zoli voltam


Költözés után

2011. szeptember 14. - zoli vagyok

Gyors lesz és ömlesztett.

A költözés lebonyolítása pénteken kiválóan sikerült, köszönet érte a civil szférának (Évi, Peti, Barna), sokat segített mindkét felmenő ág (Björk szülők + sajátok), és a profik is végre olyan profik voltak, ami ilyenkor kell. Lesz majd valami konkrétabb megemlékezés róluk, amikor áthegesztem a blogot, de jegyezzük meg most is: aki jót akar magának, az a Kozma Trans segítségével költözik. Tudjátok, nekünk aztán van összehasonlítási alapunk, eddig messze ők voltak a legjobbak.

Elsőre ijesztő volt a kupleráj, de aztán szombaton én nyomtam egy nagyobb szelektát, vasárnap meg Björk tett ki magáért, a lakás kezd úgy kinézni, ahogy egy otthonnak kell. Még minden szalad, de már az alapok a helyükön, a kisebb izék az ideiglenes helyükön. Holnap pedig lesz már "rendes" internet is, kábelen jön a 25 mega.

Az első netes kör ugyanis csúnyán bedőlt. A terv, hogy a 21 megásként árult Telenor Hipernet majd jól kiváltja a stabil netet, kábé annyira volt sikeres vállalkozás, mintha SP-t a Rock-Metál Nagyszínpadon léptetnék fel a Deftones helyett. Oké, tudtam én, hogy nem fog 21 megát vinni, már a fele is elég lett volna - de baszki, 3 körül csorgott a net, állandóan szakad, beakadt, hullámzott. Gyerekek, a hipernetes reklám egy kurva nagy átverés, nem egy kék fluorban úszó metropolis, hanem közművesítetlen tanya, az ablakban kék befőttesüvegbe rakott gyertyával. A hetedét, érted, a hetedét tudta az ígért teljesítménynek! Úgy, hogy volt pofájuk ezt a lefedettségi térképet felrakni a honlapjukra:

Lazán a fekete pacában, azaz a 42 megásra is alkalmasnak hazudott területen lakunk, aztán lófasz. Fele se, negyede se, alig 3 mega, az folyt ki belőle. Úgyhogy stick a boltba vissza, 5 próbanapon belül, pultos kislány kötözködött volna kicsit, de az elmúlt napokban tankra váltottam, mert egyszerűen nem érek rá udvarias és lúzer lenni. Közben próbálok egy számhordozást a T-től az immár hivatalosan is hazudós Telenorhoz, mert okostelefon kell, a napi tíz perc gyalogút helyett bő egy-egy óra BKV oda-vissza lett az út a munkához programom, és az túl sok offline idő. Vészmegoldásként rendeltem egy feltöltős sticket a Vodától, legyen immár hozzájuk is közöm, aztán mentem a T-be (és fogok is még, két kör után sem tudtam már számhordozni), előfizetni a rózsaszín kábelnetre, és persze ekkor derült ki, mert nem reklámozzák a hülyék, ha amíg nem jön a kábel, ők adnak egy mobilnetet. Szegény notebookom, olyan lesz már az USB-portja, mint Maya Gold vaginája: mindig mást dugnak bele.

Közben a munka meg kurvára begyorsult és felpüffedt, szaladok ezerrel, de ha tényleg be leszek drótozva rendesen (holnap délelőtt jönnek kábelnetet kötni, okostelefon talán a jövő hét végére meglesz), akkor azért könnyebb lesz. Egyébként meg fasza, csak még ismeretlen az új hely szaga, hangja, színe, és ezért fárasztóbb, stresszesebb.

Most pedig megeszem a rántott sajtomat, aztán meló tovább.

 

 

Az elfüstölt idő

Mintha egy nagy halom avar lenne, aminek épp alágyújtottak, úgy tűnik el az idő a napjaimból.

Most tényleg sok a dolog, kábé a "mindjárt nagyon jó lesz" és a "mekkora király vagyok, hogy menedzselni tudom ezt" kockacukrok visznek. Munkák, költözési előkészületek, minden egyéb. Volt három kanyarnyi előköltözés, szülők szombaton jöttek, vittek haza zsáknyi ruhát Björktől, átrakodtunk egy autónyi cuccot is az albérletbe. Ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy tulajdonképpen mennyire tudnak hiányozni. Messze vannak. De ha majd lesz nekem is autóm, akkor ez is jobb lesz.

Egyébként meg az is egy jó kis puzzle, ahogy leltározok, hogy melyiküktől mi van. Anyám tudatossága, apám dühe, mindkettejük elemi erejű ambíciója a változtatásra, ezeket szoktam gyakran kipipálni, hogy ez akkor onnan. Mikor rányomom a pecsétet az aktuális számlára, mindig eszembe jut a faterom, ahogy ugyanezt csinálta, én meg néztem, kábé 15 éves koromtól, hogy akkor mi is ez. Most meg én nyomom. Anyám meg amolyan consigliere lett nekem, megírja, telefonon elmondja, hogy szerinte mi van. Bölcs.

Vasárnap Évivel volt IKEA, ruhatárolás és kisebb bizbaszok beszerzése. Gyerekek, az IKEA szerintem titokban tulajdonost váltott, és már nem svéd, hanem magyar. Sőt, állami! Kurvára nem stimmel az online árukészlet a valósággal - a honlapjuk szerint van, a boltban meg nincs. De a csúcs az volt, amikor Björk rákérdezett (ő hétfőn ment el utóvédharcokat folytatni), hogy de akkor most van vagy nincs ez az ORE zuhanyfüggöny rúd, mert a honlap szerint igen, és a vevőszolgálaton azt mondták, hogy hát, igen, elméletileg van 53 darab, csak NEM TALÁLJÁK!!!

Hát nem svédek ezek, te, ezek a leglégyszarosabb magyar állami szolgáltatók, egy MÁV, egy Magyar Posta lett az IKEA!

Most nézem, hogy az akcióval annyit értünk el, hogy már a honlapjuk szerint sincs.

 

A hétfő rohadt hosszú és küzdelmes volt, reggel kilenc körül értem be a munkahelyemre, és 21:50-kor léptem ki. Rengeteg meló volt. Ma meg egy másik kedves olvasó segített, szintén autós, reggel beugrott hozzánk, bepakoltunk pár cuccot, aztán nyomás az új albérletbe, ott kiraktuk, aztán vártuk az új hűtőt, amit megrendeltem. Lesz majd egy ilyen pozitív listám, hogy a költözés során kik-mik voltak faszák, de akkor előre is: a Bemutatóterem egy nagyon korrekt webáruház, ajánlom mindenkinek. Tőlük van a hűtő, leszállították rendben.

Délre már a munkahelyemen voltam, meló, meló, meló, közben telefonon lemondtam az albérletben a UPC-t, és most pedig mindenképpen elmegyek edzeni, mert ez kell ahhoz, hogy az agyam reseteljen, töröljem a cachet, és tudjam tolni tovább.

Holnap meg meló, aztán Björk bátyja is hoz bútorokat, ki az új lakásba, majd vissza, meló, utazás és máshol más munka - kábé este fél11 körül érek haza. Csütörtök hasonlóan tele, pénteken délelőtt pedig jöhet A költözés.

Füstöl az idő, mint a száraz avar, mondom.

  

Miközben új albérletet kerestünk,

millió dolgot láttunk és tapasztaltunk. Jegyzetelni kellett volna, így most csak annyi lesz, ami hirtelen az eszembe jut.

Kezdve azzal, hogy egyre dörzsöltebb vagyok - az egyik trükköt el is mesélem, hátha másnak is bejön. Mi javarészt az ingatlan.com oldalon néztük a lakásokat, ez egy félig ingyenes hirdetési site: bárki ingyen felrakhat hirdetést, de a képek feltöltése, plusz címkék és kiemelések már pénzbe kerülnek. Ugyanakkor egy funkcionális hirdetéshez kell 5-6 fotó, kell egy kiemelt hely vásárlása, különben két nap alatt a sokadik oldalra pörög le - ez pedig alaphangon 10ezer forint körül van. Nyilván a zöm nem ezt csinálja, hanem felrak egy saját hirdetést, kiemelés és fotók nélkül, majd a kopogtató ingatlanosokat is megbízza - akiknek viszont van erre egy keretük (és/vagy megállapodásuk a honlappal), úgyhogy az ő hirdetésük képes, kiemelt, akármi. A keresési opcióknál is preferált a csak képes hirdetésekre keresés.

Úgyhogy én meg azt csináltam, hogy ha megtetszett egy lakás, amit iroda hirdetett, akkor rákerestem ugyanolyan paraméterek alapján a fotó nélküli, lentebb sorolt hirdetésekre is. Több alkalommal, így a végül kiválasztott lakásnál is bejött, hogy szépen végignéztem az iroda fotóit, de telefonon már a tulajjal egyeztettem.

Miért jó ez?

Leginkább azért, mert sokkal jobb az alkupozíciód. Az ingatlanos alapból elvisz sikeres közvetítés esetén a kifizetett 2havi kaució + első havi lakbérből egy hónapnyi összeget. Máshogy viszonyul az esetleges alkuhoz is, nem is ismeri annyira a lakást (volt olyan lakásnézésünk is, ahol a közvetítő el is késett, majd velünk együtt csodálkozott rá a lakásra - anyám, te mire kértél volna aztán pénzt?). Könnyebben (gyakorlottabban) kamuzik, felelősség nélkül átver - tisztelet a kivételnek.

A leendő albérletünknél csak ezzel a húzással egyhavi kauciót, és havi 10 rugót faragtam le az eredeti árból. Megérte nyomozni, nem?

*

Egyébként meg nagyon érdekes sztorikkal, emberi történetekkel találkoztunk. Néha vicces, néha szomorú, néha meg teljesen érthetetlen.

Volt például egy fiatal pár, akik (hozzám hasonlóan) frankó frankhitellel vásároltak pár éve lakást, méghozzá (tőlem eltérően) nagyot, hosszabb távra, akkori törlesztő-erejükhöz mérten. Aztán a csaj elvesztette a munkáját, a frankárfolyam fel, az ingatlan értéke le, és a havi részletek törlesztése már túl nehéznek bizonyult. Ezért a szép, új építésű lakást meghirdették bérbeadásra, ők maguk pedig egy olcsóbb albérletet kerestek. Mikor mi jártunk náluk (a fent már részletezett, "keresd a tulajt"-módszerrel), még épp csak meghirdették a lakást, és keresték az albérletet. Aztán kábé két hónap múlva már az üres lakásról kerültek fel képek, ergo el is költöztek. Újra és újra találkoztam a hirdetéssel, de nem ment el a lakás, aminek a legfőbb oka az volt, hogy saját befektetésüket nézve érthető módon, de a jelenlegi piac körülményei közt öngyilkos döntéssel nem engedtek a bérleti díjból, az indokolatlanul magasan maradt. Két hete néztem, hogy a lakás megjelent az eladó kategóriában is... és szerintem ez igenis egy tragédia, mert itt egy fiatal pár, akinek már volt otthona, teleszülhető, élhető lakás, és most mehetnek albérletbe, megpróbálva elkótyavetyélni az egyszer már megszerzett otthont. Sokat nem fognak kapni érte, az tuti, okosabb lenne inkább egy nagyságrendet ejteni a bérleti díjból.

Volt aztán érthetetlenül naiv bérbeadó is: szép lakás, jó helyen, frankón felújítva, szerettük a megtekintéskor, komolyan elgondolkodtunk azon is, hogy ez legyen AZ. De sehogy sem tudtunk dűlőre jutni a sráccal a berendezésről, mert ő valami egyetemista-tempóban úgy gondolta, hogy csak a ruháit viszi el onnan, egyébként a bögréitől a DVD-gyűjteményig és bufla tévéig mindent a lakásban hagyna. Esetleg a tévét rakjuk be a gardróbba - de baszki, oda meg a ruhákat raknánk! (Björknek sok ruhája van) Úgyhogy addig-addig, hogy nem ment ez sem, pedig tényleg, mi azt megoldottuk volna, hogy a meglévő bútorainkat (kanapé, ebédlőasztal négy székkel, stb.) elhelyezzük valahol, ő viszont még a nyolc folyóméter DVD-it is ott akarta hagyni. Nem tudtuk vele megértetni, hogy mi azért ennél több cuccal, felszerelt konyhával, saját (meglepő) könyvekkel jönnénk, nem az ő életébe, csak a lakásába költöznénk be. Nem_fogunk_elférni.

Volt, ahol egy négyemeletes társasház lakásait fele-fele arányban egy-egy család tulajdonolta, azaz függőlegesen kettéosztva lényegében két, egymás melletti korfa volt a ház. Az egyiknek a teteje, a legfelső lakás volt üres, azt akarták kiadni. A "nem" kapcsán a döntő momentum a lakás állapota, a gányolás volt, de jellemző részletként az maradt meg bennünk, hogy a családi összefogás szép példájaként nem fogadtak takarítónőt, hanem vetésforgóban mindig más takarította a lépcsőházat. A "családi" egészet. Na most tényleg, sem Björk, sem én nem arisztokrata családból származunk, nem büdös a munka, de tényleg, komolyan azt gondolják, hogy majd nekiállok albérlőként négy emeletet végigtakarítani? Nem ezen múlt, de ezért sem tetszett.

Volt egy nagyon aranyos orosz néni, őt nagyon szerettük - hozzá egyébként ugyanaz az ingatlanos vitt ki minket (itt nem tudtam magánszámot nyomozni), aki még a tavaly februári rohamkeresésben a konditermes lakást ajánlotta. Így egy év után megtudtuk azt is, hogy nem mi voltunk túl érzékenyek - valami baleknek sikerült kiadni a lakást, ami alatt egy konditeremben baszkodják földhöz a súlyokat hétköznaponként 7:00 - 22:00, hétvégén 8:00 - 20:00 között. Három hónap múlva bejelentkezett a tulaj a közvetítőnél, hogy megint kiadó a lakás, az okokról nem szólt. Újra kiközvetítették, ismét pár hónap telt el, és újra jött a tulaj, hogy ez az albérlő is elment, de itt már az ingatlanos se vállalta a dolgot.

Jártunk szép lakóparki lakásban is, ahol a nagyobbik, ámde így is kicsi szoba közepén még ott díszelgett egy oszlop is, ott nem fér el semmi, de egyébként meg kurvasok holt tér máshol - nem értem, hogy amikor egyben, egyszerre terveznek meg egy új társasházat, tehát nem az van, hogy valami régi, nagypolgári izét darabolnak, szóval akkor miért nem gondolnak arra, hogy oda kanapé, ebédlőasztal, szekrény is be kéne férjen?

A végül kiszemelt, új albérlet (valamikor csütörtökön-pénteken megyek a kulcsokért) kábé a tizedik volt a sorban, szóval van még élményanyag, nyilván egyszer a többit is megírom. Ja, meg a várat, volt kérdés a faszbukon, hogy hát ott meg mi volt, majd azt is elmesélem.

*

Azt meg muszáj ide a végére, hogy ugyanakkor az valami hihetetlen jó érzés, hogy sokan, sokfelől segítenek. A saját szüleim is, Björk szülei is, rögtön és sokkal többet, mint azt kérni-remélni mertük volna. De van már a listán mázsás hórukkember és autós bloggertárs is, komolyan, tök hálás vagyok egyébként, mert ilyenkor látja-érzi az ember, hogy nincs egyedül. És ez fasza. 

 

 

Költözünk

Most hívtam fel a jelenlegi tulajt, hogy szeptemberben lelécelünk. Rengeteg változást hoz majd ez a döntés, de remélem, javarészt pozitívakat.

Addig is: aki tud javasolni valami TÉNYLEG jó költöztető céget, az írjon levelet, kommentot, megköszönöm. JÓ alatt azt értem, hogy nem basszák szét a cuccot, nem találok a törött szék alján cipőnyomot (értsd: a felfordított széken állt a jóember, és el is törte), minden oda pakolnak, ahova kérem, hoznak fóliát betekerni a matracot, és nem nyugtatgatnak, hogy á, nem lesz semmi baja, mikor épp földhöz vágják a tányérokkal-poharakkal teli dobozt.

Majd még zokogok itt ezen egy sort, hogy milyen bedobozolni az otthont, és a város másik felén, egy másik lakásban megpróbálni azt újra úgy összerakni; lesz tudósítás mindenről, Egyelőre legyen elég annyi, hogy eldőlt, tegnap átadtam a kauciót az új helyen, ma szóltam a jelenlegi tulajnak, mennyi kell, megyünk.

Jó lenne már gyökeret ereszteni egyébként. Ha csak bérelt lakás, akkor is. Eddig a helybenlakási rekordunk ez a másfél év (illetve nekem 2,5 a Blahánál, de abból egy év még Björktelenül), szeretnénk ezt most megduplázni-triplázni akár.

Majd mesélek részletesen is, most csak hírt adtam.

 

Kimegyek a levegőre

Tényleg olyan volt az elmúlt négy hét, mintha bezártak volna egy dohos pincébe. Javarészt önhiba, elbasztam, nem oda kellett volna költözni.

Ezt a hibát orvosoltuk a hétvégén, azzal, hogy immár egy hónapon belül másodszor is elköltöztünk. Macera volt, kurvára pótaksiról ment már minden az életemben, és hát anyagilag is sikerült izomból kibasznom magammal - jó esetben az év második felére áll helyre a büdzsénk. De elköltöztünk, végre, és most szerintem tényleg jó lesz. Lesz megint otthonunk, olyan igazi, NAGYBETŰS, hogy már délután négykor végigfolyik benned a jóérzés, mert eszedbe jut, hogy a nap végén oda fogsz hazamenni.

Jó lesz, jónak kell lennie. Minden korábbi szabályt felrúgtunk hozzá: egyáltalán nem olyan a lakás, mint ami a korábbi, pontról-pontra összeszedett preferencialistán szerepelt, nem is ott van, és nem is annyiba (hanem többe, naná) került kibérelni. De emiatt nem aggódok: korábban arról is volt listám, hogy milyen a számomra tökéletes nő, és ennek Björk egyáltalán nem felelt meg - nem rosszabb volt, hanem másmilyen. És mégis működik (sőt: volt korábban "listaszerű" csajom is, négy nagyon gáz hónap után mentünk szét). Erre számítok ennél a lakásnál is, hogy pont azért lesz jó.

Ja, még egy kör a csajomról: ezt a lakást Björk már az első megtekintéskor imádta, míg én leginkább neutrális voltam, csak a második alkalommal csodálkoztam rá, hogy nézdmárbazmeg, tényleg milyen jó ez.

Kurvára szar volt már, tényleg, minden borult, a munkáim úsztak, egész nap, egész héten, egész hónapban búval baszott voltam, semmi több, semmi jobb nem lógott ki az életemből.

Most meg bizakodó vagyok. Ez egy jó hely lesz, eddig jól is teljesít, és hátha jön már a tavasz is előbb-utóbb a kibaszott fridzsider-időjárás után, és tényleg, én most lecserélek mindent, de tényleg mindent, ruháktól az internetszolgáltatóig, talán még telefonszámot is, meg elmegyek fodrászhoz, meg minden.

Pár nap kell még, esetleg egy hét, és újra rendesen fogok működni. 

 

Gyűlölök költözni

Kezdjük azzal, hogy lassan felvételizhetek a rabbiképzőbe, ugyanis fingom sincs, melyik dobozban van a borotvám... de ez a legkisebb gond.

Pedig sok tekintetben még szerencsénk is volt: pont hétfőn nem esett a hó (előtte rekordhavazás volt, és most megint zuhog), a költöztető srácok teljesen rendben voltak, merem ajánlani nektek is, itt a honlapjuk. Tempósan, precízen, udvariasan dolgoznak, és az ár is rendben van.

De egyébként... egyébként gyűlöletes az egész. Az elmúlt egy évet egy (általunk) szépen berendezett, kényelmes rózsadombi lakásban töltöttük, ami minden hibájával együtt is igazi otthonunk volt - most pedig csökkenő számú, de továbbra is zavaró és kiábrándító látványt nyújtó dobozok és zsákok labirintusában közlekedünk, egyelőre nincs a dolgoknak helye, sőt, sok esetben azt se tudom, hol vannak ezek a dolgok, amiket a még nem kijelölt helyükre kéne raknom.

Ja, és persze kosz van, mert addig takkerolni se nagyon lehet.

Továbbra rontva az élerhető komfortot, nincs kábeltévé, és nincs internet sem, egy kurva szobantennával bohóckodtam össze egy elfogadható köztévét és RTL-t, valamint egy kásás tv2-t. Képzelheted bazmeg, amikor csak a mónikasó van. És tényleg már, nincs net, belehalok, nincs internet, nem élem túl.

Nincs továbbá mosógép sem (ami volt, azt elvitettük, mert a fél fürdőt elfoglalta), és ezt nagyon-nagyon sürgősen pótolni kell. Björk Mamát egyszer még meg lehet kérni, de nem hordhatjuk Békásra a szennyest a Várból, meg egyébként sehonnan sem, nem vagyunk már 16évesek. Meg ugye, az előző helyen gyönyörű fürdőnk volt, itt meg sajna ez is, meg a WC is eléggé vacak. Fejleszthető, díszíthető, a mostaninál pofásabbá tehető, de nyilvánvalóan egy nagyobb felújítás kéne neki, ami viszont nem az albérlő dolga, ugye.

Fel kell még turbózni a konyhát is, mert fontos dolgok hiányoznak belőle - volt egy gány asztal, székekkel, de azokat elvitettük, majd veszek helyettük újat. A hűtő saját,  új, nagyon frankó, igazi jégverem, és szép is... szóval egyelőre inkább még az árnyoldalak látszanak, és kell még költeni rá, meg dolgozni is vele, de azért jó lesz majd. Legutóbb egy csont üres lakást kellett berendezni, most azért ilyen feladat nincsen, mert a szükséges bútorok jó részét épp onnan hoztuk ide, és ha majd kikerekedik a dolog, akkor szépen előjönnek majd az előnyök is; mert azok azért prognosztizálhatóan vannak, lesznek, csak még nem értünk oda.

Jósolgatva kicsit: ilyen előny lesz majd a mostani kupi miatt még nem érvényesülő, sokkal jobb beosztás például. Az előző helyen a kisebb szobából nyílt a nagyobb, így ott a nappaliba került a franciágy is - itt viszont külön nyíló szobák vannak, így végre van klasszik hálószobánk. Kiválóan szigetelő, vadiúj ablakok vannak, a zaj jó része kint marad, a meleg meg bent - és ez a házközponti fűtésből származó meleg meglepően megfizethető, sokkal olcsóbban jövök ki, mint a cirkóval az előző helyen (igaz, ott elég régiek az ablakok). És amint elindul a fűtési szezon, mindig meleg van... nyáron meg majd a beépített légkondi fog segíteni.

Előny az is, hogy míg legutóbb a szeparálódás volt a fő cél (na ja, a Blaha után), mostanra már vágytunk arra, hogy könnyebben érjük el a civilizációt - az első igazán, 100%-osan pozitív élmény ezzel kapcsolatban a gyalog is könnyen elérhető Miró volt, ahol 950 forintért finom, normális adag menüt lehet enni déltől háromig, kedves felszolgálók, jó környezet, faszaság. "Rendes" bolt is van elérhető közelségben: bár én nem vagyok egy gój motoros, de elég jó helyen van a CBA Prémium meg a CBA Delikát, előbbi emeletén egy rövidesen meglátogatandó cukrászda/kávéház.

Be kell rendezkedni, a szarságokat legyűrni, a szükséges dolgokat mihamarabb elintézni, és aztán nagyon jó lesz. Jobb, mint eddig, azt szeretném.

De nagyon gyűlölök költözni.

 

Hírek, menetrend, egyebek

Alakulnak a dolgok, de szokás szerint ezermillió irányba kell kapkodni. Faszom.

Aktuálisan a legfontosabb hír, hogy tegnap megkaptam az albérlet kulcsát, innentől szabad a pálya. Ma még elzúzok a Saturnba, Björkkel tegnap este kinéztünk egy jó kis Sharp hűtőt, faszának tűnik - valamikor délután megveszem, és megbeszélem a kiszállítást is. Holnap, de legkésőbb szombaton jó lenne, ha kivinnék az új lakásba, mert akkor szépen tudna álldogálni, ahogy az az üzembehelyezés előtt szükséges.

Úbazz, most nézek ki az ablakon, egyre durvább az időjárás. Remélem, hétfőre normalizálódik  helyzet, nem szeretnék hóviharban költözni... de AKKOR IS költözünk. Hétfőn már a Várban akarok aludni. Nagyon jó kis lakás egyébként, majd dokumentálom nektek is a beköltözést, berendezkedést.

Apropó, dokumentálás! Ott még nincs netem, jövő héten el is kezdek majd intézkedni, de ez nyilván alábasz kicsit a blogolásnak... meg ugye, ott a tévé-probléma is, első körben megnézem, tudom-e szobaantennával lopni az AM-mikrót (van erről valami infótok?). Ami biztos, hogy a következő napokban átállok non-stop torrent üzemmódra, lerántok millió gigát a netről, úgyis felmondom a kábelnetet a jövő héten, már nem korlátozhatnak le :)

Kell még venni mosógépet is, ugyanis a fürdőszoba baszom kicsi, és jelenleg ott lévő gép frankón kitakarja a felét. Majd valami extrakeskeny izét szerzek... szólni kell a már bevált kulcsos-záras szakemberemnek is, aki még a Blahánál csinálta a hevedert meg a Gordiusz-pajzsot, ja, meg a kukucskát is, hogy ide is rakjon valami komolyabb cuccot. Itt a honlapja a fickónak, tényleg ajánlom, én maximálisan elégedett voltam vele mindig (nem fizet nekem a reklámért).

Szóval van dolog elég a költözéssel is, és lesz is még, mert kell még pár új bútor is, meg függönyt cserélünk, meg zuhanyfüggönyt, meg ez, meg az... közben meg a meló sem áll meg (bár hétfő-kedden szabadságon leszek, és 100%-ban offline). A tegnapi műsorral nagyon elégedett voltam, két hét múlva jön a következő, majd időben szólok nektek is.

Ja, a Délmagyar meg megkérdezte, mit gondolok a moderálásról, a kommentezőkről, meg ilyenek. Ide kattintva érhető el a cikk.

Jó lesz már, ha a technikai baszakodás lecseng, és újra teljes erővel tudok koncentrálni a fontos dolgokra. De most azért járkálok szopóálarcban, hogy később meg jobb legyen. Úgyhogy egyelőre még nem lehet hátradőlni.

 

A költözés krónikája II.

Folytassuk!

Hétfőre még szabit vettünk ki, pakolni kell, matracot kell nézni-venni, akármi. Reggel vészredbull, második napja alig aludtam, a nyeklő-nyakló ágy ezt kurvára nem teszi lehetővé. Kibotorkálunk a dobozok/zsákok közt, Björk varázsol, a rutinhoz szükséges dolgok valahogy mindig előkerülnek barnacukortól az alsógatyáig. Nekem azonban még be kell ugranom a munkahelyemre, ugyanis netem sincs még, bentről kell pénzt utalnom meg anyagokat átküldenem. Björk addig a Mammutban reggelizik egyet, vesz pár fontos dolgot.

Neten nyomozom a matracokat, végül a Dormeo lesz a befutó (még ha tévéshop, akkor is). Mammutban én is tolok subwayszendvicset, aztán Teréz körút, matracpróba, tökéletes - de nincs a kívánt méretben. Fakk. Akkor rendeljenek, kb. egy hét alatt megjön, majd érdeklődjek.

Visszafelé bevásárlunk, vissza a hegyre. Már otthon vagyok, mikor csörög a telefon, a dormeos-tévéshopos ügyfélszolgálat hív vissza, még délelőtt próbáltam telefonon érdeklődni, de a csaj nem tudta megmondani, mekkora a csomagolási mérete egy 200x160-as Dormeo Orthopedic matracnak vákuumozva - azért kérte el a számom, hogy majd a kollégája visszahív. Hát, megtette a kolléga, aki SZINTÉN NEM TUDTA, így nem értem, mi a lófasznak hívott vissza. Sebaj. Kb. egy hét múlva lesz szép új matrac - már csak egy új ágy kell alá, mert ezt a ripity szart valamikor visszavisszük darabokban, aztán -30% levonása után valamit vissza kapunk majd az árából.

Mondtam már, hogy dögöljön meg az ikea?

Otthon ebéd, pihegés, ugyanis már a hazaúton azt éreztem, hogy kiszaladt belőlem minden erő. Fizikailag és mentálisan is leterhelő napok voltak ezek, hegyet mászni pedig már végképp alig volt kapacitás.

Délután aztán lassan, szöszmötölve elkezdtük kipakolni a zsákokat, a dobozokat, és legalább ideiglenesen elhelyezni a tartalmukat. Bútorokat tologattunk, logisztikáztunk és méregettünk, így jött el lassan az este. A cuccok nagyobb része már (akárhogy is, de) elrakva, az elrendezés megfelelőnek tűnik... Björk nekilátott mosni - aztán meg aggódni, hogy miért nem kattan tovább a mosógép tekerője.

Ez volt a szerencsénk, ugyanis mikor kis idő múlva benéztem a fürdőbe, látom, hogy a gép alatt áll a víz, mint a Calgon-reklámban. Bazmeg, ha most még mosógépet is kell venni, és tökönszúrom magam!

Nézem, hogy a vízelvezető cső elméletileg a falba menne, de hiányzik egy tekerő szar, ami rögzítené - az előző lakó meg roppant "gondosan" némi celluxozással oldotta meg, hogy kiköltözéskor ne vegyék észre a hibát. A nyomás meg most lelökte a csövet, és a földre folyt a víz... még jó, hogy benéztem, különben az egész mosólé ment volna oda.

Csövet a kádba dobom, gépet visszanyomom, mos. Ma már nem akarok több szarakodást.

Fürdés után Björk jön, hogy csöpög a csap, nem tudja elzárni. Megyek, csöpög. Erőlködök, csöpög. Szerszámokat hozok, krampácsolok, csöpög. Már este fél tíz van, ott szarakodok a nyomorult csappal, míg végül valahogy elkussol.

Ideges vagyok és fáradt, a faszom tele van mindennel. Ki akarok menni az erkélyre cigizni, a külső ajtaját azonban már kulcsra zártam, és nem tudom kinyitni. Beszorult, rángatom, egyre idegesebben, egyre őrültebben, miközben azon aggódok, hogy bele ne törjem. Percekig küzdünk, aztán feladom, és az ajtó előtt a földre rogyva előadok egy tankönyvi férfihisztit, mindenféle vállalhatatlan mondatokkal arról, hogy minden szar, és minek költöztünk el, és elegem van, és minden szar tényleg.

Végül a másik erkélyen el tudom szívni a cigit (ott is vacak az ajtó, de valahogy megoldom). A kanapén megágyazunk (ágy, ugye, van is meg nincs is), kicsit higgadtabb fejjel újra rápróbálok az ajtóra, és kis szarakodás után rájövök, hogy mivolt a gond.

Lefekszünk, a mindenféle takaróval puhábbá tett kanapén már jobban tudok aludni. Hajnali háromkor Björk még felébreszt, hogy ne horkoljak már olyan hangosan, de egyébként minden oké. Kedd reggel napfelkeltét nézünk, végre elférünk, egy utolsó vészredbullal formába hozom magam, és elindulunk dolgozni.

Kell még ennek ez-az, de jó lesz végül.

A költözés krónikája I.

Kezdjük a végén, a tanulságokkal:

Az ikea egy fostenger, a megvásárolt bútorok jó részével van kisebb-nagyobb gond.

Költözést mostantól csak profikkal - megcsináltuk, de bazmeg, ekkorát legközelebb nem vállalunk be.

Totál új életritmusra kell beállni, és ezt előzetesen nem gondoltam végig.

 

Nna. Szóval a költözés... hol is hagytam abba a sztorit a múlt héten?

Csütörtökön a faterral is átvittünk pár dolgot a lakásba - mint kiderült, ismét jól tettem, hogy egy kisebb (Évivel) és egy nagyobb (Fater egyterűjével) előköltözést tartottam, különben két körrel is bajosan lett volna meg a szombati, nagy fuvar. Pénteken aztán jött az ikea hard: míg Björk és Björk Mama otthon a konyhát dobozolták, Björk Faterrel elmentünk bútorokat venni. Kaptak a svédek majdnem 170ezer forintot tőlem, cserébe jött velünk egy konyhaasztal, négy hozzávaló szék, gurulós irodai fotel, két álló, polcos szekrény, egy fiókos komód, éjjeliszekrény, dohányzóasztal, nagy könyvespolc, bazi nagy szőnyeg, két lámpa - és ezeket mind bepréseltük a szuzukiba, bazmeg! El se hittem, de Björk Fater mindent belegózott, igaz, onnantól jobbra szinte egyáltalán nem látott ki a kocsiból, képzelem, milyen sávváltások voltak hazáig :) én előrementem egy kombitaxival, ugyanis az ágykeret, amit szintén akkor vettünk, már csak oda fért be.

Jut eszembe: mindig meg kell nézni a számlát, még ott, a kasszánál... a kezdő pénztáros kislány kétszer is leszámlázta a könyvespolcot, ha nem figyelek, akkor 10 rugó ugrott. Vevőszolgálaton pénzt visszaszereztük, egyúttal (kellemest a hasznossal) leoltottunk egy nyugger mamát, aki nem volt hajlandó sorszámot tépni, hanem pont előttünk akart a pulthoz beállni. Ismeritek Ti is ezt a figurát szerintem, tudod, ez a "de én csak annyit akarok, hogy...", meg "jaj, nem láttam, hogy szám kell, de ha már itt vagyok, akkor gyorsan".... hát nem bazmeg. Meg is sértődött, ott vágta az arcokat, és mivel láttam, hogy innentől elvi kérdés számára, hogy sorszám nélkül szolgálják ki (legfeljebb utánunk), jól belehergeltem a pultos csajt, hogy márpedig ő csak azt szolgálja ki, akinek a száma a képernyőn megjelenik.

Hihetetlenül gyűlölöm ugyanis a buszsávban terepjárózó mentalitást, meg annak nyugger permutációját. Állj sorba, bazmeg, mint a többiek!

Na, a lényeg, hogy eztán elmentünk az albérletbe, és jött a konditermi rész, ugyanis a felsorolt cuccokat ketten felcipeltük két és fél emeleten keresztül (magasföldszint van). Így utólag nem is értem, mivel, miből tudtam végigrakkolni ezeket a napokat.

Kábé hatra végeztünk, vissza a Blahára, Björk és anyukája még serényen dobozoltak.

Másnap délelőtt megjött zslatko, aki immár hivatalosan is a Költözés Hőse Érdemrend Polgári Középkeresztjét viselheti, ugyanis nem csupán sofőrként segített, kiállítva egy ideális dobozos költözőkocsit, de cuccolt is serényen, égettük a zsírt. Blahán a harmadikról az összes szart le, dobozosba be, máskor egy hónap alatt lépcsőzök annyit, mint most egyetlen hétvégén. Ja, és általában olyankor nincs egy 35kilós tévé a kezemben.

Egyébként meg az emberek faszok, tökre elfértek volna a járdán a kocsi mellett, de többüknek is muszáj volt hangosan méltatlankodni, beszólni... de bocs, hogy a faszomba költözzek el, vigyem el kézben az összes szaromat valami városszéli P+R parkolóba? Vagy helikopterrel rántsam fel a tetőről? Vagy fel kéne sugározni a kanapét, mint a Star Trekben?!

Megraktuk a kocsit, elzúztunk az albérlethez, felküzdöttünk mindent, aztán vissza a Blahára, maradékot bepakolni, vissza mindenki a Rózsadombra, utolsó erővel felnyomni a maradékot, aztán pihegés a káosz közepén. Első éjszaka az új helyen, szarul aludtunk, a kanapé kemény, ismeretlenek még a zajok és a fények, minden zsákokban és dobozokban, blahh.

Jöhetett a szerelős vasárnap. Björk szülők délelőtt megérkeztek, nők konyhát pakolnak, férfiak bútort szerelnek.

Most mondom: az ikea olyan kibaszott nagy feketepontot kapott tőlem, hogy akkorát még a Palacsinet nevű házhozpizzának se írtam be, pedig utóbbiak gyorsfagyasztott pizzatésztára tesznek ócska feltétet, két óráig tart, amíg kihozzák a kaját (amin nem enyhít az sem, hogy nagymellű szőke adja át), és a harmadik falatnál törött fogpiszkáló-darabok akadtak a nyelvem alá a gyanús feltétből.

Szóval az ikea még ennél is jobban leszerepelt. Oké, a relatíve olcsó bútort csak pozdorjából meg kartonpapírból lehet kihozni, de utóbbit talán mégse kellett volna olyan vizes helyen tárolni, hogy felpúposodjon. Az ágy maga a katasztrófa (ANEBODA, sose vegyetek ilyet), már az összerakása is horror, de bazmeg, mikor kész volt, és félreraktuk (nem ugráltunk rajta, nem dobáltuk, még matracot se tettünk rá, csak elmozdítottuk), azzal a lendülettel kiszakadt a fejtámlából a vezérgerenda, az a fémrúd, ami az egészet tartja. Utólag nem is értem, hogy gondolták, a pozdorja anyagába beletolni egy kis fém tőcsavart, annak kéne kettőnk súlyát megbírni? Hát még magát a rudat se bírta el!

Sztori közbevetőleg: mikor nekiláttunk szögelni, aggódtam, hogy az alattunk lakó esetleg mérges lesz a kopácsolás miatt. Le is kocogtam, előzzük meg a viszályt, inkább előre elnézést kérek. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, várok, semmi. Csöngetek, lassú csoszogás, bácsi nyitja ki a kisablakot:

- Tessék!

- Jó napot, szeretném a türelmét kérni, most költöztünk ide, és épp a bútorokat rakjuk össze, kicsit hangos lehet, de...

- Hogy mondja?

- Mondom most költöztünk ide, és a bútorok...

- MIT MOND? NEM ÉRTEM!

- MONDOM, HOGY A BÚTOROK...

- MI VAN A MOTOROKKAL?

Szerintem nem zavarta a kopácsolás :)

Na, visszatérve az ágyhoz, támla szuzukiba be, megyünk az ikeába. Reklamálunk, a pultos csávó szerint szerelési huba, hátbazmeg, ezt az ágyat nem lehet úgy összeszerelni, hogy a saját súlyát elbírja! Akkor is. Jóvanbazmeg, akkor majd mi megszereljük. Lehúztuk négy ingyencsavarra, vissza a lakásba, majd akkor átfúrjuk a támlát, és végre lesz neki tartása.

Aztán visszafelé sikerült egyetlen kanyart kihagyni, és jött a legdurvább road movie: eltévedtünk Kőbányán. Most már csak röhögök rajta, de ott azért nem volt olyan vicces, mikor kurvára nem tudod, merre vagy, és megyünk, és visszafordulunk, és megint vissza... mondjuk másnak is szereztünk egy-két durva élményt... képzeld el, amint állsz a kocsidban nyugisan a pirosnál, mikor hirtelen egy nagydarab, mázsás, szakállas csávó feltépi az ajtódat (ez Björk Fater), és a maga nem kis hangerejével útbaigazítást kér... :)))

Utólag azt gondolom, mázlink van, hogy nem lőtték le.

Végül csak visszataláltunk (jó másfél óra ment a pocsékba, egyúttal odabasztunk az ökológiai lábnyomunknak is, ennyi fölösleges kocsikázást...), roncsolt támla vissza, de nekem közben mennem kell már, mert a lakásom bérlője már vár.

Vár a lófaszt, fél5 helyett fél6 után sikerült a kulcsokat átadni, sebaj, a lényeg, hogy haladunk. Még épp visszaértem a komód befejezésére, már mindenki tartalékáramról megy, de Björk apukája olyan, hogy amíg kolbászt lát, addig harap: még a dohányzóasztalt, még a forgós fotelt is összeraktuk - a lámpákat szinte már el kellett dugni előle, hogy azt már igazán egyedül is meg tudom csinálni.

A kanapé matracát ráraktuk az immár átfúrt-megerősített ágyra, és aludjunk.

Ez mozog, bazmeg. Kilégzésnél előre, belégzésnél hátra. Ha megfordulok, akkor meg egyenesen vidámparkos az élmény... ebben még szimplán ALUDNI sem lehet, és akkor hol van még a Kámaszútra Középhaladóknak legújabb kiadása?! Ez az ágy SZAR!!

 

Mivel egy bejegyzésnek kibaszott hosszú lenne (a fele is az),

ezért ezt most itt elvágom, és beidőzítem estére a második részt.

Oké?

 

Elköltöztünk,

egyelőre semmire nincs még időm, de köszi a felajánlásokat, és nagyonnagyon köszi zslatkonak a pótolhatatlan segítséget. Most szereznem kell matracot arra az új ágyra, ami már használat előtt eltört, és egyébként is, IZOMBÓL meggyűlöltem az ikeát, bassza meg.

Egyébként itt egy húzódás, ott egy kis izomláz, szőrös vagyok és büdös, ellenben kockás a hasam, napok óta mázsákat cipelek kibaszott hosszú lépcsőkön föl, és le.

Holnaptól visszaáll a régi rend, de most, mint említettem, matracot kell vennünk.