zoli voltam


Jut eszébe

2011. július 13. - zoli vagyok

Rádió, ultrahipervidám, negédes műsorvezető hölgy:

"Ha azt mondom, hogy Csokidal, akkor a hallgatók egy része nyilván ujjong, de a másik felük talán azt mondja, hogy jaj, ne, már megint... Hát, igen, ez a slágerek sorsa, márpedig az Egy Kiss Erzsi Zene a Belga Csokidalát feldolgozva igazi slágert alkotott. 1996 óta zenélnek nekünk Kiss Erzsiék, ezalatt öt albumot jelentettek meg, a legutóbbit 2010 októberében Ugató címmel, rajta a Csokidallal. Most viszont az Egy Kiss Erzsi Zenétől NEM a Csokidal fog következni, hanem..."

 

De könyörgök, akkor minek mondta azt, hogy Csokidal (tudod, amire ujjonganak vagy pfujolnak, ami a Belga dala eredetileg, ami rajta van az új lemezen, és amit én úgy egyébként leszarok), ha nem is az jön?! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Legközelebb majd én is adok olyan címet, hogy "Eltörtem két rabló orrát", majd alápakolok egy tejbegríz-receptet!

Vagy a Csokidalt.

 

A rádió meg a bűnözők

Két, viszonylag részletes bejegyzést terveztem mostanában összerakni. Ahogy az lenni szokott, kiderült, hogy  fölösleges  bármelyikbe is belevágni, mert megírták már.

Az első a rádiókról szólt volna. Hogy akkor nincs Danubius, meg Sláger, jönnek helyettük a pártrádiók. Az ezzel kapcsolatos véleményem kábé egybeesik a vonatkozó UP-cikkel, tessék azt elolvasni.

Inkább csak kiegészítésként mondom el, hogy egyébként meg ez engem (és fura erre rádöbbenni, komolyan) nem is igazán érdekel. Már nem. Méghozzá azért, mert őszintén a tököm tele van azzal, hogy a privát életemet, a hangulatomat és közérzetemet annak rendeljem alá, hogy tőlem távoli nagyságrendek hogy és miként változnak. Hát vagyok én egy fanatikus Sláger-  vagy Danubius-hallgató? Lószart, mama! Én ezeket úgy ugratom át az MP3+rádió mütyűrkémen, hogy még egy fals boroslajos-kacajt se hallok az egészből. Az új rádiókkal kapcsolatban is sokkal jobban zavar az, hogy a hírek szerint "a Klassz Rádió inkább a hetvenes-nyolcvanas évek zenei világából merít", neszebazmeg, tényleg nem lehet már a Gyöngyhajú lány nélkül (oké, pont 1969-es, akkor is) rádiót csinálni ebben a kurva országban, másrészt meg mindkettő (és itt érhető tetten leginkább a korábbiaknál erőteljesebb politikai vonal) nagyban épít majd a betelefonálós műsorokra.

De majd nem fogom őket hallgatni, ahogy az elődeiket sem, oszt jónapot. Vannak olyan sajtótermékek (olyan MÉDIÁK), amelyeket én is próbálnék a szerény eszközeimmel megvédeni,  de egy Slágert meg egy Danubiust? Pont azokat, akik a legtöbbet ártottak a rádiózás kultúrájának, és főleg a magyar közízlésnek, hogy mit ért ma a széles nyilvánosság könnyűzene alatt? Pont azokat védjem, akik elkúrták?

Azon pedig végképp nem fogom verni magam, hogy milyen politikai basz megy ott. Hónapokkal ezelőtt leszoktunk az esti híradókról is, napilapot pedig csak néha, a munkahelyi ebéd mellé olvasok - leginkább Magyar Hírlapot, mert az totál Győzike-show: egzotikus borzongás, hogy ilyen állat márpedig nincs.

Nem vagyok hajlandó egyetlen olyan szarságot se szántszándékkal berángatni az életembe, amit hivatásos rettegők tukmálnak, és elsősorban nekik fontos, hogy ebből ügy legyen. Messzire vezetne most azt kibontani, hogy ha annak idején Bácsfi Sörétarcú Diánát nem tuszkolják fel ugyanezek "halálos nácziveszély"-kategóriába, akkor ma nem forogna üresen a gép, amikor a romákat gyilkoló bűnözőket kell minősíteni - hisz ugyanazokat a jelzőket már elhasználták a baszatlan bölcsészlányra. De tényleg, ezt nem most beszéljük meg, legyen elég annyi, hogy két szar rádió helyett (amelyek egyébként szintén a pártok jóvoltából majdnem bebetonozták magukat verseny nélkül újabb hét évre) most jön két másik szar rádió.

Amely rádiók engem rohadtul nem érdekelnek. Amíg nem kopogtat Szijjártó Péter, hogy "jó napot, meghoztuk a hangszórókat, felfúrom ide őket, minden szobába egyet, aztán tessék hallgatni, mert Klassz, és plebejus, gyorsan végzünk, hogy a Pörzsét már élőben élvezhessék, egyébként meg egyaránt elítéljük az erőszakot és a hazugságot", addig kívül esik az érdeklődésemen a dolog. Csinálják. Ugyanis, és ez talán a lényeg: hazugság, hogy bármi értékeset vagy fontosat elvettek volna Magyarországtól ezzel a döntéssel, nem, egyszerűen csak átfestették a kerti budit. A tartalom nem változik, legfeljebb máshogy büdös - de én eddig se nyitottam ki, eztán se fogom.

Ja, a bűnözőkről is akartam írni, az lett volna a másik, tervezett bejegyzés. Eszembe jutott ugyanis, hogy érdemes lenne egy kisebb gyűjtőmunkát végezni, hogy milyen átjárás volt két kultsorozat, az Oz és a Drót között. Sok-sok sorozatszínész kapta az első ismertebb szerepét a börtönös cuccban, és lett aztán fontos szereplője a Baltimoreban játszódó nyomozósdinak is. El is kezdtem az imdb-n és a hivatalos meg a rajongói oldalakon gereblyézni, de szerencsére feltámadt bennem a gyanú, hogy nyilván nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jutott, és meggugliztam... és tényleg! Klikk ide, frankó kis összeállítás (bár szerintem nem teljes).

Úgyhogy aki Drót-rajongó, az most makkanjon rá szépen az Ozra is, mert ismert arcok fiatalabb kiadásban, viccesen tök más szerepben (pl. itt börtönőr, ott díler) meg egyáltalán.

Ennyit mára. 

Fícsör

Nézzen mindenki a blog jobb oldalára... igen... na, az ott egy rádió.
Azok a szerencsések, akik most tudnak zenét hallgatni (tehát műtéthez bemosakodott sebészprofesszorok, otthon netezők, kollégákat leszaró jómunkásemberek, felelőtlen BKV-sofőrök  vagy akármi), na, ők nyomjanak egy kövér play-t, és aztán zeneszóra mondom tovább.

Szóval az van, hogy heggesztgetni támadt kedvem a blogot, aztán rájöttem, hogy bár lenne átfogó koncepció, de egyrészt az időt igényel, ami nincs nagyon, másrészt meg ugye, nem csak a külcsín, de a belbecs is elszenvedne némi jótékony revivalt. Erre azonban jelenleg még kevesebb időm/energiám van.

Úgyhogy szépen, időben csepegtetve beúsznak majd az új fícsörök ebbe a sablonba, aztán ha majd totál felpumpáltam és lepróbáltam, akkor áthúzom az újba. Nem most, drága barátaim, hanem majd.

Ha majd másképp élek, máshol dolgozok meg ilyenek.

No.

A hétfőről mondjuk el gyorsan, hogy amolyan estig dolgozós, semmit érős volt. Bár alkottam egy nagyot, egy közepeset meg pár kicsit, de mindegyik olyan volt, mint mikor egyetemista koromban vacsorát csináltam: megnéztem, mi van otthon, összekevertem, aztán miközben megkajáltam, már azon szuttyogtam, hogy inkább mentem volna mekibe, olyan szar ez.

Megjegyzem, az egyetemi évek alatt, talán ha 5x voltam mekiben. Ellenben a végén sokat és jót menüztem különböző helyeken, de ezt most nem fejteném ki. Nem is akartam itt fecsegni, csak szólni, hogy hallgassátok a rádiót.

Steadman: lesz majd bicajos bejegyzés is.