta meg, hogy kiköltözéskor ne vegyék észre a hibát. A nyomás meg most lelökte a csövet, és a földre folyt a víz... még jó, hogy benéztem, különben az egész mosólé ment volna oda.

Csövet a kádba dobom, gépet visszanyomom, mos. Ma már nem akarok több szarakodást.

Fürdés után Björk jön, hogy csöpög a csap, nem tudja elzárni. Megyek, csöpög. Erőlködök, csöpög. Szerszámokat hozok, krampácsolok, csöpög. Már este fél tíz van, ott szarakodok a nyomorult csappal, míg végül valahogy elkussol.

Ideges vagyok és fáradt, a faszom tele van mindennel. Ki akarok menni az erkélyre cigizni, a külső ajtaját azonban már kulcsra zártam, és nem tudom kinyitni. Beszorult, rángatom, egyre idegesebben, egyre őrültebben, miközben azon aggódok, hogy bele ne törjem. Percekig küzdünk, aztán feladom, és az ajtó előtt a földre rogyva előadok egy tankönyvi férfihisztit, mindenféle vállalhatatlan mondatokkal arról, hogy minden szar, és minek költöztünk el, és elegem van, és minden szar tényleg.

Végül a másik erkélyen el tudom szívni a cigit (ott is vacak az ajtó, de valahogy megoldom). A kanapén megágyazunk (ágy, ugye, van is meg nincs is), kicsit higgadtabb fejjel újra rápróbálok az ajtóra, és kis szarakodás után rájövök, hogy mivolt a gond.

Lefekszünk, a mindenféle takaróval puhábbá tett kanapén már jobban tudok aludni. Hajnali háromkor Björk még felébreszt, hogy ne horkoljak már olyan hangosan, de egyébként minden oké. Kedd reggel napfelkeltét nézünk, végre elférünk, egy utolsó vészredbullal formába hozom magam, és elindulunk dolgozni.

Kell még ennek ez-az, de jó lesz végül.

A költözés krónikája I.

Kezdjük a végén, a tanulságokkal:

Az ikea egy fostenger, a megvásárolt bútorok jó részével van kisebb-nagyobb gond.

Költözést mostantól csak profikkal - megcsináltuk, de bazmeg, ekkorát legközelebb nem vállalunk be.

Totál új életritmusra kell beállni, és ezt előzetesen nem gondoltam végig.

 

Nna. Szóval a költözés... hol is hagytam abba a sztorit a múlt héten?

Csütörtökön a faterral is átvittünk pár dolgot a lakásba - mint kiderült, ismét jól tettem, hogy egy kisebb (Évivel) és egy nagyobb (Fater egyterűjével) előköltözést tartottam, különben két körrel is bajosan lett volna meg a szombati, nagy fuvar. Pénteken aztán jött az ikea hard: míg Björk és Björk Mama otthon a konyhát dobozolták, Björk Faterrel elmentünk bútorokat venni. Kaptak a svédek majdnem 170ezer forintot tőlem, cserébe jött velünk egy konyhaasztal, négy hozzávaló szék, gurulós irodai fotel, két álló, polcos szekrény, egy fiókos komód, éjjeliszekrény, dohányzóasztal, nagy könyvespolc, bazi nagy szőnyeg, két lámpa - és ezeket mind bepréseltük a szuzukiba, bazmeg! El se hittem, de Björk Fater mindent belegózott, igaz, onnantól jobbra szinte egyáltalán nem látott ki a kocsiból, képzelem, milyen sávváltások voltak hazáig :) én előrementem egy kombitaxival, ugyanis az ágykeret, amit szintén akkor vettünk, már csak oda fért be.

Jut eszembe: mindig meg kell nézni a számlát, még ott, a kasszánál... a kezdő pénztáros kislány kétszer is leszámlázta a könyvespolcot, ha nem figyelek, akkor 10 rugó ugrott. Vevőszolgálaton pénzt visszaszereztük, egyúttal (kellemest a hasznossal) leoltottunk egy nyugger mamát, aki nem volt hajlandó sorszámot tépni, hanem pont előttünk akart a pulthoz beállni. Ismeritek Ti is ezt a figurát szerintem, tudod, ez a "de én csak annyit akarok, hogy...", meg "jaj, nem láttam, hogy szám kell, de ha már itt vagyok, akkor gyorsan".... hát nem bazmeg. Meg is sértődött, ott vágta az arcokat, és mivel láttam, hogy innentől elvi kérdés számára, hogy sorszám nélkül szolgálják ki (legfeljebb utánunk), jól belehergeltem a pultos csajt, hogy márpedig ő csak azt szolgálja ki, akinek a száma a képernyőn megjelenik.

Hihetetlenül gyűlölöm ugyanis a buszsávban terepjárózó mentalitást, meg annak nyugger permutációját. Állj sorba, bazmeg, mint a többiek!

Na, a lényeg, hogy eztán elmentünk az albérletbe, és jött a konditermi rész, ugyanis a felsorolt cuccokat ketten felcipeltük két és fél emeleten keresztül (magasföldszint van). Így utólag nem is értem, mivel, miből tudtam végigrakkolni ezeket a napokat.

Kábé hatra végeztünk, vissza a Blahára, Björk és anyukája még serényen dobozoltak.

Másnap délelőtt megjött zslatko, aki immár hivatalosan is a Költözés Hőse Érdemrend Polgári Középkeresztjét viselheti, ugyanis nem csupán sofőrként segített, kiállítva egy ideális dobozos költözőkocsit, de cuccolt is serényen, égettük a zsírt. Blahán a harmadikról az összes szart le, dobozosba be, máskor egy hónap alatt lépcsőzök annyit, mint most egyetlen hétvégén. Ja, és általában olyankor nincs egy 35kilós tévé a kezemben.

Egyébként meg az emberek faszok, tökre elfértek volna a járdán a kocsi mellett, de többüknek is muszáj volt hangosan méltatlankodni, beszólni... de bocs, hogy a faszomba költözzek el, vigyem el kézben az összes szaromat valami városszéli P+R parkolóba? Vagy helikopterrel rántsam fel a tetőről? Vagy fel kéne sugározni a kanapét, mint a Star Trekben?!

Megraktuk a kocsit, elzúztunk az albérlethez, felküzdöttünk mindent, aztán vissza a Blahára, maradékot bepakolni, vissza mindenki a Rózsadombra, utolsó erővel felnyomni a maradékot, aztán pihegés a káosz közepén. Első éjszaka az új helyen, szarul aludtunk, a kanapé kemény, ismeretlenek még a zajok és a fények, minden zsákokban és dobozokban, blahh.

Jöhetett a szerelős vasárnap. Björk szülők délelőtt megérkeztek, nők konyhát pakolnak, férfiak bútort szerelnek.

Most mondom: az ikea olyan kibaszott nagy feketepontot kapott tőlem, hogy akkorát még a Palacsinet nevű házhozpizzának se írtam be, pedig utóbbiak gyorsfagyasztott pizzatésztára tesznek ócska feltétet, két óráig tart, amíg kihozzák a kaját (amin nem enyhít az sem, hogy nagymellű szőke adja át), és a harmadik falatnál törött fogpiszkáló-darabok akadtak a nyelvem alá a gyanús feltétből.

Szóval az ikea még ennél is jobban leszerepelt. Oké, a relatíve olcsó bútort csak pozdorjából meg kartonpapírból lehet kihozni, de utóbbit talán mégse kellett volna olyan vizes helyen tárolni, hogy felpúposodjon. Az ágy maga a katasztrófa (ANEBODA, sose vegyetek ilyet), már az összerakása is horror, de bazmeg, mikor kész volt, és félreraktuk (nem ugráltunk rajta, nem dobáltuk, még matracot se tettünk rá, csak elmozdítottuk), azzal a lendülettel kiszakadt a fejtámlából a vezérgerenda, az a fémrúd, ami az egészet tartja. Utólag nem is értem, hogy gondolták, a pozdorja anyagába beletolni egy kis fém tőcsavart, annak kéne kettőnk súlyát megbírni? Hát még magát a rudat se bírta el!

Sztori közbevetőleg: mikor nekiláttunk szögelni, aggódtam, hogy az alattunk lakó esetleg mérges lesz a kopácsolás miatt. Le is kocogtam, előzzük meg a viszályt, inkább előre elnézést kérek. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, lassú csoszogás, bácsi nyitja ki a kisablakot:

- Tessék!

- Jó napot, szeretném a türelmét kérni, most költöztünk ide, és épp a bútorokat rakjuk össze, kicsit hangos lehet, de...

- Hogy mondja?

- Mondom most költöztünk ide, és a bútorok...

- MIT MOND? NEM ÉRTEM!

- MONDOM, HOGY A BÚTOROK...

- MI VAN A MOTOROKKAL?

Szerintem nem zavarta a kopácsolás :)

Na, visszatérve az ágyhoz, támla szuzukiba be, megyünk az ikeába. Reklamálunk, a pultos csávó szerint szerelési huba, hátbazmeg, ezt az ágyat nem lehet úgy összeszerelni, hogy a saját súlyát elbírja! Akkor is. Jóvanbazmeg, akkor majd mi megszereljük. Lehúztuk négy ingyencsavarra, vissza a lakásba, majd akkor átfúrjuk a támlát, és végre lesz neki tartása.

Aztán visszafelé sikerült egyetlen kanyart kihagyni, és jött a legdurvább road movie: eltévedtünk Kőbányán. Most már csak röhögök rajta, de ott azért nem volt olyan vicces, mikor kurvára nem tudod, merre vagy, és megyünk, és visszafordulunk, és megint vissza... mondjuk másnak is szereztünk egy-két durva élményt... képzeld el, amint állsz a kocsidban nyugisan a pirosnál, mikor hirtelen egy nagydarab, mázsás, szakállas csávó feltépi az ajtódat (ez Björk Fater), és a maga nem kis hangerejével útbaigazítást kér... :)))

Utólag azt gondolom, mázlink van, hogy nem lőtték le.

Végül csak visszataláltunk (jó másfél óra ment a pocsékba, egyúttal odabasztunk az ökológiai lábnyomunknak is, ennyi fölösleges kocsikázást...), roncsolt támla vissza, de nekem közben mennem kell már, mert a lakásom bérlője már vár.

Vár a lófaszt, fél5 helyett fél6 után sikerült a kulcsokat átadni, sebaj, a lényeg, hogy haladunk. Még épp visszaértem a komód befejezésére, már mindenki tartalékáramról megy, de Björk apukája olyan, hogy amíg kolbászt lát, addig harap: még a dohányzóasztalt, még a forgós fotelt is összeraktuk - a lámpákat szinte már el kellett dugni előle, hogy azt már igazán egyedül is meg tudom csinálni.

A kanapé matracát ráraktuk az immár átfúrt-megerősített ágyra, és aludjunk.

Ez mozog, bazmeg. Kilégzésnél előre, belégzésnél hátra. Ha megfordulok, akkor meg egyenesen vidámparkos az élmény... ebben még szimplán ALUDNI sem lehet, és akkor hol van még a Kámaszútra Középhaladóknak legújabb kiadása?! Ez az ágy SZAR!!

 

Mivel egy bejegyzésnek kibaszott hosszú lenne (a fele is az),

ezért ezt most itt elvágom, és beidőzítem estére a második részt.

Oké?

 

Ünnepi összefoglaló

Idegeket kivasaló napok voltak ezek, drága barátaim.

Ti viszont elképesztőek vagytok - amikor lófaszsemmi új bejegyzés nincs, akkor is tök sokan jöttök, és olvasgatjátok az archívumot (láttam ám a statisztikában).

Szóval. Spontán úgy alakult, hogy tematikus napok lettek a szabadnapokból, és így volt ez jó... a csütörtököt már megírtam, a többi meg így nézett ki:

 

Péntek Rómaifürdőn

Hévre fel, irány a Római part. Az emberek VALÓBAN elhúztak a városból, így sehol nem volt tömeg. Ja, és egyébként még mindig működik, hogy amint a HÉV kihúz a Batyiról, ahogy eszi a megállókat, úgy csökken bennem is feszültség. Nem nagyon szeretek már a város közepén lakni - egy ideig jó volt, de mostanában már inkább térre, meg csendre, meg ilyenekre vágynék.

És amikor leszállunk a Rómaifürdőnél, na, az pont ilyen. Nem rohan szembe másik ezer zombi, nem csilingel meg dudál meg üvölt meg fékez meg gázt ad meg koldul meg beszól meg lebassza meg árulja meg ellopja meg ilyenek... csak nyugi meg písz.

Ennek örömére vettünk is egy jó meleg kólát a közeli Plusban :) Nem volt szorosan vett terv, vagy ilyesmi, csak lejöttünk sétálni, de minden pont kapóra jött. Sütizni támadt kedvem - és rögtön adta is magát a Cziniel, mint tökéletes megoldás.

Én még nem jártam ott korábban, és őszintén szólva, kívülről nem mutatott túl sokat - de a belső teljesen meggyőzött. Björk kapott tökéletes trüffeltorta-szeletet, az oroszkrémtortám is tök rendben volt, és egyáltalán, látszik, hogy (magyartalanul szólva) ez a hely ki van találva és komolyan van véve. Nem ragozom hosszan, de legyen elég annyi, hogy a fotókkal illusztrált étlaptól a (kép alapján) kurvajó reggeli menükön át a széles választékig minden a helyén. Nézzétek meg ti is, itt a honlapjuk, az is tök informatív. Mi még biztos többször el fogunk menni oda, mert nagyon frankó, amit és ahogy csinálnak.

Aztán le a partra, és a hülyén közlekedő biciklisektől eltekintve ott is béke, nyugi... lesétáltunk Békásig, lassan, nem sietve sehova. Csináltam pár fotót is (Björk meg szedett valami színes bogyókat meg leveleket), és láttunk egy hihetetlenü rezignált cica-párost. Le se szartak minket, max a szürke elfordította a fejét, mikor közel mentünk hozzájuk - a kisebbik meg csak becsukta a szemét, és gombócba húzta magát, franc se fog itt hisztizni, különben is, ott egy kerítés köztünk, majd az megvédi. Végül a kerítés rácsai között le tudtam fotózni:

Nem egy kapkodó idegbeteg, ugye? Szóval cicák után vissza a HÉV-hez, és mivel még odafelé kiszúrtuk, hogy nyitva van a Auchan, úgy döntöttünk, visszafelé beugrunk pár cuccért.

Vettünk is olyan "hasznos" :) dolgokat, mint pl. valami szív alakú szalmakoszorút vagy mit, amit majd Björk fog kidíszíteni mindenféle dolgokkal (tavaly nekünk volt a legszebb adventi koszorúnk a házban, csak mondom), meg nekem egy harmadik (!) papucsot (van az, amit használok, van egy ugyanilyen, amit vendégpapucsnak szánunk, ha igény lesz ilyesmire, meg van az új, amit azért vettünk meg, mert fasza és kész). Meg mindenféle kajákat.

 

Barkácsszombat

Így utólag már mondhatom, hogy szerencsére elmértük a múltkor vett rolót, ugyanis szombaton szó nélkül visszaadták az árát az Ikeában, és vettünk helyette egy sokkal jobbat. Az ajtó fölé szántuk, mivel ha éjszaka a lépcsőházban, vagy a szemközti lakás előtt felkapcsolják a villanyt, akkor mindig izomból pofánvert a fénye, és elégge zavart alvás előtt/közben.

Apropó, Ikea: nem szabad elhinni a színes ábráikat arról, hogy mikor "normális" vagy épp "erős" a látogatottságuk. Szombat 11-től pl. piros emberrel riasztana el, hogy "jaj-jaj, ilyenkor gecisokan vannak", ehhez képest hiphopp végeztünk, abban az időszakban viszont, amikor szerintük kevesen vannak, álltam már egy órát is a kígyózó sorban.

Szóval vettünk egy új, faszább rolót, meg egy kis neont is, és kibaszott büszke voltam magamra, mert a rolót is első nekifutásra tök jól felfúrtam/csavaroztam/pattintottam az ajtó fölé, és a neont is hibátlanul applikáltam a mosogató fölé szánt helyére.

Szintén szombaton történt, hogy Björk kiváló füstöltsajt-krémlevese után megsütöttem életem eddigi legszebb és legfinomabb palacsintáit. Nem azért, hogy a vállamat veregessem, de nagyon király lett a cucc.

Az esti nyugi aztán szépen fel is vezette a láblógatós vasárnapot.

 

Klasszik vasárnap

Sokáig alvás, gyors kör a megnyugtatóan néptelen boltban, finom ebéd, néhány újabb rész az Oz-ból (nekem), magazin meg Lost (Björknek), semmi kapkodás, semmi rohanás, semmi stressz.

Jut eszembe... a munkaszüneti napok alatt ma csörrent meg először a telefonom, sőt, én is csak azért telefonáltam, hogy visszacsekkoljam Björktől, milyen étolajat kell venni.

Jó volt, na. Olyan idegkivasalós.

Ui: nyilván szép zene kell az ilyen végére. Volt már, de nem baj. 

Eső, sérülés, Dallas

Ehh. Mellbimbóhegyező idő van odakint, és az eső is zuhog.

Most jöttem vissza a boltból, Síva-sztájlban nyomtam a hazautat: egyik kézben a tömött szatyor, másikban a karton ásványvíz, harmadikban az esernyő, negyedikben meg... szóval nem volt egyszerű, de megoldottam.

A földszinten megint fúrnak-faragnak-kopácsolnak, a lépcsőházban bujtogattam is egy nyuggert, hogy lázadjunk fel, de jó magyar szokás szerint egyetértett, aztán elbújt. Émmeg nem fogok huszonötödször is egyedül pattogni, mert semmi értelme.

Ez egy ilyen kibaszott ország, következmények nélkül bele lehet szarni a közösbe.

Ebédre egyébként füstöltsajtos-baconos-gulyáskrémes tészta lesz, imádom. Björk épp tereget, aztán időben nekilátunk (a T/1 itt annyit jelent, hogy én vágom fel a szalonnát, és öntöm le a vizet a tésztáról - és sajtot reszelek, talán, a főzés viszont egyedül őt dícséri). Kicsit hamarabb kell kajálni, mert aztán zúzás az Ikeába, gus kiváló társaságában fogok shopni. Björk sajna nem tud jönni, tegnap elesett, és csúnyán megütötte a térdét. Itthon már elbiceg, de egy Ikea-túrára még nem készült fel.

Tegnap cserélgettem a térdén a hűtőzselét, meg bekentem Voltarennel is, hogy gyógyuljon. Ígérete szerint hétfőre már úgy fog futni, mint a nyúl, de én azzal is beérem, ha nem fáj neki, mikor gyalogol.

Jelzem, emberes méretű listát kerekített az Ikeában vásárlandó dolgokról, de egyrészt télleg kell mind, másrészt meg nem százezres bőrkanapék vannak a listán, úgyhogy nem fogok tönkremenni, ha ki kell fizetni. Egyébként is, a kintlevőségek felét már behajtottam, pár napon belül jön a másik fele is, most bele kell férnie :)

Mesélek még vicceset, aztán előveszem a vágódeszkát meg a pompás teszkós kést.

Szóval az van, hogy rákattantunk a retro-sorozatokra. A Story tévén hétköznaponként megy a Dallas (nem röhög!), és komolyan mondom, hihetetlenül bájos. Ami meg fura, és erre nem is emlékeztem, hogy nem papírmasé, kétdimenziós figurák a szereplők, hanem télleg írtak neki karaktert, van jellemfejlődés, meg akár hihető konfliktusok is. Szóval tök jó - mert ugyanakkor van benne valami nyugodt báj, a naaaagy és még nagyobb kocsik, a Ewing-jólét szerethetően konzervatív keretei ("Hatkor találkozunk vacsoránál"), a vicces ruhák (Jockey egész piperkőc, megkötős köpenykabát és fura kendők a nyakára csomózva, nézzétek majd meg - az öreg Jock meg iszonyú hegyes galléros diszkóingekben nyomja), meg úgy az egész.

Petrocellit is nézünk néha, de azt már le se írom, mert télleg ki fogtok röhögni. 

Házunk tája

Életem eddigi legjobb kése egy teszkós kés.

Nem vicc.

Régóta akartam már venni egy igazi séfkést, ami éles, kézre áll, se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Aztán múltkor a teszkóban megláttam egy sajátmárkás kést, ami belekerült vagy 700 forintba, nagy betűkkel ott virít a pengéjén, hogy TESCO, és egyebekben kurvajó.

Mikor megvettem, akkor persze még nem tudtam - de gondoltam, hétszáz forintot megér a próba, mielőtt arra jutnék, hogy meg kell spendírozni egy tizenezres márkás konyhakést.

Lószart, mama. Vág ez, mint a parancsolat, télleg, még sose volt olyan késem, amit csak rányomtam a cuccra, és minden nyiszálás nélkül már vágta is. Ez meg olyan, kurvajó.

Kedd este volt egy nekifutásunk a "csináljunk melegszendvicset serpenyőben"-projektnek is, de végül elő kellett venni a toastsütőt, mert a kenyér már brikettbe hajlott, a szendvics belsejében azonban a sajt még egyáltalán nem akart folyni. Végül azonban nagyon finomat sütöttem... teszkós késsel daraboltam fel hozzá mindent :)

Az van még, hogy Björknek ígértem egy ilyen polc + dobozok kombót, mert már megint nem férnek el a cuccai. Van neki száz öve, meg nemtommennyi táskája :)

Ha meg már az Ikeában leszünk, akkor a harcászati elsötétítés és a hőszigetelés reményében veszünk egy karnist és függönyt az ajtó elé. Most az ajtó üvegén és a fölötte lévő ablakon mindig bejön a lámpafény a folyosóról (meg a holdfény, de az ritkább), és bár korábban a galériát akartam lefüggönyözni, de most egyszerűbbnek és praktikusabbnak tűnik, ha az ajtót elé kerül a függöny. Kicsit még talán szigetel is majd. 

Egyébként tegnap napközben tök jó idő volt, sütött a nap, öltem a darazsakat (nyitva volt az irodám ablaka, és pont előtte van egy békésen rothadó fürtöket himbáló szőlősor, ott kajálgattak a zümmögő gecik, aztán meg beszöktek az ablakomon. Émmeg öltem őket. Hármat is).

Aztán kicsit tippelgetnem kellett, hogy miben maradtunk egy múlt heti megbeszélésen, mert a konklúziót a jegyzettömbön kitakarta egy félig passzírozott potroh meg két ízelt láb.

Meló egyébként pörög, minden szálat sikerült meghúzni - ami persze egyúttal azt is jelenti, hogy továbbra is több irányba dolgozok. Működik: egyenként egyikből se élnénk meg (illetve valahogy de, csak akkor eszembe se jutna a lakáscserén agyalni), így viszont elvagyunk.

Attól még persze veszek a héten is lottót.

Na, ennyi van most röviden, gondoltam, fecsegek egy kicsit, semmi világmegváltás.

 

Ui: valahogy bele akartam írni, hogy milyen, mikor reggel szuszogva odabújik, az orra is még a takaró alatt, és felfelé pislog rám a mandulaszemeivel, de eaztán gyrészt nem akartam beledarálni a csendéletet a fenti parizerbe, másrészt meg mivel végighorkoltam az éjszakát, ezért pont ma reggel karmakóma ébredés volt.

Next time.

Hatékony hétvége

Sokat végeztünk, gyorsan sorolom.

 

IKEA

Vettünk két szép, kerek és mosható (!) szőnyeget a szörnygyűjtő szőrös szőnyeg helyett. Utóbbi ki lett baszarintva. Vettünk aztán dizájnos asztalkát, amit a kanapé fölé lehet betolni, tévékaják lebonyolítására pompásan megfelel. Vettünk még egy kisebb és egy nagyobb, tök jópofa körömkeféket, mert Björknek nagyon megtetszettek. Pirosak, és olyan... olyan plazmakukac alakúak. Ugyanezért, azaz aranyos nézésért (melynek elkövetője ugyanaz volt, mint a körömkefénél) vettünk még kézi sajtreszelőt, az elődje pedig ki lett baszarintva.

Került még aztán a svédektől egy fasza szerszámkészlet, főszerepben a kalapács - bevallhatom, ha eddig be kellett verni egy szöget, egy (természetesen másra nem használt) kézi súlyzó legkisebb tárcsáját tekertem le, és azzal idétlenkedtem, több kárt, mint hasznot okozva. Vettünk még Björk kérésére egy egyszerű, fehér tálcát, melynek elődei, egy matuzsálemi zöld és sárga ki lettek baszarintva. Végezetül vettünk két újabb ülőpárnát, mert legutóbb csak kettőt vettünk, de mégiscsak négy székünk van, legyen mindhez.

Ja, és valaki nagyon szeretett volna egy dobozzal a nagyon aranyos IKEA Family sebtapaszból, ezért azt is.

 

Takker

Leengedtük a hűtőt, mert már annyi jeget kanyarított a fagyasztó köré, hogy Leonardo DiCaprio is itt topogott az ajtóban, hogy valami kövér nőt szeretne ölelgetni a tetőn. Régen ez is egyszerűbb volt: egyetemistaként még a férfiasabb jégszobrász megoldással dolgoztam: elő egy kést, és elkezdtem gyilkolni a jeget fenemód. Ma is emlegetik a nagy hatású "így már befér a fagyasztott pizza" című alkotásomat.

Felporszívóztam (kell venni egy újat porszívót, a jelenlegi asztmás vagy mi... alig szív, akárha cölibátust fogadott buzi), Björk felmosott, valamint újabb revíziót tartottunk - mit kell kibaszarintani, milyen ruhát viszünk haza a faternak (vagy, ha neki nem kell, anyám majd szétosztja a smallville-i rászorulók között), meg ilyesmi.

Ja, képzeljétek, mikor takker közben cigiszünetet tartottam, jön a szembeszomszéd csávó, meg tudom-e bütykölni a mobilját, mert nem tudja bekapcsolni. Szétszedtem, semmi extra, csak a SIM csúszott el - közben mondom neki, hogy ezek a szétcsúsztatható szarok hiába divatosak, ezek lesznek a leghamarabb kontakthibásak. Erre elmeséli, hogy cseretelefon, mert pár napja jött haza este fél11kor (részegen, mint később bevallja), és három suhanc megpróbálta kizsebelni. A Blahán jött fel az aluljáróból. Még időben észrevette, hogy a zsebébe nyúlkálnak, de ekkor elkapták, és az egyikkel legurult a lépcsőn. Közben beverte a fejét, és amíg feküdt, elszedték tőle a mobilt meg a tárcáját. Durva, baszki. Björknek rögtön esti kijárási tilalmat rendeltem el - bár ugye, télen már 5kor is sötét van, amikor a város másik végén a munkával végez :(

Mindenesetre el fogunk költözni, most úgy tervezem, jövő nyáron legkésőbb mozdulni kell.

 

Kaja

Erről is pár szót, mert a reggeli kurvajó volt. Végre sikerült (legalábbis az egyik adagnál) tökéletesen ropogós baconöket sütni, rántotta, paradicsom, sajtos croissant (a "C"-nél vagy az "F"-nél, tudjátok), nagyon finom volt. Aztán a végigtakkerolt nap után már nem akartunk főzőcskézni, inkább rendeltünk kaját.

 

Jut eszembe, most megy az egyik régi klipje a tévében, szóval ti mit tudtok, Mel C vajon leszbikus?