zoli voltam


Keddi vegyes

2011. augusztus 02. - zoli vagyok

Innen is üzenném Csányi Sándornak, hogy megbaszhatod azt a 8.515 forintot, ami ma átutaltál. A reálhozamról szóló papíromban még pont hússzor ennyi szerepelt, de nincs kétségem, hogy bebizonyítod, hogy ez a pontos szám, nyolc év befizetései után csak ennyi jár nekem vissza. Sose voltam minimálbéres, sose voltam feketén foglalkoztatva, számlás ügyeskedéssel kifizetve, mindig ment rendesen a pénz neked, bajszos geci.

Mindegy. Azt terveztem, hogy ebből fogom előtörleszteni a diákhitelemet, de a jelek szerint még maradok rabszolga kábé másfél évig. Megpróbálok utánamenni a dolognak, reklamálni és egyebek, de sok reményem nincs.

Ha lesz új blogsablonom, szerintem csinálok rajta két slide-ot, az egyiken "akiket utálok", a másikon meg "akiket bírok" felirattal - és nem kétséges, hogy az OTP ezek közül melyikbe kerül. A folyószámlámat már jó tíz éve megszüntettem náluk, a nyugdíjpénzem Csányi-Orbán duó általi lenyúlása után pedig már semmi nem köt hozzájuk, és soha nem is fog.

Az albérletben még mindig nincs gáz, továbbra is a Hotel Békásmegyer az otthonunk, és ezzel tulajdonképpen semmi baj sincs - eltekintve persze attól az aprócska ténytől, hogy jelenleg igen drága pénzért bérelek egy olyan garzont, ahol nem is lakok. Ja, igen, a Főgáz se a likeolós slide-ra fog kerülni...

Viszont a nap hosszú idő után végre kisütött, pár napon belül veszek szigetjegyet is - ha maradna ilyen az idő, akkor talán nem pulóverben kell ugrálnom a koncerteken. Mondjuk az akkor is basszameg, hogy a Smash Mouth lemondta, minden a még épp haldokló Amy törléséről szólt, bezzeg a nekem sokkal fontosabb banda visszalépését alig pár helyen írták meg. A billentyűs terhes feleségének vannak egészségügyi gondjai, megértem, de akkor is szar.

Kell még pár kimenő és befizetendő számlát intézni, az egeket ostromló (ég a faszt, lesz ez még sokkal magasabban is) frankhitelre a szükséges összeget a számlára pumpálni, albérleti díjat begyűjteni (a kiadott lakásom után) és kifizetni az általunk bérelt lakásét (csak egészen pici betűkkel: nem lenne teljesen abszurd dolog a tulaj részéről némi engedményt adni - a kecójelen állapotában még összkomfortosnak sem nevezhető, ugyebár). Munka a szokásos, bár ma azért kell gyorsan-hatékonyan dolgoznom, mert rövidebb a nap, lesz egy megbeszélésem, este meg edzés - utóbbit pedig pont akkor nem szabad kihagyni, ha sok a dolog, mert életmentő. Az izzadtság mossa le rólam a dágványt, amit két kézzel gyúrok álló nap.

Nincs baj. Sűrűség van, de bírom.

 

A körülmények

Lassan hét éve élek Budapesten. Ezen évek alatt, több helyen lakva, többféle szarságot benyelve, a közüzemi (nem)szolgáltatókkal kapcsolatban az egyik legerősebb meggyőződésemmé az vált, hogy a Fővárosi Gázművekben alapvetően háromféle alak dolgozik:

1. Vannak az irtózatos gecik, akik önnön kicsinységüket, papírhatalmukat, pirinyó pöcörőjüket és egyéb bajaikat azzal próbálják egyenesbe rakni, hogy direkt és kéjjel ártanak az embereknek. Na, őket meg kéne verni.

2. Vannak aztán a korrupt rohadékok, akik azt a munkát, amit egyszer már megfizettünk mi, mindannyian, amiért közpénzből a fizetését kapja, azt csak akkor hajlandó tényleg elvégezni, ha még le is fizeted őket. Na, őket is meg kéne verni.

3. Vannak a cinikus faszkalapok, akik mindezeknek cégen belül falaznak.

A részletekbe most nem mennék bele, arra más, erősebb fórumokat szervezek épp. De ha van itt gázműves dolgozó, szívesen ismertetem vele a helyzetet, és küldöm el egyúttal a faszba. Szerintem a Fővárosi Gázművek kártékonyabb szervezet, mint egy zsák neonáci.

*

Fentiek pedig mindössze egy kis szeletét alkotják annak a tortának, ami nem a csokitól barna, és már egy hete majszolgatom. Csak hogy rögtön erre kössek: ezt a bejegyzést Björk szüleinek a lakásában írom, ide deportáltuk magunkat, mivel július eleje óta nincs melegvíz az albérletünkben, köszönhetően a gázművek korrupt és/vagy irtózatosan geci munkatársainak, és még jó ideig nem is lesz. Nekünk meg most lett elegünk abból, hogy lavórban "fürödjünk", hogy egy normálisabb főzésnek se tudunk nekiállni, mert aztán egy mosogatás is kínszenvedés a jéghideg folyóvízben. Szóval egy hét most itt, Békáson.

Az időjárás is elég szarul jött ki, megint csak a körülmények. Az volt a terv, hogy egy, a strandjáról nevezetes helyen töltünk el kis időt a szüleimmel és a húgom családjával. Nekem két éjszaka, a többieknek hétfőtől péntekig nyúló vacogás jutott - a rövidnadrágot úgy hoztam haza, ahogy becsomagoltam, ők egy délutánt azért strandoltak... szar idő volt, és még a kibérelt nyaraló is gáz volt. A húgom jegyezte meg találóan, hogy ilyen az, amikor valaki (a nyaralót bérbeadó) csak kivesz, de semmit nem tesz bele. Igénytelen, lelakott, de már valamikor 30 éve is kókány módon megcsinált nyaraló, amit jó magyar szokás szerint be sem fejeztek rendesen.

Nem magamat akarom sajnáltatni, inkább szegény szüleimnek lehetett szar, mert ők tényleg rákészültek, hogy itt most frankó nagycsaládi nyaralás lesz, és minden meg is tettek ezért, nem rajtuk múlt. Édesanyám szokás szerint agyonpakolta a kocsit :) mikor méltatlankodva vettem ki a kétliteres Cloroxot, hogy ezt erre az alig öt napra ugyan minek, persze kész volt a válasz, hogy "de csak egy liter van benne"... Ja, akkor már oké :)

Azért apám csinált nagyon finom halászlét, anyukám palacsintát, másnap pedig én is összeraktam és megsütöttem egy tök jól sikerült rablóhúst, szóval ez a része tök rendben volt. Csak ugye, ha szar az idő, és szar az a hely, ahová bekényszerít, úgy nehéz. De majd legközelebb okosak leszünk.

*

Aztán sikerült arra hazajönni, hogy még mindig nincs gáz, és iksz ideig nem is lesz a korrupt és/vagy rohadék faszkalapok miatt. Elméletileg szabadságon töltöttem ezt a hetet, gyakorlatilag meg a meló javarészt ugyanúgy elért, a tervezett dolgok a körülmények miatt nem úgy alakultak, és most itt van péntek este, amit nem a drága pénzért bérelt albérletünkben töltünk, hanem egy békási panelben...

... és ez a része mégis jó. Sőt. Megint ott tartok, megint az a tanulságom, mint már annyiszor: a saját dolgok működnek igazán. Tulajdon, húzzuk alá, nincs mese, ez egy ilyen ország, bérelni még vízibiciklit se. Volt egy kasszandrai mondatom, mikor hétfőn elindultunk a nyaralásra: azt mondtam a fateromnak, hogy én tulajdonképpen náluk is tök jól ellennék, nekem az is nyaralás lenne. És tényleg, bassza meg, az a nyugalom és béke, az az idegvasalás, az nekem kiválóan megvan ott, az ő házukban, az apám által csinosítgatott udvaron, anyám főztjével, a konyhában leülve tolt esti beszélgetésekkel. Úgy, hogy nem valami spórolós fasz által összegányolt bútortemetőben botorkálok, hanem a szüleim által saját használatra vett dolgokat használunk. Ugyanez a fíling volt Björkék pilisvörösvári faházában is, ahol szintén évtizedes saját kézre alakítás eredményének lehet örülni.

És ez van most, ideiglenesen eljőve a "hálátlan" albérletből, ami egyébként valóban szép, komfortos, és menőbb, mint ez a békási panel - de mégis csak egy átmeneti állomás, ami nem az enyém és nem én vagyok. Ebből a panelből az árad, hogy 28 éve otthon, és engem is otthon látnak benne, míg az albérlet maga az ideiglenesség, a fóliával leárnyékolt ablak. Eldobható, ahogy én is csak epizód vagyok benne, ha értitek, mire gondolok.

Úgyhogy még az is lehet, hogy a szabadságnak alig-alig nevezhető hét után most egy olyan jön, ahol paradox módon ez a panel ad majd valami pluszt. Ami biztos, hogy készül majd nektek békási tudósítások, fotók és beszámolók sora, én meg egyúttal azt is tesztelni tudom, hogy ha a következő albérlet valahol erre lenne, akkor hogy tudnék bejárni melózni.

Valamikor nyár végén, ősz elején meg megyek Smallvillebe a szüleimhez, és az (szokás szerint) pont attól lesz fasza, hogy nincs semmi variálás, csak a kényelmes nyugalom, az igazi otthon, a saját keretek.

 

Kati néninek meg az a saláta lesz

Múlt péntek este felcuccoltunk, és kimentünk Björk szüleivel a pilisvörösvári faházukhoz. Vasárnap estig ott voltunk, és közben nagyon-nagyon intenzíven vasalgattam az idegeimet.

Tökéletes volt, és ezen el is gondolkodtam. Mert, ugye, itt nem valami kurva drága wellnessizé luxussal ölelő karjaiban pihegtünk, hanem egy faház és kert adta a kereteket. Annyi és olyan, amit két, egyáltalán nem túlfizetett ember a békási panelból hosszú évek alatt kevés pénzzel és sok munkával össze tud hozni. De mégis, tökéletes volt, mert egyetlen jellemzőjében pont olyan volt, mint amiről azt gondoljuk, hogy csak a leggazdagabbaknak és/vagy a legszerencsésebbeknek jár: stresszmentes.

Szépen gondozott kert, virágok és konyhanövények, kispatak, árnyékot adó mogyoróbokor, nagyon retro de nagyon kényelmes kempingbútorok, hangos dorombolással közeledő, mindig törleszkedő cicák. Bográcsgulyás csipetkével, palacsinta, grillezett hús. Egyszerű dolgok, tökre beleéltem magam, még a kólából is alig ittam, inkább a szörpöt húztam szódával.

Péntek este előbb emberkedtem kicsit egy motoros fűrésszel, helyre kis garázst vágva a fűzfa alá a kocsinak, majd iszonyatos mennyiségű sült májat toltam krumplival és Björk Mama kovászos uborkájával. Mikor lerakták az asztalra a tálat, eleinte még kétkedve mondogatták, hogy "jó lenne, ha elfogyna, ennek el kéne fogynia", én meg mindig mondtam rá, hogy "el fog fogyni, el fog". Mint a gép, úgy toltam be, nagyon hajtós hét után kiszabadulva hirtelen a zöldbe, nyugiba, jó levegőbe. A végén még Björk apukája is odaadott a tányérjáról egy jó adagot, mondván, hogy ő már nem bírja megenni (egy nagyon jó étvágyú, mázsás fickóról beszélünk, szóval simán benne lehetett az is, hogy látta, hogy még fér belém, és azért kaptam meg).

Béka van, néha egy-egy pici zöldalma tompán puffan a fa alatt a fűben. Nincs alapzaj. Ribizlit eszünk a bokorról, nyárízű, piros, pikáns.

Éjszaka meg eldőltem, mint a kivágott fa; a frissen locsolt fű és a völgyben gyorsabban hűlő levegő, és persze a beton- és aszfaltmentes környezet (nincs, ami visszaköpje a napközben beszívott forróságot) miatt egyáltalán nem volt melegem, sőt, Björk kicsit még fázott is!

Szombat reggel körút a kisvárosban, mindenki ismerős és kedves. Ki a piacra, cuccok bagóért (Björk 500 forintért vett egy táskát), alku... engem egy nadrágszíjakat áruló roma srác próbált meggyőzni, és komolyan mondom, nincs az az öltönyös-prezentációs, zselézett-okostelefonos sales, aki csak tizedannyit tudna az értékesítésről, mint ez a gyerek. A másik helyen meg maga az árus óvja Björk Fatert a saját portékájától: hatvan (!) forintért árulja a Watt energiaitalt, de mondja neki, hogy vigyázzon, mert ettől felmehet a vérnyomása, gondolja meg! Aztán meg elmentünk reggelizni az Ibolya büfébe, díjnyertes (tényleg) lángos, hozzá házi limonádé, nagyon jó volt, és ismét csak: stresszmentes, tökéletes, családias. Voltunk zöldségesnél is, vettünk dinnyét, és itt is, annyira más volt a fővárosi futószalaghoz képest, mikor az eladó csaj hangosan konstatálja, hogy "jó, és akkor Kati néninek meg az a saláta lesz", mert nem arctalan-névtelen massza hömpölyög egymás sarkát taposva, hanem Kati nénik, egymást ismerő és respektáló emberek közössége.

Aztán meg a telken árnyékban elnyúlni, olvasgatni, legfeljebb rádiót hallgatni (internet szerencsére nincs, tévé meg van ugyan, de egyszer se kapcsoltuk be). Bográcsban már fő a gulyás, Björk Mama hozzá házi csipetkét csipeget - ezt lett most a landmark, ebből csináltam nektek egy kis videót:

Csipetke és a Tao from zolivagyok on Vimeo.

Gulyás után meg nagyon jó a palacsinta, Björkék házi lekvárjával. Sokat ettem ismét, nagyon sokat :) pihegtünk rendesen. Volt aztán vendégeskedés (benézett Björk bátyja családostul), felfújható medencében hűsölés, macska-abajgatás meg minden. A legkalandvágyóbb pedig (aki Björk) este a kerti, zuhanyzós hordó alatt fürdött, meg a sötétben úgysem látja senki. Hippicsajom van. Ismét nagy alvás.

Vasárnap patkókifli a boltból (az is tök jó, hogy itt a CBA-ba is úgy mennek, hogy "veszek kiflit a Halmschlagernél", nevek és arcok), nagy reggeli, lazázás, majd újra tűzrakás, most nem a bográcshoz, hanem a grillezéshez. Közben cukkini-szemle, mennyit nőttek a locsolástól (Björk Fater termelési versenyben van, percek alatt mázsásra hízó példányokat remél), kaja, aztán benéznek a telekszomszédok, összetartó utca, beszélgetünk, jégkrémet eszünk, tök jó. Este hét óra körül cuccolunk össze, és vissza a városba. A tököm se akart visszajönni, ha értitek, mire gondolok.

Itt van pár fotó azok közül, amik ott készültek:

És akkor muszáj arról beszélni, vagy inkább egyértelművé tenni, amit a fenti videóval is érzékeltetni akartam. Arról, hogy a fene egye meg, nyomjuk ezt a kurva nagy hajtást napról-napra, meg akarunk szerezni dolgokat, sőt, DOLGOKAT, és egyre kevésbé vizsgáljuk, hogy mi is azok értelme. A luxus fogalma, ha lehántod róla a marketinget, szerintem annyi, hogy IGAZI. Azért drága valami, azért prémium, kiemelt cucc valami itt, a mi fővárosi falanszterünkben, mert hasonlít valamire, mert ügyesebben másolja az eredetit. Azért drága a jó kenyér, mert TÉNYLEG kenyér, vagy legalábbis jobban hasonlít arra, amit igazából kenyérnek hívunk. Azért drága a rózsadombi lakás, mert egész jól hozza azt a teret és békét, amit egyébként a pilisvörösvári telek is tud. Amilyen igazából egy otthon. Azért drága a Cserpes túró, mert nem darált gatyamadzagból készült - mert egész tehetségesen idézi az anyáméknál, falun ehető házi túrót. Az igazit.

Ha tudok differenciálni az életcélok között, akkor (és legyen ez a tanulsága a pilisvörösvári hosszú hétvégének), akkor valami olyan feladatot kéne adnom magamnak, magunknak, hogy a kanyarok helyett, a replikák helyett próbáljam meg megtalálni, megszerezni az igazit. Rohadt nehéz, és csak nagyon keveseknek jön össze, hogy annyi pénzt szereznek, amivel meg lehet venni a legjobb másolatokat. Aki viszont okos és szorgalmas, az meg tudja találni az igazit is.

Na, én ilyen okos és szorgalmas szeretnék lenni. Több a sansz és szebb a végeredmény, mintha arra gyúrnék, hogy összeszedjem a másik úthoz szükséges, milliárdos vagyont. 

 

Így állunk most

Még pár, nagyon intenzív órát kell eltöltenem munkával, aztán jöhet az, ami hónapok óta nem volt: a kizárólag pihenésre szánt hétvége. Este kimegyünk Björk szüleinek pilisvörösvári telkére, és vasárnap esti ott is maradunk - faház, döglés, rendes ételek, kánikula, akármi. Ha akarnék, se tudnék dolgozni, nem lesz se számítógép, se semmi. Király.

Apropó, a bűnös renyheségem és technikai okok miatt (csoportot csináltam oldal helyett) bezombult Facebookos csáp helyett újat növesztek, itt is van, lájkold, és jó lesz. Ott van oldalt, a kis postaláda alatt.

Mondom is, hogy miért lesz jó:

  • Mert, ha rendszeres FB-használó vagy, rögtön látod az üzenőfaladon, ha frissült a blog.
  • Mert nem csak a blog frissülései, hanem egyéb proaktív dolgok is kikerülnek.
  • Mert ott rögtön és közvetlenül tudtok velem vagy egymással beszélgetni.
  • Meg még csomó minden miatt, ami most nem jut eszembe.

 

És ha már blog meg közösség: azt kérem, hogy IDÉN SE NEVEZZÉTEK a blogomat a Goldenblogra. A tavalyelőtti kategóriagyőzelem nagyon szép, közös siker volt, és ahogy tavaly, úgy idén is azt kérem, hogy most másra koncentráljatok, mást jelöljetek és másra szavazzatok, nekem ennyi elismerés bőven elég volt, tényleg.

Az csak a MAHASZ-nál szokás, hogy évtizedekig körbeszopja egymás faszát tucatnyi múmia az aranyzsiráffal.

*

Aztán az van még, hogy gáz, az nincs, és olyan hamar nem is lesz. Mert persze nem úgy van az, hogy akkor most megcsináltatjuk és visszakapcsolják, á, lószart, mama. Kell egy hiperszuper, egyetlen, misztikus felhatalmazású izé által elkészítendő terv, engedélyeztetve, annak megfelelő ügyködés, majd külön körben az elvégzett munka hatósági leokézása, és csak aztán jön a gáz újra. Szupi. De legalább nem a fűtési szezonban baszott be a dolog. Meg, mint mondtam, hétvégén itt se leszünk, annyival is kevesebb a lavórozás és/vagy máshol fürdés.

Anyagilag továbbra is óvatos optimizmusban lebegek, az előbb utaltam át az esedékes, negyedéves adót, és hála az én nagyon-nagyon szuper új könyvelőmnek, kevesebb lett, mint amit előzetesen számoltam.

Csak egész röviden, az a sztori (szívem, ezt te most ne olvasd el, mert csak felbaszod magad rajta megint) hogy az előző, egyáltalán nem szuper könyvelőm először fizettetett velem évekig egy olyan közterhet, amit nem kellett volna, aztán mikor magamtól rájöttem, hogy ezt nem is kéne (ti. a szakképzési hozzájárulást), akkor annyival intézte el, hogy oké, akkor mostantól ne fizessem, de nem papírozta le a dolgot. Ez akkor bukott ki, amikor az új könyvelő vette át a cuccot. Ekkor azonban kénytelen voltam ezt a virtuális elmaradást is befizetni, hogy rendben legyen a könyvelés, és mostanra sikerült átvezetni-lepapírozni, hogy én tulajdonképpen ezt feleslegesen fizettem, tehát kérem vissza (illetve most ennyivel kevesebb adót fizetek be).

Gyerekek, az egész egyszerűen KIBASZOTT FONTOS, hogy jó könyvelőtök legyen. Nem számolom össze, hogy nekem ezt felismerni mennyi tanulópénzbe került - maradjunk annyiban, hogy az így elfolyt összegből lehetett volna venni... á, faszom, tényleg nem gondolok bele.

*

Még parkol itt jó pár meló, amit meg kell csinálni, úgyhogy nem húzom a dolgot. Mindenkinek jó hétvégét, én nagy-nagy pihenést tervezek (ami nem mellesleg kurvára rám is fér, konkrétan mosott szar vagyok, tegnap már edzésre se jutottam el), ma este sült májat eszünk, holnap reggel (a Björk család teasere szerint) a világ legfinomabb lángosát kóstolhatom meg reggelire, ebédre bográcsgulyás és jó esély van palacsintára is, másnap meg grillezünk, kert, macskák, hintaágy, végtelen horizont, á, nagyon kell már.

Dolgozzunk, dolgozzunk.

  

Totál gáz

Kikapcsolták a házban a gázt, ahol az albérletünk van. Szopó. Nekem ezzel a kurva gázzal nincs szerencsém... eddig szinte mindenhol gondunk volt vele:

 

Élet gáz nélkül

Élet gáz nélkül 2.

Élet gáz nélkül 3. - a lakógyűlés

Élet gáz nélkül 4. - menekültek

Élet gáz nélkül 5. - online tudósítás a lakás szétveréséről, percről-percre

Élet gáz nélkül 6. - Dühöngés

Ideiglenes visszakapcsolás, szakember kell

Szakember nem jön 1.

Szakember nem jön 2.

Szakember nem jön 3.

Szakember megjött

Kis híján felrobbantunk (másik lakás)

 

Most meg itt, a harmadik lakásban van gázügyi probléma. Az utcában gázcsövet szereltek, és ilyenkor kikapcsolják a gázt, majd a visszakapcsolás előtt csinálnak egy nyomáspróbát, hogy eléggé tömör vagy miafaszom-e. Nos, itt spontán azt találták, hogy nem az, ezért nem kapcsolták vissza. Mindenféle barkácsolásra van szükség, konkrétan a kertben fogják kiásni a földből a csövet, mert biztos azzal van a baj, de a házban is körbenéznek. Jövő hét elején valamikor majd számíthatunk a visszakapcsolásra, de igazából olyan ez, mint a kutya vacsorája. Mázli, hogy nem a fűtési időszakban, mint anno a Blahánál, mert az nagyobb szopó lenne - de meleg vizünk így sincs, ami azért nem jó. Björk Békáson a szüleinél, én még a munkahelyemen. Több fürdőszoba is van itt bent, az egyiket majd letesztelem. Pénteken este meg lelépünk, de erről majd írok akkor.

Szóval nincs gáz, és ha elolvastátok a fenti bejegyzéseket, ott, három éve is leírtam azt a gyanúmat, hogy itt valaki ezzel egész jól keres. Na, ez a sejtésem most csak erősödött:

 (a kitakart részen a szakember elérhetőségei szerepelnek)

 

Namármost. Ez a szórólap konkrétan, percre pontosan azt követően került a postaládánkba, hogy a Gázművek emberei közölték, hogy tömörtelenség miatt nem kapcsolják vissza a gázt. Nem előtte egy nappal, nem egy hete (holott jó ideje farigcsálnák már), és nem is napokkal később. Nem. Amint közölték, hogy nem lesz gáz, már röppent is be a levél.

Nyilván szóltak neki, hogy itt az alkalom. Nyilván komoly versenyelőny ezen az "ajánló listán" szerepelni, de azt azért már túlzásnak érzem, hogy nem az ügyfél kapja a listát, hogy válogasson, hanem a vállalkozó a fülest a lehetséges ügyfélről.

Az meg innen már csak egy lépés, hogy azon gondolkozzak, hogy vajon mennyire hihetem el ezt a "tömörtelenséget"? Vagy másképp fogalmazva, vajon teljesen elképzelhetetlen a magyar viszonyokat ismerve az a forgatókönyv, ahol gázműves és vállalkozó "egymást segíti", azzal, hogy az egyik a valósnál tömörtelenebbnek lát, a másik meg ezért készpénzben hálás?

Mindegy, most legalább nem január közepén vágtak alánk, megoldjuk. 

 

Hárman buszoztunk a melegfelvonulásra,

Kisbuzi, Náci meg én. De először nem is ezek voltunk.

Először, pár órával előtte még egymást nem ismerő, távoli szomszédok voltunk, elindulva a buszmegálló felé. Gondolom, a másik kettő is bezárta a kaput, megnézte a postaládát, kidobta a begyömöszölt pizzapapírt meg Aldi-katalógust, aztán elindult. Ők is nézték, ahogy alig pár felhőpamacs vonul az égen, ők is érezték, hogy 30 fok felé haladunk, júniusi kánikula készül a melegfelvonulásra. Milyen stílszerű.

Aztán meg elégedetlen budapestiek voltunk, körbeállva egy döglött buszt, ami kékes füstöt eregetett, és nem mozdult sehová. Hogy akkor miafasznak a bérlet, ha ezek nem képesek rendes járműveket biztosítani.Hosszú percek után meg csalódott BKV-zók lettünk, felszállva az ősöreg pótlóbuszra, ahol kosz volt és büdös, légkondi meg nem.

Ott kezdtünk aztán azok lenni, amik. Kisbuzi egy enyhén pufi, huszonkevés éves fiú, aki mintegy véletlenül, természetesnek álcázott mozdulattal a bal kezét a jobb csuklójára tette, ezzel pont eltakarva az ott lévő, szivárványszín fonott karkötőt. Közbe lopva Nácit nézte.

Náci kövér, pattanásos tokát, zsírós lófarkat és stilizált military-ruhát, meg valami nagyon rovásírásos pólót, és persze tarsolylemezt viselt. Meg egy jól megtömött khaki hátizsákot. Ahogy a busz haladt, úgy húzta ki egyre jobban magát, mert úgy közeledett A Hely, Ahol Ő A Felsőbbrendű. Kisbuzi hamarosan le is szállt, nyilván más útvonalon tartott ugyanoda.

Nácival tovább mentünk együtt, a kisföldalatti egyik megállójában csapódott hozzá két másik horogkeresztény, nagy hátizsák- és szatyorbemutató kezdődött, tojás, paradicsom, egyebek, akár lecsófőzésre is készülhettek volna, de nem, ott már nagy hangon tárgyalták, hogy ezt mind a degeneráltak kapják a pofájukba. A társaság legaktívabb tagja egy lompos lány volt, kora tippelhetetlen, külseje lelombozóan igénytelen, de legalább heteró, ugye, ez fontos, és a felebaráti, keresztényi szeretet jegyében most majd ő is jól megdobálja a buzikat.

Kisbuzival már a menetben, a több tucatnyi ember által kézben vitt, óriási szivárványzászló mellett futottam össze legközelebb. Az egyik sarkát fogta, és nyoma se volt benne annak a halk rettegésnek, amit a buszon láttam. Boldog volt, felszabadult, hogy végre olyanok között van, ahol nem gond az, hogy ő a Kisbuzi.

Kicsit vittem én is a zászlót, aztán elvesztettem őket szem elől - és Náci se bukkant elő többet, a rendőrök és a menet biztonsági szolgálata korrekt módon elzárták őket tőlünk. Csak a felvonulás végeztével, a Parlamenttől lelépve, a rendőrök sorfalán átbújva láttam, hogy Náci és barátai órák hosszat ott rostokolhattak a kánikulában, hogy hátha sikerül valakit bántani. Hogy legalább utána, az egyénileg távozó felvonulókra falkában lecsapva majd mutatnak valami erkölcsöset, keresztényit, nem provokálót és nem bűnöset. Istennek tetsző akasztófa-kötelet meg Szálasi Ferencet.

A hírekből úgy tudni, a felvonulók megúszták a gyáva nácik zaklatását, de persze, arról fogalmam sincs, hogy ha mondjuk Kisbuzit összeverte volna Náci és a bandája, akkor az elment volna-e a rendőrségre, feljelenteni őket. Az viszont még érdekesebb, hogy ma meg holnap, meg még egy évig mi lesz. Mert most megint csak távoli szomszédok vagyunk, sorbanállók a közértben, elégedetlen BKV-zók, ugyanabban az utcában gázfelújítási bombatölcsért kerülgetők. Hogy akkor így, időközben most mi van.

*

Bentről ilyen volt - kérem, karikázza be a kamionon egymást kúró buzikat!

 

Kiegészítés: aki sérelmesnek, túlzónak vagy falsnak találja a melegfelvonulás ellen tiltakozók per Náci emlegetését, azt arra kérem, adjon bármilyen, nácimentes magyarázatot az alábbi képre:

 

 

Csütörtöki vegyes

Nna. Csendesülünk. Az elmúlt pár nap ismét kiváló bizonyítékát adta annak, hogy miért lesz jó kicsit visszavonulni. Mert baszki, az, hogy beözönlik a sok fogalmatlan troll, és lehetetlenné tesz bármilyen értelmes párbeszédet, az már kell a faszomnak, de őszintén.

Engem ugyanis jó szóval, okosan meg lehet győzni arról, hogy valamiben nincs igazam (persze, ez nem könnyű, mert arra vagyok trenírozva - de nem is lehetetlen), de amikor zsinórban a huszonötödik faszkalap köszön be azzal, hogy "öcsém, hát te mekkora egy lúzer vagy, hogy nyolcévesen unatkoztál nyáron, bezzeg én már akkor is az élet királya voltam", akkor nincs mit tenni. Az értelmesebbje, sőt, ami még nagyobb szívfájdalom, a törzsolvasó meg (érthető módon) nem száll be az ordításba, hanem akkor inkább hallgat. Holott nekem az a <1000 ember az igazán fontos, aki hétköznap is beugrik, aki ezt a címet írja be a böngészőbe, és nem a főoldalról esik be.

Véletlenül sem akarom sajnáltatni magam, nyilván az index nagyon sok értékes embert is hozott, de most épp nem bánom, hogy szűk két hét múlva megszűnik az átjáróház. Aztán majd kirakok egy új Facebook-jelvényt, lehet majd megint beszélgetni, és az igények és lehetőségek függvényében újra lesznek blogtalálkozók is.

Sőt... ennél még sokkal nagyobb terveim is vannak.

Meg dolgom, ezer. Most épp (kopogjuk le) szerencsére mind működik is, ami ritka. Ez a hét is tele lesz mindenfélével, de azért dobunk csontot az egyebeknek is - tervezés alatt áll, hogy tudok és akarok-e buzifelvonulásra menni, illetve valami egyéb programot megnézni a szivárványhéten. Be kéne iktatni aztán egy hétvégi edzést is, mert azt tapasztaltam, hogy a lokális maximum valahol péntek délután van (kedd és csütörtök az edzésnapok), aztán kábé a szombati ebéd után (ami TÉÉÉÉÉSZTA) kezdek el pocakosodni, ami kitart kedd estig. Szóval a szombatot vagy egy reggeli tréninggel kéne nyitni, vagy aznap délután valamit kitalálni, de ehhez idő és pénz is kell (kéne) az elszánáson túl.

*

Amin viszont közéletileg aktuálisan felbasztam magam, az a Római-part tervezett elbaszása. Itt vannak a fontosabb a paraméterek, és nem győzök levegőért kapkodni, mikor belegondolok, hogy már megint a zavarosban pecázgató, pénzes faszkalapoknak lesz jó. Pedig nyilván, amikor nem szegény barátaink a nyaralónak álcázott villákat az ártérbe építették, akkor pontosan tudták, hogy azt a helyet miért hívják ártérnek. Aztán mikor jött az ár, megindult a hupákolás is, hogy tessék őket megvédeni... és Tarlós koma már pattant is, a csodálatos közterület-átnevezések után újabb kiváló és közmegegyezés szerint is hasznos ötlettel állt elő: basszuk szét a Római-partot!

Jó, ezt ő cizelláltabban vezette elő, de a lényege ez. Képzeljük el, hogy a fent linkelt D-variáció megvalósulása esetén a Dunát egyes helyeken húsz, máshol HETVEN méteres sávban feltöltenék (ne finomkodjunk: ennyit lopnának el a mi folyónkból), hogy ott mindenféle vurstli + az ártéri villákat és lakóparkokat védő mobilgát legyen.

Először persze akkor dobtam le a láncot, mikor ezt a 20-70 méteres feltöltési tervet megláttam, miféle velejéig gonosz szarházinak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen durvát húzzon be a természetnek? Én tényleg nem vagyok egy ökoszociális, de ez elfogadhatatlan, ez borzalmas, ilyet nem szabad. A második idegrángás meg akkor jött, mikor kiderült, hogy megint hülyének néznek:

"a három kilométeres partszakaszon könyvpavilonokat, nagy teraszos vendéglátóhelyeket, játszótereket, sétányokat, kerékpárutakat építhetnének; e fejlesztések vonzó idegenforgalmi célponttá tehetnék a területet. E változat becsült költsége az előző költségén túl további négymilliárd forint lenne; ennyibe kerülne a három kilométer hosszú partszakasz mederfeltöltése."

Hát az apád faszát. Egyrészt kurvára átlátszó, hogy a "mi lenne ott?"-felsorolást a könyvpavilonokkal kezdik, mintha az lenne a legfontosabb - költői kérdés következik: szerinted hány négyzetméternyi könyvpavilon, és mekkora területű Dokk-imitátor parasztdiszkók épülnének ott? Hm? Mint mikor pár éve ráírták a Fantára, hogy a kis szmötyik az üveg alján a narancs rostjai, igyuk meg bátran, az a gyümölcs benne. Ja, bazmeg, 0,7%, az mind a narancs, az mind a könyvpavilon lesz.

Római-part: tízezer a belépő

És ezért még a főváros fizessen pluszban 4milliárdot, töltse fel (=tegye tönkre, lopja el) a Dunát? A mai, tényleg egyedülállóan szép és közvetlen folyóparti kapcsolatból (ami Budapesten szinte csak itt érhető el) legyen egy Siófok 2.0? Egy Coca-Cola Beach House? Egy kommersz fos?

Miért nem jó az, nekünk, ami most van? Miért kell olyan irányba elindulni, ami szarul végződik akkor is, ha megcsinálják, és akkor is, ha bedől (jártatok mostanában a Kopaszi-gáton? Na, ott is a nagy akarásnak nyögés lett a vége). Miért nem maradhat a természet egyszerűen csak természet?

Ha lesz aláírás, tünti vagy bármi, én megyek a gátra. Tutira.

*

Na, van itt nektek rengeteg cucc, amihez hozzá lehet szólni, buzifeszt, római, blogreform, egyebek. Hajár, én most megyek vissza melózni. 

Ja, nyári zene, Ben Harper, király:

 

Taxizene

Sziasztok olvasók, remélem, legalább páran úgy örültök ennek a kánikula-közeli időnek, mint én. Illetve én skizofrén vagyok, mert Björk, szegény, ő nagyon szenved ettől, sokkal inkább ősz-párti. Nekem viszont a 30 fok kell (kéne), akkor élek, azt szeretem.

Munka tengernyi, de menedzselhető, a világ buta, de megoldjuk. Vagy nem. Vannak benne röhejes-szánalmas dolgok. Például az, hogy még a kötelező két hetet se bírta ki Alekosz és "választottja", még a minimális időt se hazudták végig arról, hogy most közös élet épül. Szintúgy szánalmas ez az önfeljelentés a Velveten, persze, véletlenül minden fontos információ bekerül egy alig és egy kurvára nem ismert alak "spontán észlelésébe", rádióműsor tervei, videó (azt egyébként hogy a faszba' menedzselte a feljelentő, hogy "hazáig ezt a videót nézte"? Milyen eszközzel és milyen közlekedési eszközön?)

De az igazi bukó az, hogy Somogyi Andrást most egy Shah83 nevű feljelentő észlelte, tavaly októberben meg egy Gaben83 nevű. Adódik a logikus kérdés: vajon mennyi esélye van annak, hogy ugyanazt az embert pár hónapon belül két olyan "civil" feljelentő észleli és írja meg a Velvetnek, akiknek a nickneve valamiért pont ugyanúgy 83-ra végződik?

Szánibáni. Az meg már csak aprópénz ehhez képest, hogy Tóth Gabi klipjét úgy promózzák, hogy botrány, meg letiltás, meg túl szexi - az erről szóló cikkek CÍMÉBEN! Majd a nyilatkozó énekesnő mindenhol lenyilatkozza, hogy nem, erről szó sincs, majd azt a "túl szexi klipet" is leadják - de ha már "spontán" erről a nem-botrány botrányról kérdezik, akkor elmondja, hogy véletlenül pont holnap jön ki a másik, új klipje... és aztán hosszan beszél arról a klipről, ha már spontán rákérdeztek.

Tesztkérdés: Google segítsége nélkül nevezzen meg a kedves olvasó legalább egy Tóth Gabi slágert!

Ugye-ugye. De a szexifaszom, meg a cisztaműtét, meg a tetkók és szakítások, az mind címlapos. Csak épp azt nem tudja a zöm, hogy hol-mit énekel az énekesnő...

*

Egyébként meg arról akartam mesélni a hosszúra nyúlt bulvárcsapkodás mellett, hogy ha lenne időm és pénzem ilyesmire, akkor írnék egy könyvet a taxisokról. Hihetetlen sztorik vannak, sokkal több, mint amit egy cikk (nem ide) átérne. Mostanában a munkám miatt hetente többször is taxiznom kell, át a városon, van idő beszélgetni, és egy idő után mindig interjúztatni kezdek, mert a zöm elképesztősen érdekes faszi.

Az alapállás az, hogy én olyan taxissal még nem találkoztam, aki eleve erre a pályára készült. Nyilván van ilyen, és nem csak a Taki bácsi a szomszédokból (bár a sztori szerint ő is eredetileg a Rádiónál volt sofőr, és csak Pestre költözve, nyugdíj mellett kezd el taxizni a kockaladával). Mindig az a legizgalmasabb, hogy honnan jött az arc, aki ma a volán mögött nyomja.

Van olyan, aki eredetileg színházak, koncerttermek, egyéb helyek akusztikájával foglalkozó, úgynevezett fehérkőműves szakember volt, éveket élt Kanadában, dolgozott Európa több országában - de a válság és a bután spórolás ezt a tételt húzta le először a számlákról, bedőlt a biznisz. Állítja, hogy ma már szinte nincs tihanyi visszhang, többek között a Tihanyi Apátság fehérkőműves nélküli, buta felújítása miatt sem.

Van aztán olyan pasi, aki szokatlanul nagy, szépen rendben tartott, drága Mercivel jött. Egy éve taxizik, előtte egy nagy vállalkozást vezetett - de az egyik megrendelő nem fizetett ki egy negyvenmilliós számlát, megindult a dominó, tönkrement. Persze a közterheket, áfát meg iparűzési adókat akkor is követeli az állam, ha a vállalkozót nem fizették ki, abból is adóznod kell, amit meg se kaptál. Hát ő meg nem tudott.

A flottából ezt az egy szem autót kimentette (lízingeli azt is), és az a faszi, aki tegnap még Kínában felügyelte a cége által megvásárolt cuccok berakodását, az ma felrakta a taxilámpát az autóra, és nyomja az ipart. Itt se tud kiengedni, a taxizást sem félgőzzel nyomja, sőt, még a kollégákat is próbálja terelgetni: az egyiknek ad párszáz forintot, hogy vegyen a kínainál magának egy rendes nadrágszíjat, ne madzaggal kösse meg a gatyáját.

A harmadik csávónak viszont épp ez a rév, a felemelkedés. Kilencévesen intézetbe kerül, két év után szerzik vissza a szülei, de kurvára elkutyul, alkoholizmus, gyógyszerek, elvonók sora eredménytelenül. Végül saját erőből száll ki a kerékből, leteszi a cuccot, családot alapít. A házassága ugyan szétmegy, de a gyerekekre figyel, a fia másodéves a jogi egyetemen, a taxizásból elsősorban a családot támogatja (az ex-feleség az egészségügyben dolgozik, és nem plasztikai sebészkén).

Ott ül egy lelakott, de kedélyes hippitaxiban, az arcán fél életnyi genya barázdái, de tud vigyorogni magán, mert talált valamit, és végre nem a levegőben lóg. Akik vele indultak, azok javarész maradtak a szarban, nem voltak elég erősek, vagy nem volt elég szerencséjük. Neki bejött, és ugyan van, hogy egy címet azért nem vesz fel, mert azt a Black Sabbath számot márpedig ő végighallgatja, nem nyomja ki pont a szóló közepén, de pont ettől is érdekes, és pont ettől működik - és baszki, EZ kurvára nyomtatásért kiált, ezt, ezeket a csávókat kéne megírni, nem a fiszem-faszom velvetfeljelentett meg álbotrányos lufikat.

 

Csak épp nekem is végeznem kell a munkámat, mert azért jár a pénz és azzal kell töltenem az időmet. Úgyhogy marad a Havas Henrik (jaj).

 

Svájci frank, izzadós jóga, bunkó szülő

Divatja van annak, hogy a visszamenőlegesen okos emberek jól megmondják, hogy miért volt nagyon-nagyon hülye az, aki 5-6 évvel ezelőtt svájci frankban vett fel hitelt. Sorjáznak a "kiváló" érvek, hogy miért kellett volna már akkor előre tudnia mindenkinek (sőt, az érvelő általában már akkor is hú, de tudta - csak ennek épp semmi nyoma nincs), hogy be fog dőlni az egész hóbelevanc.

Két pici megjegyzésem lenne a dologhoz. Az egyik, hogy nyilván a blog.hu-n kommentálgató, újbudai Tupperware-ügynök hamarabb és tisztábban látta a világgazdaság és a magyar pénzpiac jövőjét, mint az ezzel foglalkozó szakemberek, és hatalmas veszteség mindannyiunknak, hogy műanyag éthordót árul, ahelyett, hogy a megfelelő vezetői pozíciót csípte volna meg az IMF-nél. Jelzem, most épp üresedés van.

A másik megjegyzésem meg csupán egy link. Ha ide klikkolsz, akkor csupa-csupa biztató dolgot olvasol, ahol minden szereplő arról győzköd, hogy megéri frankban eladósodni, nem tud akkora baj lenni, hogy szarba kerülj, sőt, a bankok közti verseny miatt még javulhatnak is a pozícióid. A cikk 2006. szeptember 18-án jelent meg az indexen, két héttel azt követően, hogy beköltöztem a svájci frankhitelből vásárolt garzonomba. Ott és akkor tehát még pont kurvára nem tudta senki, hogy a világ gazdasága mindjárt összeomlik, magával rántva mindent, és rövidesen lószart se fog érni a lakásom, bedől az egész ingatlanpiac. Pár nappal az őszödi beszéd kiszivárgása után voltunk - azaz a hitelfelvételkor még az elkúrás és a böszmeség se volt köztudomású tény, az abból következő negatív kényszerekkel (megszorítások) és hatásokkal (forint a béka segge alá).

Így tessék most utólag okosnak lenni. Max, ha belinkeled, hogy te már akkor megmondtad. Most? Most én is meg tudom mondani, hogy milyen lottószámokat húztak ki a múlt héten, és hogy Hitler ne induljon meg Oroszország ellen. Ja, és vigyázzunk Matuskával Biatorbágy környékén.

Vidámabb dolgokra rátérve, a hétvége egészen jól alakult. A pénteket még izomból végigmelóztam, hajnali három körül sikerült lefeküdni. Az meg direkt jól jött, hogy szombaton klasszikus fosidő volt, mert így kevésbé fájt, hogy szintén egész nap a klaviatúrát csapkodtam, munka, munka, munka. Kb. ez volt az ára a vasárnapnak, ami viszont végre totálisan az a hétvégi nap volt, ami a tankönyvekben szerepel.

Reggel leszaladtam a pékségbe, hoztam reggelit, aztán kicsit bindzsiztem még a melókkal (mindig van restancia). Az ebédet formabontó módon a Majorkában oldottuk meg, ahol Björk kiváló csirkebrassóit evett, én meg kurvajó hamburgert - viszont limonádét nem érdemes rendelni, mert a fele jég... de a kaja nagyon rendben volt, és a helyet is szeretjük, a kedves felszolgálóktól a normális árakon át a kulturált mosdóig minden 10 pont. Gondolkodtunk is, hogy kéne valami átirányító tábla a körszállóból kilépő, vagy a lefizetett idegenvezetők által csoportosan a közeli "Csárda restaurant" karmai közé kerülő külföldi turistáknak, hogy helló, baszki, inkább ide, ez fasza és nem ciki.

Onnan pedig a Millenárisra mentünk, a Mozgástrend Fesztiválra. Nagyon örültem, hogy a varázslós-béltisztítós, meg aurafényképezős-gyomevős, beborult baromságok helyett szinte csak olyan dolgok voltak, amik engem is érdekeltek, sőt, meggyőztek. Björknek megvan a külön története az ügyben, szóval neki extrán érdekes volt az esemény, de ezt privacy okokból nem részletezem - ugyanakkor végre láttam működés közben a már régóta, messziről gusztált Bikram jógát, és pontosan az volt, ami miatt érdeklődni kezdtem iránta. Mostantól az a feladat, hogy kábé őszre időt és pénzt is találjak heti egy alkalomra, amikor oda is eljutok. Ez nyilván csak a hétvége tud lenni, mert heti 2x, ugye, egészen más edzésen vagyok.

Persze bunkók mindenütt vannak - volt egy jelenet, amin kurvára felhúztam magam. A fesztiválon természetesen igyekeztek a gyerekek számára is színes, jóféle programokat összerakni, volt is sok család, mindenféle kiscsávókkal. Épp az egyik kijárat mellett üldögéltünk a füvön, mikor Idegbeteg Anyut (IA) láttuk sértetten elvágtatni, mögötte sírásközeli, 4-5 éves kislány, kezében lovacskás lufi. IA direkt egyre gyorsabban megy, hogy soha ne érje be a kislány, idegesen csattog a körömcipő, sértetten magasba emelve az orr, feszesen hóna alá szorítva a ridikül. A kislány maradna még, nézelődne - nincs is egyébként későn, három óra körül lehet. IA megáll a kapuban, és valami hihetetlen agresszivitással, fröcsögve-sziszegve szól hátra:

-Most aztán már elég, egész nap csak a te igényeidhez igazodtunk, márpedig most megyünk és kész. Különben itt hagylak.

Én meg ilyenkor szívem szerint odamennék, és úgy picsán rúgnám a hülye, hisztis luvnyát, hogy hazáig repülne. Mégis, miféle az anya az ilyen, hogy lehet ilyen gyűlölettel szólni a saját gyerekéhez? Mennyire ostoba és rohadék dolog már ez a stílus? Mi lehet annak az "anyának" a fejében, aki azt felrója az óvodás kislányának, hogy "az ő igényeihez alkalmazkodnak"? Mégis, mi a faszra számított a gyerekprogramokon, francia manikűrre meg párterápiás sorselemzésre, esetleg ingyen Kiskegyed-előfizetésre? Mégis, kinek az igényeihez kéne alkalmazkodni, és egyáltalán, hogy merül ez föl benne, hogy strigulázza, épp kinek az igényeihez alkalmazkodtak? Lehet, hogy korábban a pelenkára meg bébiételre költött kiadásokat is vezette egy kockás füzetben, hogy legyen majd mivel érvelni?

Nem a lovacskás lufiért kell tudni kinyitni a pénztárcát, baszod, hanem ilyenkor ANYAKÉNT viselkedni.

Fú, nagyon felbasztam magam rajta, de szerencsére aztán meg minden tök jó volt, úgyhogy nem ezen dühöngtem. Végül fél6 körül léptünk le, nyomás haza. Ott pedig kiültünk az erkélyre a szomszédokkal, madárcsicsergés, borozás (rozéfröccs, mert olyan idő van), Rizikó (nagyon durván tönkrevertek, a végén már vécére se mehettem volna vízum nélkül). Közben a telekről hazafelé tartó Björk szülők is felénk kanyarodtak, hoztak cseresznyét, epret meg borsólevest.

Ha több ilyen vasárnap lenne, akkor nyilván az idegsejtjeim is lassabb ütemben pusztulnának.

 

Most pedig indul egy újabb, durván munkás hét. De hátha a vége majd megint ilyen tud lenni. 

 

Hétköz

Huszonegy éves videó, baszki, de minden pillanatban erősebb, mint 2011-ben bármi. Ezzel kezdődött a kilencvenes évek, naná.

De nem is erről akarok mesélni. Voltam ma a Brunchban a Mammut mellett, előttem a sorban fura kiscsávó, kicsit eszembe jutott róla a 16 éves önmagam (ja, most pont 2x annyi vagyok). Kb a vállamig érő, furán golyófejű srác, milliméterre nyírva a haja, csak fölül valamivel több. Szakadt, bomberszerű dzseki, színes military gatya, a kezében meg egy elnyűtt könyv. Kilestem: Heinar Kipphardttól az Alexander, szóval nem egy izé, heripotter. Vett valami szendvicset, aztán meg a sajtos masniból kért "egy maroknyit". Így, hogy egy maroknyit, ami nyilván szintén egy lényegtelen, mellékes kis körülmény, csak mégse szokták, hanem dekát mondunk vagy darabot, és persze túlmagyarázom az egészet, de mégis akkor azt gondoltam, hogy nézd már, milyen szimpatikusan natúr ez az egész.

Meg hogy ez a gyerek pont olyan hülyén néz ki az aktuális környezetében, mint én annak idején kamaszként, és hogy egyfelől mennyire jó volt akkor másnak lenni. Ma meg közös költség van, indigós számlatömb meg adószám, felelősség meg szőrös mellkas. A szabadságot ma kivenni szoktam, akkor meg az volt, úgy körülöttem, bennem, totál.

De egyébként meg még megy is a dolog, a hétvégi ámok után már csak kicsit vagyok lemaradva magamtól (látod, még blogot is írok), és pont tegnap este lefekvéskor mondtam Björknek, hogy egyébként meg a fasz se gondolta volna. Mikor olyan kiscsávó voltam, annyira de annyira nem mentek a dolgok, a szabadedzés simán, de az időmérőnél már esély se volt a pole pozícióra. A szabadság meg a teljesítmény, az nem ugyanott lakik. Most meg végre azzal foglalkozok, ami megy - csak innentől meg a lázadás nézne ki hülyén, arról a +16 évről nem is beszélve, ami a világmegváltó korosztálytól elválaszt.

Most pl. levettem a cipőmet, és az Éden Hotel promóciós naptárját raktam a padlóra, azon van a zoknis lábam.

Az is tök jó egyébként, hogy már bő hat éve légvonalban élek. 2004 végén költöztem fel Pestre, és azóta mindig vannak dolgok, feladatok és megoldások, és különösen kurvajó, ha ezek sikerülnek is. Az elmúlt évek költözései során mindig felbukkantak emlékek régről, javarészt kudarcos szemetek, kétségbeesett irkafirka agrárjog (!) vizsga előttről, vagy egy töredékes napló 1996-ból, hogy jaj, lehet, hogy megbukok fizikából (nem buktam, kettes lettem). Jó volt végleg kidobni.

Mennyire tuti lett volna, ha akkor valaki azt mondja annak a kiscsávónak, aki vagyok, hogy figyelj, ebből az egész miskulanciából csak pont az a nyomorult Updike-könyv a fontos, amit a sziget padján ülve olvasol délután, meg azok a viták, amiket csütörtök este nyomtok a kolesz dohányzójában a csempészsörök fölött. Abból fogsz te felépülni, azt fogod használni, abból fogsz élni. Meg hogy kurvára nem vagy ám lúzer, és élvezz ki minden pillanatot, amikor a nénibosszantó fejedet meglátva finnyognak a konzervnyitók, mert pont ez vagy te, nem a tekercsben a vasmag, amire kettest kaptál fizikából. Épp akkor gyanakodj, ha magatartásból hármasnál jobbat kapsz. Pont ezt fogod később árulni, mutogatni, ez a TERMÉK, nem a vaktérképen berajzolt Pitesti és Ploiesti a kőolajmezőkkel.

De persze én se mondtam a kiscsávónak semmit, hülyén is festett volna, ahogy a túrós croissantomat meg tojáskrémes szendvicsemet lerakva, tök ismeretlenül beközlöm neki a Nostradamust, hogy te vagy itt az elveszett frigyláda, hajrá-hajrá, majd minden tök jó lesz.

De hátha olvassa ezt.