zoli voltam


Szigetpéntek: szinte zene nélkül, ámde lángos

2011. augusztus 13. - zoli vagyok

Tudjátok, nem az a dühítő, ha az ember saját hülyesége miatt nem jut el jó koncertekre. Az totál belefér, sőt általános a Szigeten, hogy ültök valami helyen valamit iszogatva, és közben lekéstek minden, kinézett koncertet. Szóval nem, nem az a dühítő - hanem az, ha eljutsz a koncertekre, de azok ezért vagy azért erőteljesen fos jellegűek.

Na, tegnap az utóbbiba sikerült belehúzni, többször is. Dizzee Rascal produkciója kábé olyan volt, mint amikor az MTV-n a Sweet Sixteen című műsorban az antipatikus, elkényeztetett-elrontott kamaszpicsának a 16. szülinapjára a kőgazdag apuka megvesz valami feka hip-hop sztárt, hogy haknizzon az esti buliban, meg mondja be, hogy boldog szülinapot, hogy is hívnak, Sheayilahh! Egyszerűen nem Nagyszínpad-kompatibilis, amit a csávók csináltak... miközben Deftoneson meg igen konkrét tömeg volt - én őket se rajongom, főleg a kezdeti, Fred Durst-imitációk miatt, de akkor is: Dizzee valami hip-hop sátorban szépen ellett volna a szubkultúrával, a Nagyszínpad meg zúzott volna egy erőset.

Főleg úgy, hogy a Prodigy, hát bassza meg, az meg most oszoljék ezerfelé. Én meg szoktam nézni őket, ha úgy van, és általában úgy van, a híres, elmaradt Prodigy-koncertet (kilencvenes évek) nyilván Gerendai azóta is kompenzálja, "figyelj öcsém, idén is meg tudom hívni a Prodigyt, így meghívom őket, nem mondják le többet a gecik, én diktálok". Nyilván majd kiderül, vagy nem, hogy mi volt Keith Flinttel, részeg volt-e vagy mellényúlt a gyógyszernek, túl sok vagy túl kevés kokain került a tükörre, esetleg csak az van, hogy öreg, és bevert egy pörköltet sörrel, és kurvára nem akart neki koncertezni... egy biztos, az elméletileg frontemberként működő figura az első egy órában szinte irtózott a mikrofontól, a kezébe nem vette volna. Max meg azért egyedül ezt nem tudja megoldani, ahhoz a modellhez szokott, hogy ott van előtte a hiperaktív csávó, és hozzá képest kell csak keresgetnie a vóriorrokal meg a budapest pípölöket.

Na, de már a végét mondom, mikor az elejét kellett volna, mert az meg jó volt. Mert mégiscsak szülinapom volt, vagy mi. Úgyhogy időben felkerekedtem, kimentem Björkhöz Békásra (Sziget alatt ott lakik, vö: az albérletünk egy garzon, ahová mostanában hajnalban, hangosan és büdösen érkezek meg). Elsétáltunk a piacra, lángosért, ami ismét nagyon-nagyon kurvára finom volt, közben meghallgattuk a lángosos néni történeteit bunkókról és még bunkóbbakról, aztán repetáztunk is, mert tényleg rohadt jó a cucc, és megy az alkohol alá is. Király volt. Innen indultam a Szigetre, időben, főleg, hogy elkerüljem a vármegyés tüntetőket és az ellentüntetőket is - de róluk majd lesz a jövő héten egy külön bejegyzés. Vagy nem.

Kint pedig náluk ültem be relaxálni az egyik függőszékbe. Gyerekek, ez tényleg valami kurvajó cucc, ha majd lesz hova, mi is veszünk ilyen széket... a honlap kevéssé informatív ámde nagyon modoros, igazából a legfontosabb érv úgyis az, ha beleülsz. Aztán séta, ilyenkor szoktam véletlenül tök jó dolgokba, most például azt fedeztem fel, hogy a duóban végtelenül avítt és modoros Kávészünet zenekar (már a név is, jaj, dögöljön meg a Csillag születik) behúzott magának kifejezetten tehetséges és korszerű fiatal zenészeket, és ettől tök jól szóltak. Most jelzem, hogy jegyezzük meg a Kővágó Dániel nevet, a srác tehetséges, mint a nap - és ilyenkor sose tudom, hogy minek drukkoljak: "fedezzék fel" itthon, és küzdjön napi szar kompromisszumok során azért, hogy vele és általa legyen jobb a magyar zene, vagy csinálja meg magát külföldön, ahol neki jó, de mi semmit nem profitálunk a dologból, nem látjuk, nem halljuk, marad a Kozsó meg a Bestiák, mert azok is visszatértek, basszameg.

 

Még a napi dumaszínházas produkciót néztem meg a többiek nélkül, Felméri Péter esetében már sokadjára, egyre határozottabban gondolom azt, hogy oké-oké, de engem igazából az talán még jobban érdekelne, amikor ez az ember komolyan beszél. Úgy értem, hogy amikor a véleménye, gondolatai, tapasztalatai nem kell, hogy poénra kifussanak, mert arra van trenírozva az emiatt egyre inkább elrontott közönség, hanem hogy akkor így beszélgetés, érted. Kőhalmin szokás szerint felrobbant a ház, a faszi továbbra is hihetetlenül egyedi és önazonos (valamint tudható, hogy ő nem a youtuberól lopja a műsort), nagyon jó volt most is.

Műsor után kezdtem el begyűjteni a pajtásokat, akik háromfelé voltam, én meg mindig próbáltam épp oda keveredni, ahol jók a pogramok, és kevés a köcsög... a fent már említett módon Dizzee bedőlt, Deftonesra ellenben oda se lehetett férni, Prodigy langyos fing volt, én meg valamikor az éjszakában, kábé éjfélkor hirtelen rohadt mérges lettem, hogy faszomba, miért nem tudnak ezek jók lenni, vagy jól szólni, vagy mások lenni, és különben is, hideg is van, és holnap is az lesz, és már gyűlölöm a ruhát előbb magammal, aztán magamon vinni, mindjárt lemerül a telefonom is, meg egyáltalán, úgyhogy jól hazajöttem.

Azért persze nincsen baj, a Sziget az Sziget, csak behisztiztem azon, hogy ennél a tegnap sokkal jobb is lehetett volna, nyilván önhiba is van a dologban (pl. a fűszeres meggy alkoholtartalma alacsonyabb, mint a kerítésszaggatóké), ezzel együtt is jövőre okosabb-hatékonyabb, ha úgy tetszik, faszább módon tessék a Nagyszínpadot összerakni. 

 

Szigetcsütörtök: klasszikus megoldások

Na, ez már egészen hasonlított arra, ahogy ezt csinálni szoktuk, a második napra kábé felállt a rendszer. Ma meg rápakolunk.

Kezdve ugyanakkor azzal, ami nyilván a leginkább érdekel mindenkit: igen, a hetijegyért kuncsorgó Tóth Gabinak sikerült ingyenjegyet szerezni, tegnap már ott ült a VIP-ben a fenékbe rántott farmershortjában. Egyszer úgy ráadnék egy MC Hammer-féle extrán buggyos gatyát, hogy na kislány, ezt gyűrd fel tangának, ha tudod!

Tegnap már korábban sikerült kiérni, csalódást okozó girosz és továbbra is kedvenc fűszeres meggy meg sörök után-közben krúzingoltam, első program: dumaszínházas fellépők. Hajdú Balázs eléggé megküzdött a közönséggel, kezdésre kevesen is voltak és Balázs ehhez a közeghez kicsit halk és közvetett volt. Azért a végére felhozta a meccset, Janklovics Péter már több és vidámabb nézőhöz érkezett - őt meg láthatóan zavarta, hogy inkább csak a direkt dolgok működnek, finom utalásokat, okosabb dolgokat nem igazán vesz a hallgatóság. De ez általában is így van, mainstream cucc lett a stand-up, a Nirvana is erre ment rá, ugye, szóval még örülhetünk, ha nem arról jönnek holnap a hírek, hogy Bödőcs Tibor bekokózva dobálja ki a tévét a szálloda ablakán, Kőhalmi Zoli meg részegen beleveti magát a falunapi közönségbe a színpadról.

A végére értek oda az én szigetelő barátaim is, és innentől (áldott légy, modern technika) néhányukkal SMS-ben buliztam (buli van a telefonban, kiállotta Németh Kristóf), mert végig nem sikerült összefutni. De a zöm azért megvolt.

Első körben a buzisátorban tekintettük meg az agyonhájpolt dívasót. Hát, barátaim, ez valami egészen fos volt. Magyarország egyik legjobb énekesnője, Falusi Mariann (lemezt neki, lemezt, bassza meg, ne padödőt, hanem "rendeset") leénekelt mindent mindenhonnan, de a többiek... akkor adtuk fel, amikor Kapócs Zsóka dominaruhában két törpét vezetett elő láncon (az egyik szőrös volt, a másik gyantázott, érti a fene), és Alice Coopertől próbálta meg elénekelni a Poisont. Egy hangot se, barátaim, egy felet se talált el, borzalmas volt. A közepénél már ilyenek kiabáltunk, hogy "nem jött át" meg "ez ebben az erős mezőnyben kevés lesz" meg "küldd a Zsóka szót a 1794-re". Szegény, szerintem levágta, hogy röhögnek rajta, de nem értem, akkor meg minek vág bele ilyesmibe.

Át a Nagyszínpadhoz, Chemicalra. Namármost. Értem én, hogy egy lemezlovasokból álló produkció lehetőségei korlátozottak, de hogy egy villogó henger közepén messziről látni egy embert, aki talán csinál valamit, és ehhez szól az ő bármiféle behatást jelezni képtelen zene, az nem egy koncert. Eleve Gotanra kellett volna menni, így még a végét csíptük el - ott csak annyi kritikát, ha szabad, hogy ha a világzenés hallgatóság egy kicsit letenné a dzsoját, akkor talán meghallaná, hogy borzalmasan sikerül az ezen a színpadon futó koncerteket hangosítani, keverni. Én nem vagyok az az audiofil sznob faszkalap, de azért ne.

A végállomás a Magic volt, megküzdöttem egy jól izmolt leszbikussal két székért (győztem), a showban voltak kifejezetten erős elemek, mint például a mi Tripper fivéreinket lazán kenterbe verő ikerpár (baszki, úgy álltak egymást fején, hogy még szivaroztak is közben, mindezt a szesztilalmas gengsztervilág stíljében, nagyon bejött), és felejthető megmozdulások is. DC Cowboys minek van?

A ráadás meg Lakatos Márk volt: "avatarosan" (vagy hupikék törpikésen) maszkolt táncosokkal, ő maga is valami egészen szürreális tüllszoknyás cuccban adta elő Fluor Mizuját spanyolul, ha nem látom, nem hiszem el. Előadás után még belógtunk a buzi VIP-be (ahol sokkal több heteró volt, mit a hivatalos, "igazi" VIP-ben), valamikor hajnali kettő körül indultam haza... illetve nem teljesen. Először a Cökxpôn felé fordultam, mondván, oké, hogy pár órája már 32 éves lettem, de vagyok még annyira punk, hogy itt eldobjam magam reggelig... de nem. Nem vagyok. Félórányi elheverés után szépen visszakértem a cipőmet, ki a HÉVhez, majd kis utazás után taxival haza.

Most nézem, hogy ma estére-éjszakára is kilenc fokot mondanak, megint be kell öltözni. Ha valami, akkor ez egyébként rohadtul aláver az egésznek, tényleg, a fölöslegesen sok motyó, a zavaró hideg, szar ám. De a többi meg jó.

Most pedig próbálok embert faragni magamból, mert Björkhöz beugrok Békásra. Meghív egy szülinapi lángosra :)

I'm ok:

 

Pilllanatkép: csütörtök

  • Busz, hetijegyes kamaszlányok: "Tényleg, még nem is mondtad, mit szólt anyukád, mikor megtalálta az óvszert?"
  • Celebspotting: Puzsér már elégedetlen, amikor belép a kapun, Jamie Winchester viszont családi programot szervezett, hozta a kis pendriveokat is.
  • Feljegyzés a giroszosnak: attól, hogy az erőspistát kurvára felvizezed, és belevágsz hat marék sót, az nem lesz török csípős szósz, csak egy hánytató, sós, rózsaszín lötty.
  • Fél7kor stand-up, aztán dívák a buzisátorban, majd gyors átcsekkolás a Nagyszínpadra, megnézni a Vegyi Testvéreket (Betlen János, Napkelte, nem fejtem ki)

 

Szigetszerda: pulóveres, korai műsorzárással

A tegnapi szigetelés rövidke volt, fázós és koncertmentes. Mondanám, hogy bemelegítésnek jó volt, de nem mondom, mert tényleg hideg volt, és ma még inkább az lesz este. Bassza meg.

De így legalább van lehetőségem arra is, hogy technikai meg általános dolgokról meséljek nektek. Kezdve azzal, hogy továbbra is ugyanúgy és ugyanazért szeretem a Szigetet: mert manapság egyre ritkábbak az olyan dolgok, amik nem valami ellen jönnek létre, a mozgatórugójuk nem az az igény, hogy más embereknek rossz legyen. A hétköznapokban én is hajlamos vagyok tüskésen közlekedni, és általában is igaz az, hogy az utcán, a BKV-n tizedakkora tömeg is sokkal feszültebben, konfliktusosabban mozog, mint a szigetes.

Itt meg továbbra is működik, hogy beérek a kapun, körbenézek, fújok egyet, vállak le, és elkezdek vigyorogni.

Meg az is bejön, még így a 14. évben is, hogy nem kell különösebben szervezni a találkozást, mert a kedves-fontos emberek úgyis kint vannak, és úgyis találkozunk. Az elsőt tegnap még odafelé, a buszon gyűjtöttem be, bent pedig egy nagyszívű újságírólány jóvoltából lett press passom is (teszem hozzá, én az a faszkalap vagyok, aki magának, önjogon az ilyet sosem hajtja ki, pedig jó ideje már nyilván úgy is menne - de ennek ugyanaz az oka, minthogy a hetijegyet is inkább megvettem teljes áron a Libriben, ahelyett, hogy nekiálltam volna telefonálgatni, hogy honnan lehetne ingyen).

A sajtóbelépővel be is néztünk kicsit a VIP-be - először volt bennem némi kétely, mint minden évben, hogy nem gáz-e szeparálódó talajmenti celebként fellépni, meg úgy ez az egész VIP-dolog, de pont elsőre a pultot támasztó Uj Pétert láttam meg, aztán meg összefutottam sixx-szel, úgyhogy nyilván nem az. Igazán nyugodt persze akkor lettem volna, ha meglátom a kitelepült Costesben a Bedét, amint épp méltatlankodik a marnírozott halszeletek (Turbigo-módra) fölött, hogy nem megfelelő az ízkompozíció... de talán így se bejegyzés arról, hogy Sziget-VIP-be bemenni = NEM MENŐ.

Hamar kiváltottam a chipkártyát is, és minden előzetes aggodalmam dacára teljesen jól működik a dolog. Kapod az italt, beütik a gépbe, látod az összeget a kijelzőn, odaérinted a kártyát, és kész, levonják az oda előre feltöltött összegből.

Estére megérkezett K. ügynök is, az elmúlt hat évben a legstabilabb szigettársam (Évi a másik, de ő lemondta az út- és látási viszonyokra hivatkozva. Remélem, majd ma. Holnap meg biztos). Szokás szerint ijesztően alulöltözve, trikó + vékony cipzáros felső, miközben én a trikó + póló + kapucnis pulcsi kombóban is fáztam (volt előtte egy hiábavaló kör, hogy nézzünk valami szigetes alterbutikban egy eldobható kabátot - mőcsényi húszputtonyos rozécvejgeltet ezermillió forintért kristálypohárban, azt árulnak, de kabátot, azt nem... vehettem volna még tangapapucsot, például, biztos jól fogy ebben az augusztusi őszben). A problémát ideiglenesen orvosolta csak, hogy a hamburgeremre várva stratégiai jelentőségű pozíciót fogtam a giroszsütő panel mellett, kicsit melegedni, és a pálinkák sem tették oda úgy magukat (idén is a fűszeres meggy a sláger, nem győzöm hangsúlyozni). Ismerősök akadtak még, de aztán valamikor alig 16-os karikás időpontban, valamivel tíz után feladtam a meccset.

Tömeg a Nagyszínpad előtt

A mai napra pedig még melegebb ruhával készülök, egyúttal pedig kiosztom a szigetmentő érdemérmet Björknek, aki cipőt csinált nekem a nemes alkalomra. Az van, hogy a Szigeten mindig a cipő a legkritikusabb pont, pár éve volt is erről egy töprengés egy index-cikkben, hogy akkor bakancs, sportcipő, gumicsizma, mi kell ide. Én szinte mindent próbáltam már, és persze, a nyári ugrándozás a sportcipőben volt a legjobb (kánikulás Sziget, volt néhány olyan is, imádtam), az esős-saras időt síron túl is hűséges Martensemmel győztem le (bejegyzés róla itt), de kellett valami generális megoldás. Ezt pedig Björk oldotta meg - talán emlékeztek, pont három éve, a szülinapomra kaptam tőle egy cipőt (képek itt), amit nagyon szerettem, nagyon sokat hordtam, el is használódott, már a talpalás-sarkalás se tudta olyan állapotba hozni, hogy utcára felvegyem. Viszont a csajom fogta a cipőragasztót meg a tapétavágót, és addig ügyködött rajta, míg ha szép nem is, de használható lett a cucc, mint szigetcipő. Nem vicc, összesuszterkedte.

Megyek, veszek valami kaját, összekapom magam, és még a délután közepén ki is megyek. Aki találkozni akar, az szól, oké?