zoli voltam


Jöjjön egy kis hagyományos,

2009. augusztus 02. - zoli vagyok

oldskool bejegyzés arról, hogy miafaszvan.

Kezdve azzal, hogy ma (vasárnap) ismét felülkeredett bennem a kalandkereső, minden újat kipróbáló énem, úgyhogy felmentem a WestEnd tetőteraszára, és körömcsipesszel levágtam a körmeimet. Csak a kezemről, bár papucsban voltam, így a lábamról is ment volna.

Szerintem én vagyok az első, aki ilyet tett. Ha lesz majd kis időm, kitalálok még hasonló úttörő cselekvéseket.

Egyebekben meg szinglihétvégém volt, Björk a csodálatos Békásmegyeren volt a légkondis lakásban (nem részletezem az okokat, röviden annyi, hogy úgy nézett ki, elutazok a hétvégére, de aztán mégsem, viszont ő már bekalkulálta Békást, nekem meg úgyis volt melóm sok, amit egyedül is tudok tolni), én konkrétan csak pisilni álltam fel a gép elől (meg ma körmöt vágni, ugye), de amikor meg mégis, akkor nagyon hiányzott a csajom. Más lenne nyilván, ha mondjuk Hollandiába mennék valami munkaügyben egy hétre, mert hiányozna ugyan akkor is, de így, hogy a kétfős életünk kulisszái között voltam egyedül, így extraszar volt.

Uh, jut eszembe, tegyük félre a naplózást, lenne ugyanis egy fontos kérdésem.

Úgy áll a helyzet, hogy az elmúlt napokban végigpróbálgattam a mindenféle divatos mikroblog-szolgáltatókat, mer'ugye, nem állhat meg a fejlődés, arccal a haladás könyökébe, meg ilyenek. De meg kell mondjam, se a twitter, se a tumblr nem nyűgözött le, mint elsődleges opciók, ugyanis értem én, hogy miben és mitől jobb vagy akár csak más, de a lényeg változatlan: ezek is blogok. Márpedig, ha én blogolni akarok, akkor ide írok, ti itt olvassátok, mi a töknek ugrálnátok egy másik helyre is zolit olvasni.

Ámde.

Ámde valamit mégis meg lehetne tenni, ami több, mintha csak egy másik blogot vezetnék ugyanarról. Mit szólnátok ahhoz, ha csinálnék egy oldalt a bognak a Facebookon? Az interaktívabb lenne, nem kéne új platformot megszoknotok, ha már regisztráltatok, illetve egy csomó, a blogomtól független faszasággal találkoznátok ott, ha csak most regisztrálnátok.

Mit szóltok hozzá? Nekem az tetszene benne, hogy lenne egy "szűrt" lista, nem a bárhonnan ideérkező bárki, hanem csak azok, akik tényleg rendszeresen és hozzászólva stb. Ez megoldaná azt a gondomat is, hogy már épp csak a nagyanyám nem olvassa a blogot, és lassan nem írhatok le semmit bele, mert mindig TEKINTETTTEL KELL LENNI erre vagy arra.

Szóval? Csatlakoznátok egy ilyen oldalhoz? Becsszó, aktívkodnék ott is, sőt, néha egyszerűbb lenne ott, mint itt.

 

 

Grissom meggyalázása öt percben

Úgy van ez, ugye, hogy előbb a munka, aztán a szórakozás. Márpedig a blog akkor is szórakozás, ha sokan nagyon is komolyan vesszük.

Most küldtem át az utolsó előtti nagy "csomagot" melóügyben, picit rápihenek, aztán folytatom (tudom, hogy ezerszer elmondtam már, de akkor is: a sok, kvázi részidős meg távmunkás meló előnye a szabdság, a hátránya viszont, hogy mindig dob egy újabbat a gép).

Jelen állás szerint azonban vasárnapra átrágom magam a kásahegyen. Addig is, hogy ti se legyetek túl kipihentek, jöjjön egy nagyon-nagyon fárasztó agymenés... megmutatom, milyen az, amikor folyamatosan a melón pörög az agyad, és kimész az erkélyre cigizni. Naná, hogy nem hagyja abba a munkát, csak átvált abszurdba, és az 5percnyi bagózás alatt ilyen marhaságokat ad ki.

Fontos tudnivaló, hogy közben a nappaliban Björk a New York-i Helyszínelőket nézte... szóval, ezt köpte ki az agyam abban a pár percben:

 

- Őrmester, nem találom a bűncselekmény helyszínét!

- Semmi gond, szólj a helyszínLELŐKnek!

*

- Pincér, erről a somlói galuskáról valami hiányzik...

- Pardon, máris jönnek a TEJSZÍNelők!

*

- Őrmester, a szakértők szerint ilyen kis helyen nem is fér el ekkora bűncselekmény!

- Mindegy, akkor tegyünk úgy, mintha... majd segítenek a helySZÍNLELŐK!

*

- Mit mondott a vasorrú bába, mikor Jancsi és Juliska nekiállt megenni a mézeskalács házikót?

- Ejnye, ebadta kölkök, ti helyszínEVŐK!

*

- Őrmester, hiába vizsgálódunk, itt egy csepp vér sincs, hófehér minden...

- Ne tehetetlenkedjen itt, tolja meg egy kis pirossal! Már kiküldtem a helySZÍNEZŐKet.

*

- Demszky úr, idén nyáron is lesz tornádó a fővárosban?

- A vihar méretéről nincs pontos információm, de az biztos, hogy augusztusban veszélyesek lesznek a helyszínERŐK.

*

- Kéne egy lista az étterem falára a törzsvendégekről, de szeretném valahogy frappánsan megfogalmazni, hogy ők azok, akik gyakran járnak ide, és szeretik ezt a helyet...

- Szerintem legyenek ők a helySZÍVELŐK.

*

- Őrmester, higgye már el, itt nem történt semmi, ez nem egy bűncselekmény helyszíne... tudom, hogy nagyon szeretné, de akkor se tudok egy komoly esetet szülni magának!

- Nem is kell, erre valók a helyszínELLŐK!

 

Itt nyomtam el a cigit.

Blogvilág meg a házunk tája

Webkettőzzünk kicsit.

Kezdve azzal, hogy drága barátaim, ne aggódjatok már annyira, a bloggervizsga, meg a bloggerigazolvány, az csak egy jópofa vicc. Komolyan. Néha magam is megijedek, hogy ez a kurva ország, ez annyira befeszült, hogy már mindenre ugrunk. Igen, én is, és néha direkt rá kell szólnom magamra, hogy zolibazmeg, ez azért nem akkora probléma, ne szörcsögj már rajta annyit.

Szóval még1x: nyugalom, senkit nem fog holnap Hiller István felkeresni, és kikérdezni tőle Kármán József életművét, meg a rendhagyó igeragozást visszafelé, hogy az elhangzottakat mérlegelve döntsön a blogger felkészültségéről. Tényleg. Pont azért jó blogolni, mert ez az egész sokkal szabadabb, sokkal őszintébb (is lehet), mint a printmédia, vagy a "hivatalos" online cuccok. Kirakhatok egy szonettet, kirakhatom a fitymám szuperközeli fotóját, vagy egy mélyről jövő fakoffot a Lost című bohócsorozat kapcsán.

(képünk csupán illusztráció)

Ha pedig ésszel csinálod, tök jó arcokat ismerhetsz meg - és persze, minél nagyobb a rádiusz, annál több hülye is belekerül, de ugye, ez már csak így megy mindenütt. Mostanság is kaptam pár díjnyertes levelet (jut eszembe, a normálisabbja is klikkolhatná gyakrabban azt a kis piros postaládát ott jobbra, mindenkinek válaszolok, sőt, kisebb mörcsöndázjingokat is postázok, aláírt bézbóllabda, dedikált hajtincs, üvegcsébe zárt romantikus sóhajom, ilyenek), szóval vannak érdekes e-mailek, a kedvencem most a mikropénisz nevű betegségben szenvedők tipikus reakciója, a konfúz-levél. Röviden, ezek az irományok arról szólnak, hogy a bevezetésben a szerző változatos módon küld el az anyámba, majd egy taxatív felsorolást ad arról, hogy miért szar és érdektelen a blogom. A tárgyalásban anyámat emlegeti, majd hosszan panaszkodik, hogy miért nem jelent meg a hozzászólása a blogomon, hiszen KÖTELESSÉGEM lenne mindent megjelentetni, majd a befejezésben újfent rögzíti, hogy milyen szar és érdektelen blogom van, ja és anyámat, azt.

Néha megkérdem egy válaszlevélben, hogy oké, de ha ennyire szar és érdektelen ez a blog, akkor minek akar ide kikerülni.

Szóval a normálisabbja is felpörgethetné a levélírást, eddig 10:1 arányban vezetnek a kispöcsök. Egyébként meg augusztusban valszeg lesz zoli és a haverok szülinapi találkozó is a Szigeten, majd írok róla levelet, de akár be is lehet előzni.

Van aztán még az is, hogy rájöttem, erdővé nőtt a kis linkültetvény ott oldalt, és egyre nehezebb kiszúrni belőle az újakat. Úgyhogy időről-időre muszáj lesz külön is foglalkozni egyikkel-másikkal, ha azt akarom, hogy észleljétek őket. Úgyhogy zárásképp azt kérem, hogy miután mindenki jól elolvasta ezt a bejegyzést, bekommentolta a mondandóját, igény szerint levelet is is írt nekem, klikkoljon HARMINC blogjára, aki ma a konyhafőnök ajánlata.

Heti oroszlán, szinte rendesen felöltözve

Végre felnőtt a feladathoz. Hosszú ideje vágyik valamire, de pontosan tudta, hogy egyelőre nem tudná megtartani, még ha sikerülne is megszereznie. Most viszont eljött az ideje továbblépni. Hagyja, hogy megtörténjenek Önnel a dolgok, ne türelmetlenkedjen, ami megtörténhet máris, az meg fog történni.

Ezt írja erre a hétre a horoszkópom (kifejezetten mára meg azt, hogy "Higgyen az álmaiban és kövesse az ösztöneit! Ez azonban nem jelenti azt, hogy megfeledkezik korábbi tapasztalatairól!"). Nos, bizonyára megéreztem valamit ebből a "feladathoz felnövésből", mivel ma a szokásos flip-flop + zsebes rövidgatya + póló - kombó helyett cipőt, hosszúnadrágot és inget vettem fel.

Egyebekben meg úgy állunk ezzel, hogy igen, még idén át kell variálnom a jelenleg futó, négy melómat. Van olyan, amit nem lehet, és olyan is, amit nem akarok folytatni - arról persze még nincs kialakult tervem, hogy csak a hangsúlyokkal variálok, vagy ritkítok és erősítek, esetleg felét kidobom, és helyettük újakat rakok be...

Meglátjuk. Ez a nyár pont arra lesz jó, hogy még ne rögtön vágjon pofán az új.

*

Egyáltalán nem tartozik ide, sőt, kifejezetten hülyén is hangzik, de azért leírom: csak én találom úgy, hogy van valami kamaszosan erotikus a tusoló nyári vízszagában?

Ehh, leírva ez még idétlenebb... de micsinájjak, ez jutott eszembe tegnap délután.

Sziget - ismétlő válogatás

Szoktam mindig magyarázgatni, hogy miért is járok a Szigetre (az idei lesz zsinórban a tizenkettedik - ami ugye, még gombócból is sok), most eszembe jutott, hogy különösebb kampány meg magyarázgatás helyett összehúzom ide amolyan ismétlő válogatásként az elmúlt két év tudósításait, azokat, amiket már ebben a blogban írtam. Hát ezt és így szoktuk mi csinálni odakinn:

2008:

Utolsó eligazítás

Büszke nő

Szigetszerda, rosszul időzített hányással

Második szigetnap előtt

Apja faszát a Red Loungenak

Szigetcsütörtök - "japán turista"-nap, első rész

Szigetcsütörtök, "japán turista"-nap, második rész

Szigetpéntek - lehúzva a vécén

Szigetvasárnap - fosástól a melegsátorig

2007:

Mingyá Sziget

Első nap - Sziget

Spontán a faszomat, azt

Második nap - Sziget

Harmadik nap - Sziget

Negyedik nap - Sziget

Out of control - ötödik nap a Szigeten

A világ legrondább zenekara - hatodik nap a Szigeten

Tüsszögés, bebaszás, celebspotting- vége az idei Szigetnek

 

Sir Mentes

Engem ez már nem ér el, ugye? Ez marad ott lenn, alsóbb korosztályban, nekem már nem kell ilyet csinálni, ugye?

Biztos nektek is van olyan filmélményetek, mikor a főhős rohan, mögötte meg, mondjuk, lángolva szakad le a függőhíd, vagy roncsolódik szét a vagon a belerohanó másik szerelvénytől, esetleg ugyanez metrókocsival, menekülve a rombolás elől... na, így vagyok én a szőrtelenítéssel.

Tudom, hímsovén, szemét dolog, hogy evidensnek vesszük, hogy a csajok szőrtelenek, puhák, selymesek, tudom, hogy igazságtalan dolog elvárni olyasmit, amihez csak rendszeres önkínzással vezet az út, jelesül azt, hogy kitépjék az aktuális divat által diktált testfelületeikről a szőrszálakat.

Most azonban, hogy belenéztem a Főiskolák Szépe verseny indulóinak csajgalériája után a fiúszekcióba is a Velveten, megrökönyödve vettem észre, hogy baszki, ezek mind fullgyanták - illetve az egyik srácon van némi szőrmaradvány. Tudom én, hogy nem reprezentatív, mert ezek konditermes dizájncsávók, meg az se a zöm, aki férfiszépségversenyre jelentkezik, de akkor is... nyilván az én fiamnak majd (ha nem fordul kurva nagyot addigra a világ) már pont olyan bőrfotelnek, esetleg fazongyantának kell lennie, mint manapság még csak a modellcsávóknak, oké, cserébe viszont 2mm-es,  millió gigabájtos iPodról hallgatja a Halász Juditot. De én ugye már mindig fölötte leszek korban annak a cezúrának, ami alatt tépni kell a szőrt? Ugye?

Mert azt még önszorgalomból vállalom, hogy a főszabály szerint szakállkurtításra használt barátomat, Remington BHT2000 Body Hair Trimmert visszavezetem eredeti funkciójához, és szordínóba rakom a stratégiai területeket - de az egyszerűen kizárt, hogy a fent linkelt fotókon szereplő babapopsi-szintet előidézzem, sőt fenntartsam.

Úgyhogy tessék engem megnyugtatni, hogy nincs arról szó, hogy akin szőr van, az manapság már szükségszerűen ronda és/vagy igénytelen. Vagy de? :(

*

Redblek szakvéleménye szerint megszaladt a fotosopp. Máris jobban érzem magam. Az még sokat segítene egyébként, ha esetleg a fiatalemberek gyorsan coming outolnának is.

Sziget, szivacs, szánsájn

Nézzünk megint privát izéket.

Kezdve azzal, hogy bár tudom, hogy sokan utáljátok, sőt, szegény Björk is szenved tőle, de nekem ez így a JÓ IDŐ. Harminc fok körül, rendes kánikula, ahogy azt nyáron kell. Imádom! Már épp azon voltam, hogy a fogammal szakítom fel az ereimet, annyira lenyomott ez a szar, hűvös, viharos, esős nyár, nagyon kellett már egy kis rendes bioszolárium.

Úgyhogy fasza. Reggel a Rózsakertben ismét beújítottam két túrós táskát, mindig próbálom elkapni a fonalat, hogy épp mit sütnek kurvajól. Pár hónapja a kakaós csigájuk volt világbajnok, most a túrós táskát sikerül nagyon eltalálni. Még meleg, mikor megveszem, puha, pont elég édes benne a túró, amivel nem is spórolnak, puha a mazsola, nagyon finom. Kettesével veszem, most is begyűrtem a párost, mielőtt blogba kezdtem.

Egyébként meg pont a Rózsakert bejáratánál voltam, mikor hívtak a bankomból, hogy lenne nekik egy ajánlatuk, hogyan lehetne frankóbb a céges számlám. Ilyenkor mindig kicsit büszke vagyok magamra, mert értem, amit mond, tudok mérlegelni, releváns dolgokra rákérdezni (kábé korombeli srác telefonált, át is kelle szólnia valami tapasztalt kollégáért, mikor az ÁSZF-ről érdeklődtem). Szó se róla, nem olyan nagy ördöngösség, továbbra sem vagyok egy brókernet, csak egész egyszerűen, mióta már nem járok iskolába, sokkal jobban szeretek tanulni. Tudod, olyasmiket, amik az élethez kellenek, vagy egyszerűen csak érdekelnek. Felkutatni, végigolvasni, kielemezni, szivacsot csinálni az agyadból, új dolgokat elsajátítani. Ez jó - és főleg azért, mert ÉN AKAROM, és én választottam, nem pedig valami megkérdőjelezhető hitelességű pedagógus dolgozik rajtam azért, hogy visszamondjam neki, mint valami memoritert. 

Úgyhogy kábé másfél hét múlva majd megyek a bankba, és kicsit átvariálom a pénzügyeimet.

Mindeközben épp versenytárgyalásban vagyok egy darab szigetjegy ügyében, ugyanis a kollégáktól eltérően én vásárolni szoktam az (igaz, többször kéz alól, pár ezressel olcsóbban vettem), egyszerűen nincs pofám telefonálgatni hónapok óta nem látott embereknek, hogy "te figyi, tudsz nekem szerezni?". Szar lehet ilyenkor egyébként bármiféle Sziget-közeli dolgozónak, vagy nagyobb ingyenjegy-kontingenssel rendelkező cég/intézmény vezetőjének lenni, mert zzzzzz, donganak a legyek, tapasztalatom szerint épp a jóllakottak, akiknek egyébként futná rá... mindegy, az ő dolguk.

Szerintem egyébként jók lesznek a programok (csak sok a köcsög), rég volt ilyen erős a Nagyszínpad, és ahogy tavaly a PUSA kapcsán, úgy idén a JET-tel hibáztam rá a tutiságra. Jó három hónapja ugyanis spontán feltoltam az MP3-lejátszómra a JET diszkográfiát, erre bassz, most látom, hogy pénteken ők is fellépnek. Persze, nekik is csak hülye matinéidőpont jutott, de úgy tűnik, tényleg nagyobb nevek kapták a főhelyeket, szóval sajnos nem tudok vitatkozni az elosztáson. Mindegy, tavaly a PUSA miatt még korábban kellett bekapcsolnom a koncerten ugrálós üzemmódot, menni fog most is (és persze időn se lesz közületek senki, aki ilyenkor és erre kijönne, de mindegy, majd elpattogok megint a részeg keletnémetekkel).

Nagyon várom már, tényleg. Most pedig dolgozzunk.

A szabadság útjai

Vasárnap este megnéztük a Revolutionary Road (A szabadság útjai) című filmet. Ez most nem egy recenzió lesz, inkább némi szötymörgés.

Kezdve azzal, hogy rég hatott film így rám - és nem csupán azért, mert műfajilag kizárt, hogy az általam nagy mennyiségben fogyasztott, mégoly fasza akciófilmek megtekintése után álljak neki öntépni. Nem is az a célja egy Bourne-trilógiának, egy Vasembernek vagy Takennek. De azért nézek én "rendes" filmeket is, mégis ritkán van az, hogy a végefőcím után nagyítót nyelek, szétnézni odabenn, én is elbasztam-e már.

Aki még nem látta a filmet: egy fiatal pár két gyerekkel beszorul egy amerikai kertvárosba a hatvanas években. DiCaprio a férj, épp akkor lesz 30 (mint most én), Kate Winslet a feleség. Apu ingázó hivatalnok, egy az arctalan, szürkeöltönyös masszából, anyu htb, illeve amatőr színésznő a helyi nagyon amatőr színjátszóknál. És szenvednek, mert szar nekik - nem éhesek, nem betegek, csak egyszerűen beszorultak valami nehéz és lapos alá, nem ezt akarták, unalmas és szar az egész.

Hihetetlenül életszagú veszekedéseket nyomnak. Engem az rakott le a legjobban, hogy PONTOSAN ÉRTETTEM, mikor mit miért üvöltenek oda a másiknak, miért duzzog, miért tombol, miért hallgat és miért lép félre az egyik vagy a másik. Richard Yates (az ő könyvéből készült a film) kurvára értette, hogyan működnek az emberek.

És hogy honnan a félelem bennem? Hát onnan, hogy nagyon sok munkával, nagyon keservesen, de kölcsönös hibákkal pont oda lehet eljutni ma is, mint amit a főszereplő pár összehozott. Az pedig nagyon szar. Hogy fárasztó és időigényes melóval összerakok egy megfelelő, biztos egzisztenciát a családomnak, a feleségem mintaháziasszony, a gyerekek szépek és okosak - csak mikor este hazajövök, a csukott ajtó mögött már nem tudunk mit mondani egymásnak. Konvenciókat kitöltő szerepek kifelé, de nihil, spirálba csavarodó szeretet és gyűlölet egyszerre odabenn.

Persze, ehhez több hibát is el kell követni - de ezek "csábító" hibák. Ha nem "dolgozol" egy kapcsolatért, hanem hagyod üszkösödni a sebeket, ha nincs benned gátlás, mikor sértést dobsz a másikra, ha nem tudsz bocsánatot kérni, és nem tudod a bocsánatkérést elfogadni, akkor pont ez lesz. Ha tudod, hogy hol fáj a legjobban neki, és ott rúgod meg.

Ezt nem akarom. Nem akarom egyszerűen kipipálni az életet, az olyan lenne... az olyan, mint mikor egy egyébként csinos, különleges csaj valamiért úgy dönt, hogy mostantól túraboltból öltözködik, mert a vízálló, formátlan túradzseki praktikus, a bő pulóver nemkülönben, és egyébként is, minek öltözzön ki a hétköznapokban. Én nem akarom letudni a dolgokat, főleg nem a csajommal, a feleségemmel, a gyerekeimmel, a családommal, én hajlandó vagyok dolgozni és kockáztatni is akár azért, hogy ne csak a zsibbadt vakarózás legyen.

Björk szokta mondani, hogy úgy kell felöltözni, az a jó, az a stílusos, ha mindig van benne valami kis plusz. Persze, nincs definíció a "kis pluszra", jóhogy, akkor már unalmas lenne, de mégis érzed és tudod, ha van. És én igenis, mindenben akarom azt a kis pluszt, vigyen előre, adjon neki ízt, törje meg a ritmust - abban meg úgyis jó vagyok, sőt, az az alapprogramom, hogy a kiszámolt, táblázatos fundamentum ott legyen. Arra megy el az erőforrásaim döntő része, de igazából azért csinálom, hogy rá tudjam tenni a kis pluszt.

Ez a film meg persze jól befosatott megint, hogy ugye, én sose leszek olyan megalkuvó és gyenge, hogy ne akarjam majd rápakolni.

 

Kicsikocsi!

Szegény Björköt eddig mindig azzal nyomasztottam, hogy akarok egy Smartot, nagyon-nagyon szeretnék egy ilyen kisautót (bocs, nincs péniszkompenzációs terepjáró-beszerzési kényszerem, nekem ez a pici tetszik). Ő meg mindig mondta, hogy 1: be nem ülne egy ilyen matchboxba, 2: tulajdonképpen nekem is tilos, mert meg fogok benne halni.

Szívem, megnyugodhatsz: többé nem akarok Smartot. Tényleg. Sokkal jobbat találtam, tudod - a Toyota IQ-t... és ez harminc centivel hosszabb!!! Már majdnem autóméretű! :)))

Konkrétan szerelmes vagyok most ebbe a kicsikocsiba. Nagyon kéne! Pont akkora, pont olyan kis vagány, pörgős, kompakt, szép, amilyet szeretnék.

Üzenet a milliárdos olvasóknak: szívjóságból, vagy reklámfelületért cserébe elfogadok egy ilyet. Björk pedig egy Jaguart szeretne, lehetőleg világos színű bőrülésekkel (a múltkor kért Vespa akár el is maradhat- de ha belefér, akkor persze jöhet az is).

Hogy egyebekről is írjak, szokás szerint várakozó állásponton vagyok, ami annyiban nem új, hogy már évek óta mindig az van, hogy "ez egy átmeneti állapot, aztán majd kiderül, mivel mi lesz", annyiban meg igen, hogy bár akartam, mégis képtelen vagyok elvarrni bizonyos szálakat, ami emberileg persze tök rendben van, de ugye, ez megint nem a hideg profi hozzáállása... mindegy, legalább tükörbe (és/vagy: mások szemébe) tudok nézni, az is sokat ér ám.

Ellenben a csajomra meg reggelente nem szabad ránézni készülődés közben... tudjátok, van az a szokás, hogy a vőlegény a menyasszonyt nem láthatja, csak az oltár előtt. Na, Björk minden reggel menyasszony, amíg nem találta ki, hogy melyik ruhát vegye fel (mert egyet felvesz, megnézi, nem tetszik, másikat, kiegészítők, vissza előzőhöz, ledobja a fotelbe, kis hiszti, legyintés - miközben az elsőben is gyönyörű volt), addig oda sem szabad néznem.

Mondjuk én meg arra ugrok, ha valaki a vállam fölött nézi, amint épp írok valamit.

Az előbb mondtam a bitadaninak is az IQ-t, erre meglepődött, hogy én tudok vezetni... hábassz, pedig tudok! Illetve hát izé, van róla papírom, az a jogosítvány. Igaz, hogy három éve lejárt, és jó tíz éve nem ültem volán mögött, de azért tudok!

Mindenesetre azért senki ne kérje, hogy "zoli, megittam már két sört, vezess te hazafelé", mert abból semmi jó nem sülne ki. Ha valaha is autót kell és tudok venni, akkor a költségekhez rögtön hozzá kell számolni 8-10 pótórát valami buddhista oktatónál.

Hétvégén meg jönnek a szüleim... hoznak kaját, meg műanyag székeket.