zoli voltam


Jó reggelt!

2009. július 27. - zoli vagyok

 

Közvetítés a világ legszánalmasabb koncertjéről

Ritka alkalom, mikor az állatorvosi ló teljes életnagyságban beporoszkál az ajtódon. Márpedig most épp ez történt, amennyiben videófelvételem van a világ legszánalmasabb koncertjéről. Tudjátok, pont az a nyomorék típus, ami a magyar fesztiválokon is elő-előfordul: az ismeretlen hazai metálbanda, akik nagyon amatőrök, nagyon fásultak, és nagyon-nagyon bénák.

A Pilnikov Fesztiválon lépett fel az EgoFear nevű zenekar, az ő egyik számuk következik. Kivételesen most TÉNYLEG indítsátok el a videót, az ott látható dolgokat fogom élőben elemezni. Cseh hörgés, lúzerek, kínlódás, Terecskei Rita hasonmásverseny:

 

00:20 a közönséget induláskor három kövér, lompos nő (ők a bandababák), és két részeg pasi alkotja. Tulajdonképpen a közönség tagjainak száma alig eggyel haladja meg a zenekar létszámát.

00:40 egyelőre még nem indult be a színpadi só, a zenészek a cipőjűk orrát nézegetik. A zene a szokásosan buta hörr-hörr.

00:53 zavartan toporog a közönség, mind a színpadként funkcionáló utánfutó elejére támaszkodnak, mintegy fél méterről szemlélve a sztárokat. Az "énekes" cseh metálhörgésekbe kezdett, itt lejjebb vehetitek a hangerőt. Árt.

01:09 a kövér szőke csaj már nem bírja tovább, cigit keres a táskában, meggyújtja, és minden bátorságát összeszedve lelép. "Engem bazmeg nem érdekel, ha a Karel megsértődik, de én ezt nem bírom, ez nagyon szar". Most pont ugyanannyi a néző, mint a zenész.

01:11 Hohó! Hát itt mindenki csak arra várt, hogy valaki nekiálljon oszolni! Amint az egyes számú kövér csaj elindult, rögtön menekülésre fogta a mellényes fickó is, elrohant a másik irányba. Egyre szánalmasabb a buli... sőt, a másik kövér csaj is lelép?

01:16 szegény énekes, ez most kinek hörög? Annak a két embernek?

01:39 a kettes számú kövér csaj megpróbálja visszarángatni az egyes számút, meg egy másik kollégát. Nyilván győzködi őket, hogy a barátaikért ezt most meg kell tenni, és persze szar a buli, de majd isznak mindjárt kannás bort, és tényleg, bírják még ki, Karelnek holnap hajnali műszak van a gyárban úgyis, nem nyomják le a teljes repertoárt.

01:53 a igazi barát! Jaj, a szívem környéke úgy megmelegedett! Odarohant a színpad elé, és rázza a haját! Rajong!

02:04 egyes számú kövér csaj is igazi barát akar lenni, a földön ráncigálva behúz egy alkoholmérgezéses, öntudatlan faszit a nézőtérre, és leparkolja a jobb sarokban. Hát, aranyom, ez legfeljebb fél pontot ér, a csávó ugyanis ugyanígy feküdne egy Celine Dion koncerten is.

02:19 és nem! Ez olyan szar, hogy még a mattarészeg is felkel, kis női fekvőtámasszal kinyomja magát, és elhúz a képből. Nyilván hányni megy.

03:00 új néző?!

03:11 nem, csak valami technikus, aki letakargatja a hangfalat. Még jobb lenne, ha kikapcsolná.

03:35 egyes számú kövér csaj ismét feladja, de most okosabb: látótávolságon belül marad, hogy úgy tűnjön, mintha még a koncerten lenne. Hát hiába, kifárasztotta a tombolás...

03:55 NAGY-SZÍN-PAD! NAGY-SZÍN-PAD!

A vén szarok rehabilitálása érdekében

Mikor olvasgatom, hogy a Ricsi ír a legfrissebb zenekarokról, mindig eszembe jut, hogy a vén szarokról egyre kevesebben tudnak bármit is. Ugyanígy, amikor Björknek mondom, hogy a Dr. House-ban az egyik kedvenc Rolling Stones számom szokott lenni, és nem vágja, hogy melyik az.

Mert igen, ma már vagy halott, vagy önmaga karikatúrájába fordult, vagy tisztességben megőszült/sharpeire ráncosodott néniket és bácsikat ismer a zöm - pedig nem volt ez mindig így. Negyven évvel ezelőtt, baszki!

Bő negyven éve volt például a Rolling Stones Rock and Roll Circus. Igen, Mick Jagger ma már egy csontra száradt nagypapa, lapozni lehet a ráncait, és a Voodoo Lounge óta nem csináltak egy jó albumot sem, sőt, a Scorsese-féle film is egy fos... de tessék, itt van a korabeli Mick Jagger House doki kedvenc dalával, nézzétek, hallgassátok, és mondjátok meg, melyik ceruzanadrágos indie-csávó tud ilyet ma?

Mick Jagger nem az a lehasznált nyugdíjas, akit mostanában láttok! Ez a 25 éves srác ott fent, ez Mick Jagger, épp most lett belőle sztár, a közönségben pedig ott tapsol neki John Lennon (sőt, fel is lép aznap este), még rugalmas, még izzik, még azt se tudja, buzi-e vagy (rövidesen le is fekszik David Bowieval, aki meg még pont akkor tudta jól, és ma már nem), most nőtt meg a haja a pár évvel ezelőtti szinte-beatgombából, nemrég cserélte le az addig elvárt öltönyös fellépőruhát ezekre a szűk, színes, provokatív cuccokra, nemrég tanult meg Tina Turnertől (!) táncolni, és dobálja is is magát, semmi jólfésültség; csak azzal, ahogy kimegy a színpadra, már megdugta a fél közönséget és a kamerát. Még lazán bírja az összes pörgetős és hallucinogén cuccot, még lazán bírja a grupikat, még harap, még pörög, még mindent elhiszel neki. Huszonöt éves, baszod!

És ja, Stevie Wonder is sokaknak már csak úgy van meg, mint egy joviális, fejét ingató, husi feka bácsi - de tessék akkor meglepődni, ő meg innen jött, ezt tudta annak idején, 36 évvel ezelőtt:

Persze, ma is, hét gyerekkel, telivigyor Tamás bátyaként is egy zseni, egy ikon, de a fenti Stevie, na ő az igazodási pont. Épp kinőtt a gyereksztár skatulyából, 23 éves, fekete, vak fiatalember, egy elhamarkodott, elkúrt házasságból szabadulva, nagyon sűrű zenével, hihetetlen daltermő fantáziával, egy öntudatára ébredt afroközösség szebbik arcaként, falak közé szoríthatatlan koncertekkel, feszesen, pontosan, tökéletesen. Itt és így lüktet az, ami Stevie Wonder.

Hosszan lehetne még sorolni, hogy egyébként Joe Cocker sem tűnt mindig nyugdíjas munkásőrnek, hanem csapatta ő is rendesen (klikk), hogy aki Eric Claptont csak az unplugged, szemüveges-bárszékes dolgokból ismeri, az nézzen meg vele egy szintúgy negyven évvel ezelőtti gitárleckét (klikk), bazz... estig sorolhatnám!

Úgyhogy az sem mai csinálmány, hogy valaki hangosan-dühösen azt kiabálja, hogy az ő generácója aztán így meg úgy... zárásnak jöjjön a The Who (és igen, a zöm visszakérdez, hogy ki?), 42 évvel ezelőttről, amint épp ezt teszi, úgy szétcsapva a színpadot, ahogy azt kell:

Töltőről le

Kezdjük a fontos dolgokkal - jelenleg EZ a szálloda tűnik befutónak. Járt már ott közületek valaki, ismeri, tud róla valamit? Kommentold be vagy írd meg.

Kicsit sokáig tartott megszülni a dolgot, tavaly-tavalyelőtt ilyenkor már rég le volt foglalva az aktuális szállás; most mindenféle okokból elhúzódott a döntés.

Egyébként tiszteltetem az időjárást, igazi nagy geci volt most is: amint szombaton hazaértem a boltból a cuccokkal, elkezdett esni, és végigbőgte a jó kis hosszú hétvégémet, bassza meg. Lehetett volna menni mindenfelé, ehhez képest a négy fal közt töltöttük az időt :( Szó se róla, így is sikerült pihenni, vasaltam az idegeket, egyszer sem fájt a fejem, tudtam normálisan aludni meg ilyenek, ami kellett is már, mert pénteken már nagyon szét voltam.

Most meg töltőről le, van meló épp elég, a júniust meg kell tolni jól, aztán a többit majd meglátjuk. Ja, a tegnap mondjuk nem volt annyira idegnyugtató, sorban szakadtak el a palacsintáim, közel 50%-os hibaaránnyal dolgoztam :( nem értem, korábban olyan jól ment ez nekem, most meg alig minden másodikat tudtam megfordítani. A végén már nem is szaroztam a spatulával, hanem feldobtam, és a levegőben fordítottam meg, úgy legalább egyben maradt. Kell egy rendes (öntöttvas!) palacsintasütő.

Nagy hírek most nincsenek, elkortyolom a teámat, aztán készülődök jól.

Jut eszembe! Gumizsuzsi: 

Ezt talán nem kéne elárulnom, de ha őket látom, mindig eszembe jut, mikor sok évvel ezelőtt, a zenekar egyik tagjával elfogyasztott tudatmódosító szerek hatására még a szakdolgozatom védése előtt három órával is sugárban hánytam. Nem kellett volna előtte inni, ugye.

Ez volt a húsvét

Oda

Pályaudvar, kövér kalauzlány és nyiszlett kalauzfiú, a srác letelepedne cigizni az egyik kijelző mellé, de a csaj rászól:

- Figyelj már, bazmeg, ne itt álljunk meg, mert mindenki tőlünk fogja megkérdezni, hogy melyik vonat honnan indul!

Mondjuk ha rendben kiírnák és minden időben jönne-menne, talán titeket sem interjúvolnának olyan gyakran. Mindegy.

Az odaút így is klasszik fasza volt, első osztály, kevés utas, kóla, csipsz, ostoba férfimagazin (sajnos csak CKM, ami nem elég végig, úgyhogy volt nálam egy vész-Wan2, az utolsó órára... az FHM valahogy kitart végig, a CKM nem), MP3 a fülben, és a reveláció: így, hogy lassan 30 leszek, hirtelen megértettem, mi a túrót csinált Lenny Kravitz az Are You Gonna... után. Múltkor ugyanez volt pepitában, korai RHCP: ott azt kellett levenni, hogy most meg miért így.

A megfejtés egyébként kábé annyi, hogy pasi leszel, kevésbé ugrándozós, vastagabban élős... nem magyarázom most, majd egy külön bejegyzésben valamikor.

 

Szóval az odaút totál rendben, légkondi működik, pár óra chill, és már ott is vagyok, fater vár az állomáson, kocsizunk Smallvillebe.

Ott

Üldögélünk a teraszon a diófa alatt, kutya a lábamnál, langy szellő, fater adott enni a csirkéknek, ő is leül egy cigire. A felszabadító, nagy nyugalom a nagyanyámra is hat, hirtelen odalógatja a nagy csend közepébe, hogy:

- Tudjátok, nekem már másfél hete nem volt székletem!

Mami jövőre lesz nyolcvan :(

 

Egyébként meg a szokásos jó, meg a szokásos vacak van. Hatalmasakat kajálok, tévé előtt szuszogok, sorozatot nézek, hugival beszélgetek a konyhában, ez mind jó. Fater sajnos újabb vonást villant fel a nagyapai örökségből: a hipochondriát. Nagyfater (apám apja) ugyanezt nyomta: nagy üvegtál tele gyógyszerekkel, "véletlenül" elejtett megjegyzések, hogyaszongya "hát, igen, én már ezt sem ehetem" (ilyenkor várja, hogy visszakérdezz, hogy de miért... de nem kérdezek), aztán mesél magától is, émmeg nem tudom, mit kezdjek vele. Nagyfater is az összes lehetséges betegséget elővezette tokától-bokáig, és mikor beütött a gyomorrák, akkor már rég mindenen túl voltam. Apám is a legutóbbi látogatásomkor már szívbeteg volt, most viszont cukorbeteg. Ha mindegyiket komolyan veszem... de nem tudom.

Most nem kezdem újra a verklit arról, mert megírtam már nektek ezerszer, hogy volt valaha az én nagyfőnök faterom, sok, sikeres vállalkozással, beosztottakkal, erősen, peckesen - és van most ez a másik, a világra haragvó, pórul járt, vagdalkozó, hajlott. Azt viszont elhatároztam, hogy mivel anyagilag is a töredékét pakolják össze, mint korábban, a magam módján valahogy segíteni kéne rajtuk. Az nem megy, hogy mittomén, pénzt utalok nekik - sem nekem, sem anyámnak nem lenne jó. Faternak talán igen, de az ő szempontjai jelenleg... mindegy. Úgyhogy majd valahogy csúsztatom a dolgot - pl. mindig új tusfürdővel, fogkrémmel megyek haza, és jól "ottfelejtem" őket, meg mindig viszek nekik valami hasznos dolgot. Azt anyám is elfogadja, és nekem is jobban belefér lelkileg.

Hugival jó volt találkozni, beszélgetni, és továbbra is hihetetlen, hogy anyuka lesz :) émmeg nagybácsi, kvázi keresztapa (hivatalosan nem, mivel apám volt az utolsó a családban, akit egyáltalán megkereszteltek).

Hétfőn meg házikoszttól kikerekedett pocakkal ki az állomásra.

Vissza

A szokásosnál jóval kevesebb kocsi volt a mozdony mögött, ennek megfelelően tömeg, az első osztályon is álló emberek, és persze a légkondi is összefosta magát. A kalauz külön ünnepelt egy sort, hogy végre első osztályú jegyet is lát (az enyémet), becsületére szóljon, akkurátusan kifizettette mindenkivel a különbözetet, aki másodosztályú jeggyel jött be.

Az MP3-lejátszó pedig megint életet mentett (az enyémet), ugyanis velem párhuzamosan egy nagyon vidéki, nagyon hangos néni osztotta a mögöttem ülő, nagyon vidéki, nagyon frusztrált férjét. Először az volt a téma, hogy melyik táskát hova kell rakni, aztán az, hogy ki hova üljön, majd a tanakodás, hogy hogyan érik el a csatlakozást, az utolsó egy órában pedig az, hogy akkor mikor jön a következő vonat, amire átszállhatnak. Brr.

Pestre érve már fulladoztam a melegtől, és mivel a tömeg miatt pisilni sem mentem ki, a hólyagom is majd felrobbant. Végül leszállás után a legközelebbi mekiben sikerült orvosolni a problémát - aztán siettem haza az én csajomhoz lóhalálában.

Itt

Ahol pedig nagyon jó. A panorámánk jó része eltűnt, de ez kivételesen jó hír, ugyanis a hosszú hétvége alatt a kinti fák zöldültek be fenemód, és már valami gyönyörű kinézni. A madarak is egyre nagyon önbizalommal dumálnak - sőt, én bízok benne, hogy a múltkor az ablak előtti fán kommandózó, fekete farkú vörös kismókus is újra feltűnik. Raktunk is ki neki az oldalsó erkélyre diót meg mogyorót. A diót meg is számoltam, hogy ha esetleg titkon falná, akkor is tudjunk róla.

Ez se volt a Blahán :) sőt, Björk múltkor, munkába menet még egy sztahanovista harkályt is kiszúrt, ami épp egy villanyoszlopot (!) próbált szétkopácsolni :) azt tudta kiszúrni a sok fa között.

Kevésbé cuki állatokról szólva, zárásként még elmesélem, hogy lakik az elülső erkélyünkön egy irredenta pók. Ostoba hálószövő, komoly területi követelésekkel: mikor reggelente kimegyek cigizni, mindig lebólintom a homlokommal az addig szőtt hálóját. A hülye, mindig ugyanoda húzza ki, mondom, irredenta, tán még a potroha is piros-fehér csíkos, pedig az ott az ember területe. Nem is direkt baszom szét a hálóját, még tök kómásan vonulok - de pont úgy rakja oda, hogy fejjel nekimenjek... vagy nem is irredenta, hanem szimplán hülye, és engem akar elkapni?!

Holott annyit kéne tennie, hogy van az én 185 centim + 2 centi a papucs talpa + 3-4 centi a reggel extrakócos hajam = 190 centi fölé húzni azt a kurva hálót, és nem is lenne bajunk egymással.

Na, ez volt odafelé, ott, visszafelé, meg itt.

NAPELEMES!!!!

Azt akarom itt elhadarni, hogy tavasz van, tavasz van, zöld meg langy meg rügy meg szellő, pofázó madarak, izzadt zokni, lendület, kezdődő színek, előrehozott Smash Mouth, pedig az nyár lenne, de majd az a Kid Rock lesz, napszemüveg-keresés, elrekkentett télikabát, kisebb táska, jár a lábam, víííííí-vííííííííí, berántjuk a motort, beleharapok a világba, egyre több látható bőr, egyre több levegő a tüdőben, egyre messzebb gyalog is, jégkockát a fagyasztóba, bazsalikomot az ablakba, napelemes, NAPELEMES!!!

Busz, meló, magic

Először is hadd köszönjem meg annak az ismeretlennek az élményt, aki tegnap este a 91-es buszon utazott, és kamillás kéz- vagy testápoló illata volt. Nem tudtam beazonosítani a forrást, valahonnan a busz elejéből jött, de köszönöm, szép, optimista keretbe foglaltad a napomat -  amely egyébként azzal indult, hogy a Moszkván, az 5-ös busz megállójában kénytelen-kelletlen szemléltem, amint egy józanodó hajlékony sugárban hányja oldalba a megállót.

Bahh, bazmeg, most is kiráz a hideg, ha eszembe jut. Mindegy, szóval a lényeg az, hogy a nap végén pompás bizonyítékot kaptam arra, hogy azért nem csupán ilyen alakok buszoznak a fővárosban. Nyilván fentiekhez semmi köze annak, hogy praktikusan szemlélve a Moszkva (térképtől függetlenül) még inkább Pestnek számít, míg az említett 91-es már nagyon is budai környéken kanyargott.

A másik, tegnapra jutó buszos élmény is érdekes volt: felszállok az említett 5-ösre, és nézem, hogy az ajtónál ülő, szőke srác olyan ismerős. Aztán rájöttem, hogy duplán ismerős... mer'ugye, egyrészt beazonosítottam, mint a Soproni "Magyarország, én így szeretlek!"-reklámjában szereplő hazafit, másrészt meg így élőben az is leesett, hogy hiszen én ezt a srácot láttam már meztelenül!

Nyugi, semmi nagy titok nincs itt, csak így "civilben" látva bevillant, hogy ő volt Gary az Alföldi-féle Shopping and Fuckingban, amit jó pár évvel ezelőtt láttam. A legelső jelenetében anyaszült meztelenül ül egy fotelben - emlékszem, az előadás első pár percében még komolytalankodó közönség akkor kussolt el durván, mikor a forgószékkel befordult a nézőtér felé.

Bassz, azért ahhoz kell kraft, hogy ezt és így el tudd játszani... ja, igen, egyébként Száraz Dénesnek hívják a srácot. (És ha már így beszélünk róla, nem lehetne esetleg, hogy a hihetetlenül sikeres magyar közönségfilmek* penészes-ráncos főszereplőit lassan lecseréljük ezekre a fiatalokra? Vagy nekifutunk sokadszorra is, hátha még picit vicces tud lenni a Hernádi-Bajor-Gálvölgyi trió?)

Aztán Björknek is szereztem pár vicces másodpercet, mikor megyek haza, és mondom, hogy "drágám, de hiszen én láttam a sopronireklámos csávó farkát!". Mit lehet erre mondani? Talán az, hogy mondjuk "Szívem, MINDEN munkát azért nem kéne elvállalnod, inkább élünk szerényebben, kettecskén, kevesebb pénzből"?! :)))))

Egyébként meg ma lesz a napja, hogy utolérem magam a munkával (illetve az egyik hétvégi nap is megy a levesbe, gép előtt töltöm, de akkor is) az időjárás pedig határozottan Robin Thicke most.

*Gálvölgyi főszereplésével készült pl. a Rap, Revü, Rómeó című film, mely pályázatában adott időre 80ezres nézőszámot vállalt, és ezért 40milliós gyártási + 12milliós forgatási költségre kapott állami támogatást az MMK-tól. A vállalt időszakban max 20-25ezren látták a filmet. Ez a legjobb esetben is nézőnként bő kétezer-kétezerötszáz forintnyi közpénz - az átlagos mozijegy árának a kétszerese (de erre a filmre végül már 450 forint alatt is lehetett jegyet kapni)! A pénzt persze nem kellett visszafizetni.

A punk, az óvónéni, meg a tegnapi blogbejegyzés

Reggel eszembe jutott az "Én kis kertem kerteltem" kezdetű mondóka, de nem tudtam tovább. Sebaj, mert ott van mellettem az óvónői végzettséggel (is) rendelkező Björk, úgyhogy megkértem, mondja már végig.

Miután megtette, jómagam is előadtam, immár a Clash "Should I Stay or Should I Go" dalára.

Próbáljátok ki ti is! (punkszerda van, tudjátok)

 

Én kis kertem kerteltem,

bazsarózsát ültettem,

szél, szél fújdogálja,

esô, esô veregeti, huss…

Egyébként meg az van, hogy tegnap nekiálltam bejegyzést írni, aztán jól félbemaradt az egész... úgyhogy most iderakom a tegnapit, aztán kiegészítem az azóta történtekkel.

Tehát kedd, 14:42:

Délelőtt voltam a könyvelőnél, most munkahely, rövidesen viszont Évivel egy elő-pakolás. Volt olyan gentleman úrihölgy, hogy felajánlotta az autóját egy (illetve másfél) körre, úgyhogy ha itt végeztem, akkor találkozunk, és előbb hazaszállítunk pár költözéses dobozt Björk Mamától, aztán a lakásból elviszünk néhány kisebb csomagot az albérletbe.

Mondjuk a "kisebb" eufémizmusnak számít, ha azt vesszük alapul, hogy Björk táskái is köztük vannak... ez is olyan dolog, hogy már a többes szám is meglepő volt nekem, mivel nekem mindig csak táskám volt, így, egy darab - bár most kettő van, mert karácsonyra Björktől egyszerre kettőt kaptam.

Szóval pakolás, előtte még egy kör a papírboltban, veszek ragadós cetlit, kiírni az albérletnél a neveinket a postaládára meg a kapucsengőre.

Holnap meg T-csoport, előfizetek szintén az albérletben kábeltévét meg netet. Remélem, most gyorsabb átfutása lesz, mint 2006-ban, amikor 18 telefon, sok e-mail és üvöltözés, valamint a T-Kábel és T-com ügyfélszolgáltra elküldött faxok után, 29 nap alatt sikerült a netet bevezetni... faszok. Na, szóval remélem, most gyorsabb lesz, azért is megyek be személyesen - múltkor telefonon szerződtem, de úgy tűnik, ahhoz még nagyon csehszlovákia az ország, hogy ez működjön.

 

Innentől meg szerda reggel van:

Összeszedem a papírokat, lassan indulok a T-Pontba, aztán meg mint valami spermadonor, kiszórom majd a számla képében megjelenő magvaimat a városba, foganjon belőlük átutalásnyi élet a cégem folyószámlájára mindenhol. Délután megbeszélés, aztán jövök haza, dobozolni. Fater reggel jön Bp, vele is elő-pakolok, próbálom a szombati, nagy költözést tehermentesíteni, átviszünk pár dolgot + ő is hazavisz egy-két cuccot Smallvillebe, olyasmiket, amiket a következő egy évben biztos nem kellenek.

A tegnap sikeres volt, Évi, sokat segítettél ezzel a körrel, köszi. Könyvelő is konstruktív volt, ha minden összejön, egész más adózási-elszámolási konstrukcióba kezdünk (amit szombat hajnalban találtam ki, mikor is már a tököm tele volt a munkával, és "kikapcsolódásképp" mindenféle adózási honlapokat nézegettem).

Egyebekben meg rászoktam, hogy reggelente se Napkelte (MTV), se Mokka (tv2), de még csak Reggeli (RTL) sem - hanem a VH1, vagy a TV6-on az IFL.

Na csá.

KICK OUT THE JAMS

Na. Az van, hogy kicsit eltévedtem itt magamban az elmúlt napokban, de majd szépen visszapakolunk mindent. Elszaladtak fölöttem a dolgok, és mindig minden a határon volt, de holnap utolérem magam, és aztán drill lesz meg csendrendfegyelem.

Ja, jut eszembe - gyöngyszem az "Ugye, nem kell magyaráznom, mi ebben a vicces?" című, egyébként nem létező rovatomba:

Kaiser's, péntek este, boltoscsajok töltik fel a készletet. A csipszeket stócolva beszélgetnek, mikor az egyik megjegyzi:

- Nem gondoltam volna róla... hát igen, ahogy mondani szokták: MI LESZ A CSEREBOGÁRBÓL?

 

Egyebekben meg a faszom tele van már azzal, hogy mostanában mindig, mindenhol a riogató üzemmód megy: félni kell a pénzügyi válságtól, meg az influenza-járványtól, meg őrjöngő és fosztogató cigányhordákat képzelnek mindenhova, és bankba se mehetsz, mert mindig, minden bankot kirabolnak - és ezzel az csak az egyik baj, hogy állandóan frusztrált vagyok a "ma épp ettől jön el a világvége"-dömpingtől. A másik gond az, hogy a hülye rém- és álhírek mögötti, VALÓDI problémákkal se tudunk foglalkozni, mert helyette kéjelegve tapicskolunk a vérborzalomban. Ez még nem a Mad Max, bazmeg, nyugodjunk már le egy kicsit.

Külön is haragszom az indexre a hülye elbocsátás-számlálója miatt, mert így még az is a feltartózhatatlan és tömeges munkanélküliség rémével kel és fekszik, akit egyébként nem fenyeget a kirúgás.

Mindenesetre az anyagi fellendülésünk érdekében most nem csak hatos-, de ötöslottót is vettem, és forradalmi újításként le is írom, milyen számokkal indulok csatába a hétvégén. Oszt' majd csekkoljuk együtt, milliomos vagyok-e már. Szóval a gép ezeket dobta az ötösre:

13, 21, 48, 66, 81

34, 63, 79, 84, 86

21, 34, 36, 51, 72

31, 34, 66, 68, 76

 

Ezeket meg hatosra:

3, 15, 16, 21, 24, 28

5, 16, 32, 37, 39, 40

8, 12, 20, 24, 34, 42

2, 11, 16, 29, 31, 44

 

Úgyhogy hétvégén nyerek, és ezzel meg is van oldva részemről a pénzügyi válság. És legalább nem kell majd magyaráznom nektek az új autót meg a lakást, mert innen már tudni fogjátok, hogy nyertem. Mindenesetre attól még a kinézett, szép új albérletbe költözünk, max Björk kidobja a kis listáját és kalkulációját, és újat ír - az eredetileg meghatározott összeghatárhoz kanyarítva egy jóízű, plusz nullát. Hogy akkor ennyiért.

Ja, mert egyébként már ő is nagyon készül, tökre kigyúrta magát bútor- matracügyben, mindig lelkendezve hív, hogy most épp ilyen boltban ilyen cuccot lehet kapni, és az így ennyi, az meg házhozszállítással annyi, emez meg vastagabb, és amannyi az ára.

Ha nem lesz térdig érő hó vagy zuhogó ónos eső, akkor egy hét múlva itt már dobozok fognak állni, mi meg térdelőrajt, hajrá. Beköltözünk, kipakolás, bútorok beszerzése és összerakása, aztán már csak radarozni kell, hogy mi hol van. Jó lesz.

Kéne aludni, holnap még sok a dolgom. Ja, nem, előbb még gyorsan ismeretterjesztés meg társadalmi felelősségvállalás! Tehát:

Kedves zeneszerető kisfiúk és kislányok! A ma bemutatásra kerülő alapmű a Kick Out The Jams, mely nélkül művelt ember meglenni sem tud igazán. Az eredeti verzió az MC5-é, és már akkor kurvajó volt, de megcsinálta a RATM is, igazán kiválóan, harapósan, ahogy sok más zenekar a Pearl Jamtől a Mudhoneyn és a Silverchairen át a Presidentsig. Mivel mostanában utóbbi zenekarra vagyok rágyógyulva, ide egy Chris Ballew - Mudhoney -  MC5 kollaborációt teszek be, de tessék szépen minden verziót kinyomozni a jutyúbon, hisz alapműről beszélünk!

Egyúttal küldeném a Zanzibárnak, hogy tessen a hölgy visszameni járőrszolgálatba, az állás betöltve, a rakendrol az nem egy tánc.

Szóval a zene:

 Megyek aludni, de ti ugráljatok.